A böjt időszaka

Azt mondta ma a rádióban a meginterjúvolt pap, hogy újra fel kel-lene fedeznünk a meaningful - jelentőségteljes? - böjtöt. (S beszél arról is, hogy reménykedjünk, és ne adjuk fel, s próbáljuk megőrizni jókedélyünket.)

Ugyanerről olvastam egy javasolt blogban is, ahol a katolikus szerző (kórházi nővér) arról morfondírozik, hogy aligha segít a világon az, ha mondjuk, lemond valamiről, hiszen a lemondása aligha mérhető össze Jézus szenvedésével. Akkor már több értelmét látja, hogy nem lemond valamiről, hanem elhatározza, hogy tesz valami hasznosat...

Hm.... én a kávéról mondtam le. Nagy ügy. Kinek segítek vele? Gondolkodtam rajta, mivel lehetne értékesebbé tenni a böjtöt, még V.-nek is elmeséltem a dolgot, de végül nem fejeztük be a beszélgetést. Mármint nem eredményesen.

Erre ma kaptam mailt a Seal Sanctuary-től, kvíz-estjük lesz egy kocsmában, a Sanctuary-nak megy a bevétel, és további ötleteket várnak a tagoktól, hogy mivel lehetne még pénzt csinálni? Egyből az ugrott be, hogy böjt alkalmával végezhetnék több jótékonysági munkát. Ami azzal jár, hogy dolgozom, s nem csak belecsúsztatok egy bankjegyet egy borítékba. A sütijeim jutottak eszembe, van fóka-delfin-hal alakú, szépen négyesével becsomagolnám őket, celofán+szalag, s árulhatnák aznap este. Majd megkérdem, mit szól hozzá az uram, mert péntek este lesz, nem biztos, hogy van kedve kimozdulni. Ha igazán erős lennék, akkor nem félnék egyedül elvezetni az északi oldalra, ismeretlen útvonalon, de sajnos, nem vagyok erős. Sőt. Ha az lennék, nem a kávét adtam volna fel, hanem olyasvalamit, aminek a hiánya valóban megviselne.

***

Jó kislány vagyok, előre dolgozom, a piac, a kávézó aprósütijeit dekorálom, közben bekapcsolom a tévét, 6:01 órás hírek, halljuk.

Recession, jobloss, doom and gloom, budget, critical, shooting, mortgage, repossession, unemployment, thousand people a day, és így tovább. Az, hogy Cork-ban és Donegal-ban hó esett, és hideg jön, már szinte mámoros örömmel töltött el. Fehér tájakat mutattak, míg rajzolgattam a sütilányok haját. Az elmúlt hónapok során először érzem, határozottan éreztem, hogyan szorul össze a gyomrom a mellkasom alatt közvetlenül, s valami pánikérzet furakszik a torkom felé.

Bőgni fogok?

Most várom V.-t, hogy megjöjjön (ma a Böhömmel mentek dolgozni, Trish félt a síkos úttól), majd hazajön, és azt mondja, mint máskor, csacsi öreg medvém. A vén hiszterika elnevezéshez még van pár évem.

***

Éééés.... miközben a böjtről pöntyögök itt, becsengetnek, kétszer is, bimm-bamm, az elsőre nem nyitok ajtót - nem szoktam, voltak már nehezen lerázható látogatók, akik a sokadik "köszönöm, nem" után is erőlködtek, amitől én éreztem magam rosszul... szóval kimegyek, az ajtó előtt sehol-senki, V. szórakozik?

De nem, egy öregúr áll a sarkon, valamit ír, rákérdezek, ön csöngetett? Szó szót követ, azonnal a közepébe vág, katolikus volnék? Mondom, non-practicing, mire ő, mutatok-e még valami érdeklődést a vallás iránt? Hátizé, végül megegyezünk, hogy itt hagy nekem egy borítékot, látom a cimkén, a templom felújítására gyűjtenek, közben kiderül, hogy magyar vagyok, régóta itt élek, dejóazangolom, majd még az is kiderül, hogy sokat és sokfelé utazott Magyarországon, Sopront nem ismeri, de Szombathelyt igen.

Szóval, meaningful Lent.

Adakozzak a templomnak? Még nem mertem kinyitni a borítékot, amiben több nagyalakú papír is van, s majd 3 hét múlva jönnek érte.

Hm.