A kis cukorsüveg - The Little Sugar loaf

Ma erőt vettem magunkon, és elmentünk testedzeni. Még a múlt-kor sóhajtott fel az uram, hogy csináljunk valami újat együtt, közösen, mire gyorsan rávágtam, hogy másszunk fel a Sugar loaf nevű hegy tetejére. Gyanútlanul azt válaszolta rá, hogy jó.

Így aztán tegnap este (újra) elővettem Joss Lynam Easy walks near Dublin c. könyvét, amely több tucat sétavonalat ír le közel Dubinhoz. (Igen, van ilyen sétálós könyvem, mert már korábban is terveztünk nagy sétákat, ebből kettő valósult meg eddig: a Howth körüli séta, és a Bray-Greystones közti 8 km-es túra.) A túrák-séták váltakozó nehézségi fokúak, de egyik sem olyan, amit egy átlagos kondíciójú felnőtt ember vagy gyerek ne bírna végigjárni.

Na, de az olyan kanapé krumplik, mint mi, nem átlagos edzettségűek. Így történhetett például, hogy tavaly Bray Head alig 194 m-ének megmászásakor többször le kellett ülnöm, hogy a szívem visszakerüljön a helyére, és némi levegő is férjen mellé, a tüdőmbe.

De most igen erős volt bennem az elhatározás, hogy szép ráérősen, de akkor is felmegyünk a Sugar loaf-ok valamelyikére. Kettő van ugyanis belőlük, egy kicsi és egy nagy. A nagy magyar nevén Zita-hegye, ugyanis barátnénk ott dolgozott a közelében, s valahányszor munkába autózott, ez a hegy töltötte be a látóterét.

A könyv alapján előkészítettem a túrabakancsomat (apróköves ösvényt, meredek kapaszkodókat ígért a leírás) és a túrabotokat. Ó, a világjáró túrabotjaink :-) Még egy tábla csokit is rejtettem a táskámba, és sapka-sál-kabát kíséretében elindultunk a hegy felé.

Kocsival. Ugyanis némi autózás szükségeltetik, hogy a gyakorlatilag Bray határában lévő hegyhez eljussunk. Az N11-esen kell délre haladni, s amikor Glendalough felé, balra jelzi a lehajtót a tábla, ott kell lemenni. Mindjárt egy kis körforgalomba ütközik az ember, ahová gyakorlatilag alig hajtunk be, máris lefordulunk róla, egy igen keskeny, igen kanyargós vidéki utacskára.

Magas sövények között autóztunk tovább - el a Kilmurray Cottages előtt, ahol egyik piaci kollégám, Bella lakik és főzi a lekvárokat. A sövények megritkultak, s hamarosan, a könyv szerint Kilmurray után 1.3 km-rel várt bennünket egy füves parkoló. Hahaha. A füves parkoló nem egyéb, mint az út alig észrevehető kiszélesedése, ahol a szélén éppen csak le tud parkolni egymás mögött 4-5 autó. Két fa oszlop jelzi a sétaösvény kezdetét, és azt, hogy jó helyen vagyunk, tanúsította egy tábla:

Felöltöztünk, botokat megmarkoltuk, s nekiindultunk az ösvénynek. A könyv megjelenése óta bizony megváltoztak a dolgok, mert régen szabadon lehetett kóricálni, most már jobbára mások földjén haladunk, jelzett ösvényen, amiről kéretik nem letérni. A korábban említett körforgalom is a könyv megjelenése óta került a helyére. A hangásban éppen csak egy embernek van hely a keskeny nyomon.

Nem voltunk egyedül, mások is ezt a szép, napos időt választották a mászáshoz. Volt, aki már lefelé jött. Oda-odaköszöntünk egymásnak, ahogy az természetjáró emberekhez illik. Volt egy negyvenes fickó, sapka és kabát nélkül, de vastag pulcsiban, melegítőben jött lefelé. Ahogy elment mellettünk, V. morgott: "Miért van az az érzésem, hogy ez neki ma már nem az első hegye, s nem is az utolsó?" "Ugyan, már volt egy szívrohama, s biztos a felesége zargatta ki a levegőre. "- vigasztaltam nyafogó uramat, ki már a túra elején megígérte, hogy nyafogni fog. Sokat.

Megálltunk minden jelzésnél, ösvénykanyarulatnál, s csodáltuk a táj szépségét (és szívtuk magunkba a dupla mennyiségű levegőt). Nagy meglepetésünkre kerítés tűnt fel, egy madárrezervátum sarkát jelölve: azon túl öreg, kopasz fenyőfák korhadt ágai, talán hollókat akarnak ide édesgetni? Lent pedig a tenger, Greystones kikötőjével, ahol ott meredeznek azok az átkozott daruk: új lakótelep épül a kikötőben.

Greystones

A Great Sugar Loaf

Nagyon szép volt a kilátás, az N11-esen túl magasló Great Sugar loaf, a Wicklow-hegység többi csúcsai - volt, amin még ott csillogott egy kis hó. A telefonfotók nem adják vissza a színeket, de minden élénk, friss, zöld, kék és barna árnyalatokban tündöklött. Sajnos, néha felhők takarták el a Napot, ilyenkor megsötétedett a táj, de sem ez, sem a szél nem zavart. Elláttunk Wicklow, Greystones kikötőjéig, sőt, még Wales hegyeit is felfedeztük a látóhatáron. Eddig leginkább szóbeszédnek tartottuk azt, hogy szép időben látni Snowdoniát, de bizony, igaz: azok a kékes, kimagasló, a felhőktől határozottan különböző, csúcsos kiemelkedések a látóhatár szélén hegyek voltak.

A csúcs

Nekünk, abszolút kezdőknek eltartott jó háromnegyed órát, míg feljutottunk a 342 m-es "hegy" tetejére. Lihegve, lassacskán, de felértünk. A szél itt már nagyon fújt, így gyorsan leültünk a szélárnyékba, bámészkodni. Előttünk terült el Bray (még a telep házait is ki lehetett venni a távolban), alattunk Earl of Meath földje, a Kilruddery Házzal, ahol a család (Brabazonék) már az 1700-as évek óta lakik. Nagyon sok történelmi filmet forgatnak ott, talán csak a Tudors c. sorozatot említeném. Nemrég olvastam róla, s Botond is küldött cikket, hogy a közeli Powerscourt Demesne-hez hasonló látványosságot akarnak csinálni a házból, látogató központtal, ajándékbolttal, kávézóval (utóbbit szívesen ellátnám sütikkel, haha.)

Balra a Sugar loaf másik, 341 m-es csúcsa, középen Bray

Mivel kezdtünk fázni a ránkszáradó izzadtság miatt, elindultunk lefelé. Félkörívben megkerültük a csúcsot, aztán a már ismert úton lejutottunk a "parkolóig". Félúton jelzett a térdem, hogy hát, izé, csak óvatosan, de nem fájt nagyon. Ellenben ha megálltam, remegni kezdtek a lábaim - ennyire edzetlen vagyok!

Utána a kis mellékúton autóztunk a hegy(ecske) tövében, csodás, eldugott lakóházak között. A Bray-t Greystones-szal összekötő úton lyukadtunk ki. Az egész túra ajtótól-ajtóig alig volt 2 óra. Még egy gyors bevásárlásra is futotta az erőnkből, mert vasárnapi újság nélkül nincs hétvége. V. ugyan morgott, és maró gúnnyal emlékezett meg mindenféle testedzésről, de én roppant büszke voltam magamra-magunkra, hogy ide felmentünk. A Great Sugar Loaf még odébb van, legközelebb valami olyan túrát nézek, ahol inkább sétál az ember, mint mászik felfelé. Csak hogy el ne menjen végleg a kedvünk a további túráktól.