Pihentető...

..szabadságos száguldozást folytat(t)unk az országban, városról városra járva, démonokat legyőzni, emlékeket idézni, turistáskodni, nekünk kedves emberekkel találkozni - és lassacskán mindenkivel sikerül összefutni. Már rengeteg könyv is került, kedves filmek - barátok, ismerősök, lelkes könyvesbolti eladó ajánlata alapján. Sőt, sőt, remek kis kiszúrókat is találtam egy újonnan felfedezett konyhás boltban. Most már csak egy régóta megismerni kívánt fonalbolt látogatása van előttem, mint "kötelező" gyakorlat, és egy osztálytalálkozó...

Sok szépet lát(t)tunk, sokat szaladgál(t)unk.

De én lassan hazagondolok... hogy otthon mi van, a virágaimmal, Maska megvan-e még, Enda és neje vajon hogyan érzik magukat a lakásban, míg mi távol vagyunk, mi van a hírekben, miért nem ír Aniz a kávézóból... Nézem, odahaza már erősen hűvösödik, ősz van, míg itt azért még van ereje a Napnak. (Fürödtem a Balatonban!!!)

Főnököm írt mailt, hogyan sikerült neki a kenyeres tanfolyás, sőt, képet is mellékelt az egyik kenyeréről. Nagyon lelkes, már kifaggatta a vásárlókat, hogy vennének-e tönkölylisztből készült veknit, és úgy tervezi, hamarosan hozzáfog az árusításhoz... Remélem, sikeres lesz, mert ehhez én is egyre nagyobb kedvet érzek...

Dél-Tirol bosszúja (szösszenet)

Ma délután, úton Ausztria felé, túl már minden tervbe vett fantasztikus hágón, túl a fő élményen, a Stelvio hágón - ahol Böhöm remekül teljesített -, túl a többször közösen elszakadó lélegzeten (csak semmi értő mosoly, tényleg a látvány vette el a lélegzetünket), túl a harapható hegyi levegőn, a kolompszón, túl mindezen, megérkeztünk Dél-Triolba, az olasz részre, s V. kijelentette, hogy márpedig ő Olaszországban AKAR aludni, és kész. Mert még ott soha nem aludt. (Mint ahogy Liechtenstein-ben sem aludtunk még soha, ezért maradtunk ott elmúlt este.) Amíg a falvak között autóztunk, s időnként vésztjóslóan közöltem vele, hány kilométere van még az osztrák határig, s addig el kell döntenie, melyik szép muskátlis ablak mögött óhajtana aludni, addig is a rádióban megszólalt az itteni zene, és felzendült egy hang, harmonika kísérettel, amint táncra invitált valami kedvest ... ebből V. két sort bírt, majd lekapcsolta.

Került muskátlis ablak (erkély), Dolomitokra néző ablak, került remek vacsora is, de alig ültünk le, megjelent a bőrnadrágos fiatalember, harmonikával, és húzni kezdte. Élő zenéről nem volt szó! V. arca jobbára rezzenéstelen volt, csak néha fojtottuk a feltörő kínoskodó röhögést a szalvétánkba. Szerencsére volt szünet, az egyik ilyennél a korsó helyi sörtől kissé leizzadt uram átöltözés indokával elmenekült. Én az egyedüllétet arra használtam fel, hogy csatlakozzam a többiekhez, s együtt kakukkoljunk a fiatalember unszolására. Elég lapos és visszafogott volt a kakukkszó, egy órával később a Que sera, sera-t már lelkesebben énekelte a sörtől kiporosodott arcú középkorú közönség. (Ja, hogy mi is középkorúak vagyunk? Erről mindig valahogy elfeledkezem, főleg kakukkolás közben.) A vacsora zárószámaként érdekekes helyi zeneszerszámokat nyomott a megdöbbent, de nem sokáig vonakodó vendégek kezébe a főpincér/recepciós, s a nagy jamming session tapsviharral zárult, miközben számos fotó is készült. Mi elmenekeltünk. Az ilyesmihez két korsónál több sörre van szükségem, a kakukkoláshoz elég volt egy is.) A legfurább az, hogy mivel soproni vagyok, némelyik dalt határozottan felismertem, alighanem hallottam az osztrák tévéből, vagy a Fő-téren borünnep alkalmával ünnepelték a t. egybegyűltek.

Anno az osztrák tévé reggeli műsorában hegytetők időjárást mutató kamerái által közvetítettek szép tájképeket, az alá adtak ilyen tiroli zenét. Határozottan Sopronban éreztem magam....

A szabadság harmadik napján...

...Svájcban esteledett ránk. Az első, be nem tervezett hágón már átautóztunk, holnap, ha minden jól megy, további négy-öt következik. Csak bírja Böhöm erővel.

Eddigi útvonal: Rosslare-Roscoff. Kiváncsi volnék, a tengeribetegség elleni tabletta hatóanyaga mi, érzésem szerint erős altatókkal vannak gazdagítva a kis fehér tabletták, ugyanis a bevételük után mindketten mély álomba zuhantunk, és 15 óra alvás után ébredtünk csak fel.

Roscoff-Nevers, Franciaország közepe. Itt azért álltunk meg, mert rájöttünk, hogy az autópályák elkerülése jelentősen lelassította haladásunkat, s ekkor már este volt, jónak láttuk megállni valahol, s nem erőlködni azon, hogy Genfig eljussunk a második este.

Ma aztán Nevers-Innertkichen, Svájc, illetve Innertkirchen után egy útszéli, hotelnek titulált helyen megálltunk. Hotel Urweid. A szoba jó, a kaja nem. Állítólag van macska is, de eddig csak a szemközti meredek domboldalon legelő számos kiskecskével találkoztunk.

Egyfolytában motorosok zúgnak el az első hágó, a Grimsel felé, oda-vissza. Este 9 van, csak mostanra csillapodott a forgalom. A kanyargós utak miatt a 4 hágót érintő körútvonal népszerű célpont motorosoknak. Mennek, mint a vadak. Sok az angol köztük.

Holnap reggeli után mi is nekivágunk.

Igen, igen, igen!

Megyek a tanfolyamra: 2012. január 16-20, Bath. A helyem lefoglalva, most már "csak" a szállásunkat és a kompjegyeket kell megoldani. V. is jön, előtte-utána hétvégén város/környéknézés van tervbe véve. Mert tervek, azok mindig vannak.

Most például azt tervezem, hogy gyorsan ágybabújok a munkás nap után.

Úgy örülök!!!

Szabadság előtti roham

Egy percig sem unatkozunk...

Böhöm kissé bonyolult felkészítése folyamatban van a Nagy Európai Útra. Az utolsó pillanatban, múlt hétfő reggel, mielőtt az Aranykezű Gerry-hez került volna átnézésre, rendberakásra, kegyeskedett lerobbanni a meglehetősen forgalmas Camden Street közepén, percekre a fényezőtől... Ahová szintén be kellett volna kerülnie, ugyanis a szélvédő cserénél a szerelő olyan erős ragasztószalaggal biztosította a szélvédőt száradás idejére, hogy az leszedte a festéket a kocsi tetejéről. V. pedig rendbe akarta hozatni, hogy Böhömünk a legszebb képét mutassa Európának, erre tessék, a fényezőhöz már úgy pöfögött be. S ott meg is halt az autó. Végleg. Sehogysem tudták beindítani, ezért V. kénytelen volt kissé remegő kezekkel az AA-hez folyamodni segítségért. Böhöm még sosem hagyott bennünket cserben, s mondhatnánk, itt is szerencsések voltunk, hogy nem a buszok és autósok között kellett megvárni a vontatóautót, hanem egy garázs udvarán. V. igencsak fel volt zaklatva, én addig egy közeli kávézóban reggeliztem :-) Ahol az indiai pincér gyanakodva méregetett, majd megkérdezte, hol lakom. Válaszomra közölte, hogy ő is, csak lent, a Promenád közelében... Basszus, kicsi ez az egymilliós főváros! Mindenki ismer mindenkit, és/vagy rokon.

Azóta Gerry közölte, hogy "csak" egy fontos vezeték csúszott le a helyéről, nem kapott áramot a motor, de ne aggódjunk, nem komoly a baj. A további szerelésekhez egyelőre alkatrészre vár.

Közben történtek olyan dolgok, mint hogy azt hittük, felment a törlesztőrészlet/bérleti díj, de mégsem, a közös költség alacsonyabb lett (de éppen csak hogy), és hurrá, lehet fizetni havi részletekben, nem kell egyszerre leperkálni a sok pénzt.

Az új kezelőcég, vagy minek fordítsam a management company-t, igen lelkes, már elszállították a nemrég illegálisan lepakolt öreg bútorokat a telepről - a gyerekek vonatoztak a kerekes fotelekkel, a szülők pedig aggódtak, mikor borul a bútorhalom valamelyik kicsire. Állítólag egy kisteherről pakolták le a bútorokat a lakótömbök előtt végződő út gyepes végére.

A cég megbízottjai már pucoltak ablakokat - ilyenben sem volt részünk egy ideje -, ami azt eredményezte, hogy V.-t riasztotta a telefonos riasztótársaság, hogy beindult a riasztónk, siessen haza. S mit gondol, hívják-e a Gardai-t is? V. időben hazaért, nem kellett Gardai, mert - mint hamar kiderült -, nem tolvaj tört be, csak az ablakpucoló volt az, aki igen lelkesen nyomogatta a keféjét az üveglapokhoz, s ezért a telep legtöbb riasztója megszólalt - egyre több, egymás után felharsanó visítás jelezte, merre halad a kis vödrével, nyeles keféjével...

Megvolt a kávézó ötödik születésnapja, ahol fel voltam magasztalva, főleg kollégák által, illetve főnököm férjének volt egy igen kedves megjegyzése, amitől könybelábadt a szemem - lényeg, ha nem is mondják az arcomba nap mint nap, azért értékelve vagyon a munkám. Paco volt felelős az italokért, maróan citromos sangriát kevert, ezért mindenki buzgón tömte az arcába a tortaszeleteket, nehogy levigye az ital a nyelvükről a bőrt. Voltak léggömbök és csillogó fények, gyertyák, girlandok, és igazi DJ adta a háttérzenét a szolid csevegéshez. A másnapi korai kelés miatt hamar eljöttem, de azért volt egy kis időm beszélgetni az egyik kollégával, James-szel, aki kávézó nyitását tervezi a párjával, Gareth-tel, valahol Dalkey-ban. Azért dolgozik az Üzemben, hogy tapasztalatot szerezzen. Munka közben nem jut idő olyan érdekességek kitárgyalására, mint hogy érdemes-e a kávézó feletti lakásban lakni, vagy ez inkább rossz ötlet, vagy hogy mekkora sütő tudná ellátni egy kisebb kávézó igényeit.

Az Üzem sütőjét alaposan igénybe vettem a hétvégén, ugyanis jókora megrendelés futott be most keddre. 16 csokitorta, ebből 13 darab 23 centis, a megszokott méret az Üzemben, három pedig 28 centi átmérőjű volt. Vagyis 19 adag csokitortát kellett kikeverni. mert a 11 inches (28 cm) formába a standard adag kétszeresét szoktam belerakni. Most már tudom, hogy a nagy sütőbe 9 torta szépen szellősen belefér, anélkül, hogy a sütési idő hosszabb lenne, és a keverőgép 9 adagot még kikever, de 10 adagnál már a legalacsonyabb keverési fokozaton is kiveri az olvasztott csokolédét a keverőedényből. 8 liternyi csokoládébevonatot főztem ki, beleöntöttem nagy sekély sütőedényekbe, hogy mára szépen megdermedjenek. A torták lekenése, díszítése pedig már a kollégák dolga. Elvileg ma kellett volna bemennem, megcsinálni a sütést, de hetek óta igen sok a vendég hétfőnként, egyszerűen nem fértem volna hozzá a sütőhöz, míg folyik a nagyüzem. Inkább feláldoztam a vasárnapomat. A plusz pénz jól jön, és ami a lényeg, zavartalanul dolgozhattam.

A kötés, az olvasás félretéve. A hétre van néhány érdekes megrendelés, privát és Üzembeli egyaránt. Egy tortára Morgan Freeman arcvonásait kellene felrajzolnom... Susan barátnőm második unokájának első születésnapjára a szülők ezeket a figurákat kérték cukormázból. (A tortát az anyuka süti majd meg, mert akkorra már szabadságon leszek.) Egy 21. születésnapra lányos sütiket sütök. Ez utóbbi remek feladat, úgy dekorálok, ahogy nekem tetszik. Aztán egy tucatnyi napraforgó-süti péntekre... s még mielőtt szabadságra indulnék, jövő szerdán még egy kétszintes répatorta, szállításra készen, bedobozolva, egy vidéki esküvőhöz...

A szokásos szabadság előtti roham... de már alakul a program, vettem könnyű nyári holmikat, mert Mao-n igen meleg van, és fürdőruhát is, újat, úgy húsz év után, mert V. ragaszkodik hozzá, hogy idén fürödjünk a Balatonban...

A blog szünetel

Mint máskor, most is munka miatt, és szabadságra készülődés miatt is. Megvagyunk, vagyogatunk, aggodalomra semmi ok.

Aztán majd valamikor mesélek megint.

Recept Medvéék citromlevéhez

Mivel felgyűlt sok pontunk a sok kérdőív nyomán, ezért könyveket vettünk nemrég, tankönyveket unokatestvérnek, főleg szakácskönyveket nekem. Ennek a finom sütinek a receptje Signe Johansen Scandilicious c. könyvéből való, és a "Mor Monsen" névre hallgat. Vagyis Monsen anyónak hívják - senki nem tudja, ki volt ez a Monsen anyó, de a sütit - a könyv szerint - minden valamirevaló norvég ismeri. Itt csak röviden norvég citromos, szárított ribizlis, mandulás süti néven fog futni. (Elnevezése angolul is ilyen hosszú...). Ami feltűnő egyébként a szakácskönyvben, hogy majdnem minden süti tönkölylisztből készül!

Norvég citromos, szárított ribizlis, manduás süti

Kell hozzá:

250 g puha vaj
250 g kristálycukor (ittenieknek: golden caster sugar)
1 kk vanília kivonat
3 tojás, fehérje-sárgája szétválasztva
200 g finomra őrölt tönköly liszt (ha nincs, jó a simaliszt is)
1 citrom reszelt héja és a leve
75 g őrölt mandula
2 kk sütőpor
1/8 kk szódabikarbóna
1/4 kk tengeri só
75 g szárított ribizli, 10 percre vízbe áztatva
csipetnyi só
40 g kissé megpirított, szeletelt mandula
4-5 ek nagyszemű kristálycukor

A sütőt 180 fokra melegítsük elő. Egy 20 x 30 cm-es sütőedényt vékonyan olajozzunk ki. (Én egy 23 x 23 cm-es brownie-sütőedényt találtam, azt béleltem ki sütőpapírral.)

A cukrot a vajjal és a vanília kivonattal keverjük ki habosra. Egyenként keverjük hozzá a tojássárgákat, egy-egy kanálka liszttel együtt, hogy ki ne csapjon a keverék. Adjuk hozzá a citromhéjat, a citromlevet és a maradék lisztet, majd az őrölt mandulát, a sütőport, a szódabikarbónát és a tengeri sót, és egy fakanállal óvatosan keverjük össze. Öntsük le a vizet a magukat dagadtra szívott szárított ribizlikről, és adjuk azokat is hozzá a keverékhez. (Ha nincs szárított ribizli, töppedt szőlőszemek is jöhetnek :-))

Egy másik edényben verjük keményre a csipet sóval a tojásfehérjét. Egyharmadát adjuk a lisztes keverékhez és óvatosan keverjük össze, hogy fellazítsuk. Majd adjuk hozzá a maradék tojáshabot. Nagyon óvatosan kevergessük, hogy minél habosabb maradjon a tojásfehérje, mert így érhetjük el, hogy ne legyen lapos és nehéz a kész süti.

Kanalazzuk át a sütőedénybe a tojáshabos keveréket, szórjuk rá a kissé megpirított szeletelt mandulát, majd szórjuk meg a durva szemű kristálycukorral. A sütő középső polcán süssük 20-25 percig, vagy amíg aranybarna nem lesz. Fogpiszkálóval teszteljük, hogy átsült-e. Teljesen hűtsük ki, majd vágjuk rombusz alakú szeletekre. Fémdobozva zárva 3-4 napig friss marad.