"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Az egész éjszakás - és még most is tartó - eső és szél után lelöttyedt fejjel takarítottam fel a vizet az ablakpárkány egyes szakaszairól. (Sajnos, úgy tűnik, a szilikonozás sem segített, ha szemből veri az ablakot az eső, talán meg kellene újítanom?) A kert csupa csatak, s még több esőt jósolnak a hétre. A telepen próbaképpen elkészített/felújított fémvázas ablakok esőben való viselkedéséről egyelőre nem szól a fáma, bár már beszéltük egymást közt a lakókkal, hogy mi lenne, ha becsengetnénk az érintett lakásokba, és udvariasan érdeklődnénk? A héten még láttam dolgozni a munkásokat az egyik ilyen lakáson, a parányi erkély korlátjához vágták a fémcsöveket. Hogy miért tartott ez a felújítás gyakorlatilag hónapokig, időközben akár két hétig is álló gépekkel... A tornát továbbra is csak így-úgy csinálom, de örömmel vettem észre, ha este nyújtok, akkor éjjel nem fájok. Hurrá. Rand továbbra is türelemre int, nem megy ez egyik napról a másikra, nem fogok erős izmokat növeszteni pár nap, vagy ...

Talán kicsit morbidnak tűnik, de szétnéztem a lakásban, s számba vettem, hány olyan dolog van itt, amit halottaink hagytak ránk. Ez azért történt, mert nemrég meghalt egy nagyon kedves régi piaci vevőnk, akit magunk között csak Judge-nak, a Bírónak tituláltunk, mivel valaha a legfelsőbb Bíróság bírója volt. Egy igazi nagytudású, talpig úriember, akivel sokat beszélgettem Japánról, mesélt az ottani útjáról, s nagyon örült, amikor én is eljutottam oda. S engem Gingerbread woman-nak nevezett, s mindig vett az unokáinak párat a gyömbéres emberkéim közül. Alkalomadtán, engem eléggé zavarba hozva elénekelte nekem a Gingerbread című dalocskát  is.   Mindig sok mindent vásárolt, amikor jött Cristina nevű ápolójával. Cristina először Judge beteg feleségét ápolta, majd annak halála után Judge mellett dolgozott, elképesztő türelemmel, figyelemmel és diszkrécióval. Mi pedig szomorúan néztük, hogy ez az ember, aki mindig olyan energikus volt és gondosan fogalmazott, hogyan lett mind gyengé...

Vasárnap koránkelés, hajnali autózás a reptérre, parkolás a long term car park-ban, ahol vagyonért mérik a helyet, aztán irány a reptér. Az Európa-szerte elkövetett kiber támadás miatt nem kellett feladni a kicsike csomagomat, vihettem magammal a gépre. Fájdalommentes repülés után megérkezés a fővárosba... Fura volt nekem Berlin, szétterülő, nagyon lapos, zöldövezetekkel, s működő tömegközlekedéssel. Választhattunk, milyen módon jussunk be a városba, ahol már javában futották a maratont, többek között Évi is, akinek drukkolni jöttünk.  Végül egy emeletes vonatra esett a választásunk, az indult leghamarabb. Egy kedves, utazási irodai alkalmazott magyarázta el, hogyan jutunk be vele a belvárosba, s hol szálljunk át a metróra.  Sántikálva másztam fel a felszínre, egyből a Brandenburgi kapunál, ott volt a finis. V. ömfeláldozóan húzogatta maga után a hátizsákjával súlyosbított kerekes kisbőröndömet, amire még Tokióban tettem szert, mert kellett az extra hely az összevásárolt cucco...