"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Míg lassacskán haladok a balatoni emlékek leírásával, meglódultak az események. Rand, a fizióm belevágott az IMND Association által kezdeményezett jótékonysági futásba, mondhatni, miattam és egy régen elhunyt, szintén ALS-es betege miatt. Jövőre is megcsinálja ugyanezt, kérdezte, elnevezheti-e rólam a projektet. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy nemet mondjak. Az OK, hogy  pechemre beteg lettem, de nem szeretném, hogy a nevemet ezzel a dögséggel asszociálja bárki is. Megértette. Szorgalmasan gyűlnek az adományok a részére, felülmúlva a várakozását. Nagyon hálás vagyok ezért, de azért zavarba is hoz, hogy ott a búzavirágos kitűző a pólóján, amikor megyek masszázsra. *** Múlt héten jött Elizabeth nővér, ötgyermekes, elvált nő, akiről kiderült, hogy főleg Angliában dolgozott, főleg adminisztratív munkakörben, de visszavágyott a betegek közé. Gyakorlatilag egyfajta összekötő kapocs köztem, és az engem kezelők között. Intézkedett, s így már be is adtuk a rokkantparkolói engedély kér...

No jó, nem megy minden annyira zökkenőmentesen. Készültem a következő találkozóra a neurológussal, erre két órával előtte lemondták, mondván, a fizió megbetegedett. Szóval akkor csak vele kellett volna találkoznom? Igen. A fenébe. Én tesztekre készültem, de ezek szerint nem adott, hogy a következő alkalommal az lesz. Végül is, minek a kapkodás? Csak egy adat leszek, amit kutatni lehet, berakni a többi közé, passzol, nem passzol az átlagos betegek közé? Mi mást tudnának velem csinálni? Az évente diagnosztizált 100+ beteg mellett? Nem vagyok ám special snowflake, ffs, vegyem tudomásul. A kimutatás szerint 1994 óta 3000 beteg adatait tartják nyilván. Riasztó mennyiség. Közben megjött a medical card-om, ami ingyenes háziorvosi ellátást biztosít, amennyire tudom. A levélben tudatták, hogy "we are pleased to present you with...", erre bőgtem egyet, are you pleased, really, mert én nem. De ez is egy kis könnyebbség anyagilag. De azért lassan már összeszedettebben tudok nyilatkozni ...

Húsvét előtt átestem az idegpálya vizsgálaton. Labirintusszerű folyosókon bolyongtunk aznap délelőtt, mire megtaláltuk a kicsi váróhelyiséget, pedig kaptunk előtte leaflet-et a vizsgálatról és a helyszínéről. Csevegős, Galway közeléből való orvos végezte a vizsgálatot (EMG - electromyography és NCS - nerve conduction study, ha valakit érdekel). Végig kedvesen megpróbált szóval tartani, beszélgettünk, kenyerekről, piacokról. Mármint akkor, amikor nem rágtam az ujjam, vagy sziszegtem a fuck-okat, mert azért időnként kellemetlenek voltak az apróbb áramütések, amelyekkel megcsapott. Vagy 40 percig voltam ott, nem mertem egyedül végigcsinálni, ezért V. a szoba végében ült, becsukott szemmel (nem bírja a tűk látványát, s azt is bökött belém a doktor), fején fejhallgatóval. A tűk nem fájtak, vékonyabbak voltak, akár az akupunktúrás tűk, még akkor sem zavart, vagy fájt, amikor ezeket ide-oda forgatta az izmaimban. Nem kellemes, de kibírható vizsgálat. Egyedül akkor ijedtem meg, amikor a tokámb...

Eljött a nagy nap, mentünk a neurológussal találkozni. Korábbi tapasztalataim alapján sejtettem, hogy most csak ilyen elbeszélgetés lesz, kifaggatnak, netán megtekergetik a végtagjaimat... Még nem lesz ítélet.  Tekintve, hogy még sosem jártunk ott, s vagy 45 perc autózás odajutni, jóval korábban elindultunk a kórházba, számítva a dublini közlekedés okozta meglepetésekre. Már az M1-esen ki van táblázva, hogy hol a lehajtó a kórház felé, s amikor megláttam a hatalmas épületeket, megértettem a táblázást. Mint egy mini város, akkora. Oktató kórház, számos  körforgalmon át kellett autózni a parkolóházig, de onnan már rövid séta volt a főbejárat, amihez fedett járda visz, és csodás cseresznyefák állnak a bejárat előtt, feldobva az amúgy nyomott kedvű látogató hangulatát. Kissé zavaró, hogy rengetegen dohányoznak a bejárat közelében, s bizony sűrűn jönnek szembe az emberrel tolókocsis, hálóköpenyes vagy sápadt emberek, akiken látszik, hogy nem önszántukból látogattak ide. Tudom, kórh...

Odakint néha már erősebben süt a nap, akad, hogy az a jellegzetesen friss levegőjű "szellőztessünk!" idő van, s nem esik végre. Vagy legalábbis nem mindig, haha. Ugyanakkor hideg is volt a napokban, van, ahol reggel fagyott, csak délutánra lett olyan napsütötte idő, hogy bár harapható volt a levegő, de élvezetes volt a hangos madárének, s a nappaliba besütő erős napfény. Minden világosabbnak, élénkebbnek tűnik. Virágoznak a korai szilvafák, s az ezüstmimóza. A Félcsöcsű épülete előtt hétfőn virágzó cseresznyefácskát fényképeztem, méhek döngicséltek rajta. (Kiotóban már virágoznak a japán cseresznyefák, nosztalgiázva nézegettem fotókat.) A városból kifelé autózva hatalmas magnóliafát láttam, annak azért nagyon korai a virágzása, remélem, nem teszi tönkre majd egy kései fagy. Az N11-es mentén tömegével sárgállanak a nárciszok.  Az imént adtam magamnak pár percet, hogy nézegessem a kertben virágzó primulát, a rügyeket bontó szelidgesztenye csemetét, a már szépen zöldellő medveha...

Nem tudok újdonságról beszámolni: újabb egy hét esőt jósolnak... Rekordmenyiségű eső esett/esik, hozzá időnként szél, lezárt mólók, hulámverés... Nem járunk sehova, nem mozdulunk ki, csak nyögve (főleg én, haha), ha muszáj, ebben a folyton nedves, nyirkos időben. A rossz idő hatása a piacon is érződik, lanyha volt a forgalom az elmúlt két hétben, megint megmaradt pár zacskó krumplis bucim, s ami ritkaság, készétel is megmaradt, olyan, amit a Brian nevű séf kolléga készít, s mindig el szokott fogyni. Van, aki egész hétre bevásárol belőle. Sokan nem jöttek le, féltek az ázott, netán átfolyásokkal teli utaktól, főleg az idősebbje. Nekik azért nem egy élmény leautózni vidékre a főúton, ahol néha mintha zuhanyzóban vezetne az ember, mert az itteni autókon a sárvédő extrának számít.  Az egyetlen szívet melengető dolog a hazafele út, mert a régi, ún. parti úton vezetek végig: ahol már kinyílt nárciszokat látni az árokparton, öngyilkosjelölt rigók húznak át alacsonyan az út felett a kocsi ...

V. hétfő óta várta az emailt, de a várakozás, a "szerintetek-mi-lesz?" már hónapok óta ott lógott a levegőben. Várni lehetett rá októbertől, amikor az első adag embert átszervezés miatt elküldték a Félcsöcsűtől. Hétfőn semmi... Kedden semmi... Aztán szerda reggel korán fogorvos, utána be az irodába, találkozni egy kollégával egy gyors csevegés erejéig, nem volt idő brunchra. Nemrég volt Japánban, jó lett volna bővebben is hallani az élményeiről, de nem volt rá ideje, csak pár benyomást osztott meg velünk. Így csak kettesben mentünk a közeli Bretzel Bakery-be, ahol még sosem jártam, s ami régen zsidó pékségként üzemelt, most pedig a kovászos kenyerek egyik nagy intézményeként ismert, mert itt már akkor azt sütöttek, amikor még nem volt divat. Brunch, aztán haza...  S újabb várakozás... Jött email? Még nem, még nem, hopp, jött egy. De csak egy körlevélszerű, nem személyre szóló, amolyan "emberek, ez fog történni" típusú, de hogy kivel? mikor? Arról nem szólt a levél. ...

A címet loptam, Stefan Zweig remek regényének magyar címéhez biggyesztettem az idézőjeleket, csak esetemben nem a szegény sorban felnövő egyszerű postáskisasszony szeme nyílik rá a gazdagok világára, hanem egy öregedő nő döbben rá, hogy miket tud okozni a klímax és környéke. Mindig akad, aki különösebb gond nélkül vészeli át ezt az időszakot, ez nekem nem sikerült. Szerintem az elmúlt 10+ évben a számból legsűrűbben elhangzott mondat a "rohadt hormonok" volt.  A minap elmerengve néztem, hogyan olvad bele a kollagénpor a teámba. Arra már rájöttem, jobb nem kevergetni, hanem hagyni kell, hadd süllyedjen bele a folyadékba a porkúpocska. Sajnos, a korábban megkedvelt kollagénes ital most nem kapható, marad a por. Szedek én mindent, amiről azt mondják, vagy azt hiszem, hogy segít. Kollagén, az izületeknek, egy tabletta olyanoknak, akik már posztmenopauzások, mint én, tele B vitaminokkal, D vitaminnal, van benne némi vas, magnézium, és agyműködést állítólag serkentő gombakivonat. A...

Voltam a házidokinál, a fizió javaslatára. Miután nemcsak emlegettem, hanem megmutattam neki a vánszorgásomat, elküldött egy újabb MRI-re. Eddig csak beléptem a kezelőszobájába, nem látta még, hogyan megyek, hülye voltam, előbb kellett volna mutogatni. Nem kellett sokat várnom az eredményre, s nahát! Mindenféle kopások vannak a gerincemen, kiszáradó porckorong, szűkület a nyakamnál, és egy bulging disc a derekamnál, előboltosulás, mondja a szótár. Ami alkalmasint megmagyarázza a vánszorgásomat. De azért továbbküldött a házidokihoz, hogy utaljon be valami szakemberhez, aki megmondja, mitől gyengék egyes ujjaim, és a bal lábam, s ellenőrzi, működnek-e pöpecen az idegpályák.  A doktornak - miután alaposan végignyomogatott, s megállapította, hogy igen merevek a hátizmaim, s megütögetett a kis kalapácsával - volt pár kérdése nyelési problémákkal, beszéddel kapcsolatban, és semmit nem zárt ki, s ettől eléggé megijedtem. Fájni már alig fájok, de a menés, a fejem tartása továbbra is nagyon...

Lassan végére érünk az évnek, és így ismét felbukkanok a mézeskalácsházak és sütemények alól. A piac felé nem volt valami produktív ez az utolsó hónap, el voltam foglalva a céges megrendelésekkel és a házakkal. Semmi karácsonyit nem csináltam a piacra, kivéve a kekszeket, amibe karácsonyi motívumokat nyomtam az új mintázóimmal. A mintázókat amolyan támogatásként vettem, egy lengyel családi cégtől, amelyik fenyegetve érezte magát az amerikai vámoktól és postai költségektől (nagy piacuk volt az amerikai), s az európai támogatóikhoz fordultak a fennmaradás érdekében, kedvező árajánlatokkal. Aminek nem lehetett ellenállni... Ezekkel a fakockákkal, a beléjük lézerrel vágott szép, részletes mintákkal nagyon szép sütiket lehetett csinálni, de pár zacskónyira futotta csak. (No, majd jövőre, mondom megint...) Mert igen, nyugodtan lehet nevetni, most sem sütöttem előre. Nem, nem babonából, egyszerűen lusta voltam hozzá. Volt többszáz sütire szóló megrendelésem, nem is egy, tehát volt elfoglaltsá...

Amíg Európa nagyobb részében hőségriadó volt/van/lesz, addig itt a kellemes 19-22 fokban és néha esti esőben próbálunk visszarázódni a mindennapokba. Nagyon boldog voltam, mert az új hűtőszekrény által biztosított 3 fokban Állatka (a kovász) vidáman elélt 3 hónapig, s két etetés után már jól sikerült a tesztkenyér. Azóta is "jól teljesít", hahaha. Egy kivételével minden megrendelőm kéri a kenyereket továbbra is. Sőt, mivel kaptam még elutazás előtt egy 25 kilós zsák rozslisztet, megpróbálkoztam kovászos rozskenyérrel is, és remekül sikerült, elkelt a piacon. Úgyhogy már azt is fogok csinálni. Rozskenyérhez passzoló fűszerkeverékkel illatossá is varázsoltam, teljesen olyan volt, mint a híres német veknik.  Sajnos, két nagy megrendelésem is kútbaesett, visszavettek a cégek a büdzséből, amit sütire lehetett volna fordítani, így augusztus nem lesz olyan húzós, mint reméltem. Július remek volt bevétel szempontjából. Néhányan a piacról megint megyünk Greystones-ba, de ezútal nem le...

Mit is írtam tegnap? Hogy ide csak kitartó esőket hozott a vihar? Igen, ide csak azt, szelet nem, sőt, ma a reggeli kétórás esőben szállítás után (ezúttal az északi oldalra mentünk, Ray kávézójába), volt egy szerencsés két óránk, amikor kitisztult, meglepően langyos lett az idő, el tudtunk sétálni a boltba, tökpüréért, sőt, még a nap is sütött annyira, hogy túl soknak tűnt a pulcsi és az esőkabát. Aztán megint jött a következő eső, már nem tudom hova töltögetni a vizet, megy a lefolyóba. Ha ez így megy tovább, nem tudom, hogyan fogom szétszedni a shed falait, hogy holnap kidobhassuk őket. Cork városában és megyében jókora áradások vannak, kirendelt katonaság segíti a lakosságot, s a hírek szerint egy szigettel odébb Skócia egyhavi esőmennyiséget vár mára és holnapra. V. mesélte, hogy Magyarországon 30 fokot jósolnak a hétvégére... A mai 14 fok és az eső után elég mulatságosnak tűnt itt a főút melletti figyelmeztetés, Be winter ready! Kétlem, hogy idén lesz hóban részünk. Majd a rengete...