"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

  Ezt a verset Myles felesége rakta fel a Facebookra, azonnal megfogott. (S ennek köszönhetően felfedeztem egy fiatal költőt.) Pontosan visszadja, amit érzek. S ennek a nagy kollektív gyásznak a közepén éppen ez jutott eszembe, hogy mennyi baj, fájdalom, gyász van világszerte... ki tudja mind számotnartani... S hogy az első döbbenetes órák után hogyan egymás szemére tudják hányni vadidegenek , ha valamelyik borzalom nem foglalkoztatja a másikat az elvárt (?) mértékben.  Nem tudom, nem fogom, nem akarom magamra venni a világ fájdalmát, képtelen vagyok mindenre gyászosan, könnyes szemmel reagálni. Elég volt az, hogy szombat reggel a torkom elszorult, amikor Amanda és Louis, Párizsban lakó ismerőseink bejelölték magukat a Facebook-on azzal, hogy biztonságban vannak. A gyors végigvétele a rövidke sornak, ki van ott? Ki él ott? S hála az égnek, mindenki megvan. Volt kollégák a Gyárból? Üzleti út látogatottjai?  Nem tudok mindenre időt, energiát, érzelmet szánni. Na...

Egész héten nagy esők és erős szelek járták, a madáretetőt nem is töltöttem fel, kifújta volna belőle a szél egy perc alatt a magot. Helyette rendeltem egy szép tetőset az egyik piaci kollégától, aki nem mellesleg amolyan mindenes is, pl. nemrég megszerelte nálunk a halódó csapot. Mint kiderült, a csapnak nem volt semmi baja, azon kívül, hogy a finom szűrő a fejében el volt tömődve, az a sok kis szálszerű korrdált darabka, lerakódás, ami a víztartályból került bele, eltömte, ezért nem csorgott belőle rendesen a víz. Tegnapelőtt szállítottam, s nemcsak az Üzemnek, hanem egy dublini hölgynek is, aki hétfőn hívott fel, hogy flamingó sütiket rendeljem tőlem. Húú, izgultam nagyon. De elégedett volt, a leszállítás is sikerült gond nélkül, igaz, a háztól messze sikerült csak megállnom, mert amolyan igazi, keskeny utcácskájú lakónegyed volt. Délután pedig iziben el is vertem a bevételt a Knitting and Stitching Show -n, ahová eddig még sosem jutottam el. Már eleve azzal a szándékkal mentem...