Két vekni között
Annyi mindenről lehetne írnom. Téma akadna bőven: kis szinesként írhatnék a Killarney-ban tüntető lovaskocsisokról. Vagy hogy mit javasoltak a gazdasági szakértők, hogyan lehetne spórolni az állami költségvetés terén. Még egyik javaslatot sem fogadta el a kormány, vagy jelezte, hogy azokat megvalósítaná, de a potenciális érintettek körében már most nagy a felháborodás. Pedig valahol vissza kell majd venni a költekezésből. De most a kenyerek urallják a napomat. A nappaliban sorban állnak az edények, bennük a lassan kelő rozskenyerekkel - határozottan pékség-illat lengi be a szobát. Kelő kenyér kissé savanykás illata. Éhes vagyok. Fél-háromnegyed óránként keverek ki egy-egy adagot, így majd, amikor nekiállok kisütni az első két kenyeret, utána folyamatosan tudom a sütőt használni. Szalagmeló :-) *** Ma reggel kis híján ütköztünk az M50-re lejövőben, a sandyfordi körforgalomban. Ha V. előtt nem totyog egy hölgy, akiből a zöld lámpa automatikusan a "fékezz!" reakciót váltotta ki,...