Na, talán most!
Saját magamnak köszönhetem persze, hogy az algoritmus jobbára tolószékkekkel, ALS-sel, macskákkal és politikával kapcsolatos dolgokat dob fel a Facebook-on, s van, amiből tanulok. Pl. hogy hogyan állnak hozzá némely hozzátartozók vagy barátok az ALS-es ember betegségéhez. Van, aki elnéz a beteg feje felett, s úgy kezeli, mint egy süket babát, mert azt hiszi, a bénaság egyben némaságot és elbutulást is jelent. Ilyenben nem volt részem, hála az égnek. Nekem roppant jól esett, hogy volt, akinek mélyből jövő őszinteséggel kifakadt egy fuck a száján, mint Lynn-nek, az egyébként talpig úrinő piaci kollégának, aki, amikor megtudta, hogy mi bajom, odajött, megölelt, s csak ennyit mondott. "This is shit.... Just...oh, fuck." S volt, akivel egészen komolyan lehetett a halál utolsó fázisairól beszélni, s az hogyan folyik le, mert már eltemetett egy feleséget. Ez némileg megnyugtató is volt egyben, de azért a seggemben a zabszem. De nem csak szomorú dolgokról hallok, olvasok. Vannak has...