"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Manci nem az a fajta, akit eső vagy szél elriaszt a vacsorájától, legfeljebb beleül a kosarába, dobozába, s úgy várja, hogy megetessem. De tegnap, amikor Isha, az alaktalan istenségnek elnevezett vihar itt üvöltött a város felett, úgy kellett kioperálnom a búvóhelyéről, s behozni enni. Annyira zajos volt a másfél napig tartó vihar, hogy a kajáért bátor macska nem mert kijönni az ajtó elé. S most nem viccelek vagy túlzok, ez a szél üvöltött. Szomszéd néninél feldőlt a lánya labdáit, sporteszközeit tároló műanyag "üvegház", s néhány cserepe bánta a vihart. Olyan hétvége volt ez, amikor nem mozdultunk ki sehová, újságért is csak kocsival mentünk, mert szakadt az eső, hordta a szél rendesen. Nem csoda, hogy az ez évre kitűzött séta-mennyiséggel erősen el vagyok maradva. Az időhöz képest meglepően enyhe volt az idő, 13 fok, ami ma megint lecsökkent 9-re, de a barométer lassan visszamászott a megszokott mértékre, s most már a fürdőszobai ventillátor sem kínlódik a szél miatt. Ellen...

Itteni mértékkel... -1 Celsius itt a parton, lefagyott szélvédők, amiket még délben is kaparászni kell, ha el akar menni az ember vásárolni. Havat is igértek, esett is, a sziget északi részén, mutatta a levelibéka, merre kanyarodik a sarki hideg farka, erre felénk nem fog esni hó, de máshol, északon és Angliában, no ott fog. Vagy már esett is. Ez persze, nem azt jelenti, hogy ne fáznánk, a fűtés is sűrűbben kapcsol be, én pedig próbálom nézni a pozitívumot ebben is. A vörösbegy most már magabiztosnak nevezhető mozdulatokkal ugrál oda a kirakott kezemhez, nyilván éhes, csippenti le a tenyeremről az őt érdeklő magokat. Néha akkor is megjelenik, s egyből ideül az ajtó elé, amikor mozgást lát az ajtó mögött, nem nekem kell ajtót nyitnom, s nézegetnem, hogy itt van-e a közelben. Azért kebelbarátok még nem vagyunk, nagy szánysurrogással távozik, ha véletlenül megmozdulok, s rájön, hogy a kézhez egy test (nagy test) is tartozik. De már kiülhetek az ajtó elé, a lényeg, hogy a kezem közel legye...

Említettem volt, hogy ez a hét jól kezdődött. Korántsem a zökke-nőmentesnek nevezhető kórházi látogatás miatt, hanem mert hívtak a kávézóból, hogy tudnék-e a héten kétszer szállítani. Az egyik szakács beteg, a másik szabadságon, Amanda nem bír megcsinálni mindent egyedül... Örvendeztem. Ráadásul jövő hétre is kaptam egy extra sütirendelést tőlük. Úgyhogy ma reggel szállítottunk V.-vel, és péntek reggel is fogunk. Ami kicsit elkedvetlenít, az az, hogy többé nem a manager írja meg a csekkjeimet, s gondoskodik róla, hogy időben meg is kapjam azokat, hanem a kávézó könyvelője. Havonta fizetnek. Jó, legyen, nem gond. De az már gond, hogy a júliusi csekkjeimnek még se híre, se hamva, holott ex-főnököm ígérte, hogy "utánanéz", s lassan augusztus vége van... Nem szeretek arra rákérdezni, ami - ugye - jár, amiért megdolgoztam. *** Mostantól kezdve sok sütésnek nézek elébe, hiszen közeledik a Festival of World Cultures . Ha bárki kíváncsi a piac standjára, a Cool Earth Eco Fair (khm) h...

Ma végre elolvastam azt a cikket, amit a Sunday Times teljes egészében 1989-nek szentelt magazinjában jelent meg. Érdekes összefoglaló arról az évről, amely egyesek szerint az újkori történelem legnagyobb változásait hozta magával. Felolvastam pár sort V.-nek is, a Sopron melletti Pán-Európai Piknikről írtakat, aztán csak azon vettem észre magam, hogy elcsuklik a hangom. A papám volt az egyik lelkes szervező. A Piknik napja házassági évfordulójuk napja is. Azóta is mindig megünneplik anyámmal, a többiekkel, az akkor történteket. Hivatalosan, most már, kiállítással, megemlékezésekkel. Koncerttel. Majd ha eljön a 20. évforduló igazi napja, írok erről hosszabban, de most csak annyit jegyeznék meg, hogy nagyon büszke vagyok a szüleimre, főleg apura, azért, amit ott csináltak. Nekem még akkor sem volt benőve a fejem lágya, nem nagyon értettem az abban az évben beállt változások jelentőségét, mert egészen mással voltam elfoglalva, s mint most, akkor sem voltam annyira értelmes, hogy megértse...