Imbolc

V. hétfő óta várta az emailt, de a várakozás, a "szerintetek-mi-lesz?" már hónapok óta ott lógott a levegőben. Várni lehetett rá októbertől, amikor az első adag embert átszervezés miatt elküldték a Félcsöcsűtől. Hétfőn semmi... Kedden semmi... Aztán szerda reggel korán fogorvos, utána be az irodába, találkozni egy kollégával egy gyors csevegés erejéig, nem volt idő brunchra. Nemrég volt Japánban, jó lett volna bővebben is hallani az élményeiről, de nem volt rá ideje, csak pár benyomást osztott meg velünk. Így csak kettesben mentünk a közeli Bretzel Bakery-be, ahol még sosem jártam, s ami régen zsidó pékségként üzemelt, most pedig a kovászos kenyerek egyik nagy intézményeként ismert, mert itt már akkor azt sütöttek, amikor még nem volt divat. Brunch, aztán haza... 

S újabb várakozás... Jött email? Még nem, még nem, hopp, jött egy. De csak egy körlevélszerű, nem személyre szóló, amolyan "emberek, ez fog történni" típusú, de hogy kivel? mikor? Arról nem szólt a levél.

Én még reménykedtem, hogy megússza az elbocsátást, de V. tudta, hogy ez a levél mit jelent. S délután kettőkor el is kezdődött az elég sutára sikerült Zoom call a csoporttal és egy HR-ossal, s megtudta, hogy 10 év és 8 hónap után átszervezés miatt őt és a csoportját elküldik a Félcsöcsűtől. Lenyomtam a torkomban ülő pánikot, már amennyire tőlem telt, csavargattam a kenyértésztát a tálakban, s hallgattam, mit beszélnek, milyen jogi oda-vissza lesz még, mielőtt elkezdődik a felmondási idő. Az már biztos, hogy a szavazásra nem fogunk tudni Budapestre utazni, de majd megtesszük a követségen, hátha nem tűnnek el a szavazatok, ahogy egy barátunk emlegette.

Az autóban és véleménynyilvánításkor elég agresszív kismalac tudok lenni, de ha baj van, vinnyogó kisnyúl lesz belőlem, s párszor elbőgtem magam, V. azonban fellélegzett, véget ért a bizonytalanság, most már tudja, mi a következő lépés. Sok minden megváltozott a cégnél, feszült volt a hangulat már hetek óta, s azt elég nehéz lenyelni, hogy nem a teljesítményükön múlott a dolog. Egyszerűen így döntöttek fent és kész. Túl drága az írországi alkalmazott. Az utóbbi időben többen léptek a csoportból, mert elegük lett. Szinte ugyanúgy zajlott a dolog, mint anno a Gyárnál, egyre rosszabbodott a morál a hónapok során, és aztán bumm, köszi, nincs tovább rátok szükség. Mindenkit elküldtek az ír csoportból. Ugyan a főnőke és annak a főnöke meg akarták őt tartani, de benyújtott kérésük nem számított, a döntés földrajzi volt, nem személyre szóló.

Este aztán baráti telefonok, emailes megkererések jöttek, s hogy V. mennyire volt népszerű, azt jelezte a több mint hatvan üzenet, bátorító, lelkesítő szavak, amik mindkettőnknek jól estek. A kollegák, távolabbi alkalmazottak nem felejtették el neki, mennyit segített, s mindig kapható volt egy-egy probléma megoldására, még akkor is, ha nem az ő csoportjáról volt szó. S éjjel meglepő módon mindketten jól aludtunk, s aztán nagy lélegzet, s lehet koncentrálni a jövőre. A gyászidő letelte után majd pihen egy kicsit, s aztán munkakeresés.

***

Az időjárás csak nem akar jobb lenni. Igen erős szél fújt a napokban, Mantzi farka mindig csáléra állt az ajtó előtt, elfújta a szél, amikor kiraktam neki a kajáját, s jött enni. Mulatságos látványt nyújtott, ahogy félreállt a máskor hetykén felcsapott farok. Mindig nagyon szeretne bejönni, hogy velünk töltse az estét az új ágyában a kanapén, de nem akarom rászoktatni, s amikor nincs különösen pocsék idő, be kell érnie a kinti fészkével. Tegnap órákig dorombolt, feküdt simogató kezünk alatt, néha nagyokat lökve nyirkos orrával a kezemen, hogy ne hagyjam abba a babusgatást, tessék fültövet és állat vakargatni. Kis díva, mindig tudja, mit akar és hogyan kapja meg. 

"Ez a macska nem hülye" - mondta nekem V. -, "hanem hülyének néz bennünket."

A kertben a madarak sürgölődése az egyetlen igazán szívderítő dolog. Minden más mintha takarékra tette volna magát ebben az időben, várva a napsütést. A víz szerencsére újra lefolyik a csatornába, de a green és a közösségi kert földje mint egy szivacs, tele vízzel. A karácsony után kidobott fenyőfákat még nem darálta le a kertész, némelyiket a szél le-lehengergeti a hatalmas komposztkupac tetejéről, szomorú látvány ez, így, az ünnep múltával. S ami különösen bosszantó, az az, hogy még nem volt Bálint-nap, de már megjelentek a húsvéti tojások és -cukrok a boltokban... Őrület!

A hétvégi áradásokról egyre csak jöttek a riasztó felvételek, Glendalough-ban a folyócskán átvezető fahidat ellepte az ár, Arklow-ban, Enniscorthy-ban kiöntött a folyó, Dél-Dublinban is folyt a víz egyes utcákon, sőt, az N11-es északra vivő szakaszán innen nem messze, a víz teljesen ellepte a főutat, gázoltak benne az autók s a buszok. Itt a városban jól működött az áradás elleni megoldás a folyón, de jó magas volt a vízállás azért. 

Ma, amikor a piacra mentem, már nem volt nyoma az úton a felfordulásnak, de egyik piaci kolléga mesélte, három óra alatt jutott be a Dublin közeli falujából Sandycove-ba, akkora volt a dugó a vízben lassan araszoló kocsik miatt.

Egyelőre semmilyen megrendelésem nincs, a szokásos kenyereken kívül. Február csendesnek ígérkezik. De semmi gond, van jó könyvem, lehet tornászni, gyógyulásra helyezni a hangsúlyt. Csak már tudnám, mi az igazi gond, s hogyan lehet rajtam igazán javítani. Várom az időpontot a neurológushoz. A McKenzie-gyakorlatokat csinálom, kétóránként, ahogy kell, állítólag jó pár hét, amíg segít, így megint csak a rettegett szó kerül elő: türelem...

***

Ma van Imbolc (vagy Imbolg) előestéje, fent van a hold, hidegen ragyog, kivételesen tiszta az ég. (Ma szinte rácsodálkoztunk a napra a piacon, ahogy bevilágította a konyhát.) Egy barátom felhívta rá a figyelmet, hogy ne felejtsek el valami rongyot vagy sálat kirakni ma a kertbe, hadd áldja meg St. Brigid, a marhapásztorok, farmerek és gyógyítók védőszentje az ősi szokás szerint. A rongyot (esetemben zsebkendőt, mert sál nem került a kezembe) kikötöttem az ajtókilincsre (ablakpárkány, bokor is jó), később gyógyításra használható. Torokfájásra szokták a sálat használni, a beteg testére vagy a sebre tették, vagy csak jószerencsét várva megérintették. Február 1. St. Brigid napja, a tavasz első napjának számít a régi ír kalendárium szerint, előestéjén gyertyát gyújtanak a hagyományt követő otthonokban, jelezve az újra visszatérő világosságot a tél sötétje után.

Nagy örömömre az én kertemben is már bólintottak fejükkel a nárciszok, s hamarosan kibomlanak a szoros zöld bimbók, s visszatér az élénk szín a kertbe. Ma már némelyik naposabb árokparton ott sárgállottak a virágok, élmény volt hazaautózni a sok sötét, morc nap után a napsütésben.

(Ez az írást egy amerikai város weboldalán találtam Imbolc kapcsán. Nem véletlenül szúrom be ide. Ykiyk.)