"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Kiokosodtam vörösbegyekből. Egyik nap láttam, hogy látogatóm, akit Dotty-nak hívok, a szárnyán lévő barnás foltok miatt, a kezemből kievett magot odavitte a társának, aki a fenyőn ülve várta. Megetette! A társ szárnyrázogatva kérincsélte a kaját, mint a fiókák szokták. Nosza, Google-re fel... Kiderült, hogy Dotty a hím, nem ő a tojó, ahogy hittem, s ez az etetési szokás a társak egymáshoz tartozását van hivatva megerősíteni, fészeképítés, párba állás idején szokásos. Amolyan udvarlási etetés, amit majd folytatnak a fészkelés idején is. Aztán jönnek a fiókák... Most már akkor tényleg tudom, hogy Dotty a "fiú" és félénk társa a tojó. Ő is ideugrál az ajtó elé, ha látja, hogy jövök-megyek a hálószobában, de nem meri elfogadni az ételt a kezemből, neki ki kell szórni az ajtó elé. Amúgy Dotty néha a kilincsre is ideül, s néz befelé, ilyenkor - hogy a szokása megmaradjon - megyek, s megetetem. Nem mohó, 4-5 napraforgómagot vesz el csak tőlem, egyenként, hideg kis lábaival rendre el...

Végre elvonultak a viharok (egyelőre), most "csak" a szokásos szélerősséggel kell megbirkózni. S hozzá a rengeteg esővel. Egész nap esett, hallgattam a nagy csöppek koppanását a szellőző tetején, s valahányszor kinyújtottam az ajtónyíláson át a tenyerem Dotty-nak, a vörösbegynek, tele maggal, elázott a pulcsiujjam. De meglett a szoktatás eredménye: Dotty néha már 2-3 másodpercig is megül az ujjaimon, s csipeget, miközben párja ijedten ugrál a teraszon, s a Dotty által levert magokat szedegeti össze. *** Mozgalmas hétvégénk volt. A szárítógép bedöglött a múlt héten, amikor el akartam indítani, enyhe torokhangon hörgött, meg sem rezzent, ellenben olyan büdös szagot produkált, hogy ijedten téptem ki a fali csatlakozóból a dugóját, nehogy lángra kapjon, mint egykor a szomszédunké, aki valósággal kirugdosta a házból a büdös füstöt árasztó lángoló masinát. Tíz éves Candy gép volt, használtan vettük, de nem vártam még a a halálát. Másnap elmentünk megrendelni az újat, ami szombaton ...

Manci nem az a fajta, akit eső vagy szél elriaszt a vacsorájától, legfeljebb beleül a kosarába, dobozába, s úgy várja, hogy megetessem. De tegnap, amikor Isha, az alaktalan istenségnek elnevezett vihar itt üvöltött a város felett, úgy kellett kioperálnom a búvóhelyéről, s behozni enni. Annyira zajos volt a másfél napig tartó vihar, hogy a kajáért bátor macska nem mert kijönni az ajtó elé. S most nem viccelek vagy túlzok, ez a szél üvöltött. Szomszéd néninél feldőlt a lánya labdáit, sporteszközeit tároló műanyag "üvegház", s néhány cserepe bánta a vihart. Olyan hétvége volt ez, amikor nem mozdultunk ki sehová, újságért is csak kocsival mentünk, mert szakadt az eső, hordta a szél rendesen. Nem csoda, hogy az ez évre kitűzött séta-mennyiséggel erősen el vagyok maradva. Az időhöz képest meglepően enyhe volt az idő, 13 fok, ami ma megint lecsökkent 9-re, de a barométer lassan visszamászott a megszokott mértékre, s most már a fürdőszobai ventillátor sem kínlódik a szél miatt. Ellen...

Saját laptopról pöntyögök, juhé! Használt, egyelőre még minden idegen rajta, főleg, mert megszoktam a jókora billentyűzetet a nagy számgépen. V. beállított nekem mindent, én pedig néztem, mint szamár a hegyen, s arra gondoltam, mennyire a kőkorszakban lennék, ha V. nem segítene.  A szombati piac nagyon jól ment, bár az elején hamar elfogyott a nyitásra várakozó sor. Utána vagy egy óráig tétlenül ténferegtünk a teremben, kávéztunk és bámultuk a hegyről felszálló felhőket. Nyirkos, nagyon nyirkos volt a levegő, de ennek köszönhetően olyan szép zöld mohafoltról csináltam fotót az épület oldalában, mindenféle szűrő nélkül, hogy csoda. Japánkertet idéző réteg vonja be azt a pár kőlapot, ami egykor a sütögetések helyszínéül szolgált. Most csak a vörösbegyek ugrálnak rajta.  Azok a vörösbegyek, amelyek közül egy a múltkori piacon egyszerűen beszaladt mellém, a kávékuckóba. A szemem sarkából láttam a barnás villanást, ijedten ugrottam egyet, egérnek hittem. Ő is ugrott, kifele, aztán ...

Mostanság sokat tévézünk (vannak jó sorozatok, és bugyuta agytalan filmek), s igen későn megyünk aludni, megspékelve még egy kis olvasással (jó könyvem van: Joyce Carol Oates: A Book of American Martyrs). Úgy éjfél felé, a minap, kandúros vernyákolás hallatszott a kertajtó elől. V. kissé vádló oldalpillantást vetett rám, jelezve enyhe ingerültségét, hogy a "dögök" még éjjel is jelzik jelenlétüket, onnan jönnének be, s figyelmet követelnek. "Biztos Mancit keresi." - mondtam, úgy sejtve, valami szerelmes kedvű kandúr keresgéli a csajokat. A vernyákolós hívás csak folytatódott, majd a házastársi béke érdekében elhúztam a függönyt, felkapcsoltam a kerti villanyt, s kinéztem a kertbe. A lépcsőn Manci üldögélt, nem egy kandúr. Kinyitottam az ajtót, s gyorsan elhessegettem, s "kérésemet" megtámogattam egy szőnyegdarabbal, ami a régi macskaházból vált le (a szomszéd csinálta, arra az esetre, ha kint kellene éjszakázniuk a zimankós időben). Manci Elspurizott a bok...

Igazából V. ötlete volt, hogy menjek le vele Cork-ba, s míg ő dolgozik, vegyek japán főzőórákat egy ott élő ír kollégája japán feleségétől. A hölgy ezzel szeretne később foglalkozni, s kérdései is lennének cégalapítással kapcsolatban, menjek le, biztos érdekes lesz. Már hetekkel korábban megmutatta nekem a netes hirdetést, amit eddig a Félcsöcsűn belül terjesztett a hölgy, s onnan érkező érdeklődőknek tartott órákat. Mivel a sikeres jótékonysági hét után lazább kövekezett, beleegyeztem. Igaz, kis izgalommal. Külön kellett leautóznunk, s ilyen messzire még nem vezettem (illetve, de, hm, elfeledtem az ominózus északi túránkat). Cork eddigi látogatásaink alkalmával elég sűrű forgalmú városnak tűnt, eddig mindig csak áthajtottunk rajta. De alaposan felkészültem, így hétfő reggel V. hitvesi csókkal elbúcsúzott, s lement Cork-ba, én pedig délután indultam utána. Úgy beszéltük meg, hogy részt veszek az első órán, ami végeztével ő is odajön a lakásra a hölgy férjével együtt. Tekintve,...

Kellemes 16 fok van, felhős ég, éppen csak ki-kibukkan a nap, és lassan át lehet váltani a reggeli hosszúnadrágról a rövidre. A madarak vetélkednek a mókussal az etetőn (amit éppen az imént raktam át egy másik helyre, mert a pofátlanságnak is van határa...) A minap három mókus verekedett az ágakon! Az egyikükről most már tudom, hogy hiába néztem vemhes mókusnak, feltűnő csecsei miatt, utána, amikor éppen alul ráztam rá az öklöm és küldtem el melegebb (hahaha) éghajlatra, megláttam a kistökeit. Szóval az a meleg, szeretetteli érzés, hogy "biztos kölykei vannak, hát hadd egyen, szegény" elég hamar elhagyta a lelkem. Csak egy zabás kanmókus, nem egy agyonhajszolt anyamókus. Az üvegajtó mellett áll egy madárodú, hosszú állványon, tövében virágládával, annak a kifutójára szórtam magot, jönnek is rá a cinkék, de főleg a pintyek. Tervem, hogy télre áttolom a kis kerti ház mellé, ahol most a vízgyűjtő áll, ott eléggé védett, nem fér hozzá (remélem) macska sem, s talán, talán bel...

No, most már aztán tényleg tilalom van, takarékoskodni kell a vízzel, úgyhogy gyűjtögettem zöldséget öblítő vizet, főtt kukorica hűtővízét, ennyivel is előbbre voltak a növényeim a kertben. A fürdőben pedig az ausztrálok által évek óta alkalmazott "If it's yellow / let it mellow" elve uralkodik, a víztakarékos tartályunkra eddig is büszke voltam, Aranykezű Róbert hozta nekünk a B&Q-ból. A közösségi kiskertben pedig csípősre érett a reteksor. Hogy mennyire van meleg? Annyira meleg van, hogy V. belábalt a tengerbe egyik nap, amikor ebédért ment. S ilyesmi nem történt azóta, mióta egyszer fürödtünk Brittas Bay -ben, s annak van már egy évtizede. A madarak naponta egyszer kapnak lábvizet, azzal kell takarékoskodniuk. Inkább reggelente jönnek fürdeni, s nagyon sokat látok inni az edényből, ahol - mint kis tollas borszakértők -, elgondolkozva ízlelgetik a vizet, fejüket felemelve folyatják le torkukon a cseppeket, körbe-körbenézegetve: tényleg úgy néznek ki, mint a...

Odakint még kicsit hűvös a levegő, kellene a zokni: locsolok. Már nem is tudom, mikor esett utoljára, váratlanul (ha!) igen kellemes, nyári idő érkezett, mint mondják, ez várható volt: most vannak az "érettségik", ilyenkor (a hagyomány szerint a diákok bosszantására) igen jó idő szokott lenni.  Bray-t a tegnapelőtti lövöldözés tartja lázban, a helyi bokszklubba/edzőterembe ment be valami kora reggel, s lelőtt három embert. Sajnos, az egyik, egy ártatlan gymbe járó, meghalt. Indíték nincs még a támadásra, csak sutyorgások vannak, hogy miért is, ki is volt a célpont. De amikor bemondták a hírekben, megállt bennem a levegő, egyrészt, hogy felénk történik ilyesmi (az ilyen lövöldözések, leszámolások Dublin rosszabb kerületeiben, bandaharcok során szoktak megesni, nem egy viszonylag csendes városkában), másrészt mert alig húsz perccel korábban ugyanazt az útvonalat autóztok végig, külön-külön, mint a tettes. V. dolgozni ment, én szállítottam. A rendőrség azóta is ott van, ku...

Mostanság olyan felnőttes dolgokkal kellett foglalkoznom, mint meghatalmazás hitelesítése. A konzulhoz kell menni ilyesmiért. Volt valami halvány romantikus elképzelésem, hogy az ilyesmi hogyan folyik, természetesen nem úgy volt, ahogy elképzeltem. Nem kellett bemennem a kozul irodájába, nem ültettek le megkérdezve, hogy kérek-e teát (mégiscsak Írország, ugye), nem váltottunk semmitmondó mondatokat az időjárásról. Ó, én kis naiv. Ő láthatatlan maradt, helyette volt széksor a neonfényes alagsori helyiségben, üvegablak mögött mosolygós titkárnő, kis ki-betolható tálcán kellett beadni az aláírandót, a pénzt - mert fizetni kellett érte, egyetlen aláírásért 30 eurót. Két példány kellene? Akkor 60. Akkor beérem eggyel is... Fizetni csak készpénzzel lehet, szerencsére tudtam erről. Két perc alatt végeztem, udvarias, pontos és mosolygós volt a kiszolgálás. Féltem az esetleges parkolási nehézségektől és a sűrű forgalomtól (reggelre kaptam időpontot), ezért busszal mentem, ami nekem mindig ...