"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Ha amolyan íróember lennék, akkor az lenne a cím, hogy "egy email margójára", de hát oda írni lehetetlen - ellenben miután megfogalmaztam egy nyugtató válaszfélét a riadt mailre, amit kaptam, és elmentem vásárolni, megindultak az agyamban a csapongó gondolatok, aminek eredményeként itt ülök, izzadva, éppen-hogy-hűvös sörrel és könyvvel az asztalon, ebben a dögmelegben, hogy a válaszomat inkább ide sikerítsem. Mert a válasz neki is szól, de rólam is elárul ezt-azt. Azt írja az email írója, hogy elfogta a rémület, mert múlt éjjel belegondolt, hogy ő kicsoda... rátört a félelem a haláltól... próbált belegondolni, mi az, hogy "én".... Honnan jött, hová megy, mi lesz belőle - főleg mi lesz belőle utána? Hogy riasztják a válaszok, amelyek egy szóban összefoglalhatók: semmi. Semmiből jöttem, semmi leszek, semmi marad utánam... Ez így igen riasztó, mi az hogy - voltak pillanatok, amikor engem is kivert a víz, hogy jaj... de ma már nem. Nem volt tudatos az idáig vezet...

Egy ágyban töltött, szörcsögős nap, és egy ritka pocsék éjszaka után ma már távolabb is tudtam merészkedni a papírzsebkendős doboztól, mint egy méter, így mentem nagybevásárlást csapni, és Dun Laoghaire-be, Daphne háromszintes csokitortájához hozzávalókért. Sajnos, nem volt barna színű, csoki ízű cukormáz, kénytelen voltam megvenni a fehéret, majd dolgozhatok rajta órákig, míg egyenletesen eloszlik benne az ételfesték... Felpanaszoltam a múltkori, nehezen kezelhető csomagot, s most csak olyat hoztam el, ami nem dobozban volt, hanem sima nylonban, s megnyomogathattam, hogy elég puha-e. Nem akarok megint berepedezett, töredékes bevonatot produkálni, mint múltkor, Sally lányának tortája esetében... Ennek a tortának dögösnek kell lennie. Az alsó szint és a felső szint már csudás illatokat ereget a sütőből, remélhetőleg gond nélkül kisülnek. Holnap követi őket a középső szint, majd a csokikrémmel való bevonás. Aztán csütörtökön bevonom őket a cukormázzal... Pénteken pedig a végső simításoka...

A tegnapi Irish Times-ból: "6 February 2010 PILKINGTON (née Crawford), February 6, 2010, in the wonderful care of the Blackrock Hospice, Clara (Clarissa), beloved wife of the late Dicky; will be sadly missed by her daughter Sally, son-in-law Pat, grandsons Ruben and Leon and by her relatives and wide circle of friends. Body donated to Trinity Medical School. A Humanist celebration of Clarissa's life will be held in Trinity Hall, Dartry Road, Dublin 6, on Sunday February 14 at 3pm. Donations if desired to the Blackrock Hospice." Hozzá kell szoknom, hogy egyre több ilyet értesítést fogok olvasni, úgy, hogy ismerem az illetőt. Humanista megemlékezés... Az milyen? A humanista mozgalommal egyáltalán nem vagyok tisztában, s az egyetlen humanista akit ismerek, Daphne. Tanácsot kell kérnem, mert a nettel nem mentem sokra, részletekbe menő tanácsot nem adtak az oldalak, amiket találtam. Bár annyit igen, hogy a humanista megemlékezés az elhunyt életét ünnepli , ahol a rokonok, bará...

Volt sütés ezerrel a héten. S lesz a következőn is, mert Bálint-nap jövel. Volt éves piaci míting szombat délután kellemetlen beszólással, de a szokásosnál hamarabb lett vége és zökkenőmentesen zajlott le. Még egy évig titkár leszek. Erika nyereménycsomagja még mindig nem ért célba, ezért aggódom. Több, mint egy hete adtam fel. Ha lenyúlta a Magyar Posta (mert Londonig tudtam követni, onnan való továbbítása után nincs róla hír), akkor akadjon meg a torkukon. Pedig ajánlottan küldtem, céges címre... s eltűnt volna, mégis? Ezek saját hóvirágok. Felhívom a figyelmet a némelyik szirom végén ülő vízcseppekre . Ma délután Pat Levin-ékhez voltam hivatalos, hóvirág- és kertnézőbe. Ugyanis T., Pat férje, megszállottan gyűjti a különböző hóvirág-változatokat. Séta után finom forró leves, szendvicsek, süti és piaci pletykák jártak a résztvevőknek. Hét vendéget hívtak, piaci kollégák voltak mind. Erről is írok majd. V. nem jött velem - bár várták, szeretettel -, mert megfázott, és inkább itthon t...

A tegnapi piaci míting a szokásos kis szúrkapiszkákkal, "vihar-egy-pohár-vízben" ügyeivel a szokásos formáját hozta. De legalább nem nyúlt a végtelenségig, negyed tízre végeztünk a nyolc órai kezdés után. Egyvalamitől más volt ez az este, mint a többi: megtudtam, hogy Clarissa, az egyik piaci kolléga, aki tavalyelőtt felkért a karácsonyi előadásra, sokkal betegebb, mint hittem, és Karácsonykor nem azért vitték kórházba, mert "vizsgálják, mi a probléma", hanem mert már régen tudják, mi baja. Rák. Mi más is lehetne, a fenébe is. A férjét, Dickie-t is az vitte el pár éve. Én pedig - tudatlan - küldtem a lányának a jobbulást kívánó sms-st Újévkor, a szűk keretbe beleférő udvarias közhelyekkel, amit most megpróbáltam nem annyira közhelyessé tenni, mert Clarissát nagyon kedvelem. S alighanem ő is kedvel engem, mert sokszor oda szokott jönni hozzám piac végeztével, és meg szokta dicsérni a munkám. Még akkor is, ha nem érdemelt dicséretet. S meg szokta veregetni a vállam, m...