"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Két nagy piacot szerettem volna megnézni Tokyóban, az első a Tsukiji halpiac volt, aminek egyik részét, ahol a tunára folynak hajnalonta az árverések, mostanság költöztetik el, az Olimpia miatt. A másodikra (spoiler alert) nem jutottam el, bár közel voltam hozzá, de így utólag nem is bánom, mert azt hiszem, a Tsukiji-nél mindent láttam, amit akartam. Ameya-Yokocho a másik piac neve. Világevő figyelmeztetett, hogy szept. 15-ei az utolsó hétvége,amikor ezt az árverést meg lehetne nézni. A tömegközlekedésre hivatkozva erre nem mentem el (lusta voltam felkelni, odajutási lehetőséget nézni), helyette csak a mellette lévő nagy piacot néztem meg, amely egymásra futó kis utcácskákat foglal el, s mondhatni, minden kapható, de főleg zöldség és halféle. Metróval, vonattal jutottam oda, míg V. konferenciázott. Még gyalogolnom is kellett a hatalmas irodaépületekkel teli negyedben a Sumida folyó széles öble felé. Hamarosan feltűntek az európai arcok, akik térképpel, vagy telefonnal a kezük...

Nos... Nem megyünk többet Ashford-ba, piacolni. Tegnapi bevételem (a profit szót felejtsük el, jó alaposan) annyira nevetséges volt, hogy az én uram, akire tanács terén mindig számíthatok (értsd: ő az, aki tiszta fejjel gondolkodik a kettőnk alkotta családban), szóval ő is azt mondta, hogy akkor most mi szól a piacon való megjelenés mellett, s mi szól ellene? S ha már ő felteszi ezt a kérdést, akkor az azt jelenti, hogy a piac felejtős. Már akkor tudtam, délután fél 4 magasságában, hogy elhatározásom és magamnak tett ígéretem ellenére nem fogok én ide többet jönni. Mert "pro" érvként fel tudtam sorolni annak a pár gyereknek a felcsillanó arcát, aki "Nézd Anyu, gingerbread man!" kiáltást hallatva megindult a pultom felé. Érvek mellette? Ennyi az összes. V. körbekérdezett, a többi pultos azt mondta, az elmúlt hetekben ugyanaz a vevőkör volt, magam is felfedeztem pár ismerős arcot egy héttel korábbról - ki tudja, bővül-e egyáltalán ez a szűk kör egy ilyen félreeső hely...

vijj-vijj-vijj-vijj-VIJJ-VIJJ-VIJJ-VIJJ-VIJJ- VIJJ-VIJJ-VIJJ-VIJJJJJJJJJ-vijjjjjjjjjjjj.... Ez így megy több, mint két napja. Tegnapelőtt, este tíztől folyamatosan szól... A kettővel odébb lévő földszinti lakásban (belül) elindult a riasztó (még jó, hogy a kinti nem szól), V. csak töredékekben alszik második napja, és irigyli a jó-rossz fülpárosításomat. Én már az első éjjel is boldogan aludtam a jó fülemen, a rosszat fordítva a VIJJJJJ felé, - annak aztán szólhat. Csak akkor ébredtem fel, amikor megfordultam. De akkor azonnal. Tegnap este már megközelítettük a lakást, próbáltunk bekukucskálni, hogy mi lehet, de nem lettünk okosabbak. A kinti riasztóra felírt cégnév alapján felhívtuk a "zilletékest", hogy ugyan már, tudna-e valamit tenni. Mondta, megnézi, van-e "keyholder", akit ugrasztani lehetne, hogy jöjjön, és kapcsolja le a riasztót. Reménykedve vártunk, de a víjjogás maradt. (Közben még egy vörös arcú, erősen traveller kinézetű ember is becsengetett tegnap ké...

A házassági évfordulót szokatlanul aktívan töltöttük: Ashford-ba cipeltem az uramat, piacot nézni. A helyi újságban (Wicklow Times) már másodszor láttam, hogy hirdetik magát egy új piac, sőt, a csábító sor is ott állt a hirdetés alatt: "Limited number of stalls are available. Call Bobby on.... " No, gondoltam, megér ez egy látogatást. Ashford innen nem egészen húsz perc autóval, az igen szép Usher Garden bejáratától egy köpésre. Vagyis nyáron elég jelentős a turistaforgalom... Előtte még beugrottunk az újságoshoz tejért, és a heti rossz hírekért, majd irány a falu. A piac a Chester Beatty Inn hátuljában található. A főúton már jó előre ki van rakva a hirdetés, miszerint itt fedett piac található, + nyitvatartás. Nem mondhatni, hogy tömeg lökdösődött a bejáratnál, de azért ődöngött pár ember a pultok előtt. Jobbára kézművesek termékei voltak kirakva, kajás pult alig. A bejáratnál zöldséges, majd olajbogyós pult, azon túl pedig egy építési vállalkozó ajánlotta segítségét tervez...

Most ott tartok, hogy a hervasztó hét/hétvége után főzéssel vigasztalom magam. Csirkeleves. Már az is örömmel töltött el, hogy hagymát hámozhattam, fokhagymát pucolhattam, csirketetemet trancsírozhattam. Még a könnyeimet is örömmel folyattam a vágódeszka felett. Lehet, hogy erre volna szükségem, egy jó bőgésre, hogy minden kiszakadjon belőlem, s lerázzam magamról ezt a depressziós hangulatot, ezt a "sehogysejó"-t. Olyan sok biztatást kaptam, mégis semmilyen a kedvem. Holnap már lesz sok tennivaló, újraindult a rutin, talán addigra elmúlik. Telepakoltam zöldekkel a levest, még egy csilit is raktam bele, hadd marjon - s alaposan megízesítettem azzal a finom zöldséges sóval, amit még a francúzoknál vettünk, a nyaralás során - s most halkan gyöngyözik a a tűzhelyen. Ő fogja ma nekem a mára kirótt boldogságadagot biztosítani. Ma még Alfa-meet is lesz, a Sally Gap-hez megyünk, ahol majd a fiúk megeszik a piacról maradt sütiket, én pedig gyönyörködöm a tájban. Remélhetőleg kitart ad...