2021. január 30.

Level 5 lockdown

V. szerinte nem ártana, ha ismertetném az 5-ös szintű lezárásokat, mert ma mesélt róluk egy magyar barátjának, aki meglepődött azok szigorúságán. Tehát:

Nem fogadhatunk a lakásban látogatókat, s nem ülhetünk le velük a kertben sem, csevegni. Családon belüli összejövetelek is tiltva vannak. Esküvőre max. 6 vendég jöhet el, az ifjú páron és az esketőn kívül. 

Semmilyen beltéri rendezvény nem engedélyezett (pl. ezért sem tarthattuk meg a piac éves gyűlését, ami egyébként ma lett volna). Sportesemények lefújva, csak szabadtéri edzés engedélyezett, egyénileg. Gym-ek, uszodák bezárva. 

Misék online tarthatók, csak a pap és aministránsok résztvételével, temetéseken max. 10 fő vehet részt, a ceremóniát levezetőn és a sírásókon kívül. (Ez különösen sújtja az íreket, hiszen általában nagyok a családok, s a temetésekre sokan elmennek, különösen faluhelyen, vidéken. Így nagyon sok temetést online is közvetítenek).

Kávézók, kocsmák, vendéglők csak elvitelre vannak nyitva. A "Click and collect" módszerrel élő boltok (pl. virágboltok) most már csak kiszállítással működhetnek, hiszen csak a legszükségesebb boltok vannak nyitva. 

A Dél-Afrikából és Dél-Amerikából turistaként való beutazás március 5-ig megtiltva. 

A Braziliából és Dél-Afrikából más okból érkezőket kötelező karantén alá vetik erre kijelölt hotelekben. A bárhonnan máshonnan érkezőket, ha negatív teszt nélkül akarnak belépni, akkor pénz- vagy börtönbüntetésre ítélik, s szintén erre kijelölt hotelekben kell karanténba menniük.

Aki negatív teszttel érkezik, saját otthonában, vagy szállásán kell karanténban lennie 14 napig, amit 5 nap után kiválthatnak egy már itt elkészült negatív teszttel.

Ha a "közlekedési lámpa" besorolási módszert használó európai országok közül bármelyik a zöld vagy sárga besorolásba kerül, az onnan érkezőknek utazás előtt készült negatív teszt birtokában nem kell karanténba vonulniuk. 

Hotelek, vendégszállások csak muszájból utazókat fogadhatnak, pl. vidékről feljáró nővéreket, orvosokat, orvosi kezelésre érkezőket. 

Múzeumok, kiálítások zárva, online bemutatóval élhetnek. Elég sok online lehetőség lett nagyhirtelen filmeket nézni, a mi klubmozink is "vetít" filmeket Youtube-on, szerény belépőért cserébe.

Aki teheti, otthonról dolgozik. A lakhelytől sétálni, testedzeni max. 5 km-re mehetünk, most már a Gardai jobban odafigyel, ellenőrzi a népszerűbb kirándulóhelyeket, s büntethetnek is. 

A buszok, villamosok, vonatok etc. 25 %-os kapacitással működnek. Iskolák zárva, egyelőre megy a vita, hogy kinyithatnának-e, vállalják-e a tanárok a gyerekek közé menetelt. Egyetemi oktatást most hirtelen nem tudom, de valószínűleg online folyik. 

Az öregek otthonait nem lehet látogatni. A betegek és a 70 éven felülieknek pedig saját belátásukra van bízva, hogy elzárkóznak-e, vagy találkoznak-e családtagjaikkal. Ismét külön idősáv áll rendelkezésükre a legtöbb élelmiszerboltban.

Nagyon reménykednek, hogy a számok majd egyre lejjebb mennek, s február közepén vagy végén kinyithatják az iskolákat. Erre ma is több, mint ezer új beteg volt s 79 haláleset. Sajnos, csak januárban 100 000 új megbetegedést regisztráltak, s több mint 1000 halálesetet. 

Nyílt egy új weboldal, amelyen a kiszállítást vállaló ír cégek sorolják fel magukat. Nemcsak étel, hanem bármilyen más ír termék is megtalálható rajta, az ékszerektől a használati tárgyakon át sok minden: https://justbuyirish.com/ 

***

Az előző poszt elkészülte után elmentünk sétálni, s megdöbbenve láttuk, hogy az éjszakai és még most is vadul fújó szél milyen nagy mennyiségű, vízhabbal kevert homokot nyomott fel a promenádra. Hatalmas hullámok csapódtak ki, s nagyon tépte a szél az arcunkat, így a sétát rövidre fogtuk. Még több esővel fenyegetőznek, rossz idő lesz holnap is. Manci, a kis házi időjárásjelző, már megint nyomult volna be a nappaliba, amikor este etettem, s kelletlenül ment csak ki a bejárati ajtón. Amikor kocsit mostunk, s ki-be jártunk a lakásban, sikerült észrevétlenül besurrannia, s csak később vettem észre, hogy az egyik puha széken szunyál. Ezt a mutatványt még párszort megismételte a délután során, nagyon sajnáltam, de nem maradhat az esetleges bolhái miatt.

Lockdown 3

Megnyúlt arccal néztem pár napja a telefonom képernyőjét. Újabb 5 hét lockdown, 5-ös szintű megszorítások. Hála a karácsonyi baromkodásnak, az elmúlt hetekben sokkolóan megugrottak a betegszámok, de még inkább a halottak száma. Egyik nap 90, aztán 50... Leírja az ember a számokat, s igyekszik - önző módon, saját ép esze érdekében - nem belegondolni abba, hogy a számok mögött emberi sorsok vannak. 

Ugyan elindultak lefelé, mármint a betegszámok, de a kórházak igen nagy nyomás alatt vannak, s a kormány alaposan megkésve próbál még keményebb szabályokat hozni, mint tavasszal, főleg az utazásokkal kapcsolatban. Negatív teszt, szigorú karantén 14 napig a beutazóknak (kérdés, hogy ki megy utánuk ellenőrizni), mintha megpróbálnák az új-zélandi mintát követni, csak hónapokkal később, mint kellett volna. 

Vagyis fejetlenség.

A piac vezetősége megtanácskozta, hogy kinyissunk-e, ennek az új megszorításnak az ismeretében. Azt írtam vissza, hogy akár nyitunk, akár nem, én hajlandó vagyok dolgozni, ha kell, extra feladatokat ellátni más helyett, vagy elfogadni a további zárvatartásról a döntést. Az emberek félnek, jobban félnek, mint korábban. Ahogy írtam már, mindenki kikerül minket az utcán, főleg, ha nincs rajtunk maszk, mert csak sétálni megyünk. Sokkal több ember visel maszkot, sétához is. Az új változat és a sok halott azért megijesztette a népeket. Még a korábban maszk nélkül sétáló fiatalokon is - jobbára - látok maszkokat. 

Tegnap aztán megjött a döntés, nem nyitunk ki, amíg tart az 5-ös szintű lockdown.

Az oltással lassan haladnak, egyre későbbre várhatjuk a magunkét, nem kapják meg a beígért mennyiséget. Szerintem nem fogunk idén az őszi színekben ékeskedő Svájcban autózni Magyarország felé, de ne legyen igazam. V. szerint felesleges búsulnom, meg kell szokni a fertőzéseket, ha ez nem lesz, jön másik. "E"zzel már együtt kell élni" (elhangzott már tőle ez az ominózus mondat huszonsok évvel ezelőtt, s akkor is forgattam rá a szemem, s most is), pedig biztos vagyok benne, hogy neki is hiányoznak az autós kirándulások a hegyekbe, vagy más szép helyekre. Most már nem lehet "csak úgy" nekiindulni egy körnek. 

Csak muszájból autózunk. Szerdán Nino-t vittük műszakira. Csont nélkül átment, már rendben minden papírja. Hivatalosan is ír autónak számít. Múlt szombaton egy alapos autómosás után felkerült rá a szép WW-s (Wicklow) rendszám. A műszakiztató épülete mellett van egy nagy bolt, s hentes, ott be is tudtam vásárolni a hétre, a rendelt bio zöldségeket/gyümölcsöket meghozta a szállító pénteken, így aztán megint mackózhatunk, zárt ajtó mögött, mint jó esetben mindenki más. 

A műszakiztató előtt láttunk valami szokatlant. Egy mutatós, nagyon dögös Porsche-t hozott ki a szerelő a vizsgálat végeztével, mi pedig néztük, ki a boldog tulajdonos. A fal mellett várakozók közül megindult a kocsi felé egy bácsika. Nem túlzok, lassan, inkább csoszogva ment, mint lépett. Na ne - néztem V.-re, nem létezik, hogy ő a tulaj. Pedig ő volt. Ahogy V. fogalmazott később - mert ő odament a bácsihoz, s elismerő megjegyzést tett a kocsira -, a bácsin látszott, hogy nem a legutóbbi bankbotrány egyik vagyonos főszereplőjeként tett szert a kocsira, öreg petrolhead, netán rallys lehet. Nyomozgattam, ki lehet, s a talált képek és cikkek alapján úgy saccolom, Billy Coleman volt, aki korábban Porsch 911-esekkel rallyzott. *

Pénteken pedig az Üzembe szállítottam, s vittem néhány mintasütit is Bálint-napra. Aztán pedig begyűjtöttük Julie-t, akinek a fenekéről eltüntették azt a sok éve ott ékeskedő csúnya nagy horzsolást, amit egy sötétben parkoláskor az Üzem előtti épület esőcsatornájával varázsoltam rá. Még most is érzem azt a rándulást, ahogy a lökhárító visszarúgott a rossz tolatáskor...


Az idei Bálint-napi sütiminták kissé formabontóra sikeredtek, de mindenképpen be akartam dobni az új kiszúrokat.

***

Az autómosás kisebb látványosság volt a telepen, ahol mosóba viszik az emberek a kocsikat, illetve van egy remek kézi mosó, egy lengyel férfié, akinél igen gondos munkát kap az ember, az autó kívül-belül ragyog, még azokat az apró, mohás foltokat, csíkokat is eltünteti a kocsiról, amit a gépi mosó nem tud. Talán ha egyszer láttam valakit kocsit mosni az egyik lefolyó mellé felállva. Kivonultunk team-ként, összedugva a nagynyomású mosót, kirakva a vödröket, a különféle törlőruhákat, mosószereket, amelyek a még háziurunktól megörökölt autótisztítós táskában lehet tárolni. Szép látvány voltunk, azt hiszem, a fagyos délutánban. Zajosék kisfia egyből jött volna, segíteni, alig bírtuk elterelni, hogy ne legyen a vízpermet útjában, bár az anyja - valószínűleg csak félig viccesen - mondta, nyugodtan vizes lehet, nézzük csak milyen sáros, még jót is tesz neki a vizezés. Aztán odajött a többi kiskamasz, nézelődni, úgyhogy megpróbáltam őket lekenyerezni szaloncukorral - V. legnagyobb felháborodására -, hogy tartsák a távolságot. Teljes siker. Nem akartunk volna szülőkkel vitába keveredni a lespriccelt gyerekek miatt, sem gyerekmunkát igénybe venni.

A kézi mosásnak oka volt, mert a kocsi olyan bevonattal van ellátva, aminek nem tenne jót egy gépi mosó. Ph-semleges mosószer, puha rongyok, csökkentett nyomású vízsugár, van ám itt minden kényeztetés, ami családunk új bébijének kell. Az első negyedórában még aggódtam, hogy most itt "csodásítjuk" magunkat, s jaj, hová folyik le a habos víz, de aztán már élvezet volt tisztára mosni a kocsit, habos szivacsozni, kitörölgetni a koszt a felni rései közül, lekenni a védő bevonattal, hogy peregjen róla a víz... Páran megálltak beszélgetni a kocsiról, ami kapcsán a sajátjuk is szóba került, úgyhogy kiderült, hogy van még pár "petrolhead" a telepen, s más is szeret hosszas autós kirándulásokat tenni a kontinensen. Így legalább szóba elegyedtünk olyanokkal, akikkel eddig legfeljebb egy gyors odaköszönésre futotta. Nagyon szép lett Nino, igaz, utána hosszan szenvedtem a kissé eltömődött lefolyóval, mert sehogysem akarta magába fogadni a habot, ugyanis egészen a háztömb előtti járda szélén van, rányúlik a gyep földje, majd egy alapos beletúrást megejtek, hogy legközelebb az esővíz és a hab is könnyebben tünjön el. A nagy éjszakai zuhé után még mindig áll kint az esővíz...

S igen, már nem számítunk hóra, a 9-10 fokokhoz eső jár. Az ajtó előtti mini nárciszaim már bólintottak kis fejükkel, egy-két nap, s kinyílnak. A repcsényeim, amiket kissé visszavágtam, már bimbósak, nem hittem volna, hogy ilyen korán virágozni fognak. Manci egyre sűrűbben napozik a cserepében, a szőnyegén, élvezve a délelőtti sugarakat. A legtöbb házban-lakásban megtartották a karácsonyra felrakott fényeket, s a járdák mellett még ott vannak a kocsikba pakolt, vagy a telep végi komposzthalomra vonszolt karácsonyfákról lehullott ágak, tűk tömege. De legalább élvezhetem a színes égősorok barátságosan hunyorgó fényeit, amikor a nyirkos, esps estéken osztom szét a kenyereket.

Jonathan, az egyik telepi kliens kérdezte, nem tudnék-e biolisztből sütni. Igaz, hogy az eddig még sosem látott, a szállítónál felbukkanó német bioliszt jóval drágább, mint a francia liszt, amit eddig használok, de azért rendeltem egy zsákkal. Nemrég a Real Bread-esek emlegettek egy igen jó bio sót, ír termék, egyre nagyobb hírrel, még egy rokonom is talákozott vele egy barbeque bemutatón. Sajnos, 12 kg a minimális adag, amit rendelni lehet belőle, de a Covid-mentes jövőre gondolva, megrendeltem. Ha újra beindul a piac, akkor sokkal nagyobb lesz a sófelhasználásom, mint most. El is dicsekedtem a beszerzéssel a telepi kenyeres csoportnak, ezután jött az érdeklődés a bioliszt iránt. 

A német lisztet aztán bevetettem, ekkorra már a kovászt is azzal etettem, és ó te jó Ég, micsoda veknik születtek. Több vizet kíván, mint a francia liszt, s gyönyörű tészta sikeredett vele. Hosszabban keltek a hűtőben, mint máskor (ez véletlen volt, később értünk haza a tervezettnél), s most már tudom, hogy a korábbi 16 óra helyett 17-18 óra után lesznek ilyen szépek. Igen elégedett voltam velük. S elvileg az új sóból kevesebb is elég lenne, én a szokott mennyiséget raktam a kenyérbe, de nem igazán érzem a különbséget. Kellemes ízű, enyhén savanykás lett a kenyér. 


* Mint kiderült, az öregúr Cork megyében él, szóval kicsi az esélye, hogy ő volt. Mindenesetre szokatlan látvány volt.

2021. január 25.

Kincs a zacskóban

Apránként fogynak a dobozok a nappaliból, a félrerakott, "majd-később-foglalkozunk-velük" cuccok dobozai. A hétvégén diót pucoltam, két nagy adaggal kaptunk egy barátnőm szüleitől, igazi soproni dió, bio, csodaszép, könnyű volt pucolni, nem tett benne kárt az a másfél év, amíg a nappali sarkában lakott bedobozolva. V. már rendelt mágnáspitét, s ha egyszer újra beindul a piac, majd oda is lehet diósat csinálni. Egészen mindfulness élményt adott a munka: marokszám kiszedni a diót a zsákból egy tálcára, a késsel szétroppantani a két felét, aztán amikor megtelt a tálca, a felekből kibújtatni a diónegyedeket-feleket.

Régen nagyapám nagy körítéssel pucolt diót: saját fájuk volt a kertben, vagyis, hogyan fogalmazzak: a szomszéd fája volt, de átlógott néhány ág hozzánk, s bőven esett a mi gyepünkre is. A szomszédok nem bánták, ha nagyanyám összeszedi a diót, jutott is, maradt is... nekünk jól jött. Nagyapám letelepedett egy kissámlira, s a hokedlire rakott deszkán, a mérleg egykilós súlyával csapott le a dióra. Fröccsent a sok héj szerte a konyhában, az összeroppantott dió ment egy vájdlingba, s azokból lehetett kiválogatni a dióbeleket. Aztán egy alapos söprés után a konyhában a dióhéj a kályhába került. 

Tervezgettem az udvaron való diótörést, mert ott nem gond a szétfröccsenő dióhéj, amikor is egy szentendrei ajándékbolt kirakatában megláttam egy aprócska, drága, amolyan designer eszközt, amiről kiderült, hogy diótörő. Olyan volt, mint egy csúcsánál ellaposított kövér szív, vagy kissé duci szárnycsavar, erős anyagból. Be kellett volna feszíteni a diónak a laposabbik végébe (az aljába), elfordítani, s jó esetben ketté is esett volna a dió. Én inkább egy tompa késsel próbálkoztam, s természetesen működött, nem kellett a designer eszköz. Most pedig van három befőttesüvegnyi dióbelem. S a padlóra csak igen kevés héjtöredék került.

***

A másik doboz, vagyis inkább zacskó több hónapja már V. hozományát tartalmazta, egy hatalmas iraki szőnyeget. A tavaszi rakodáskor, bútortologatáskor került zacskóba, addig az egyik fotelünkön lakott, letakarva más takarókkal, hogy ne sérüljön. Mivel egy időben a rakás tetején Manci és Pocak aludt, kiebrudalásukkor ez a takaró nylonzacskóba került, alaposan befújva bolhairtóval. S ott is maradt, amíg biztosan kipusztult belőle minden lakó. Nemrég alaposan kiporszívóztam, s most újra régi helyén van kiterítve.

Anyósoméktól kaptuk ajándékba, nekik is van egy, csak ott a falra akasztva széplik. Már akkor megcsodáltam ragyogóan élénk színeit, fura mintáit, amikor először ott jártam náluk a lakásban. Később az éves látogatásokkor vesztem el a részleteiben, ráláttunk mindig, amikor ott aludtunk. Lazábban szőtt alapra kézzel vastagabb gyapjú fonallal rendkívül dúsan, láncöltéssel tömött mintákat hímeztek a szőnyegre. Geometrikus minták váltakoznak hullámvonalakkal, stilizált alakokkal, amelyek lehetnek tevék, netán emberek, virágok, fura állatfigurák, négyszögletes, háromszög alakú minták, csupa meleg szín...  Csodaszép. 

Meglehetősen nehéz darab ahhoz, hogy nálunk a vékonyka falra kerüljön, szőnyegnek pedig egyszerűen ostobaság és felelőtlenség lenne a padlóra rakni. Itt-ott megbomlott már a fonal, a széle egy-két helyen szétnyílt, ezért nem is mernék hozzá bármilyen háttéranyagot varratni. Vagy másfél méterszer két méter. Nap nem éri, nem fakul. 1976-ban vette őket anyósom, emlékként az Irakban töltött egy évre. S az egyiket megkaptuk ajándékba.

Kiváló vétel volt. Ritka darabok már, értékesek, gyűjtők keresik, s mivel azok az asszonyok, akik egykor hímezték őket, meghaltak, vagy felhagytak a szövéssel, s ma már csak egy maroknyi készít ilyen szőnyegeket, ezért kevés újonnan készült darabot lehet találni az iraki bazárokban. A legtöbb új szőnyeg lazábban hímzett, nagyobb hangsúlyt helyeznek az elkészítés gyorsaságára, mint a minta tömöttségére. De - mint később utánaolvasva megtudtam - ez szerencsére változóban van, s a régi kézművesség újraéledőben.

A Bagdadtól 150 km-re nyugatra lévő, a Tigris és az Eufrátesz találkozásánál lévő mocsaras területeken egykor élő ún. mocsári arabok - vagyis Ma'dan-ok - szokása volt ilyeneket készíteni. Beduinok által szőtt s tőlük vásárolt szőnyegalapra hímezték az asszonyok ezeket a szőnyegeket, takarókat, amelyek úgy 15-20 éve kezdtek feltünedezni a külföldi szőnyegkereskedőknél, mert addig ritkaság volt, hogy külföldre kerüljenek, s így kevés került gyűjtők kezére. Az egyik legnagyobb gyűjtemény nem máshol, mint Agatha Christie hagyatékában található, aki rajongott ezekért a hímzésekért. 

Eredetük külföldre kerülésüknek köszönhetően lett egyre ismertebb.

Amikor Szaddam Husszein lecsapoltatta a mocsarakat, s politikai okokból elüldözte a mocsári arabokat a lakóhelyükről, menekült táborokba és más településekre kényszerítette őket, ahol szünetelt a szőnyegek készítése. Nem jutottak hozzá szőtt szőnyegalapokhoz sem, mert eltűntek a vándorló beduinok, akiktől a szőnyegalapokat vehették volna.

Találtam két érdekes cikket: egyet egy törökszőnyeg-gyűjtő tollából, másikat egy online kiadványban. Az első szakértő szerint azért is esett vissza ezeknek a szőnyegeknek a készítése, mert a lecsapolt mocsarakból elhajtott emberek olyan településekre kerültek, ahonnan - az utaknak "hála" - , könnyebb volt eljutni a környező települések bazáraiba, ahol már olcsóbban lehetett szőnyegekhez jutni, nem kellett a helyi hímzőasszonyt megfizetni hosszadalmas munkájáért. S az olcsóság érdekében inkább feladták a szinte személyre szabott motívumokkal hímzett szőnyegek készíttetését a családok. 

Ez a típusú szőnyeg ugyanis esküvőre készült, két hosszú csíkban, amit az esküvőkor vagy azután varrtak össze egyetlen darabbá. Általában egyetlen asszony dolgozott egy adott szőnyegpáron, az előre lazán megszőtt alapra hímezve a mintákat. Fejben tervezve meg a mintát, esetenként olyan motívumokat hímezve bele, ami a későbbi tulajdonosa hovatartozására, vagy környezetére, településére volt jellemző. A geometrikus minták mellett állatok, például antilopok, tevék, skorpiók, madarak, virágok szerepeltek a szőnyegeken, esetleg mecsetek, vagy a mocsári arabok jellegzetes formájú, nádból készült házainak stilizált másai.

A szőnyegeket csak nők hímezték, ellenben a hozzá való fonalak készítését mindkét nem képviselői végezték. Egy-egy település ügyes kezű asszonyai, vagy maguk a menyasszonyok dolgoztak rajta, vagy a fiús mamák a vőlegény fiúknak készítették, készíttették el a szőnyeget. 

A másik cikk szerint 2019-ben egy Új-Mexikóban rendezett népművészeti fesztiválon négy idős hímzőnő szőnyegeit állították ki és ajánlották megvételre. A befolyt pénzből a mocsári arabok törzsét támogató, a mocsarakat helyreállító Nature Iraq nevű nonprofit szervezet kívánta újraéleszti ezt a kézművességet. Ők szponzorálták a fesztiválra kiküldött szőnyegekről készült kiállítást és vásárt. Mert a 2004-ben alakult szervezet nemcsak a mocsarak helyreállításával foglalkozik, de az ott élő törzsek kultúráját is kívánja támogatni, újjáéleszteni.
 


Salma Abed Damej, az egyik hölgy, akinek szőnyegeit kiállították Új-Mexikóban (Az International Fol Art Market odaláról)

Sajnos, a négy hölgynek nem sikerült vizumot szerezni (naná), ezért csak fotókon mutathatták be a szőnyegek készítésének folyamatát. Mind a négyen ugyanannak a kis falunak a lakói, s mind 60-as, 70-es éveikben járnak. A kiállítás  egyik szervezője egy új-mexikói hölgy volt egyébként, aki egy évtizeden át dolgozott a Nature Iraq meghívottjaként a helyszínen (szennyvíz kezelési megoldásokon), s ott fedezte fel Al Khuter faluban az idős hímzőnőket és csodaszép szőnyegeiket. Mivel fotós is, ezért segítségével megkezdték a szőnyegek digitális gyűjtését, megörökítését. S ha minden úgy ment, ahogy tervezték, azóta is tanítják a fiatalokat a hímzés művészetére, s újra feltűnhetnek majd a sűrűn, tömötten hímzett szép szőnyegek a bazárokban, a gyűjtők örömére.

Pár kép a mienkéről:












Az összevarrás helye. Egy helyen kibomlott már.