"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Nagy öröm, megkönnyebbülés, és volt, ahol könnyes hála fogadta a nyitás hírét, amikor csütörtök este bejelentette a miniszterelnök az elkövetkező hetek, hónapok nyitási tervét. Örvendezzünk! Egyik hírben még jövő hétre ígérték az 50+ évesek oltásának regisztrációját, másik hírben "hamarosan"-ra változott az időpont, így egyelőre nem regisztrálhatunk. Bár az orvosi rendelőből már jött számomra egy sms, mondván, ha valamelyik veszélyeztetett csoportba tartozom, vagy a felsorolt betegségek valamelyike kínoz, akkor jelentkezzek be náluk. Szerencsére nem esem egyik ilyen csoportba sem, de jó volna már, ha lenne oltási időpontunk. Júniusra várjuk egyébként, mármint magát az oltást. Sajnos, választási lehetőség nincs, eszi, nem eszi, nem kap mást, az ötven felettieknek Astra Zeneca lesz, vagy Johnson and Johnson.  Mi Pfizert szeretnénk.  Sajnos, a megbetegedések száma továbbra is fel-le hullámzik, nem sikerül őket lenyomni 300 alá, de legalább a súlyos megbetegedések, kórházban ápo...

Lola, a praktikus kocsi, amit az uram miattam vett meg (s ezt a szót alkalmanként visszahallom), eladó. Néhány napig volt rá vevő, aki éppen ma, éppen a kellemes kávézásunk idejét választotta arra, hogy lemondó üzenetét elküldje. V. onnantól kezdve morcosan ült a pitéje felett, s az utunk hátralévő részét - tulajdonképpeni búcsúautózásunkat Lolával - agyoncsapta a rossz hír. Mert elég nehézkes vevő után nézni, amikor a másik kocsi behozatalával kell inkább foglalkoznia. A csodás tőzeglápok között autóztunk, megtéve a jó nagy búcsúkört, félig-meddig azon az útvonalon, amit először tettünk meg vele a Felvidéken, a Wicklow-hegységben, három éve, decemberben. Akkor éppen havazott, le is vagyok fényképezve egy sebtiben összevakart mini hóemberrel. Így, három év szolgálat után megnagyobbítottuk a búcsúkört. Utoljára akkor autóztunk erre, amikor az első lockdown bevezetése előtti órákban, közel az éjfélhez, még "elmentünk vele egy körre". Akkor már azért sejthető volt, hogy mi vár a...

Itt volt a bojleres ember, s kivételesen nem nevetett minket képen, amikor elmondtuk az óhajunk/sóhajunk. Mindent alaposan lefényképezett, hümmögött azért néhány rejtélyes cső és néhány cső hiányának láttán, sorolta a pluszokat, amiket kaphatunk, ha most kérjük a cserét, s adott két árajánlatot: egyiket a Magyarországon szokásos, ún. átfolyós vízmelegítő kazánra/bojlerre, ami igény szerint ad melegvizet (ez lenne nekünk a legjobb), s kondenzálós bojlerre, ami olyan, mint a mostani, csak modernebb, hatékonyabb. Remek lenne, ha megszabadulhatnánk a hatalmas víztartálytól az ún. hot press-ben, oda kerülhetnének polcok, lehetne tárolóhelyiség vagy valami hasonló.  Sajnos, egyelőre itt meg is akadt a dolog, ugyanis a férfi mondta, ha ki akarjuk cseréltetni a bojlert, aminek a biztonsági szelepe éppen a tányérantennára néz (s oda is fújja az égésterméket, nagy rozsdafoltot varázsolva a tányérra), akkor a tányérnak onnan odébb kell kerülnie. "Hát ezt meg hogyan szerelték fel ide?" -...

Azt hiszem, nem ez lesz az az este, amikor kirakom a karácsonyi koszorút az ajtóra. Odakint igen vad szél üvölt, néha meglepően durvát és nagyokat lök a bokrokon, s máris felgyűlt egy nagy adag levél az ajtó előtt. A macskák sehol, a délutáni enyhe és akkor még szélmentes, szinte tavasziasan lágy időben - 13 fok! - nyilván kint élvezték a szép időt, s most ki tudja, hova bújtak be a szél elől. Hiába hívogattam őket vacsorázni. (V. alighanem forgatja a szemét, amikor ezt olvassa, mert igen, van reggeli ideje és vacsora ideje a dögöknek.) Nem volt időm híreket olvasni, de most megnéztem, s lám, a szezon első, az ír meteorológusok által Atiyah-nak nevezett szélviharhoz van most szerencsénk. (Most vagy fejlődnek, és dúl a multikulti, hogy már nem Aoife vagy Aisling nevet kapnak a viharok, hanem ilyen egzotikus nevet, vagy kifogytak az A betűs nevekből... ki tudja.) A szél késő délutánra érkezett meg, se sebaj, gondoltam, legalább nem esik. Piac után becsomagoltam egy nagy adag süt...