"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Míg lassacskán haladok a balatoni emlékek leírásával, meglódultak az események. Rand, a fizióm belevágott az IMND Association által kezdeményezett jótékonysági futásba, mondhatni, miattam és egy régen elhunyt, szintén ALS-es betege miatt. Jövőre is megcsinálja ugyanezt, kérdezte, elnevezheti-e rólam a projektet. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy nemet mondjak. Az OK, hogy  pechemre beteg lettem, de nem szeretném, hogy a nevemet ezzel a dögséggel asszociálja bárki is. Megértette. Szorgalmasan gyűlnek az adományok a részére, felülmúlva a várakozását. Nagyon hálás vagyok ezért, de azért zavarba is hoz, hogy ott a búzavirágos kitűző a pólóján, amikor megyek masszázsra. *** Múlt héten jött Elizabeth nővér, ötgyermekes, elvált nő, akiről kiderült, hogy főleg Angliában dolgozott, főleg adminisztratív munkakörben, de visszavágyott a betegek közé. Gyakorlatilag egyfajta összekötő kapocs köztem, és az engem kezelők között. Intézkedett, s így már be is adtuk a rokkantparkolói engedély kér...

No jó, nem megy minden annyira zökkenőmentesen. Készültem a következő találkozóra a neurológussal, erre két órával előtte lemondták, mondván, a fizió megbetegedett. Szóval akkor csak vele kellett volna találkoznom? Igen. A fenébe. Én tesztekre készültem, de ezek szerint nem adott, hogy a következő alkalommal az lesz. Végül is, minek a kapkodás? Csak egy adat leszek, amit kutatni lehet, berakni a többi közé, passzol, nem passzol az átlagos betegek közé? Mi mást tudnának velem csinálni? Az évente diagnosztizált 100+ beteg mellett? Nem vagyok ám special snowflake, ffs, vegyem tudomásul. A kimutatás szerint 1994 óta 3000 beteg adatait tartják nyilván. Riasztó mennyiség. Közben megjött a medical card-om, ami ingyenes háziorvosi ellátást biztosít, amennyire tudom. A levélben tudatták, hogy "we are pleased to present you with...", erre bőgtem egyet, are you pleased, really, mert én nem. De ez is egy kis könnyebbség anyagilag. De azért lassan már összeszedettebben tudok nyilatkozni ...

Ezek voltak azok a lusta napok, amikor ágyba kapom a reggelit, s ráérősen lehet reggelizni, szopogatni a teát, aztán a kávét, miközben a madarakat is lehet nézegetni, ahogy zsizsegnek a kertben. Nagy a forgalom, főleg cinkék jönnek, fürdenek az itt-ott cserepekben álló vizekben, miközben egy feketerigó pár szinte mindent kieszik az etetőből. Bezzeg a cinkék szolidan, egy-egy darab maggal repülnek csak el. Mondhatjuk akkor azt, hogy a feketerigók greedy bitch -ek?  Jó nézni őket, kis légi harcaikat, mert csak nagy ritkán képesek békésen megosztani az etetőt egymással, pedig elég nagy, szépen fedett etető. Születésnapi ajándékba kaptam barátnőmtől, Magyarországról utazott ide egy nagy dobozban. A viharok és az eltelt évek meggyötörték már, itt-ott hiányoznak róla darabok, de még így is száraz marad benne a mag, s a legdurvább szél és eső sem tudta használhatatlanná tenni. Legfeljebb kõrbe-körbe forog az akasztójánál fogva. Masszív darab! A madáritatót leverte és összetörte egy, a ker...

A február vége, március eleje nálunk ugye csupa évforduló. Szombaton volt, hogy 27 éve érkeztem, V. pedig 28 éve, ma, Szt. Patrik-napon. Nem mindegyiket ünnepeltem V.-vel az idén az adott napon, mert Bp.-en volt, papáját látogatni. Így Trish-sel mentem el koccintani magunkra, házasságunkra, állampolgárságunkra. 5 éve, éppen a pandémia berobbanása előtt lettünk azok. Micsoda öt év telt el azóta... Az állampolgárság azonban nem azt jelenti, hogy szombaton nem viseltem kokárdát.  Ezzel kapcsolatban... érdekes állapot állt elő. Szülőhazám vezetője Putyinhoz dörgölődzik, lepoloskázza mindazokat, akik megkérdőjelezik a módszereit, míg választott hazám egyik lábáról a másikra áll, toporog, s nem tudja, mit csináljon, és hogyan, most, hogy Európa országai többet akarnak költeni Ukrajna védelmére is, s középső ujjat mutatnak a Felonnak. A köztársaság elvileg neutrális , de ezt érdekesen értelmezi, úgyhogy hivatalos megnyilvánulásokkor magát inkább el nem kötelezettnek tartja. Védelmét illet...

Múlt héten, míg apám a 82. születésnapját ünnepelte, nekem  korán kellett menni fogorvoshoz: első voltam a székben. Még csak csiklandozta az ég alját a rózsaujjú hajnal, amikor autóztunk a tenger felé... Rosszul aludtam, hülye vagyok, tudtam, hogy minden rendben, de többször felébredtem, vagy azt álmodtam, hogy elkésünk, és rohanni kell... Ehhez képest a fogdoki megdicsért, hogy minden milyen szépen rendben van tartva, még a leghátsóbb eldugott fogaim is, ki is húztam magam. Rágom a masztikát rendesen, meg is látszik. Köszönte a karácsonykor vitt sütiket, s kérdezte, melyik a legjobb süti, muszáj volt elmagyarázni, hogy dekorált sütiket készítek, de szerintem a meggyes/csokicseppes a legjobb süteményem . Nem kis büszkeséggel tereltem őt az Instagram oldalamra, s mire eljöttem, már volt egy új követőm. Mivel Rosa még a szereldében volt, V. továbbautózott az én autómmal munkába, én pedig jöttem haza DART-tal. Kelt fel a nap, muszáj volt lefényképezni, a sajnos, koszos ablakon át: cso...

Havat ígért a levelibéka a hétvégére. A szokásos elfúló lélegzettel jöttek/jönnek a mit-kell-csinálni-hidegben tanácsok, pár óránként frissített helyzetjelentés, amit egyelőre kétkedve olvasok, de magam is egyből a legfontosabbra gondoltam: Mantzi alá kell egy extra réteg. Szerencsére ezen a hétvégén még nem volt piac, ha lesz is valami hó a környéken, nem okoz gondot, bár akkor lehet, elmarad a hétfői, régi piaci tagokkal való találkozóm. Mantzi egyébként nemcsak igen vastag, finom bundát is növesztett, de hájat is, hála annak, hogy Elaine-ék elköltöztével Meadhbh (alias Zajosanyuka) megkérdezte, hagyhat-e kint neki kaját. Természetesen igent mondtam, miért is ne, így extra karácsonyi húspotyadék került Mantzi és egyéb, errefelé járó macskák elé. Úgyhogy ha megy előttem, a pocakja jobbra-balra kidudorodik, s leng, mint egy terhes anyacárnőé, legalább megvan rajta a réteg, ami védi a hidegtől. Mindig tudom, hogy a) igen éhes, b) kellően hideg van, mert olyankor a küszöbön való szokásos...

Ahogy minden évben, megint kimentünk a német katonai temetőbe Remembrance Day-en. Nagyon szép volt a vidék a sok színes falevéllel, egészen érdekes volt, hogy a völgy túloldalán mintha egybefolyt volna az erdő, egy kékes ködös bevonattal, míg ahol mi autóztunk, ott el lehetett különíteni a színeket. Borongós nap volt, folyamatosan fenyegetett az eső. Meglepődtünk, mert a temető kicsike útszéli parkolója el volt barikádozva pár terelő kúppal. Jó, akkor álljunk meg a közeli Reconciliation Centre parkolójában. Nagy meglepetésünkre egy rendőr lépett ki a központ bejáratánál lévő kis házikóból, s megállított bennünket. Hová mennénk? V. magyarázta, hogy a temetőbe mentünk volna be, de oda ugye, nem lehet beállni, hát akkor ide, ha szabad... A Reconciliation Centre-nek van kávézója, szabadon lehet látogatni, s bent van tágas parkoló is. Nem lehet, mondta a rendőr, mert hivatalos rendezvény van, itt a nagykövet, menjünk máshová. Lehetett is a kapun túl látni még rendőrt, fekete, hivatalosnak t...

Húsvét hétfő, csendesek az utcák, még a szokásosnál is jobban. Úgy döntöttem, hogy a megszokott útvonal helyett inkább a promenádon fogok sétálni. Erős vagyok, felkelek korán, nem maradok ágyban, miután megzörren a csuklómon az óra. Manci - miután kitessékelem a tányérkája mellől -, egészen az első, ágait szinte a földig lógató telepi fenyőig kísér, s később kiderül, ott is vár meg, míg hazaérek.  A tengeren halványkék és ólomszürke csíkok húzódnak, de a tegnapi hideg eső már eltűnt, tiszta az idő, látni a Kish világítótornyot a távolban. A körülötte lévő sekély vízre szélerőmű farmot terveznek már egy ideje. Egyedüli sétáló vagyok, míg le nem érek a promenádra, csak egy futó liheg el mellettem, felfelé a dombnak. Lent azért már nagyobb az élet, mindjárt két kutyasétáltató öregember jön velem szemben, s meglep, hogy mindkettő köszön, és így váltuk egy-egy mondatot a remek időről. Ez feldob.  Halk, szinte csilingelő hang hallatszik a víz felől, apály van, a hullámok forgatta ki...

Lassan letelnek a döbbenet, a mély gyász napjai, jön helyette más, amivel foglalkozni kell. Egy dokumentumfilm után hosszan olvasgatok, s próbálom kideríteni, hogy a sok ábrázolt háziállat között van-e macska hímezve a Bayeux-i kárpitra? Ez elvezet annak az étteremnek a weboldalára, ahol a kárpitot egykor őrző katedrális mögött azt a finom sajt/felvágott tálat ettük. Hol aludtunk akkor este? Gyötröm az agyam, elveszve a múltban, s nem tudom felidézni, pedig sok apróság megragadt a fejemben. Esett az eső, azt tudom... Arról az útról nem írtam útinaplót, vajon miért nem?  Próbálok olyan dolgokkal foglalkozni, amik örömet okoznak, s minden mást félretolni a látómezőmből. Már ha lehet. Sajnos, nem mindig lehet. (Váratlan dolgok lépnek be az életünkbe, amire először csak pislogunk, riadt nyulakként, főleg én, s amire csak lassan óvatos lépésekkel találjuk meg a lehetséges megoldást.) Hazudnék, ha azt mondanám, hogy híreket nem nézek, csak szalagcímeket. Még mindig nem vagyok elég fegyel...

Végre volt egy-két hűvösebb nap, s az éjjeli csípős levegőnek, felhőtlen éjszakáknak köszönhetően teljesen megszínesedtek a levelek, de a szél le is tépte sokukat. Itt az ajtónk előtt is halomban áll, néha egy-egy szélroham odébbtereli őket, aztán a következő megint nálunk épít tornyot belőlük. Még Manci cserepébe is került pár, de szerintem ő még örül is a levélbélésnek. A szomszédos telken szinte mindennapos a gépzaj: kiszélesítették az utat, valamilyen csatornát is építenek, kissé szürkébb most ott az út a szép magas fák nélkül. Könnyen el tudom képzelni, hogy tavasszal megindul majd az épitkezés is.  Talán írtam, hogy két szakértőnek (hehe) tűnő csoport is kijött, a management company által megbízva azzal, hogy megnézzék a vízfoltos, itt-ott eresztő ablakokat a telepen. De azóta sem történt semmi, ülnek a seggükön. Felesleges lenne rákérdezni, biztos vagyok benne, hogy a "téli" időjárásra hivatkozva nem fognak csinálni semmit, ez is majd jövőre fog tolódni. Az Aranykezű R...

Örvendezés van, mert pár nappal ezelőtt sikerült december óta a legalacsonyabb betegszámot produkálni, hurrá. Óvatos optimizmus. Amitől féltek, hogy majd Húsvét után megugrik a betegszám, nem következett be.  A nyitást megünnepelendő, hétfőn korán keltünk, s elmentünk autózni a hegyekbe. Elvileg a megyén belül bármekkora távolságra mehetünk már, ha megyehatárt is átlépnénk, akkor 20 km a határ a lakóhelyünktől.  Az elmúlt évben párszor eszembe jutott az az éjszakai, a szigorú lezárást megelőző órákban elkövetett száguldásunk tavaly tavasszal. Akkor még Lolával. V. ötlete volt, hogy mielőtt teljesen betiltják a kimozdulást, menjünk el autózni, tegyünk egy kört a kocsival még éjfél előtt, amikor is életbe lép a tilalom. Sötét volt már, s olyan ismeretlennek tűnt az éjszakai táj,  V. az én ízlésemnek túl gyorsan vezetett, főleg Laragh után, azon a remek, keskeny, erdőkkel szegélyezett dimbes-dombos úton, ami később Rathdrum-nál elkanyarodik az N11-es felé. Csak villanásnyi e...

Hogy egyik kedvenc versemet idézzem, ami arról szól, hogy a férfiak olyanok, mint a buszok: vagy egy sem jön, vagy egyszerre feltűnik három. No, ilyesmi csak buszokkal esett meg velem, illetve most a munkával. Ma megkaptam a filmfesztiválos megrendelést! Erre ma, csak ma, még két PR cég érdeklődött, hogy tudnék-e nekik az elkövetkező két hétben párszáz sütit lesütni? Az egyik egy meglehetősen közönséges női ruhákat áruló cég (nem mondok nevet), a másik megrendeléshez lett volna kedvem (Dolly Parton-témájú sütik!), de sajnos, egybeesik a filmes rendeléssel, és az Üzem Anyák Napi rendelésével. A lényeg, hogy március 14-ig van mit csinálnom. Pedig bedobtam volna a cowboycsizma alakú sütikiszúrómat, sok rózsaszín és arany/fehér díszítéssel... A Szt Patrik-napi sütiket megcsináltam, becsomagoltam, továbbra sem tudom, miért ilyen motívumokat kértek - gondolom, repiajándék valakiknek. A nárciszokból egy marékkal odaraktam a munkaasztalra, s élveztem a finom, diszkrét illatukat munka közben. K...