"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Még boldogult idegenvezető-kezdemény koromban okított egy egyébként elég unszimpatikus ír hölgy, hogy aszongya "ami mellett már elmentünk, és ami már nem látszik a buszból, arról már nem beszélünk". Elment a hét, igen gyorsan, de azért visszapillantva, a buszablakból, a sarkát még látni, gyorsan elmesélem, amit tudni kell róla. Gyászmise. Más volt, mint amihez Magyarországon "hozzászoktam". A templomba belépve alá lehetett írni a részvétnyilvánító könyvet. A pap személyesen ismerte Sheila édesapját, szomszédok voltak, úgy is mesélt-beszélt róla. Szeretettel, apró részleteket felemlegetve - nem pedig közhelyektől hemzsegő egyenszöveget "nyomott le". Sheila és a bátyja - ha jól emlékszem - bort és kenyeret ajánlottak fel a papnak. A család ifjabb tagjai zenéltek, hegedűn és harmonikán, szomorú ír dallamot... Majd idézeteket olvastak fel a Bibliából, aztán a családtagok olyan tárgyakat raktak le a koporsó mellé, amelyeket apjuk igen kedvelt, vagy amely jellem...

Reggel elvittem a sütiket a Marlay Park-ba, szép sikerük volt, az imént hívott a councillor, hogy megköszönje a munkám (ah), s elmesélje, 3 óra alatt 2000 eurót gyűjtött össze a Children's Sunshine Home és a LauraLynn alapítvány részére. Az egyik alapítvány súlyosan beteg gyermekek otthonát tartja fent, a másik az első gyermek hospice megépítésén fáradozik, Leopardstown-ban. A rendezvény magában a Marlay House-ban volt, amit nem láttam még belülről - de a parkot már ismerem. A Marlay Park gyönyörű, mindig az, a kilátást a hegyek felé nem is tudom leírni. Tele volt kutyasétáltatókkal, reggeli edzésüket végző futókkal, párosával baktató nőkkel, némelyikük komoly kifejezéssel, egyenes háttal rótta az utakat, előre-hátra lengetve a karját: brisk walking-oltak. Ilyen csodás parkban öröm a testedzés. Csináltam pár fotót a Marlay House melletti udvarról, ahol szombatonként egyébként piac van, illetve van ott egy-két kis műhely, ahol kézművesek árulják a dolgaikat. Amikor Sandyford-ban l...

Már éppen akartam mondani, hogy mostanság csendes napokat élünk, mire csörrent a telefon, s lehet, hogy lesz megint egy jókora megrendelés. Ráadásul az egyszerűbb fajtából, csont formájú sütiket kell - ha kell -, készíteni, egy kutyaeledel bemutatójára. Remélem, tényleg megrendelik, jól jön minden extra megrendelés! Ma csodás őszi napunk van, ugyanilyen szép volt vasárnap is, amikor elmentünk a World Food Festival-ra, a Marlay Park-ba. Jó alaposan körbeautóztatták velünk a parkot, a hátsó parkoló volt megnyitva a látogatók számára. De így legalább végigautózhattunk egy csodás úton, azt hiszem, Whitechurch road volt a neve, egyik oldalon a park fala, a keskeny kanyargós út túloldalán szép kis házak, amiknek láttán enyhe vágyakozás indult meg bennem. Bármennyire is az élet megrontója, azért szeretek saját házról ábrándozni. Szeretem Dublinnak ezeket az eldugott részeit, ahol hangulatos zugokat láthat az ember, ha kimozdul a megszokott környékről. Emlékszem, milyen szép utakat-helyeket lá...