"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Ma legnagyobb megdöbbenésemre felülmúltam magamat, s az év eddigi legsűrűbb hete után Advent első vasárnapját karácsonyi torták sütésével töltöttem. A múlt hét igen húzós volt, annyira húzós, hogy nemet mondtam egy nagy megrendelésre (pedig új kliens lett volna), és főnököm megrendelését is csak részben tudtam teljesíteni. Ilyen sem volt még, kicsit zavar, de nem fért bele. 200 mézes hópehely és hóember helyett csak nyolcvan hópelyhet kapott, de azokat becsomagolva, szépen, mutatósan.  Hétfőtől aztán aprósütik, mézes figurák jönnek, azokra is van már pár megrendelés, főleg a piacról... S 6 mézesházra, s egyre, díszítetlenül, mert Susan barátnőm lánya a gyerekeinek és az unokatesóknak azt találta ki - remek ötlet egyébként! - hogy idén együtt dekorálnak egy házat, és együtt is rakják össze, saját ízlés alapján. Nekem csak a paneleket kell lesütni.   Idén kétféle recept alapján dolgoztam, ami a tortákat illeti: az első Orlando Murrin-é , jó sok cukrozott cseresznyével, ...

Ebben a váratlanul meghűvösödött időben Asturias-nak már csak az emléke él, most próbálom a fotókat feltölteni a Picasawebre. Ettünk fabadát (az ottaniak mindenféle "disznóságokkal" dúsított babgulyása), ittunk rengeteg cidrá-t (cider, almabor), ettünk jókora steak-et (mármint én, V.-nek sajnos, nem jött össze a steak-evés, mert a megkedvelt Casa Rufo-ban nem volt az utolsó esténken hely). Rengeteget autóztunk a hegyek között, fürödtünk egyet az óceánban, s jobbára néztünk kifelé a fejünkből, és próbáltuk befogadni a táj szépségét. Ide is felrakok pár jellemző képet, majd. Az időnk remek volt, kétszer esett csak, akkor is jobbára éjjel, és még a hegyekben sem kellett nagyon beöltözni. Sőt, rendszeresen bőven húsz fok felett járt. Az elég hamar kiderült, hogy a Picos de Europa igazából annak élmény, aki nem rest kirándulni, és felmegy a hegyi ösvényeken a vadonba. A falvak, városok viszonylag kicsik, erősen kihegyezve a turizmusra, a helyi jellemző termékeket/terményeket ...

Odakint (végre) veri az ördög a feleségét, s amíg el nem csattant néhány lusta villám, s le nem szakadt egy gyors zápor, addig talajtakaró növényeket próbáltam elültetni a ritka pocsék talajú előkertünkbe. Amit évek hosszú elhanyagolása után nemrég rendbe tett két kertész, visszavágták a bokrokat, kitépték tövestül a lágyszőrű palástfű túlságosan elvadult egyedeit, s most már újra látni a dekoratívnak szánt kőréteget az agyagos talajú, nylonnal takart "föld" tetején. Ha a köveket félrekaparom, és az új, éles hegyű lapátommal lyukat fúrok a talajba, s megtöltöm a lyukat rendes komposzttal, akkor még esélye is lesz annak, hogy ott majd szépen elterülnek az apróvirágú talajtakarók - ha nem dobják fel a talpukat egy hét múlva, ahogy az uram a növényeim esetében jósolni szokta. A hátsó kertet nem bíztam a kertészekre, az ottani bokroknak magam álltam neki Ede kissé már rozsdás fűrészével. Most újra éri napfény a bokrok alját, de nem fogom magam elragadtatni, és teleültetni növ...