The shit and the fan - panasznap

Voltam a házidokinál, a fizió javaslatára. Miután nemcsak emlegettem, hanem megmutattam neki a vánszorgásomat, elküldött egy újabb MRI-re. Eddig csak beléptem a kezelőszobájába, nem látta még, hogyan megyek, hülye voltam, előbb kellett volna mutogatni. Nem kellett sokat várnom az eredményre, s nahát! Mindenféle kopások vannak a gerincemen, kiszáradó porckorong, szűkület a nyakamnál, és egy bulging disc a derekamnál, előboltosulás, mondja a szótár. Ami alkalmasint megmagyarázza a vánszorgásomat. De azért továbbküldött a házidokihoz, hogy utaljon bele valami szakemberhez, aki megmondja, mitől gyengék egyes ujjaim, és a bal lábam, s ellenőrzi, működnek-e pöpecen az idegpályák. 

A doktornak - miután alaposan végignyomogatott, s megállapította, hogy igen merevek a hátizmaim, s megütögetett a kis kalapácsával - volt pár kérdése nyelési problémákkal, beszéddel kapcsolatban, és semmit nem zárt ki, s ettől eléggé megijedtem. Fájni már alig fájok, de a menés, a fejem tartása továbbra is nagyon fáraszt, ez frusztráló és amúgy is magam alatt vagyok az örökös aludhatnékommal és a sírhatnékommal, s a várakozás hosszú napjaival, hogy mi lesz V. állásával a Félcsöcsűnél. Bármin képes vagyok bőgni, meg kell beszélni egy komolyabb témát s már hüppögök. Vagy pl. a múltkor V.-re vártam a reptéren és egy egymásnak örömködő család láttán félre kellett fordulnom, mert éreztem, hogy torzul az arcom. Rohadt hormonok. 

Vagyis remélem, hogy csak azok.

(Tervezgettem  régebben, hogy írok egy szösszenetet a postmenopauzáról, de ezt még megbeszélem magammal. Mert csak csupa panasz lennék, s az egyre unalmasabb, de problem shared, problem halved. Egyelőre semmi jele a gondtalan idősődő női létnek, annyi biztos.)

Rand, a fizó sokadszorra vigasztalt, hogy a sok év emelgetés, rossz testtartás után nem meglepő, hogy annak a bizonyos liszteszsáknak a megemelése, és a kocsi elülső ülése elé tömködése után korosodó (ha!) csigolyáim és porckorongjaim azt mondták, hogy "now you are taking the piss". Ha visszagondolok, már egy ideje hajlamos volt a derekam elmerevedni, ha hosszan ültem a kanapén tévézés közben... S ilyenkor meghajolva álltam fel, s kellett pár lépés, hogy újra egyenes legyek. Az lett volna az első jel, gondolom, hogy ideje felemelni a seggem a kanapéról, s mozogni, tornászni. Most próbálom nem úgy hordani magam, mint a hímes tojást, próbálok ugyanúgy dolgozni (értsd: elkészíteni azt a kevéske kenyeret, amit kell), s pucsítva hajolni, a fizió utasítása szerint. Nem is olyan könnyű kidugott fenékkel lehajolni, ha lóg az ember feje. Ha leggugolok, nem bírok felállni, s nem vigasztal, hogy másnak a családban (khm, khm) ez sosem ment. Kétóránként McKenzie nyújtás, s nem tudom, ennek hatása volt-e, de tegnap pár percig nem sántítottam.

Ehhez még itt ez a nyirkos, esős, eléggé szomorkás idő. Gyakorlatilag megállás nélkül esik, mondanom sem kell, hogy a csodás északi fényből itt nem láttunk semmit, de wicklow-i és sandyford-i ismerőseinknek sikerült jó képeket készítenie. Az udvaron már nem folyik le a víz a csatorna lefolyóba, hiába piszkáltam meg, áll benne a víz, nem tudom, hol lehet eltömődve. Mantzi gyakorlatilag egész nap szunyál a dobozában. Egy különlegesen szeles, nedves napon beengedtük, és békésen aludt tovább az ágyában, miután megértette, hogy V. hasa most foglalt a laptop által, s nem tud oda feküdni. Hétvégére vihart jósolnak, jövő hétre még több esőt, áradásokat... Ha utána valamikor kisüt a nap pár órára, biztosan meglódulnak a nárciszok, egyre csak dagadnak a bimbók, én pedig már nagyon várom azokat az élénk színű fejeket a kertben!

***

Két és fél után végre tényleg lezárult a piac eladásának ügye, az utolsó adórészlet is kifizetésre került, kész, vége. Néha elautózom arrafelé, s látom, hogy az épület még mindig megvan, a bokor előtte továbbra is nő, s kint a régi tábla is a piac nevével, de mellette a hátsó parkoló felé teherautók járnak ki-be. A közeli, egykori foci/rögbipályán faluközpont épül, egyre szaporodnak a házsorok. A www.kilternanvillage.ie néven meg lehet nézni, hogy fog majd kinézni. A környéken meglepő helyeken emeltek többemeletes lakótömböket, lassan szétterül oda is a város, új utak épülnek, tűnnek el a zöld foltok... S bár érthető volt, hogy az idősődő tagok nem akarták tovább fenntartani a piacot, azt sajnálom, hogy nem maradtunk egy kicsit tovább. Semmilyen bérlési megoldásba nem mentek bele az eladás után, bár a vevő felajánlotta, hogy a vétel után is használhatjuk az épületet, csekély összegért, de másokkal megosztva, s ebbe nem mentek bele. 

***

A telepet egy jelenleg hajléktalan bérlő ügye tartja izgalomban. A telepen van két kurta utca, ahol rengeteg autó parkol, s ez az ember ott bérelt szobát többedmagával, az egyik házban. Alkoholista, s valószínűleg ezért rakták ki bérlőtársai a házból. Nem ment messze, beköltözött a kocsijába, ott pár méterre a háztól. Nyáron ez még megoldható volt, mármint hogy ott aludt, de kiderült, hogy - hogyan is fogalmazzak - wc-nek a közeli fák tövét és a komposzthalmot, valamint a csatornanyílásokat nézte ki. A közelben lakók érthető módon nehezményezték, hogy iskolába induló gyerekeik egy alsógatyában mászkáló fickót látnak a vizelettel teli üvegével egyetemben. 

Rokonai, egykori lakótársai munkalehetőséggel, repjeggyel próbáltak neki segíteni, egy rokona Ciprusra invitálta, de nem jelent meg a reptéren, amikor kellett volna. Hogy miből él, arról nem szól a fáma, lényeg, hogy a dolog kezdett egyre kínosabbá válni az ottlakók számára. Akadt, aki azért a mindennapjaiban próbált neki segíteni, kávét főzött neki, bebikázta a kocsiját, amiből idővel eltűnt egy ablak, s egy ráragasztott nylondarabbal pótolta ki. De az igazán hasznos segítség egyikével sem élt.

Volt, aki próbált neki szükségszállást találni, de ez ebben az országban, ahol többezer hajléktalan család tengődik hotelekben, hostelekben és B and B-kben, s sajnos, sátrakban is, ez nem könnyű. A management company a lakók panaszai után kijelentette, hogy a napokban elvontatják a kocsiját, mert ami sok, az sok. A kocsit, amiben lakott, az egyetlen fedelet, ami a feje felett volt. Többen arra gondoltak, akkor majd beköltözik valamelyik fóliasátorba... Sem így, sem úgy nem lett volna valami humánus megoldás a kocsivontatás, végül annyi történt, hogy kivontatták a telep fő utcájára, ahol kevésbé van szem előtt. 

Az önkormányzatnál az egyik lakó segítségével beadták a kérvényét szükségszállásra, s jöhet a várakozás... Kellemetlen helyzet minden érintett számára, de az is elég szomorú, hogy a munka stb. segítséget eddig nem fogadta el, vagy ki tudja, lehet, annyira beteg, hogy már a "minden mindegy-nél tart.

Úgyhogy - bár tudom, mindenkinek a maga sebe fáj -, van aki rosszabb helyzetben van. Mi nem vagyunk az utcán, még nem dőlt felettünk össze a világ, van B terv és van reménykedés, hogy az év azért csak felfelé fog ívelni, s helyrerázódik minden, s lesz megoldás mindenre. Ha őszre sikerülne rendbejönnöm, nagyobb dráma nélkül, akkor nagyon boldog lennék.