"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Húsvét előtt átestem az idegpálya vizsgálaton. Labirintusszerű folyosókon bolyongtunk aznap délelőtt, mire megtaláltuk a kicsi váróhelyiséget, pedig kaptunk előtte leaflet-et a vizsgálatról és a helyszínéről. Csevegős, Galway közeléből való orvos végezte a vizsgálatot (EMG - electromyography és NCS - nerve conduction study, ha valakit érdekel). Végig kedvesen megpróbált szóval tartani, beszélgettünk, kenyerekről, piacokról. Mármint akkor, amikor nem rágtam az ujjam, vagy sziszegtem a fuck-okat, mert azért időnként kellemetlenek voltak az apróbb áramütések, amelyekkel megcsapott. Vagy 40 percig voltam ott, nem mertem egyedül végigcsinálni, ezért V. a szoba végében ült, becsukott szemmel (nem bírja a tűk látványát, s azt is bökött belém a doktor), fején fejhallgatóval. A tűk nem fájtak, vékonyabbak voltak, akár az akupunktúrás tűk, még akkor sem zavart, vagy fájt, amikor ezeket ide-oda forgatta az izmaimban. Nem kellemes, de kibírható vizsgálat. Egyedül akkor ijedtem meg, amikor a tokámb...

Eljött a nagy nap, mentünk a neurológussal találkozni. Korábbi tapasztalataim alapján sejtettem, hogy most csak ilyen elbeszélgetés lesz, kifaggatnak, netán megtekergetik a végtagjaimat... Még nem lesz ítélet.  Tekintve, hogy még sosem jártunk ott, s vagy 45 perc autózás odajutni, jóval korábban elindultunk a kórházba, számítva a dublini közlekedés okozta meglepetésekre. Már az M1-esen ki van táblázva, hogy hol a lehajtó a kórház felé, s amikor megláttam a hatalmas épületeket, megértettem a táblázást. Mint egy mini város, akkora. Oktató kórház, számos  körforgalmon át kellett autózni a parkolóházig, de onnan már rövid séta volt a főbejárat, amihez fedett járda visz, és csodás cseresznyefák állnak a bejárat előtt, feldobva az amúgy nyomott kedvű látogató hangulatát. Kissé zavaró, hogy rengetegen dohányoznak a bejárat közelében, s bizony sűrűn jönnek szembe az emberrel tolókocsis, hálóköpenyes vagy sápadt emberek, akiken látszik, hogy nem önszántukból látogattak ide. Tudom, kórh...

Bedöglött a mosógép. 20 éves volt tavaly, jól bírta, egyszer kellett csak valami kiakadt dob tartószerkezet (vagy micsoda) miatt szereltetni, soha más probléma nem volt vele. Most azonban nem volt hajlandó elindítani a programot, vagy újraindításkor abbahagyta a közepén, s később lassan utántöltötte magát, annak ellenére, hogy már be sem volt kapcsolva.  Nosza, netre fel, V. körbenézett, mi lenne méretben megfelelő (mert ugye, be kell passzoljon a konyhapult alá, szélességben, mélységben). Külön szerencse, hogy van a városban egy nagyobb PowerCity, ahol volt is a kinézett gépből. Még aznap délben eldőlt, melyiket vesszük meg, öt perc autózásra van a bolt, megrendeltük, beszereléssel együtt. Nagyon jó érzés volt ez, megjegyzem, hogy nem kellett ceruzavéget rágva összegeket tologatni, hanem eldönthette az ember, hogy az neki kell, s megvehette. Kiszállításkor utolsók voltunk a sorban, már sötétben érkezett a gép. Az (ír) szerelő igen elcsodálkozott a régi gép korán, és megmosolyogta ...

A mai nap ilyen kórházas volt, mentem az utolsó látogatásomra a kóházba, valamint a barátnőm ma szült, kisfia van. Örvendezzünk! Először szállítottunk a kávézóba, aztán kórházaztunk. A kora reggeli időpont ellenére szokatlanul tele volt a város gyalogosokkal, biciklistákkal, mert buszsztrájk van, ma és holnap. Gondolom, a taxisok taroltak. A Félcsöcsűnél, aki busszal jár be, ma otthonról dolgozott. Egy órát vártam, miután megmérte a súlyom a nővérke ("Kilengett a mérleg? - kérdezte V.), közben a váróteremben ülők riadt tekintetétől kísérve kiszaladt két doki, majd a nővér kijött, hogy sajnos, a doktoroknak sürgős esethez kellett menniük, minden csúszni fog "egy kicsit". Az egy óra végeztével behívtak, a doktor megrázta a kezem, mondván, a pajzsmirigyem immár tökéletesen működik, de ha egyszer gondot okozott, szemmel kell tartani, évente egy ellenőrzésre majd fáradjak el a háziorvosomhoz. Ha két percet voltam bent, sokat mondok. Utána gondoltam, hogy ezt akár levélbe...

Itt ülök, s csendesen röhögcsélek magamon, ugyanis a mai vérvétel után a sziszegve leválasztott makacs ragtapasz nemcsak néhány szőrszálat, de a barnítókrémemet is lehozta a karom belső oldaláról... Most van rajtam néhány feltűnőnek nevezhető rózsaszín testszínű csík, amit majd a holnap reggeli testápolós-barnítós kezelésnél el kell fednem... Igen, barnítókrém. No, nem az a fajta, amit kesztyűben ken magára az ember, s utána lomha medvejárásban közlekedve pucéran várja hogy megszáradjon, jobbára hiába, mert a bugyi szegélye csak-csak barnás lesz... Azt hiszem, ilyen kencét és szprét egyszer próbáltam, aztán a kudarc és a bonyolult felkenés után soha!  Az egyik hétvégi magazin magasztalta a Clarins barnító folyadékát , ami a már meglévő barnaságunkat emeli ki, vagy sápadtságunkat leplezi, anélkül hogy túlzottan sötét, vagy narancssárga lenne. Én utoljára szolárium segítségével voltam szép egyenletesen barna, az itteni napozási alkalom ritka, mint a fehér holló, a nap akkor...

Múlt kedd este ugyanaz történt, mint öt éve, csak rosszabb volt. Nem volt fejfájás, amire kenhettem volna a tüneteket, más is volt, így jól megijedtem/tünk. Most már, így a pánik elültével tudok vigyorogni az egészen, de akkor nem. V. felhívta az egyik kórházat, mit tegyen, mondták, vigyen be. A sarkon túl egy mentőbe botlottunk, jöttek valakihez, az uram gyakorlatilag leintette őket, hogy segítsenek. A mentős - a másik beteggel végezve -, kijött a kocsihoz, s megvizsgált (állítólag beszélni nem nagyon tudtam, de a fuck többször kiszaladt a számon. Érdekes.) Ők hívtak egy másik mentőt, s a szirénázással a frászt hozva az uramra, bevittek a legközelebbi kórházba. A mentős folyamatosan kérdezgetett, amire inkább csak habogással és tátogással tudtam reagálni, s markoltam a kezét riadtan. Nem tagadom, be voltam szarva. Hamar kiderült ott, hogy nem szélütés, lazítsak (könnyű azt mondani), megint láttam rendesen, s az émelygés is elmúlt idővel. Beindult a gépezet, vérvétel, kérdések, ami...

Ez a hét amúgy jól kezdődött. Részben. Ugyanis hétfőn először voltam ír kórházban páciensként, mégpedig a National Maternity Hospital-ban voltam, nőgyógyásznál. Kicsit zavarba ejtő volt a nagyszámú, jókora pocakot maguk előtt toló nők látványa, nagyon kilógtam közülük, de valamit valamiért. Ugyanis Sheila (p.k.) magyarázta el, hogyan is juthatok el szakrendelésre, s mivel ő itt dolgozik - bár nem kértem -, még időpontot is intézett. Alig 3 hetet kellett várni az időpontra, és kellett egy levél a dokimtól. Első ránézésre minden nagyon tiszta és olajozottan működik, bár éppen ma hallottam a rádióban, hogy nem bírják a munkát, s van kismama, aki csak a 7. hónapban jutott először ultrahanghoz. De nagy megelégedésünkre betiltották a kórház épülete előtti dohányzást - valahányszor erre autóztunk, mindig állt egy-egy nagypocakú kismama az ajtó előtt cigizve... döbbenet. Az időpontot telefonon át is megerősítették, sőt, egy levelet is kaptam róla, hogy mikorra várnak. A recepciónál egy erősen ...