"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Évvégi értékelés - írja a felugró címke. Fenét. Nem értékelek, csak belegondolok, mi volt jó. Mert jó a jó dolgokba kapaszkodni, amikor a helyzet csak nem akar javulni. A rosszakat most félreteszem, a Covidot, az aggodalmakat, a megosztott társadalmat, ki rábólint az oltásra, ki nem, a marakodást-vitákat efelett, a régi házunk lassú átalakulását mások keze alatt, mások tervei alapján, félreteszem a politikát, a híreket, az adok-kapokat. Nem gondolok előre, mi lesz, mi jöhet, ráérek majd akkor aggódni, ha ott vagyok. Tehát jöjjön a sok jó. Az év egyik legjobbja volt az online kvíz rokonokkal, haverokkal, ismeretlenekkel, akik szegről-végről ismerősökké váltak a sok nevetős, egymást cukkolós este alatt, ahogy a télből tavasz lett, majd nyár, hol erkélyről, hol karácsonyra feldíszített szobából jelentkeztek be a résztvevők, háttérben madárfütty és repülőzaj, aztán kutyamorgás... s jó volt élőben is találkozni. Jó volt várni mindig a szerdákat, készülni papírral, ceruzával, pohár borral a...

A sokadik Stührmeres szaloncukor után (az aranypapíros melegen ajánlott!) kissé eltelve, az elmúlt hetek kihagyással letornázott kilóinak visszatérését nem is annyira siratva írom az első 2020-as bejegyzést. Ma éppen csak kimozdultunk, ittlétünk óta először megnézni a tengerben ma megmártózokat.  Minden év első napján délben a lelkes vállalkozók, legtöbben szponzoráltak, valamelyik jótékonysági  (jobbára bray-i) szervezet javára, megmártóznak a tengerben. A helyi Lyons klub szervezi a megmozdulást, ők intézik a hangosbemondást, a fotóst egy motorcsónakból... A fő szponzor idén az Actimel volt.  Van, aki rendesen úszik is egy kört, s aztán kimászva a vízből, ami úgy 5-8 fokos, körbeveszik szerettei, törülközővel, valami meleg szesszel, száraz ruhával. Van, aki haverokkal ugrál, csapkod a vízben, aztán irány a part. Van, aki beöltözik, Mikulás sapkásan úszik, s a képeken szerepel egy hölgy, aki karácsonyi függőket varrt az úszódresszére.  További fotók...

Boldogat, egészségeset, stresszmenteset, távol politikától, gyomorsavtól, gondoktól - kinek mi a legfontosabb. Mostanában hajlok rá, hogy csak egészség legyen. Úgy gondolom, a többit meg tudjuk oldani, mert az rajtunk múlik. A telep még tele karácsonyi fényekkel, és focizó gyerekekkel. A mi esőtől foltos ajtónkon alig látszik a belülről felrakott, sok éve szolgáló karácsonyi koszorú. Az adventre kapott gyertyát sikerült leégetni a karácsony előtti napig. Szaloncukor még van a tálban. Sajnos, folyamatosan felhős az ég, s annak ellenére, hogy most már hosszabbodnak a napok, éppen ezért még mindig elég borongós a hangulat napközben. A karácsonyt Barcelonában töltöttük, ahol felhőtlen kék ég, és balzsamos, tavasziasnak nevezhető meleg kényeztetett minket. Sikerült megnéznünk mindent, bár nagy csalódás volt, hogy az a Caravaggio-kép, ami 25 éve olyan nagy hatást tett rám a Montserrat-on lévő bencés szerzet múzeumában, most éppen Hollandiában van kiállítva, érkezésem előtt 13 nappal vit...

Ma délután 3-kor leszállítottuk az utolsó tortát, utolsó sütiket.. VÉGE!!! Most már semmi megrendelés nem várat magára, kidobtam a cukormázakat, a halomban álló édességcsomagoló papírokat, cukorkáspapírokat, amiket elhasználtam a házakhoz... egyik édes történet a másik után, a könyörgő apuka sztorija, aki a kávézóban állította, hogy a baker (mármint én) biztosan nem mondana neki nemet, s tudja, hogy már lezárták a rendeléseket, de neki KELL egy ház... ha megcsinálom, akkor fizet egy 10 eurós adományt egy általam választott jótékonysági szervezetnek... Visszahívtam, mert bökte a csőröm, hogy ez ki, a neve nem volt ismerős... A sztori vége az volt, hogy igen, csináltam neki házat, mert tényleg rendelt már tőlünk pár éve, ő pedig az itteni állatvédőknek fizetett 10 eurót, a ház elég súlyos 61 eurós árán túl (amiből 45 az enyém, ugye). Szóval elkészültem. Mindennel. Nyögve, késő éjjel, könnyező szemmel, de elkészültem. Bedobtam miden lelkesítőt, amit tudtam, zenét, teát, illatos gyert...

Amikor visszajövök szabadságról, azt hiszem, vagy azt remélem, hogy az általam felkeresett helynek a varázsa, jobbsága, szépsége, mássága, mint valami lepkeszárnyról érintésre lepergő hímpor, kicsit bevon, engem is szebbé, jobbá, érdekessebbé tesz, új lendületet ad, és megváltoztat. Mint az Újév első napja, pontosan olyan a hatás. Kicsit fényesebbnek, újabbnak, kisimultabbnak képzelem magam, s úgy érzem, hogy valami, valami biztosan változni fog, jobb és szebb lesz. Talán éppen én. Aztán ezt az érzést a villámgyorsan elkövetkező hétköznapok szépen elmúlasztják, már az első, számomra nagyon is ismerős, begyakorolt és megszokott mozdulatnál érzem, hogy nem, nem lettem szebb, jobb, újabb, sőt, kisimultabb sem, nem változik semmi, s ezért a hazaérkezés, akár csak az Újév első napja, enyhe bánattal tölt el.  Ráadásul az odakint néha ijesztően meglóduló szél, és a vízszintesen száguldó vízcseppek sem segítenek oldani a melankóliát. Várom, mikor tépi le a madáretetőt a fáról, esetle...

Nem valami csodás az évkezdés, az biztos. Állandóan jövő-menő viharok gyötrik a szigetet, a szélzajtól volt, hogy nem aludtunk, a kerti házba nem merek benézni, mert hiába a kövekkel, szerszámnyelekkel bénán ránehezékelt ponyva, biztos érte vízkár.  A közösségi kertecskén végzendő utolsó simításokat most már sokadszor kell halasztani, az időjárás mindig pocsék, a talajt hozó ember mindig lemondja a találkozót. Mindig esik, vagy szitál, vagy zuhog, a kert körüli talaj szivacs, a bejárati úton mindig folyik keresztbe a talajvíz, egy második fa is megadta magát a szélnek, s a narancsfokozatú riasztás majdnem folyamatosan érvényben van, vagy az egész szigeten, vagy az ország szelesebbik felében. Lahinch-ról a képet megosztottam a Facebookon, majd ide is megpróbálom berakni, valami félelmetes. Volt kollégám, Myles kávézója, ami ott van az Atlanti-óceánnal szemben, most homokzsákokkal védve várja, mit hoz a következő dagály, s mit vág arcukba a Herkules nevű "hurrikán". Al...