"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Tessék, már november van. Ami hideg szelekkel, nagy, átvonuló, igazi leszakadós záporokkal, és a "na még egyszer, csak azért is" lendületével virágzó rózsákkal, virágokkal érkezett. S V. megtaknyosodásával, aminek gyógykezeléséhez főztem a zsidó penicillint, vagyis a vödörnyi csirkelevest, bőségesen zöldségezve.  Reggel hideg van, délben napsütés, néha, az esők szünetében vakító színekkel szemet bűvölő szivárványok.  Az óraátállítással elérkezett az első "sötétben megyek-jövök" napja is. (Erről majd feltétlenül akarok írni egy szösszenetet, hogy milyen pénteken korán odasétálni/autózni a munkahelyemhez, s milyen eljönni a bezárófélben jövő Camden Street-en, hazafelé.) Voltak már kesztyűbe, sapkába burkolózott reggelek. Az Üzem elé menetrendszerűen odaszálló galambok most is jönnek a maroknyi napraforgómagért, maradék scone-ért, de ők a fény szerint kelnek, így most már akkor ott toporognak, amikor megérkezem.Így a reggeli rutin a villanyok/sütők felkapcsolá...

Gondoltam, biztos örülni fogsz, ha elmesélem, hogy csütörtök este focimeccsen voltunk :-) Ha már ennyire "házhoz" jön egy magyar csapat, illik elmenni, megnézni őket, megfázás ide vagy oda. A magyar ifiválogatott (Under 17) játszott az írekkel, egy hét alatt kétszer, egyszer Dublinban, egyszer Bray-ben. A bary-i meccse második félidejére mentünk csak oda, mert előtte még megvacsoráztunk, s kicsit húztuk az időt, mert - magyar résztvevők ide vagy oda -, igazából egyikünknek sem volt kedve a +1 fokban két félidőt végigvacogni a szabad ég alatt. Mondtam is V.-nek, ha más nem, akkor a hideg majd gyors akciókra bíztatja a fiúkat :-). S az is eszembe jutott, hogy ezek a srácok a fiad korosztálya... Sok hosszú lábú, vékony srác, talpig pirosban, egy botsáska kecsességével végezték a bemelegítő gyakorlatokat, amikor megérkeztünk. A bejáratot zárva találtuk, de mögüle igen élénk gyerekzsivaly hallattszott ki, tehát jó helyen jártunk. Tanácstalankodtunk, a pálya melyik végén próbáljunk...