Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február 4, 2018

A bányamérnök hagyatéka

Kép
Van, amikor az ember kicsit a járda felett lebegve jön ki valahonnan, az arcára a fagyos szél ellenére is kis mosoly ül, s boldog. Talán nem nagy szó ez, de ez az a hely, ahonnan mindig úgy jövök el, hogy fel vagyok dobva, s sokáig nem esem le. A Chester Beatty Library ez a hely. Mindig is szerettem, rendkívül gazdag és látványos kiállításai, gyűjteményei miatt, de nemrég a Little Museumnak köszönhetően külön vezetésen vettünk részt, ami annyit tett, hogy egy ottani vezető tartott nekünk egy egyórás ismertetést. Illetve egy órát lőttek be, de kétszer olyan hosszúra nyúlt, s így is csak egy emeletet jártunk be. Csodás volt. A férfi olyan érdekesen, jól és élvezetesen beszélt a látnivalóktól, hogy öröm volt hallgatni. Nagyon kevés viccel, de érdekes példákkal világította meg, amiről beszélt. Először is a gyűjtemény alapítójáról, Alfred Chester Beatty-ről mesélt, aki 1875-ben New York-i középosztálybeli családban született. Kisfiúként először édesapja vitte el aukciós házakba, ah...