2008. szeptember 11.

Kedves Emese és Laci!

Yessss! Ma kaptam mailt Sean Murphy-től, a Murphy's Ice Cream egyik tulajdonosától, hogy igen, még mindig érdeklik a mézeskalács házak, és majd jó előre szóljak, mikor akarom meglátogatni a mintapéldányokkal októberben.

Diadalüvöltésekkel körberohangáltam a lakást, kicsit lengettem is a karjaimat a levegőben, ahogy tizenéves rockerek szokták koncert alatt, aztán lehiggadtam, és mentem dolgozni. Majd meglátjuk, mi lesz.

Daphne is kért egy tortát szombatra, hogy megköszönje a neki dolgozóknak, hogy a SelfBuild kiállításon vezették a standját. Ez a kiállítás múlt hétvégén folyt le. Ha egyszer nyerünk a lottón (fat chance), elmegyünk Daphne-hoz, és rendelünk tőle faházat :-) Legalábbis ezt beszélték meg V.-vel egyszer. Igen szép finn faházaik vannak, elfogadható áron, ha az ember meg tudja venni a hozzávaló telket, akkor kb. ugyanott van árban, mintha Dublinban venne egy házat, kis telken, szomszédokkal (www.logart.ie).

Dr. O'Brien (igen, így írják) felesége is hívott, hogy ugye, nem felejtettem el a tortát, amit rendelni akartak, és ugye-ugye, ráérek. Hogyne. De az már biztos, hogy nem veszek fel több rendelést, szeptember 27-ig tele a naptár. Utána pedig Susan lányának esküvője, közben színházi fesztivál... Sűrű napok jőnek.

***

Maggie, a rózsám egy ilyen virággal ajándékozott meg. Az illata igen édes, erős, ha jövök-megyek, vagy csak úgy, megállok az ajtóban, szagolgatni. Remélem, a többi bimbó is kinyílik majd.

***
A kenyér, jelentem, jó lett. A kérge finom, kellően megdolgoztatja a rágóizmokat, de nem túlzottan. V. nagyon boldog volt vele, bár mondta, ízre érezni, hogy nem teljesen fehér kenyér. A vekni maga hatalmasra sikerült, és hála a méretének, most három napig ezen élünk. Felvágottal, retekkel, harsogóan lédús paprikával, finom ír vajjal - remek. Tegnapelőtt pl. vacsorára olyasmit ettem, amit tíz éve nem: kacsazsíros kenyeret, sóval, hagymával, paprikával.

Hozzávalók:


10 g friss élesztő (vagy 7 g szárított, de a könyv szerint a friss mindenképpen jobb eredményt ad, én szárítottat használtam, és a kenyér óriási lett, és finom)

600 ml langyos víz, 550 g spelt liszt, 3 kkanál tengeri só és kb. 350 g kenyérsütésre alkalmas liszt

Az élesztőt a víz felével simára kell keverni egy tálban. Hozzá kell adni 300 g spelt lisztet, és megint simára keverni. Nedves konyharuhával letakarva félrerakjuk 24 órára, mialatt habos lesz és szürke színű. Utána átrakjuk a keverőgép nagy táljába, hozzáadjuk a maradék spelt lisztet, elkeverjük, majd annyi lisztet adunk hozzá, hogy lágy, nem tapadós tésztát kapjunk. Nekem elég sok lisztet kellett hozzá adni...

A géppel gyúrjuk 5-6 percig, ha ragadna, adjunk hozzá evőkanalanként még lisztet. Utána nyirkos konyharuhával takarjuk le, és hagyjuk állni 3 óráig, amíg duplájára dagad. Takarjuk ki, gyúrjuk át, s ha még mindig túl lágy lenne, és nem tartaná a formáját, akkor adjunk hozzá még lisztet. Én legalább 100 g lisztet adtam még hozzá, többet nem mertem, ami hiba volt, a veknim elég lapos lett, és alaposan elterpeszkedett a tepsin.

Lapogassuk cipó formájúra, és tegyük át a lisztezett tepsire. Lazán takarjuk be, és hagyjuk kelni, amíg dubplájára nem dagad: ez másfél-két órát is igénybe vehet. Én másfél óra után raktam sütőbe, mert már attól féltem, lemászik a tepsiről.

Melegítsük elő a sütőt 220 fokra, hintsük meg a kenyeret lisztettl, és süssük ezen a hőfokon 20 percig. Utána csökkentsük a sütő hőmérsékletét 200 fokra, és süssük tovább a kenyeret 15 percig. Kopogtassuk meg az alját, ha szépen kong, készen van. Rácson hűtsük ki.

***

Ez pedig itt egy kép Padraig kislányának 2. születésnapi tortájáról. Amint látható, nem volt bonyolult, a virágokat, dekorálást egy óra altt befejeztem. Most hosszan tudnék értekezni arról, miként esnek a t. szülők túlzásokba, pl. nem emlékszem, hogy a szüleim a születésnapomon valaha is szabadságot vettek volna ki, mint Padraig tette most hét közepén, de mindegy, nincs gyermekem, nem tudom átérezni, stb., V. is mondta, a szülőknek lesz a torta, mutogatni, nem a gyermeknek, de azért mégis túlzásnak érzem. Bár Padraig elég idős, a lányai késői gyerekek, biztos ezért a felhajtás.

Valami fantasztikus fények voltak odakint az égen kora este, minden aranysárga volt, közben esett, és jókora szivárvány fénylett az égen. Jó nap volt, előre sütöttem, még ki is vasaltam, s megálltam, hogy ne tartsak hosszú tea-és kávészüneteket.

***

Amikor a tévé mondta, hogy tűz van a Csalagútban, kicsit aggódni kezdtem. Mindig a lehető legrosszabbra gondolok. Boldogult au-pair koromban Londonban olvastam egy novellát Graham Greene-től, amiben arról írt, mi lesz majd, ha megnyílik az alagút, és terrorcselekményt követnek el egy vonaton. S hogy ez a terrorcselekmény hogyan befolyásolja az angolokat, akik szeretik országukat bevehetetlen szigetnek tekinteni és akkor ott van ez a köldökzsinórszerű cső, ami összeköti őket a kontinensel, támadhatóvá téve őket... Annyira tetszett a novella, le is fordítottam, nem volt hosszú, két oldal talán. Merev, nagyon amatőr volt a fordításom, nem is mutattam meg senkinek, de örök emlék abból az időből, amikor még nem használtam nap mint nap az angolt, s mereven ragaszkodtam a szó szerinti fordításhoz (jajj).

Így amikor a hírekben a Csalagutat emlegették, egyből az jutott eszembe, hogy jaj, terroristák...

De szerencsére nem. "Csak" egyszerű baleset. Remélhetőleg el tudják oltani hamarosan, és megkezdődhetnek a helyreállítások, mert jövő szeptemberben ismét tiszteletünket tennénk arrafelé.

Amikor először mentünk, a csurig megpakolt Böhömmel, akkor az út remekül sikerült. Kora reggel átkompoztunk Wales-be, és V. vigyorogva döngetett át Anglián, kihasználva Böhöm erős motorját, a sebességet, amely még így, alaposan megpakolt kocsival is élvezhető volt. Rejtélyes okokból Dover-t állította be úticélként a GPS-en, még jó, hogy figyeltem, s szóltam neki, hogy a Csalagút bejárata Folkestone-ban van, khm, please, talán itt kellene lefordulni az főútról. A bejárat ("állomás", hehe) jó messze van a tengertől, az ember egy parkolószerűséget lát csak, kis WC-épülettel. Emlékeim már homályosak, de rémlik, hogy egy, az utazást szervező cégtől kapott kódot kellett csak bepötyögni egy automatába, akkor mehetünk csak át a kapun, és kapjuk meg a papír-jegyet. A kapunál először életemben enyhén szólva is rasszista megjegyzést tettem az automatánál előttünk szerencsétlenkedő indiai családra, akik kocsijából fura, hangos zene dőlt, ezért V. elég hallhatóan morgott valamit, én pedig rászóltam, egy rokonát idézve: "Ne ingereld a vadakat."

Annak örültünk inkább, hogy eggyel korábbi vonattal mehettünk át Calais-ba, ahol a szállásunk várt. Izgatottan vártam a vonatra való felhajtást, el nem tudtam képzelni, hogyan is megy ez. Hosszan kellett kanyarogni mindenféle keskeny utakon, a visszapillantóra akasztott nagy jeggyel, át bukkanókon, lassan elhajtva felettük, ahol kamerák megnézték az autó alját. Végül egy széles peronra hajtottunk, mely mellett hatalmas, szigorú külsejű, kisablakos vagonok álltak, s V.-nek be kellett hajtani egy ilyenbe Böhömmel. Ott sorjáztak előttünk az autók, egy bácsi integetett, hogy mehetünk, bearaszoltunk a vagon oldalán, majd lépésben, a nagyon is keskeny vagon belsejében, amíg csak utol nem értük az előttünk lévő kocsit. Annyi hely van csak, hogy egy-egy ember elfér a parkoló kocsik mellett, a buszoknak, kamionoknak nyilván másféle elrendezésben van részük. Akkor meg kellett állni, ablakokat letekerni, előttünk leeresztettek egy fémajtót, ilyen ajtó ereszkedett le minden 3-4. kocsi után - biztonsági berendezés, tűz esetére. A fémajtók kétoldalán keskeny, nehezen nyíló gumiperemű ajtócskák, az embereknek, V. alig bírta volna magát átpréselni egy ilyenen. Az uram éhes volt, így elmentem keresni valakit, aki felvilágosítással tudna szolgálni, hogy hol a büfékocsi.

Büfékocsi! Igen, ezt kerestem, oda is mentem egy hölgyhöz, aki furán nézett rám, de azért kedvesen mondta, hogy a jegyvételi irodánál tudok venni ennivalót, de büfékocsi, az nincs. Fogalmam sem volt, hol az iroda, így csak bólogattam, és észre sem vettem, hogy éppen előadtam "falusi kislány Pesten" c. magánszámomat. Büfékocsi? Fáradt agyunkkal egyikünknek sem jutott eszébe, hogy az út, amiről azt hittük, hogy másfél órás, jóval rövidebb. A jegyet néztük, indulás-érkezés = másfél óra. Az eszünkbe sem jutott, hogy ja, közben előreállítjuk az óráinkat egy órával... Visszamentem a kocsihoz, beültem. S bámultam a vagon falán lévő plakátokat, ahol nagy betűk hirdették, hogy Franciaország mindössze 35 percre van, ugorjon kocsiba, menjen, élvezze a... 35 perc?! "Te, V., itt azt írja, 35 perc... "
Szinte hallható koppanással leesett, hát persze, itt a legkeskenyebb a Csatorna, mi is tartana másfél óráig? V. könyvébe merült, én - mint mindig - kellő izgalommal, majdhogynem ugrálva az ülésen (egyre növekvő klausztrofóbiával) próbáltam nézelődni, a kicsi ablakokon át, aztán végre elindultunk... Rémisztő volt, egy csöppet. Látni nem lehet sokat, odakint sötétedett, aztán egyszerre csak föld alatt volt a vonat, néha felvillant egy-egy elsuhanó lámpa, és az emberrel mindössze a füle pattogása tudatta, hogy most mélyebbre megy, gyorsabban, fel-le, lassabban... s mielőtt még unalmassá vált volna a dolog, már ott is voltunk, Calais-ban, 35 perc, nahát...

Azóta is, ha eszembe jut ez az út, muszáj teliszájjal röhögnöm, mit adtunk elő, bezzeg visszafelé már rutinosan hajtottunk a vagonba... mondhatni...

(Ha valaki nem ér rá, vagy nem akar a tervezgetéssel, kompösszehangolással kínlódni, akkor annak jószívvel ajánlom a
www.drive-alive.co.uk nevű céget. Megéri.)

2008. szeptember 10.

Gyáva vagyok

KINGHAN, David Frederick (Kilmacanogue, Co. Wicklow) - September 8, 2008, peacefully; sadly missed by his loving wife Bella, sons Mark, Jonathan, Peter and Timothy, brothers Jon and Alan, extended family and friends. Funeral Service today (Wednesday) at 3 o'clock in Christ Church, Delgany, followed by burial in the adjoining churchyard. Family flowers only please. Donations if desired to the Blackrock Hospice.

Tegnap késő este Anna sms-ezett, Bella címét kérte, mondván, nem tud menni a temetésre. Így tudtam meg én is, hogy Bella férje meghalt, a piaci lánc-sms nem ért el. Dühös voltam, mondván, akkor úgy szerveztem volna a mai napot, hogy mehessek. Fújtattam, mert elvileg az én telszámom is rajta a listán, amire az elnökünknek küldenie kellene az sms-est, éppen az ilyen hírek miatt állítottuk össze azt a listát.

Dühöngtem még egy darabig. De egyre halkabban. Aztán, úgy félóra múlva rájöttem, hogy nem Betty-re vagyok dühös, mert nem értesített, nem azért, hogy nem érek rá, hiszen amire az ember időt akar találni, arra talál, hanem magamra vagyok dühös, mert ha ráérnék is, sem mernék elmenni. Akármennyire tisztelem Bellát, nem mertem menni. Nem mertem elmenni, akármennyire kellemes embernek tartottam a férjét, aki szintén piaci tag volt, párszor találkoztunk, Bella sokszor vett neki a rozskenyeremből, és egyszer beszélgettünk Új-Zélandról. Aztán elmaradt a piacról. Ehelyett Padraig tortájával töltöttem az időt, Dun Laoghaire-be mentem, tortadobozért, festékért, és úgy intéztem, hogy a tortát éppen délután háromra szállítsam le a Gyárba.

Nem érek rá, me arse. Gyáva vagyok. Csak egy részvétnyilvánító kártyára futotta a merszemből.

2008. szeptember 8.

Kedves Emese és Laci!

Mai konyhabeli erőlködéseim eredménye egy kis tepsi brownie, és egy tálban lassan érő mű-kovász.

A mű-kovászt érlelnem kell 24 órán át, aztán lesz belőle kenyér. Ha lesz. A fehér spelt őrleményt próbálom ki vele. Ha sikerül egy szép vekni kenyeret készítenem, majd leírom a receptet is, ha nem, arról is beszámolok.

A brownie igazán a legjobbakból, a legjobbaknak készült. Az uramat fogom vele kényeztetni, nagyon ráfér, ma is 7-kor ment munkába, és sejtésem szerint este 8 előtt nem is ér haza. Várhatóan az egész hete ilyen lesz. Kora délelőtt lemondta az elnökünk a mai piaci meeting-et, így nem kell kapkodnom a sütéssel a kávézónak, belefér még a brownie is, és a meleg vacsora, sőt, egy alapos padlófelmosás, mert ugyancsak telemorzsáztam a nappalit a sok konyhából ki, konyhába be rohangálással...

Ami a legjobbakat illeti, az alatt a hozzávalók minőségét értem. Akármilyen szakácskönyvet előveszek a polcról, mindegyik a minőséget emlegeti fel. Amikor az egyik legnépszerűbb sütit, a brownie-t kezdtem készíteni volt főnökömnek, rendelt hozzá csokoládélencsét. Nézem, miféle izé ez, világos színű csokilencse 30 %-os kakaótartalommal. A boltban jobbat kapok... De hát pénz beszél... Finom volt úgy is, mijazhogy, de érdekes módon sokkal jobb ízű volt, amikor a magasabb kakaótartalmú csokoládéval készült. Nem véletlenül írta elő azt a recept...

Nemrég kifogytam darált mandulából, és egy olcsó, földimogyoróból, dióból, mandulából készült keveréket dobtam be, amit itt mixed nuts néven árulnak. Ledarálva elég olajosnak tűnt, de nem volt más. V. ki is volt akadva, egészen más ízt adott a süteménynek, össze sem lehetett hasonlítani az igazi mandulából készült süteménnyel. Hiába adtam hozzá mandula esszenciát (ami megint csak egy mű-termék), nem volt ugyanaz az íz.

Szóval, ha lehet (és a t. vevő hajlandó megfizetni, de ez sajnos, a piacon nem mindig van így) a lehető legjobb minőségű hozzávalók használatára törekszem. Ezt ajánlotta nekem a dingle-beli fagylaltos tulajdonosa is, könyve ajánlásában is. Amikor beszélgettünk, mondta, hogy ők sokat viaskodtak a beszállítóikkal, gyárak ügynökeivel, akik ócska, mű ezmegazokat akartak rájuk sózni, és amikor az nem volt nekik jó, a tönkremenésüket jósolgatták. Ragaszkodjak a minőséghez, mert az fog boldoggá tenni - mondta. Hogy nem műszarokból készítek süteményt, nem porított tojásfehérjéből sütök, és nem szintetikus vackokból, hanem igazi, valódi minőségi hozzávalókból.

Ezért került a brownie-ba finom szárított meggy, és Valrhona 66 %-os kakaótartalmú csokoládé, és valódi vanília esszencia. Mármint igazi, nem szintetikus. A receptet magát Nigella Lawson-tól vettem, és mindig nagy siker, akárhol vetem be. Kérdezzetek meg bárkit a kávézóban... vagy ismerőseimet, akiknek volt szerencséje hozzá...

A recept egy 23 x 23 cm-es sütőformához elég. Megduplázva pedig egy szokványos tepsit is megtölthetünk vele. Fenti adag egy éhes, fáradt férj kényeztetéséhez elég:

187 g vaj (375 g kell egy 23x33x5 cm-es tepsihez)
187 g (375 g) minél magasabb kakaótartalmú csokoládé, lehetőleg 60 % feletti kakaótartalommal
3 tojás (6 tojás)
250 g kristálycukor (500 g)
1/2 evőkanál vanília esszencia (1 ek)
112 g sima liszt (225g)
1/2 kkanál só (1 kk)
150 g apróra vágott dió (vagy fele-fele arányban az általunk választott dió/mogyoró/szárított cseresznye/meggy, vagy mazsola, kinek-kinek ízlés szerint. (500 g)


A sütőt előmelegítem 180 fokra. A sütőformát kivajazom, kibélelem sütőpapírral. A vajat és a csokoládét kis lángon folyósra olvasztom. A tojást, a cukrot és a vanília esszenciát egy tálban alaposan összekeverem. A lisztet és a sót a keverőgép tájába rakom. Alaposan hozzákeverem a tojásos keveréket, aztán a csokoládés keveréket. Végül belekeverem a választott magvakat, vagy mazsolát, vagy szárított gyümölcsöt. Jó folyós keveréket kapok, amit a sütőformába öntök. 25 percig sütöm. Aki a puhább brownie-t kedveli, ne süsse tovább.

***

Ha már a padlófelmosás szóbakerült, itt vannak a tisztítószer kedvenceim, Method-ék és Ecover-ék. Előbbi valami amerikai cég (nem ezért szeretjük őket), utóbbiak belgák. Egyesek szerint a tisztítószer nem tisztítószer, ha nem habzik az egekig és nem kell a használatához gumikesztyű. De engem zavar, hogy ablaktisztítás közben nem kapok levegőt, mert a szpré nem csak tisztít, hanem betölti a tüdőmet is valami torokkaparó cuccal. (Igen, tudom, ott az ecet és a víz, és az újságpapír). Az ilyenek újdonságokat én, világjobbítani akaró kis naiv, mindig nagy rajongással fogadom, no és a formás palackoknak sem tudok ellenállni :-) Sajnos, akármilyen környezetbarát és bio termékek ezek, még egyiküknek sem sikerült előállítania olyan folyadékot, ami lehozza nekem a sütőlapról az odaragadt húsdarabkákat :-) Arra továbbra is a Fairy Powerspray a legjobb, csak a szaga ne lenne olyan erős. Ellenben a fürdőszobában és a padlótisztításnál Method-ék már bizonyítottak, a ruhánk és vécénk pedig Ecover-éknek köszönhetően illatos.

***

Bréking nyúz: zöldikét alighanem megviselte az elmúlt hideg éjszaka, mert egész napos távollét után késő délután a cserép tövében fedeztem fel, és megint nagyon betegformán néz ki. Ha egy madár ennyire közel enged magához minket, és így néz ki, az nem egészséges. Nehezen lélegzik, lassan, kínlódva eszik... Néha hosszan bóbiskol, leereszkedve a lábaira, feje félrehajlítva... már a legrosszabbtól tartok, aztán felélénkül megint, mint egy felhúzós játék. Ugrál körbe, eszik... elrepül, visszajön, megint lekókad. Mitől van ez? Lázas? A következő éjszaka is hideg lesz... Könnyen elérhető vizet, magot raktam ki neki, a fémtető a helyén, ha annak védelmébe akarna húzódni, mit tehetnék még érte? Semmit. Majd dönt a természet.


***
Újabb nagy sütimegrendelés futott be. Az utolsó két hét ebben a hónapban húzós lesz. Mély lélegzet, kifúj, meg fogom tudni csinálni. Ráadásul Amanda megkért, hogy ugyan, tudnék-e neki segíteni, a fia születésnapi tortájában? Neki gondjai vannak a torta lefedésével, nem elég gyakorlott még a roll-out icing (nyújtható, képlékeny cukormázbevonat) kezelésében. Jesszusom, mikor érek rá én erre? Végül előzetesen megígértem neki, hogy szept. 26-án késő délután elmegyek hozzá, és megcsináljuk együtt a tortát. Legfeljebb kevesebbet sütök a piacra, vagy előre lesütöm, ami eláll... Stephanie tortái is arra a napra esnek, úgyhogy sűrű nap lesz - de utána lazítás, mindjárt másnap színházi fesztivál, hurrá!

***
Ez pedig itt egy már régóta érő projekt helyszíne. A kertünk sarka. Ahonnan fel akarom szedni a kavicsokat, amivel leszórták, majd azok alól fel akarom szedni a vastag nylont, amivel a "talajt" letakarták (ócska, törmelékes talaj nagyon), szét akarom teríteni a komposztáló tartalmának legalább a felét, majd venni rá két-három zacskó jó földet, s teledugdosni tél végi virágok gumóival. Hóvirág, krókusz és tsai. A terv jaj de szép, kérdés, lesz-e energiám és kitartásom megcsinálni?

***
Sötétedik, már nem járnak a madarak. Vettem ma nekik magokat, raktam ki mély tálban a gerléknek is - nem tudom, miért, folyton kiszórják a kaják a tálból, igen szemetes az etető környéke. Azt is megtöltöttem az imént. Azt hittem, zöldike már régen elrepült, valahová, ahol éjszakázni szokott. Zörgök a zacskóval, odébblépek - valami mozdul - zöldike a fémtető alatt, két cserép között a falhoz húzódva lapul. Felhők jönnek. Eső lesz. Eh...

2008. szeptember 7.

Hétvége, hétvége...

Először is, ezt a receptet Eszternek küldöm szeretettel, mert mesélte, hogy az idén roskadoztak az almafái a gyümölcsök alatt. Ez a kedvenc almás süti receptem, remélem, neki is tetszeni fog! A tortához szükség van egy 23 cm átmérőjű, vajjal kikent, sütőpapírral kibélelt csatos tortaformára, valamint kell még hozzá:

225 g barna cukor (de kristálycukor is megteszi. A barna cukor különösen jól megy az almás sütikhez, érdemes kipróbálni!)
225 g puha vaj
3 tojás
225 g sima liszt
4 csapott evőkanál sütőpor
100 g mazsola
100 g apróra vágott dió vagy mogyoró
400 g hámozott, durvára reszelt alma (a savanykás fajtából)
1 kiskanál fahéj
Tetejére maréknyi apróra vágott dió vagy mogyoró, és egy evőkanálnyi barna cukor

A torta elkészítése roppant egyszerű, a sütőt előmelegítjük 180 fokra, majd az alma és a fahéj kivételével mindent belerakunk a robotgépbe, és jó habosra keverjük. Kényelmes, nem? A keverék felét (úgy 500 grammnyit) belesimítunk a tortaforma aljába. Arra elsimítjuk a reszelt almát - előtte öntsük le a levét -, és ne nyomjuk bele a tésztába! Az almát hintsük meg a fahéjjal, és a tetejére simítsuk el a maradék tésztát. Ez a része a munkának kicsit nehézkes szokott lenni, ugyanis a tészta ragad a kanálra, fakanálra, és felszedi az alatta lévő almadarabokat - ezért néha kicsit meg szoktam nedvesíteni a kanalat, vagy egy igen hajlékony spatulát használok a tészta simára simogatásához. A tetejét megszórjuk a cukorral és a diódarabokkal, majd úgy 55 perc-1 óra 10 perc alatt (vagy tűpróbáig) sütjük (sütőtől függ, a kávézóban 50 perc alatt megsült, itthon néha jóval tovább tart!).

***
Szombaton a piac után Dun Laoghaire-be mentünk, a CakeBox nevű cukrászathoz. Náluk lehet alkalmanként 4 euróért bérelni mindenféle méretű tortaformákat, és mivel közben Padraig, V. kollégája, a 9 inches torta helyett 12-eset kért, s nekem nincs akkora tortaformám, ide mentem segítségért. A Stephanie rendelte tortákhoz pedig szükségem lesz 2 db 12x12 inches formára, ezeket is mindjárt le tudtam foglalni. Ez a cukrászat nagyon jó! A kiszolgálás kedves, előzékeny, mindenük van, dobozok, formák, alapanyagok... Ha már arra jártunk, beugrottam a hozzájuk viszonylag közel lévő Country Cellar nevű boltba, ahol biotermékeket lehet venni, van sokféle lisztjük, speciális teájuk, amolyan health shop. Liszteket akartam venni, hogy kipróbáljak néhány kenyérreceptet, ami már régóta foglalkoztat. Évekkel ezelőtt volt egy igencsak tragikus próbálkozásom kovász készítésével, ezt újra meg akarom próbálni. Aztán itt van ez a spelt-ből készült liszt, amiből a kávézóban lisztérzékenyeknek szoktunk sütiket csinálni. Sajnos, az ára elég súlyos, 3.60 euro egy kilós csomag, nem hiszem, hogy a piacon sikerrel árulnám a belőle készült kenyeret, de amíg nem próbálom ki, nem tudom meg, nem igaz? Néha keresnek lisztérzékenyeknek készült dolgokat... Magunkon is ki akarom próbálni, egészségesebb, mint a fehér-, vagy rozslisztből készült kenyér, talán jót tesz, fogyókúrás kenyérként :-)

(Mire hazaértünk, már várt Padraig emailje: beéri ő a kisebb tortával is, emiatt ne aggódjak. Lemondtam hát a tortaforma bérlést.)

***
Horasznak megígértem, hogy beszámolok a "kakaspörkölt csirkéből" c. ételről. Alapul az ő receptjét vettem, ami itt található. Csak az arányokon változtattam, mert mégis, két emberre készült, s nem egy több mint 4 kilós kakasból, hanem két kilónyi csirke alsó- és felső combból. Nálam az alkotórészek a következők voltak:

20 dkg szalonnakocka
1 tk egész kömény,
4 nagyobb fej vöröshagyma (a közepesnél kicsit nagyobbak)
2-3 babérlevél,
negyedmaroknyi só,
6-7 összetört fokhagymagerezd
1 púpos kanálnyi házi pirospaprika (csípős, piros, csodás),
1 paprika (egy, már hervadófélben lévő csípős, nagy zöldpaprikát raktam bele - köszönet érte a Gulyás Corner-nek!)
2 paradicsom,
1 üveg vörösbor (nem testes, inkább a könnyebb fajtából, egy üveg szardíniai, 2006-os)

Ahogy Horasz írta, a szalonnát megpirítottam, a pörcöt a fazék alján hagytam, a zsírjába beleszórtam a köményt, hagytam, hadd pattogjon, majd a durvára felkockázott hagymát és a fokhagymát megfuttattam rajta. Amikor a hagyma már sárgult, belerétegeltem az edénybe a csirkecomb darabokat és alaposan kevergetve, fakanállal forgatva megpirítottam a húst. Amikor a húsnak már volt egy kis leve, félrehúztam a fazekat, és megszórtam pirospaprikával. Keverés. Utána jött bele a darabokra vágott zöldpaprika, és a kettő, negyedelt paradicsom. Keverés. Vízzel felöntöttem, éppen hogy csak a húst ellepte a víz. Aztán, mivel sajnos diófa nem volt a közelben, hogy azalatt üldögéljek ábrándos hangulatban, leültem újságot olvasni, és meginni azt a pohár bort, amit kóstolás céljából mértem ki magamnak a palackból. Amikor a hús már kellően megpuhult, és a fenséges illat betöltötte a konyhát, ráöntöttem a vörösbort a kajára. Majd újabb újságolvasási időszak következett, ennek volt köszönhető, hogy némileg odakapott az étel :-( De csak egy csöppet!

A sűrű lé fantasztikusra sikeredett. Tésztát főztem ki hozzá, és ecetes uborkát ettünk mellé. V. - aki fáradtan, egész napos hajtás után jött haza -, kifogásolta, hogy "túl munkaigényes" volt a kaja - értsd, a húst le kellett szedegetni a csontokról... Másnap már lefejtettem neki a húst, és úgy ette. Újramelegítve is nagyon finom volt.

***
Amúgy a piacon nem volt valami túl nagy forgalom. Raérősen jöttek az emberek, az első öt percben volt egy kis kapkodás a kiszolgálásnál (8 tag hiányzott, nehéz volt a pult mögött), aztán pedig lassú, ráérős lett az forgalom. De így is majdnem mindent eladtam, nem panaszkodhatom, ráadásul megkaptuk az augusztusi csekket, amit büszkén nyújtottam át az uramnak.

Sajnos, az Easy Food versenyen - ami most Kilkenny-ben került megrendezésre, az ottani Agricultural Show keretében, a múltkori elhalasztott tullamore-i helyett - nem nyertünk első helyet, azt egy donegali piac kapta, mégpedig a dunfanaghy-i piac. Nagyon ötletesen, egy öreg öltözőasztalt díszítettek fel, virágokkal, és arra rakták fel a termékeiket. A mi asztalunk elég semmilyenre sikerült, összecsapottra, Bernadette szerint, akit az utolsó percben küldtek Kilkenny-be, a termékeinkkel, mert a versennyel eredetileg megbízott személyek már nem értek rá: Sally még nem jött meg a nyaralásból, Betty, az elnökünk pedig a lánya esküvőjére készült. De a mázeskalács ház így is nagy sikert aratott, külön értékelték, hogy nem azt mutattuk be megint, amit a múltkor. Mármint, hogy nem egy ugyanolyat. A múltkorira valamelyik zsüritag lecsapott, sosem láttam viszont, csak a képét, a magazinban :-)

Csináltam egy képet a piac terméről, nem túl jó, de talán lehet látni, miféle
helyen folyik az árusítás.

Elsie-nek meséltem, hogy megnéztem a filmet, amiben a fia játszotta a főszerepet. Nem volt valami könnyű, vasárnap esti műsor, a téma miatt, de végignéztem. Mondta, hogy folyton félrenézett az operálós részeknél :-) Azt nem mondtam el neki, hogy eléggé összecsapottra sikeredett, érzésem szerint. Amin jót mosolyogtam, hogy az utolsó néhány percet itt, Bray-ben filmezték: az itteni DART-megálló szolgált a droghedai vasútállomásként, és a közeli kis utca "játszotta" a dun laoghaire-i kompkikötő felé vezető utca "szerepét".

Árusítás közben rossz hírt kaptam, egyik tagunk férje nagyon beteg, hospice-ban van. David, Bella férje, azé a Belláé, akitől a kávézó számára veszem a lekvárt. (Megrendelhetnék közvetlenül is egy cégtől, de így olcsóbb. Én pedig örömmel beviszem nekik.) Nagyon elszomorított a hír. Két hete, amikor Bellát kerestem telefonon, sokára vették csak fel, a férje volt. Kellemetlenül éreztem magam, hogy hagytam annyit csengeni, és neki, a nagybetegnek kellett felvennie, azt hittem, üzenetrögzítő veszi majd fel, ahogy máskor, erre férfihang jelentkezett. Fáradt, rekedt férfihang. Azóta is bánt. Amikor nagy hangon érdeklődtem, hát Bella hol van, úgy volt, hogy hoz nekem lekvárt, akkor Willie - akitől a muskátlikat kapom - odajött hozzám, hogy még jó, hogy Bella nincs ma itt, nem tudtam, ugye, hogy David a hospice-ban van...

Mi mást tehetek, mint sűrűn imádkozom.

***
Zöldike köszöni, jól van. Pénteken a szemem is könnybe lábadt az örömtől, mert a szakadó, szélverte esőben a zöldike igénybe vette azt a védett kis zugot, amit neki csináltam. Ott kuporgott hosszú ideig, a fémlap alatt, és az esők szünetében néha előjött enni. Most már mozgékonyabb, de még nem az igazi. Hatan vannak, együtt repülnek, ő is ugyanolyan gyorsan rebben már fel a közeledtemre, mint a többi. De még mindig kicsit borzolt a tolla, bizonytalan mozgású, de megmarad, hála az Égnek! A gerlékből már két pár jár a lehullott magokra. Néha civakodnak is! Van egy új madaram is: hosszú farkú, ideges mozgású, mindig a földön keresgéli az ennivalót. Ahogy a könyvben nézegettem, a Prunella modularis névre hallgat. Angolul dunnock a neve, írül donnóg, magyarul pedig erdei szürkebegy.