"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Két fontos dolog történt ma. Nem, három. Először is ráálltam a mérlegre, s megállapítottam, hogy amikor az ember nem figyel oda, akkor kövéredik. Újra a régi, 60 kg-hoz vészesen közelítő súlyommal rendelkezem. Fenébe... Vissza kell fogni az ír módra való zabálást, és jöjjön a baszk módra való csipegetés. Vagy a kalóriák kitartó számolgatása, a napi fél-egy óra sétával. A másik fontos dolog, hogy találkoztunk John-nal, az adótanácsadóval, aki majd elvégzi az adóbevallásomat. A ránk szánt (és majd számlázandó) egy órából szerintem úgy felet a lakáskörülményeinkről való csevely tett ki. Hogy ennek mi köze az adóbevallásunkhoz, fogalmam sincs, de kicsit bosszantott. Érzésem szerint negyed óra alatt le tudtuk volna rendezni a papírjaim átadását, ehelyett a Wicklow Enterprise Center meglehetősen ócska - tejjel sem feljavítható - kávéja mellett olyan dolgokról beszélt, aminek a felét nem értettem, a másik fele pedig talán nem is ránk tartozott. Pár napon belül megtudom, hogy a nevetségesnek n...

Egészen hülyén indult a mai nap, éjjel fél 3-kor. Felébredtem. Valószínűleg a víz lódult meg a csövekben, amikor beindult a fűtés, s azt hallottam meg, vagy nemistudom, de nem tudtam már visszaludni. Sajgott a fejem, sejtettem, hogy ez a nap is egy remek, meleg nap lesz. Olvastam hát: Joyce Carol Oates: The Gravedigger's daughter. Nehezen lendült be a történet, az elején még aggódtam, hogy itt van mindjárt kezdésnek ez a 10 oldalas leírás arról, hogy mit gondol egy nő, akit egy férfi követ a csatornaparton. Na hiszen, ha végig ilyen lesz a könyv (jó vaskos, hokedliláb alá való), akkor nem fogom elolvasni. Mondtam ezt magamnak annak ellenére, hogy soha még egy könyvében sem csalódtam, sőt. De belendült a történet, olyannyira, hogy most már alig bírom letenni, német (zsidó) menekültekről szól, a 40-es, 50-es évek Amerikájában, ami nem ám egy olyan idilli olvasztótégely, ahogy azt tanultuk, ugyanazok a régi ellenszenvek és ellenérzések dúlnak ember és ember között, mint Európában. Jó,...

Ma erőt vettem magunkon, és elmentünk testedzeni. Még a múlt-kor sóhajtott fel az uram, hogy csináljunk valami újat együtt, közösen, mire gyorsan rávágtam, hogy másszunk fel a Sugar loaf nevű hegy tetejére. Gyanútlanul azt válaszolta rá, hogy jó. Így aztán tegnap este (újra) elővettem Joss Lynam Easy walks near Dublin c. könyvét, amely több tucat sétavonalat ír le közel Dubinhoz. (Igen, van ilyen sétálós könyvem, mert már korábban is terveztünk nagy sétákat, ebből kettő valósult meg eddig: a Howth körüli séta, és a Bray-Greystones közti 8 km-es túra.) A túrák-séták váltakozó nehézségi fokúak, de egyik sem olyan, amit egy átlagos kondíciójú felnőtt ember vagy gyerek ne bírna végigjárni. Na, de az olyan kanapé krumplik, mint mi, nem átlagos edzettségűek. Így történhetett például, hogy tavaly Bray Head alig 194 m-ének megmászásakor többször le kellett ülnöm, hogy a szívem visszakerüljön a helyére, és némi levegő is férjen mellé, a tüdőmbe. De most igen erős volt bennem az elhatározás, hog...