Az elmúlt hetekben két olyan dolog is történt, amiben régen volt részünk: a hegyekben kigyulladt egy hegyoldal, és dörgés-villámlás kisérte eső beborította el a várost. Rövid időre ugyan, de mégis. Hazafelé az autóból a pernyét figyeltem, ahogy keringett a szélvédő előtt, s a nyitott ablakon át szagolgattam a füstszagot, elszomorodva a tényen, hogy a városból látható hegyeket eltakarja a füst. A tenger felől a seahaar szállt, a hegyek felől a savanyú füst.
Ezt a tüzet aztán egy egésznapos akció keretében eloltották, erdőtüzekbőll nekünk csak ennyi jutott - kopp-kopp -, de pl. tegnap a hírfolyamban feljött, hogy az Oregon/Kalifornia államhatáron mekkora tűz ég. Borzongva néztem a térképet, s rájöttem, hogy ott mi autóztunk egyszer, évekkel ezelőtt, s már akkor is furcsálltuk a fák alját beborító hamut, megégett faderekak, teljesen hiányzó aljnövényzet mindenfelé, ... mi lehetett itt korábban? Most gyakorlatilag ugyanaz a terület ég, kitelepített emberek özöne, csípős füst borította terület és megrendült arccal jelentő önkéntes a videón.
Rémisztő.
***
Az airshow nem sikerült valami jóra. Pedig a pandémia utáni első nagy rendezvény volt a városban, megtelt a part, megteltek az ideiglenes parkolók, a shuttle buszok egész nap jöttek-mentek. De - amíg vártuk a kezdetét -, jókora eső vonult el a hegyek túloldalán, Baldonnell felé, ahol a húzónévként feltüntetett gépek várták a fellépésük idejét, s a leszakadó eső mennyisége állítólag lehetetlenné tette, hogy a nagyon várt második világháborús gépek és a Red Arrows nevű jet-csapat felszálljon.
Így hosszúra s kissé unalmasra sikeredett a bemutató, a fellépők között elnyújtott szünetekkel. Három órás rétestészta lett a dolog, üresjáratokkal, volt, amikor egy magában kerengő helikopter volt hivatva szórakoztatni a népet, meglehetősen eredménytelenül. Egyedül a jordániai légierő gépei és egy, The Flying Dentist nevet viselő pilóta akrobatikus mutatványai voltak izgalmasak, meg is tapsoltuk őket.
Annál jobb volt a SummerFest-et záró tüzijáték, rövid, de látványos, ezúttal a dombolról néztük. Remekül lehetett látni, tetszett nagyon a rakéták visszfénye a tenger sima vizén. Mellettünk egy bennfentes magyarázta, mennyibe került, mennyit fizettek a két férfinak, aki az egészet felszerelte, irányította. Ennyi volt idén a nyári hejehuja a Promenádon, más rendezvényre nem mentünk el.
***
Nem nagyon van kedvem írni mostanság. Kicsit leültem, sokszor nem találom a helyem, szétszórt a figyelmem is, vagy még ahhoz sincs kedvem, hogy újságot olvassak, legszívesebben csak feküdnék. Lehet, hogy a meleg, bár annyira itt nem vészes.
Egy hónap múlva utazunk, ismét a tavalyi útvonalon, de ezúttal Arese és az Alfa Romeo múzeum is be van programozva. Szállás lepapírozva, megint lesz biztonságos parkoló, kémyelmes ágy, pár percnyire a szülőktől. Remélem, addigra enyhül a meleg, amiből ide is jutott, nem volt extrém, de tegnap 26 fok volt délután. Még Manci el elomolva feküdt a betonon, az árnyékban, a hasát a hűvösebb járdához szorítva próbált hűsölni, még vizet is ivott a táljából, amit egyébként elkerül. Valamiért a tiszta víz nem az esete, de a madarak fürdővizébe simán beleiszik. Ki érti ezt? Etetése megoldott, Elaine, a macskarajongó szomszédom fog majd gondot viselni rá. Aludni pedig továbbra is aludhat az ajtó előtt, vagy a továbbra is meglévő fedett menedékhelyei valamelyikében.
***
Egy régi ismerősünk gyereke keres albérletet, miatta olvastam csak el az újságban a cikket, amely arról szól, hogy diákok mennyire nem találnak megfizethető szállást maguknak a tanévre. Van olyan külföldi diák, aki visszalépett a kurzustól, mert az általa megfizethető lyukban nem fért el, inkább hazaköltözik az USA-ba. Megdöbbentő. Fiatal házasok gakorlatilag nem tudnak önálló életet kezdeni, mert ha bérelnek, a jelzálogkölcsönhöz szükséges letétet nem tudják összespórolni, annyira magasak a lakbérek. Kiváncsian várom, mikor lesz anyira tarthatatlan a helyzet, hogy valami bedől, vagy kitör a népharag. Something's gotta give. Here is hoping.
