"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

A hazatérés után meglepett minket, hogy a kora reggeli keléskor már sötét van. Valahogy másképpen mászik ki az ember az ágyból, amikor odakint sötétség várja. Rengeteg pók bukkant fel az enyhe szeptembernek köszönhetően, hatalmas hálókat szőttek/szőnek még a bejárati ajtó elé is, amibe gyanútlanul belesétál az ember, ha nem úgy esik a fény. Trish állította, hogy szép idő volt, míg távol voltunk, de amióta hazaértünk, néhány napos órán túl nagyon sokat esik. Tegnap a fenyegetően közeledő Lorenzo nevű vihar tartotta izgalomban az országot, de csak a délnyugati, nyugati részeket tépte meg jobban a szél, itt a letépett ágakon, leveleken, néhány felborított cserépen kívül nem okozott kárt. S persze, esik... A szél elálltával ma reggelre langyosabb lett a levegő, de volt már +4 is. Esik éjjel, hallani a lefolyó gurgulázását, esik nappal, s mindehhez kora esti sötétség van, ami nyomasztó és elkedvetlenítő. S még csak most kezdődik az ősz! Örülünk minden egyes napos félórának. A szabadság...

Odakint még kicsit hűvös a levegő, kellene a zokni: locsolok. Már nem is tudom, mikor esett utoljára, váratlanul (ha!) igen kellemes, nyári idő érkezett, mint mondják, ez várható volt: most vannak az "érettségik", ilyenkor (a hagyomány szerint a diákok bosszantására) igen jó idő szokott lenni.  Bray-t a tegnapelőtti lövöldözés tartja lázban, a helyi bokszklubba/edzőterembe ment be valami kora reggel, s lelőtt három embert. Sajnos, az egyik, egy ártatlan gymbe járó, meghalt. Indíték nincs még a támadásra, csak sutyorgások vannak, hogy miért is, ki is volt a célpont. De amikor bemondták a hírekben, megállt bennem a levegő, egyrészt, hogy felénk történik ilyesmi (az ilyen lövöldözések, leszámolások Dublin rosszabb kerületeiben, bandaharcok során szoktak megesni, nem egy viszonylag csendes városkában), másrészt mert alig húsz perccel korábban ugyanazt az útvonalat autóztok végig, külön-külön, mint a tettes. V. dolgozni ment, én szállítottam. A rendőrség azóta is ott van, ku...

Alig három hete már a történéseknek, de máris a naplómra kell támaszkodjak, hogy mi is történt velünk a nyaralás alatt. Az első itthoni hét sűrű volt, két nagy tortamegrendeléssel, sütikkel, így nem volt időm írni, csak fejben fogalmaztam a leírandókat. Azóta még sűrűbb lett az élet, egy barátunknak hála, sokaknak feljött a hírfolyamában az üzleti Facebook oldalam, s most pár érdeklődéssel, és esetleges rendeléssel kell törődnöm. Adja ég, hogy legyen belőlük valami! *** Első ott töltött napunk délelőttjén vendéglátónkkal, Mikivel, akinek házában laktunk ebben a két hétben, egy igazi amerikai Cars and Coffee rendezvényre mentünk. Ez nem egyebet takar, mint hogy büszke autótulajdonosok kiállítják autóikat valami nyilvános parkolóban, s egy közeli kávézóból vett kávéjukat hörpölgetik, egymás autójának megtekintése közben.  De először is egy kedves kávézóhoz vitt minket Miki. Victor's Celtic Coffee Company a hely neve, s arról híres, hogy eredeti tulajdonosa ír, de ő azót...

Nagyon köszönjük a lehetőséget, hogy átengedtétek nekünk a házat és az autót. Királyi dolgunk volt. A teraszt, a kolibrikkal, a piros etetőjükkel, a házat körbevevő hatalmas fákkal nagyon megszerettem. A nyulat, amelyik reggel, este is ott ugrált a kis házikó körül, hátul. (Mesélték, hogy láttak már a környéket kojotot is, sőt, medvére is volt példa pár éve, betévedt a lakónegyedbe.)  Minden nagy volt, szokatlanul nagy nekünk, akik kis lakásban lakunk, s nincsenek hozzászokva, hogy az egész mosást bele lehet tenni a gépbe, s még így is marad hely. A ráébredés, hogy hiába szárítottam büszkén friss levegőn a ruhákat, a ránctalan száradás csak a nem igazán értékelt szárítógép segítségével érhető el. A hűtőszekrény, amely katlan, belehajolva is alig értem el a hátulját. A profi kávéfőző, amelyen reggel V. gondosan kimérve főzte a frissen daráltat. A nyitott ablakoknál alvás, a maradak ciripelő hangja, keverve néha a kék szajkó kiáltozásával. A körbejárható konyhapult, a rengeteg ...

A vakáció utáni szomorúság nyom, a tömött mosógép morgása komor aláfestő zene, míg gépelek. A tegnap este megtöltött etetőn már nyüzsögnek a madarak, a virágok várják, hogy megszabaduljanak elszárad virágfejeiktől. A nagy asztalon még kaotikus összevisszaságban a beszerzett kiszúrók, a barátaink szeretetének kézzelfogható jelei ajándékok és vidám konyharuhák formájában. A lista, hogy mit tudnánk nekik küldeni, viszonyozni a sok jót, amivel elhalmoztak minket. A legjobb ajándék, egy érdekes francia vajtartó már megöltve vízzel és vajjal, a bőröndök, mint tátott szájú maflák, a padlóra folyatják tartalmukat, s a reggeli gyorskávéba már méz került... Nincs kedvem enni, megtagadom a zokniviselést, pedig itt nem lehet mezitláb mászkálni a kövön, mint Mikiék fából készült, napsütás melengette teraszán. Szemüvegem elhagyta a papucsát, megjavításra vár, féloldalas az orromon. Már írtam két megrendelőnek, akik erre a hétvégére kértek tortát...Egyből vissza a hétköznapokba. V. elment reggel fél...

Egy barátunknak köszönhetően egy hatalmas házban lakunk Redmond és Bellevue határán, Seattle-től húsz percnyire. Keleti kényelem, kocsi van a seggünk alatt, telefon és wifi. Kolibrik röpködnek az etető körül, cirpegő hangjuk és drónra hasonlító mozgásuk folyamatos szórakoztatást nyújt a most már árnyékos teraszon, ahol az előbb még napoztam a 28 fokban. Az öt éve lefényképezett - akkor hóval fedett ház előtti - zászló most is ott lóg büszkén az ajtófélfáról. A hírhedt Seattle-i esőnek nincs nyoma, mióta megérkeztünk. Minden napra akad barát/ismerős/látnivaló, érdekesség ebben a minden-nagyobb országban. Az alma nagy, első nekifutásra nem bírom megenni. A hűtő nagy, mellig behajolok, hogy elérjem a hátsó falát. A mosógépben elvész három napi szennyesünk. A bolti kiszerelés bogyósgyümölcsből minimum fél, de inkább á egy kiló, a lelkesen megvett egykilós tőzegáfonya-csomagot napok óta nem tudom befejezni, pedig mindig azt eszem reggelire. Gyors lecke abból, hogy elkapja az embert az éksz...

No. Sűrű hét volt, dolgoztam sokat, volt megrendelés is, hurrá - kell a pénz, Focis "frissítése" és a "shopping spree" némileg lemerítette a kereteket. (Apropó, ma vissza kellett vinni a kocsit a slendriánságuk miatt - oda se megyünk többet szervizbe. Bray, Fitzpatrick's Motors, kerülendő.) De a munkás hét végéjén már szívtam a fogam, mert bár megfogadtam, hogy nem nyafizok ebben a munkanélküliségtől terhes időben, de azért megjegyezném, hogy főnököm szervezési képessége és a többiekre való odafigyelése hagy némi kívánnivalót. Ennek köszönhetően ugyanis megint 11 órásra sikeredett a pénteki munkanapom. Azt már tudom, hogy a mélypontom úgy délután 3-4 óra, amikor rájövök, hogy bár nagyon szeretnék, de nem fogok tudni hazamenni időben. Az után már megint megy a meló, főleg, ha finom ebédet rak elém Jasper. Délután még ad egy kis löketet az Aniz által elkészített dögös kávé, s akkor már - letudva a kötelezőket -, önként maradok bent még egy kicsit, hogy az új szaká...

... de még minden kicsit zavaros. Mármint az érzések. (A testünket lassacskán szoktatjuk vissza az ír órához, lassan és puhány módra: hiába próbáltunk erősek lenni, délután úgy elaludtunk pár órára, hogy na. S most aludni kellene már, de még korántsem vagyok álmos. Nehéz lesz a kelés kedden!) Le voltunk nyűgözve barátaink szeretetteljes fogadtatásától, életstílusaik, irigylésre méltó házaik láttán - igen, bevallom, irigykedtem. Jó volt látni, hogy révbe értek, megállapodtak. Egyikük kamrája akkora, mint a konyhám. (Félreértés ne essék, dolgoznak is érte keményen, nem adják ott sem ingyért a jót, de az ár-érték arány az írekéhez képest valahogy elfogadhatóbban alakul.) Amerikában tényleg minden nagyobb, főleg a kajaadagok, a választék néha pánikba ejtett, s egyszerűen nem éreztem jól magam a boltban. S lehet hasonlítgatni, hogy itt minden mennyivel drágább, szervezettlenebb, szemetesebb, stb., mint ott , de azért megörültem nagyon, amikor megláttam az ír partokat a gépről - s az örömr...

A hét gyorsan elment. Lassan hozzá kell szoknom, hogy kedden sosem tudok eljönni időben, és pénteken pedig jobb, ha nem is számítok rövid napra. 12 tortamegrendelésem volt, 13 órás műszak lett belőle. A végén már a szemem sem rezdült (pedig eléggé dühös voltam), amikor a főnököm délután felvett két újabb megrendelést, csak dolgoztam, mint a gép, hajtott az adrenalin. Lassan megtanulok ilyesmiket nyugodtan fogadni. A leginkább dekorált tortát hagytam legutoljára, s elmolyoltam felette, csak azért is! Legyen szép, nem számít, hogy múlik az idő! Nagyon sok kiszállításos megrendelés van, legutoljára Edinburgh-ból telefonált egy férfi, hogy születésnapi tortát rendelne dublini ismerősének. Szombaton venné át a tortát, hol is talál meg minket? Minden közeli tájékozódási pontra csak hümmögött, végül kiderült, sosem járt még Dublinban. "Hol lesz a parti?" - kérdeztem, - "Mert ha gondolja, odaszállítjuk a tortát". "Csekély" 6.50-ért a Temple Bar egyik kocsmájába k...

Egyelőre beteget ápolok - V. kiadós megfázással jött haza Japánból. Nem sikerült valami fényesen az út, már ami a privát részét illeti: mire mehetett volna várost nézni, már az ágyat nyomta. De azért az azt megelőző napokban hősiesen megkóstolt néhány ismeretlen tengeri herkentyűt, s volt szerencséje egy wagyu marha szelethez is. Azt mondta, fura egy nép. Szeretik sok kis bizbasszal felcsicsázni a telefonjaikat, nem csak iskoláslányok, de felnőttek is. S nagyon-nagy tisztelettel üvezik az időseket. Hozott nekem Maneki Neko-t is, az egyik (aranyfüsttel a fenekében - nem viccelek!) a mobilomon lóg, a másik, nagyobb, az ágy feletti polcról integet. Ez utóbbinak saját kispárnája van a feneke alá... Most ott van, aztán majd átkerül egy kevésbé feltűnő helyre, mert az uram nem bírja a képét. Betegápolás közben belekezdtem az első t ényleg csipkes álba. A fonal leheletvékony, mohair. Remélem, lesz olyan szép, mint amit Limara kötött. Ugyanazzal a mintával dolgozom, a Knitted lace of Es...