"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Hó ugyan sehol... csak sok eső, és még több szél. Erős szél. Galambbúgás, rekedten. A madaraknak kitett magot kétpofára zabáló gerlék. Erdei galambok. Azok a sokat emlegetett kövérek. Gőzerővel tavaszodik. Végre! *** Vészesen közeledik az új hely, a Slice megnyitása. Naná, hogy az újságból tudtam meg, mert Ray és a főnököm csak olyan ködös célozgatásokkal élt, hogy "talán március közepe", "talán két hét...". Fel kell kötnöm a gatyát, mert ugye, oda is kell majd sütni. Kicsit félek ettől, mert minden péntekem pokolian zsúfolt, nem tudom, hogyan illesztek be oda extra sütéseket. Ők úgy képzelik el, hogy négy torta helyett mindig hatot rakok a sütőbe... Ezekról hétközben kell majd gondoskodni, ha mindenre akarok szakítani időt, mert pl. most pénteken pl. 5 órán keresztül csak dekoráltam, 2 ún. egyedi tortát, és kilenc egyszerűt. De majd csak lesz valahogy, legfeljebb marokszám tépem ki a hajamat. Claire, aki Ray helyett lesz a szakács az Üzemben, néha mutatja...

Egy kiadós sütikészítő megrendelés jött, futószalagmunka, egyesével kirajzolandó alakok, rajtuk logó - az utolsó felvonás van már csak, de mivel már remegett a kezem, gondoltam, inkább bogolok. Aztán majd rárajzolom az Irish Examiner logóját a sütikre már felrajzolt hősök hasára, majd kitöltöm kék cukormázzal a hősök pólóját, aztán szíveket rajzolok, mert közeledik a Nagy Pénzcsináló Lehetőség, vagyis a Bálint-nap, s arra illik készülni. S erre a hétre még egy kedves holland-ír házaspár is rendelt sütiket, amit Fran, a rendkívül megbízható ír sofőr fog elszállítani a város másik végébe. Nemrég fel is ajánlottam a Facebook-on a házhozszállítási lehetőséget a vevőimnek, mert most már biztosan számíthatok Fran segítségére. Ennek nagyon örülök, mert a múltkor nagy bosszúságomra egy északi, belső városrészben lakó potenciális megrendelő (amerikai) nagyon húzta a száját a telefonban, amikor mondtam neki, hogy személyesen kellene begyűjtenie a sütiket (Fran éppen telelt a családjával). E...

Odakint (végre) veri az ördög a feleségét, s amíg el nem csattant néhány lusta villám, s le nem szakadt egy gyors zápor, addig talajtakaró növényeket próbáltam elültetni a ritka pocsék talajú előkertünkbe. Amit évek hosszú elhanyagolása után nemrég rendbe tett két kertész, visszavágták a bokrokat, kitépték tövestül a lágyszőrű palástfű túlságosan elvadult egyedeit, s most már újra látni a dekoratívnak szánt kőréteget az agyagos talajú, nylonnal takart "föld" tetején. Ha a köveket félrekaparom, és az új, éles hegyű lapátommal lyukat fúrok a talajba, s megtöltöm a lyukat rendes komposzttal, akkor még esélye is lesz annak, hogy ott majd szépen elterülnek az apróvirágú talajtakarók - ha nem dobják fel a talpukat egy hét múlva, ahogy az uram a növényeim esetében jósolni szokta. A hátsó kertet nem bíztam a kertészekre, az ottani bokroknak magam álltam neki Ede kissé már rozsdás fűrészével. Most újra éri napfény a bokrok alját, de nem fogom magam elragadtatni, és teleültetni növ...

Szóval, eladtuk Böhömöt. Mit tagadjam, megsirattam. A fene sem gondolta volna, hogy ennyire hozzánő az emberhez egy autó, ráadásul úgy, hogy sosem vezettem. Illetve egyszer kifaroltam vele egy balatonfelvidéki fészerből, de az nem számít. Múlt hét szombaton délután eljött megnézni Frank és a barátnője, Inez. Mindkettejüket ismertem látásból, az Alfa Owner Club tagjai. Míg Frank és V. az autót vették szemügyre, és vitték el egy körre, én megpróbáltam vendégül látni és szóval tartani Inezt, ami meglepetésemre, sikerült. Megtömtem sütivel, jóltartottam teával és szóval. Cserébe - mivel ez a foglalkozása -, meggyőzött arról, hogy melyik befektetés lenne a megfelelő a kis "nest egg"-ünknek, hogy öreg napjainkra legyen miből és hol élni. Frank-et Böhöm mind jobban szaporodó hibái, és egy keskeny erdei ösvényen szerzett - szerencsére csak felületi - sérülései sem tántorították el a vételtől, így másnap, vasárnap délelőtt leszállítottuk neki Droghedába. Utoljára még megpasko...

Most, hogy eljött a "downsizing" ideje, a két autónkból egyet csinálunk. Megválunk - ha igaz, talán már ma* - Böhömtől, aki át/keresztül/oda-vissza vitt minket Európán, s Írországon párszor. Aki már megfordult - igaz, dobozokkal súlyosbítva - a Nürburgring-en is. Bordó "gyermekünk", akiben Müzli, az örző-védő nyúl őrködik, egyre többe került. A biztosítása, az adója, a fenntartása. Érett korba lépett, 12.5 éves, mind sűrűbben okoz gondot. Ez nem csökkenti a hatást, amit kivált az emberekből, vagy a mindennapok során belőlünk, mert egy-egy, előzéskor a torkából (pardon, motorházból) feltörő mély hörrenése, vagy halk morgása, amit parkoláskor ad elő, megkapó és igen kellemes. Erőt és biztonságot sugároz. De mennie kell. Remélhetőleg egy Alfa-rajongó** veszi meg, akit nemcsak alkatrészhalomként érdekel majd. Böhöm jobbszélen Szintúgy távozik majd tőlünk Focis, a tintakék Ford Focus. 1.6-os motorral. * Az imént elkelt. Majd írok még később, de most csende...

Ma hajnalban olyan durva, émelygéses, elfehéredős migrén ébresztett, amilyen utoljára az erdélyi út alatt, tehát több mint egy éve köszöntött rám. A megváltó eső délelőtt érkezett meg, azóta is kitartóan esik, én pedig kissé tompán nézek kifelé a fejemből, riadtan befelé figyelve. A "munka-élet" egyensúly mostanság mindkettőnknek a munka irányába dől. V. most egész hétvégén dolgozik, a japánok is hozzá igazítják a munkaidejüket, mert szoros a határidő, össze kell hangolni a munkát, legyenek akármelyik földrészen is. Mostanság az uram tizenkétórázik... Én pedig már hetek óta nem tudok összeszervezni egy kávézást egyik volt kolléganőmmel, mert vagy ő van elhavazva, vagy én. Ő is süt... Ha marosan elvonszolom magam a bolt felé, vajat venni, mert felajánlottam, hogy hétfő reggelre megsütöm-dekorálom azt a tortát, amit a National Library rendelt, egy William Butler Yeats-szel kapcsolatos fotózásra. Főnököm kissé aggódott, hogy a kollégáim nem fogják tudni elég szépre megcsinálni a...