Elkészültek

Mind a 320 darab:

Sajnos, a Palmerstown House Estate logója egyáltalán nem hasonlít az eredetire, de nem tudtam szebben kihúzni az eredetiben sokkal szögletesebb levelűre rajzolt logót. Ráadásul a külön file-ban kapott logó kissé elnyújtva érkezett, aszerint dolgoztam, aztán nemrég megnéztem a weboldalt, s kaptam is szívrohamot mindjárt: ott sokkal teltebb, kerekdedebb a levél. De most már késő.

A Fordot jobban szerettem csinálni. Meg is látszik rajta :-)

Munkahegyek (is)

Mi volt a héten? Vettem izlandi fonalat, csipkekötéshez, egy csodás fonalas boltban, ami, sajnos, lent van vidéken, bő húsz-huszonöt perc kocsival, de az biztos, hogy oda fogok még menni. Új-zélandi fonaluk is van! Naná, hogy visszajáró vendég leszek :-)

Voltam gyászmisén - gyomorszorongva, de elmentem. Sheila, legkedvesebb piaci kollégám régóta nagybeteg édesapja halt meg a hétvégén. Muszáj volt elmenni.

Találkoztam új ismerőssel, aki a blogon át talált rám pár hónapja. Sajnos, kellemesen sikerült találkozásunkat ma ex-főnököm telefonhívása szakította félbe. Ügettem haza, sütni, s alig végeztem a munkával, jött az újabb mail, hogy méééég kellene süti. Így majd valamikor, talán a hétvégén ráérek blogolni megint.

"Újismerősömtől", S.-től olyan, de olyan kenyeret kaptam ajándékba, hogy még. Este tapogattuk, szagolgattuk, nyomogattuk V.-vel, a kenyér minden akadályt nevetve vett. Irigykedtem. Istenem, mennyi mindent kell még megtanulnom a kenyérsütésről!

Az első olyan fehér kenyér volt itt, amibe, ha beleharaptam, nem nyomódott-mállott széjjel a fogaim között, hanem tartása volt, harapni lehetett, nem is tudom elmagyarázni, milyen jó volt. Nyomogathattam két tenyér között, durván, laposra, újra kirúgta magát, lyukacsosan, illatosan...

S örülhettem is ma még, igaz, más örömének, de jó volt, ezt a remekül sikerült napot betetőzendő. Még így ismeretlenül is összeszorult a szívem, hogy jajdejó. Nehéz megmagyarázni. Olvassa a blogot az ember, s azt hiszi, "ismeri" őket, holott nem, sosem találkoztunk, mégis.

Örülni jó.

S ma megturkáltam Maskát, amint éppen teli volt a szája, mert úgy gondoltam, elég volt az ujjheggyel elkövetett simításokból - egy próbát megér: legfeljebb letépi a karom, vagy cifrára csíkozza a bőröm a karmaival. Egyiket sem tette meg, mert nagyon tele volt a szája, így csak lelapulva tűrte, hogy a két füle között, majd a nyakán megsimogassam-tapogassam. Jóóó vóóót. Edzését folytatjuk, hátha megszokja.