"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Ma van az ún. Blue Monday, szomorú hétfő, január 16., egyfajta kitalált "ünnep", utazási irodák marketingfogása, hogy nyaralásuk lefoglalására bíztassák a téli sötétségbe belefáradt embereket: elnyerte az év legdepressziósabb napjának címét. Az időjárás úgy döntött, hogy ennek ellenére legyen világos, szl- és esőmentes nap: szépen sütött a nap, de piros orral és kabátujjba mélyen behúzott kézzel sétáltunk. Depressziósnak nem találtam, de a laza vasárnap után semmihez nem volt kedvem, egy próbakenyér összerakásához is úgy kellett magam erővel bíztatni. Kellemes meglepetésként új vevő jelentkezett reggel, béka formájú sütiket rendelt egy születésnapra, igen örültem neki, végre valami szokatlan.  A reggelek még mindig sötétek, nehezen kelek ki az ágyból. Jól esik átfordulni V.-hez, a meleg paplan alatt szunyókálni még egy kicsit a mellkasán. Körülöttünk az iskolába készülődés zajai: zúg a zuhany a szomszédban, Simona hangosan beszél a lányához, vagy telefonál valakinek, akinek a...

A hétvégén a Brian nevű vihar riogatott bennünket. Nagyon sok esőt hozott, de nem annyira vad szelet, mint Ofélia. Meglepő módon ez a kevésbé vad szél emelte meg, s döntötte el a kis fóliasátramat, amiben még ott hervadoznak a termésüktől megfosztott paradicsomnövények. (A termésből pár napja lett rizses lecsó, nagyon büszke voltam a saját paradicsomokra, még akkor is, ha az ablakpárkányon értek be...) A telepen két fa dőlt ki, rokkant meg, és néhány nagy ág szakadt le, ezeket igen sietve felaprózták, s eltakarították a kertészek. Brian itt a felettünk lévő utcában döntött ki egy fát, más kárt tudtommal nem okozott a városban. Múlt péntek éjjel, és éppen a piac ideje alatt esett legjobban az eső, ehhez képest nagy volt a forgalom, néhány utolsónak befutó vevőnek köszönhetően pedig alig maradt valami a pultokon. A kávékuckóban is szép volt a bevétel, az emberek inkább leültek teázni, újságot olvasni, mint hogy hazamentek volna a szakadó esőben. Az új, kiváncsiságból kipróbált sós k...

Kissé izgatottan láttam neki a doughnut - alias szalagos fánk - készítésének, tegnap este, Bath-beli emlékeimre és a Bertinet-szakácskönyv leírására, képeire támaszkodva. A tésztát délben kevertem ki, vagyis Őrnagy úr dolgozott rajta, ha jól emlékszem, bő 15 percig verte a tésztát közepesen nagy sebességgel. Kicsit melegedett is a feje! Utána szépen megcsapkodtam párszor a tésztát, örömmel vettem tudomásul, hogy nem ragad, nem tapad, úgy néz ki, mint amit Bertinet-nél csináltunk, kis léghólyagokkal a bőre alatt. Egyetlen dologban tértem csak el: a mozi ideje alatt hűtőben kelő tésztát langyos sütőben hoztam szobahőmérsékletűre, s aztán a kis tésztagömböcöket még a DIT pékjeitől tanult módszerrel formáztam kerekre, eléggé lenyomva őket a tenyeremmel - szóval nem voltam velük valami gyengéd, de ahogy Bertinet írta, kemény kis gombócokat csináltam belőlük. A tálcán szépen megkeltek, aztán jött a következő izgalmas rész: a kisütés. Megfelelő hőmérőm nincs itthon, de bíztam benne, hogy meg...

Még boldogult idegenvezető-kezdemény koromban okított egy egyébként elég unszimpatikus ír hölgy, hogy aszongya "ami mellett már elmentünk, és ami már nem látszik a buszból, arról már nem beszélünk". Elment a hét, igen gyorsan, de azért visszapillantva, a buszablakból, a sarkát még látni, gyorsan elmesélem, amit tudni kell róla. Gyászmise. Más volt, mint amihez Magyarországon "hozzászoktam". A templomba belépve alá lehetett írni a részvétnyilvánító könyvet. A pap személyesen ismerte Sheila édesapját, szomszédok voltak, úgy is mesélt-beszélt róla. Szeretettel, apró részleteket felemlegetve - nem pedig közhelyektől hemzsegő egyenszöveget "nyomott le". Sheila és a bátyja - ha jól emlékszem - bort és kenyeret ajánlottak fel a papnak. A család ifjabb tagjai zenéltek, hegedűn és harmonikán, szomorú ír dallamot... Majd idézeteket olvastak fel a Bibliából, aztán a családtagok olyan tárgyakat raktak le a koporsó mellé, amelyeket apjuk igen kedvelt, vagy amely jellem...

Mostanában valahogy nem megy a blogolás. Amikor nekiülök az első soroknak, érződik rajta az izzadtságszag, az erőlködés, a jaj-de-poénos akarok lenni, csak az olvasók kedvéért... úgyhogy inkább töröltem őket írás után. Valahogy olyan semmilyen hangulatom volt az elmúlt pár napban, pedig történtek dolgok. Először is, 18 hónap távollét után találkoztam Annával . Ragyogott, csinos volt, hosszúra lenőtt a haja - ő az a nő, akire mindig irigykedéssel nézek, mert a legfurább ruhadarabokat is a legnagyobb természetessséggel tudja hordani. Igaz, meg is van az alakja hozzá, karcsú, magas lány. Én pedig kicsi vagyok és egyre kerekebb, így azokat a hosszú, lebegős, könnyű anyagból készült ruhákat, amiket ő hord, legfeljebb takaróként teríthetném magamra. S még akkor sem lennék sikkes. Mint kiderült, augusztus 11-én házasodnak Peadar-ral, mégpedig Kathmandu-ban, két tanúval. Slussz. A módfelett vallásos, kissé maradi családjában jó páran felvonták a szemöldöküket a hír hallatán, de Annáék egy ügye...

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy munkakedvtől buzogva töltöm a mai napot. Semmi kedvem dolgozni. Semmi kedvem semmihez. De muszáj lesz a kisördögöket kisütnöm, ha nem akarok az elkövetkező két napban nagyon elfoglalt lenni. Daphne szombaton jött rá, hogy ezen a héten lesz szeptember utolsó csütörtöke, így egy héttel előbb kell megcsinálnom a 36 ördögöt mézeslapra ragasztva, felirattal, csomagolva. Ögh. Kellemes lébecolást terveztem pedig mára... újságolvasást, kis vasalással fűszerezve. Ehelyett délelőtt kikavartam a tésztát, elvittem a tiramisukat Minának, ahonnan most sikerült hamar eljönnöm - mindig sokat beszél/ünk, de ennek most határt szabtam. Mostam, teregettem, ebédeltem, most megiszom egy méregerős kávét, s utána kisütöm az ördögöket, és a piaci sütiket. Este pedig piaci meeting - kiváncsi vagyok, mi lesz a Cool Earth visszhangja, mert páran nagyon negatívan álltak hozzá, amikor a résztvételünk először szóbakerült. *** Vasárnap Daphne-hoz voltam hivatalos, brunch-ra. Szombaton...

A minap a Dunnes-ban végezve a heti bevásárlást, remek kis könyvre akadtam. Alig 6 euróért mérik, és az ideköltöző kezdő háziasszonyok nagy segítségére lehet - vagy azokéra, akiknek az angolja még csiszolgatásra szorul. A címe Cooking Ingredients, Christine Ingram a szerző, 2007-es a puhafedelű kiadás. Amikor kijöttem, főzési tudományom még sehol sem volt, egy Főzőiskola c. könyv (anyám nászajándéka) és egy szintén anyámtól (kölcsön)kapott Horváth Ilona szakácskönyve volt segítségemre. Mindkettő magyar nyelvű... bajban is voltam a húsok, zöldségek, hozzávalók neveivel! Mert a) mi az a karaj, hogy néz ki és b) hogy mondják angolul? Ráadásul az írek másként bontják a húst... így gondban voltam, főleg, mert még sem "magyarul", sem "angolul" nem tudtam főzni... nemhogy egy hentesnek elmagyarázni, hogy mit akarok, az állatnak esetleg melyik részéről van szó, ha már a nevét nem is tudom... Azért idővel okosodtam, és most már mondhatni, teljes a kép. Most már van mankóm, k...