Egyetlenem!
Ma: reggel aggódás, hogy anyósom túléli-e a tömegközlekedéssel megtett rendszeres szerdai utat az unokákig. Délelőttig elhúzódik ugyanez, mert lassan járnak a buszok. (Túlélte. Taxira kitartóan nemet mond, ezen még vitázunk, nem én győzök.) Közben: hímzés, olvasás, ebéd, szieszta. Kora este: izgalom: tudok-e pénzt kivenni (2x nem, majd 3x-ra Botond segítségével igen), kártyával metróra jegyet venni (igen). Pénztáros, ellenő rök kedvesek. Az általad belém nevelt paranoia miatt még számolunk, ha hazaérek. Este: vacsora Botondékkal, gyerekek nőnek, mint a bolondgomba, meglepő hírek, s végre kézbe foghatom Zila mester szilikon sütiformáját és Fűszeres Eszter szakácskönyvét. A társaság, a vacsora kitűnő, a metrón riadok fel, hogy hú, de késő van. S hogy ami nekem halidéj, az nekik munkanap. Amikor "elefánt-mint-balett táncos"-módra a ház elé vezető útra érkezem, ismeretlenül is csevegek egy leányzóval, akiről kiderül (utólag), hogy Dublinban élt, de már nem. Ő is arra tart, mint é...