2009. május 22.

Rossz kedv, kert és eső

Már harmadik napja nyavalygok a torkommal, emberes méretű afta okoz gondokat (megint). Enyhe láz, fájdalmas nyelés, nyomorultság-érzet - ahogy kell. Tegnap olyan nyögvenyelősen dolgoztam, csuda, hogy elkészültem. Minden egyes munkafázisra külön nekikészültem, bíztattam magam, gyerünk, közben vágyakozó pillantásokat vetettem az ágyra, hogy én most inkább lefeküdnék, mint sütnék. S ma sem jobb.

A kedvemet a reggeli szállításkor csak tovább rontotta, hogy - ez szinte már megszokott! - a csekkem most sem volt aláírva. Még egy hét várakozás. Legnagyobb meglepetésemre egy kerek üvegedény is állt a kávézó pultján, benne egy Goldie nevű aranyhallal. Hal, mint dekoráció. Azon a pulton, ahol eddig is kevéske volt a hely. Csak le ne verjék!

Szégyentelenül megnéztem, maradt-e süti a múlt heti szálíltmányból. Egy sem volt. Egyetlenegy darabka sem. S mégsem szól senki, hogy csináljak több aprósütit, gingerbread man-t. Ha nem, hát nem. Akkor kérés nélkül fogom megemelni a sütik számát. Majd szólnak, ha sokallják.

A munkakedvem a padlón. A Corsodyl-os üveg állandó készenlétben gargalizáláshoz. S csak azért nem nyelek mézet fájós torkomra, mert sok benne a kalória. Gyömbéres tea talán....?

A jó hír azonban az, hogy Bella, piacos társam javasolta, csináljak kóstoló falatkákat a kenyereimből, ismerjék meg azok is, akik eddig még nem próbálták. S ő, személyesen majd odaáll a pult mögé, és beszél a vásárlóknak a kenyerekről, ha kell. Hogy az a rozskenyér mennyire finom! Sokáig friss marad - majd ő elmondja ezeket mindenkinek. Rendkívül jól esett, hogy így akar segíteni.

***

Az idő sokadik napja (hete?) folyamatosan pocsék, hajnalban 4-6 fokokkal, ami kivégezte a paradicsomnövényeimet. Willie mondta is, hozzam be őket éjszakára, korai még kint hagyni őket, de én nem kivántam sáros cserepet hurcolászni ide-oda, kint hagytam őket éjszakára, s meg is lett az eredménye.

Szombaton újakat kell vennem.

Amúgy a kerti növények jobbára jól vannak, mármint azok, amelyek bírják a klímát. A tree fern három (sajnos, elég nyeszlettnek tűnő) új levéllel ajándékozott meg. Ahogy pöndörödtek kifelé, néha megsimogattam őket, egészen addig, amíg észre nem vettem, hogy az egyikük pihepuha, szőrös tövéből valami sötétbarna, sima felületű hegyes izé áll ki. Egy botocskával megpiszkáltam, mire az a földre esett. Francba, egy báb! Volt pár traumatikus élményem bábokkal, lárvákkal kapcsolatban, úgyhogy a hideg rázott már csak a láttára is. De azért ott hagytam, a tree fern lakhelyéül szolgáló autógumi szélén. Ki tudja, mi kel ki belőle, de ne a tree fern-ünket válassza lakásnak, még ha ideiglenesen is.

A bokraink kétarasznyit nyúltak, akárcsak az a lassú növésű fenyőféle is, ami a kertet kettéválasztó fal túloldalán nővöget. A borostyán, ami remélhetőleg idővel az egész falat befutja, csodaszép, friss zöld leveleket nevel, megpróbáltam lefényképezni, de a fotó nem adja vissza a zöldnek azt a sokféle árnyalatát, ami ott díszlik.


Az egres összes virágát (sok volt rajta) vagy az eső verte le, vagy a szél, nem tudom, most csak kettő, borsónyi zöld egres található a levelek között. A lóheréim remekül ézik magukat, szétterültek, rengeteg levelet hoztak, élénkzöldek. A gyöngyvirág virágzik. Pár hete a csodában reménykedve elültettem néhány sokéves büdöske-magot, és borzas katát - most bújnak ki aprócska zöld levélkéik a földből, talán megmaradnak. Az astilbe már hozza a virágait, így a szokottnál is nagyobb lendülettel hajtom el róla a galambokat, amikor mag után keresgélve taposnak rajta, a dögök.

Az egyetlen epernövényem hat virágot hozott. Két rózsabokrom egy-egy bimbót nevel, remélem, később lesz több is. A ládába vetett kevert salátából már kétszer is vágtam vacsorához zsenge leveleket. De inkább díszítésként szolgálnak, komoly mennyiséget nem lehet egy ládából kitermelni. Amire büszke vagyok, az a klematiszom, szépen fut a falon, új leveleket és nagy virágokat hozott:


A gerlék szerelmes időszakukat élik, néha nagy szárnycsapkodós szerelmezés folyik a falon, sűrű ide-oda röpködéssel. A múltkor két eső között itt napoztak leengedett szárnyakkal, kissé felfújva magukat. Nem sokáig napozhattak, jött a soros eső. Nagyon szottyos minden, kiskertem földje itt-ott gyanúsan zöld. Ha lenne kapám, megborzolnám a föld felszínét.

Továbbra is harcolok a patkánnyal. Vagy patkányokkal. Már a harmadik zacskó mérget szórtam ki a tálba, de az csak egyre fogy.

***

V. hetfő-kedden megjárta Ingolstadt városát, egy Audit fotóztak. Kértem, hozzon nekem új utazó állatot, bajor medvét a müncheni reptérről. A legkisebb is 70 eurót kóstált, így nem lett új utazó állat. A tegnapi napot pedig Naas mellett, egy hangárban töltötte, megint csak fotózással. Két kolléga "segített", aminek az lett a vége, hogy V. csinálta a fotózások nagyját, ők pedig elmentek ebédszünetre. Képesek voltak visszajönni Dublinba, ebédelni, a Gyárba! Hitetlenkedtem. Nem is lettek készen hamar, pedig nagyon reménykedett az uram, hogy az egyszer korán hazaér.

Egyéb kellemetlenség is érte: mint kiderült, meghosszabbították Trish tanuló jogsiját, pedig ő azt hitte, már a mostani volt a harmadik jogsija, nincs lehetősége hosszabbításra. Mégis lett. Trish örült, "pressure is off", értsd, még nem kell levizsgáznia. Ez szerintem felesleges időhúzás. Persze, nekünk jó ez, hogy más veszi a benzint, megtakarítás stb. de, annak mi értelme, hogy Trish ennyit húz-halaszt? Nem vesz órákat oktatótól, lehet, hogy lesz egy-két rossz beidegződése, túlságosan megszokja, hogy csakis és kizárólag A és B között vezet, és sosem próbálkozik eljutni C-be, minek is, nincs szükség rá... tapasztalatból mondom, hogy ez nem tesz jót.

Most, hogy nem megyünk az idén haza, V.-nek rengeteg szabadsága gyűlik fel, s mivel nem lehet azokat a végtelenségig tologatni egyik-évről a másikra, ezért lehet, hogy kivesz két napot az egyik-másik hét elején, s lazítunk. Idén alighanem ilyen hosszított hétvégés pihenések lesznek soron az egyetlen, hosszú nyaralás helyett. Ideje elővenni a túrázós könyveket :-)

***

K. időnként egy-egy sms-ben jelzi, merre jár. Eddig Westport tetszett neki legjobban. Ma Dingle van soron. Jaj, csak jó ideje legyen!

2009. május 18.

Szakmai titkok 2. - Zsuzsinak

Az elsőáldozási torta alapja egy angolszász gyümölcstorta volt. Az angolokhoz hasonlóan az íreknél is hagyomány, hogy a karácsonyi ünnepi ebéd/vacsora dísze a gyümölcstorta, és a karácsonyi gőzölt puding. Ami nem puding, legalábbis nem úgy, mint az Oetker-puding, de ezt most hadd ne részletezzem.

A jó ír háziasszony már hónapokkal az ünnep előtt megsüti ezt a tortát, aminek érnie kell. Én azonban lusta vagyok, ráadásul a férjem sem rajong érte, így inkább ezt az akár azonnal is fogyasztható amerikai receptet használom, mely Orlando Murrin amerikai szakácstól és az édesanyjától származik, a Good Food magazinból néztem ki, még 2000-ben. Nem olyan tömős, mint a többi, de ugyanolyan sokáig eláll. Mi nem szoktunk ilyet enni, de ha karácsonyi vagy esküvői gyümölcstortát készítek eladásra, ezt a receptet használom.

Hozzávalók:
250 g puha vaj
200g barna cukor
4 tojás
200 g sima liszt
300 g szárított, aprószemű mazsola
85 g pekándió, apróra vágva (használhatunk helyette sima diót)
170 g szárított cseresznye
200 g cukrozott koktélcseresznye, negyedelve
100 g szárított, cukrozott narancs-és citromhéj, apróra vágva
1/2 kkanál őrölt szerecsendió
1 és 1/2 kkanál őrölt fahéj
3 evőkanál whisk(e)y vagy konyak

A sütőt 150 fokra előmelegítem. Egy 20 cm átmérőjű mély csatos tortaformát kivajazok, és sütőpapírral kibélelem az alját, és az oldalát.

A vajat a cukorral habosra keverem, majd egyenként hozzáadom a tojásokat. Belekeverem a lisztet. Beleöntöm a szárított ribizlit (vagy mazsolát), a pekándiót, a szárított cseresznyét, a koktélcseresznyéket, a narancs- és citromhéjat, a szerecsendiót és a fahéjat. Simára keverem. Végül hozzáadom a whisk(e)y-t. A tortaformába kanalazom, elsimítom a tetejét egy kanállal, s a közepén kis bemélyedést csinálok, hogy amikor sül, ne legyen púpos a teteje. Kicsit hozzáütöm a pulthoz, hogy a keverék leülepedjen, ne legyen benne légbuborék.

Egy órán át sütöm, majd lazán letakarom alufóliával, s még egy órát át sütöm, tűpróbáig. A formában hagyom hülni fél órát, majd leszedem róla a tortaformát, de a sütőpapírt rajta hagyom. Amikor teljesen kihűlt, lehúzom róla a papírt, folpackba tekerem, s egy légmentesen záródó sütisdobozban tárolom.

Ha van rá idő, hetekig érlelem. Ha hagyományos karácsonyi tortát készítek, párnaponta leszedem róla a folpack-ot, fokpiszkálóval megbökdösöm, s két-három evőkanálnyi whiskey-t öntök rá, vagyis "etetem". Utána újra beburkolom, s érlelődik tovább. Pár nappal az ünnep előtt pedig marzipánnal bevonom. Fél kiló marcipánt porcukorral meghintett sütőpapíron akkorára kinyújtok, hogy befedje a tortát. A tortát olvasztott, szitán áttört baracklekvárral igen vékonyan megkenem - néha lusta vagyok babrálni a levárral, s langyosra melegített mézet használok ehhez. Ráborítom a marcipánt, s addig lapogatom-simogatom a kezemmel, míg mindenhol sima és hozzátapad a tortához. Késsel levágom a felesleget, s a torta alján, a szélénél gondosan odanyomogatom a tortához, hogy légmentesen lezárja. Ez különösen az esküvői torta esetében fontos itt, ugyanis van, aki a többemeletes torta legfelső emeletét elrakja az első gyermek keresztelőjéig. S akkor fontos, hogy a torta légmentesen lezárva ehetően megmaradjon.

Ha van időm rá, pár óráig, vagy egy éjszakát száradni hagyom a tortán a marcipán réteget. Utána jön a cukormáz, amit itt készen is meg lehet venni: roll-out icing-nak hívják, 450-500 grammos tömbökben árulják, kiszáradás ellen vastag fóliaréteg védi.


Puha, kenhető cukormázat (royal icing) tojásfehérje és porcukor, vagy víz és porcukor keverésével nyerhetsz, 1 tojásfehérjéhez legalább 250 g átszitált porcukor és pár evőkanál víz kell, valamint kevés folyékony glükóz. Egyszer próbáltam meg géppel készíteni, de inkább a készet veszem meg, mert sok melót megtakarít. Magyar ízlésnek elviselhetelenül édes, de megint csak a torta légmentes lezárására, díszítésére van rá szükség.

Kb. gyurma keménységű, lehet belőle kis cukorszobrokat, virágokat készíteni, színezni is könnyű. Színező pépet használok, mert az élénkebb színt ad. Késhegynyi festéket rákenek a cukormázra, és gyúrom, gyurmákolom, amíg a szín egyenletes nem lesz. Ha szükséges, adok még hozzá festék pépet. Néha porcukorba mártom a tenyeremet, mert idővel a kezem melegétől ragadni kezd a cukormáz.

Amikor már mindenhol egyenletes a szín, akkor porcukorral meghintett sütőlapon kerekre kinyújtom, hogy elég nagy legyen a torta befedéséhez. Kb. 3-4 mm vastag réteget kapok. A marcipánt igen kevés vízzel vékonyan bekenem, éppen csak megnyirkosítom. Az alkaromra, vagy a nyújtófára borított cukormázat átemelem a tortára, s megint addig lapogatom, simogatom, míg teljesen be nem vonja a tortát. Ha valahol légbuborék szorulna a cukormáz alá, tűvel belebökök, és laposra simogatom. A maradékból kis gömböcöt formázok, s később ezzel lapogatom-simogatom egyenletesre a bevonatot, mert először még puha, könnyen marad rajta ujjlenyomat, de egy éjjel alatt megkeményedik.

A maradék, leeső darabkából vágtam ki a kelyhet, hagytam kicsit száradni, majd lefújtam ehető aranyszprével. Elég súlyos áron, 12 euróért kapható egy kis palacknyi szpré, de sokáig elég. Hamar megszárad, nem kenődik el, nem hagy nyomot az ember száján!

Amikor megszáradt, a torta tetején óvatosan megnedvesítettem a helyét, s ráragasztottam a tortára. Utána folyékonyabb, barnára színezett cukormázzal (lásd az első Szakmai titkok bejegyzésemet) megrajzoltam a kehely mintáját. A fehér, szintén cukormázból kivágott kis keresztet a tetejére illesztettem, miután kicsit benedvesítettem az alját, hogy a tortához ragadjon. Az arany cukrok alját fehér, lágy cukormázba mártottam, így ragasztottam őket a helyükre. Végül pedig a szintén igen geil vajkrémből (225 g vaj + 115 g puha vaj és pár csepp tej jól elkeverve) aprócska rózsákat nyomta a torta aljára, szélére. Ezek a kis rózsák is keményre száradtak másnap reggelre.

Ez lenne a munkamenet az ilyen tortáknál. Június közepére kaptam egy megrendelést, a kislány "hercegnős, rózsaszín" várat kért, sikerült rábeszélnem a mamát (főleg a költségek győzték meg), hogy érje be egy lapos kastéllyal, ne kelljen térbelit alkotnom. Az eredményről majd akkor beszámolok.

Környékbeli kirándulás K.-val

Természetesen esik - milyen is legyen a nyár kezdete, ha nem esős?! A törékenyebb virágaim ronggyá ázva, az egyik paradicsomom feldobta a talpát... Egyedül a napos előkert fala mentén, ládába ültetett salátakeverék virul, ma meg is nyirbálom őket, vacsora lesz a levelekből. Az imént telefonált volt főnököm, érdeklődve, hogy szerintem (!) nyílik-e már a bodza, s tudok-e pár városkörnyéki lelőhelyet - merre találna néhány bokrot, mert bodzaszörpöt csinálna... Elmondtam neki ugyanazt, amit magam is tapasztaltam, s amit a tapasztalt kertészek mondtak a piacon: a hűvös idő miatt minden egy hónappal késik, pl. a telepi óriási bodzabokor még alig-alig akarja jelét adni a virágzásnak.

***

Ma a Country Market Ltd. éves értekezletén voltam, először életemben. Egy dublini hotel alagsorában tartották, lehettünk vagy százan, majdnem minden piac küldött 1-2-3 embert. Mi négyen mentünk, elautóztam Betty-hez Shankill-be, otthagytam nála a háza előtt Focist, majd útközben felvettük Bellát, Michael-t, s Betty vitt be bennünket a városba, a Phoenix Park-hoz közeli szállodába. Nem volt semmi különös, felolvasták a Head Office elmúlt évi költségvetését, bemutatkozott egy új - igen lelkes tagokkal rendelkező - piac Kildavin-ból, volt tombola (Michael nyert négy, levendulával "szagosított" gyertyát, mindjárt továbbpasszolta nekem), s volt az értekezlet unalmát megtörő ebéd. Nem volt sem rosszabb, sem jobb a vártnál: nem volt álmosítóan unalmas, de pezsgő sem, alig tudtam meg valami újat azon kívül, hogy keep up the good work, s fogadjuk tárt karokkal az új tagokat - de hogy az új tagokat hogyan lehetne odacsábítani, illetve adnának-e megoldást a jogi problémánkra, hogy egyáltalán új tagokat felvehessünk - arra nem adtak megoldást. Egy portumna-i nővel beszélgettem, aki elmesélte, hogy ha jelentkeznek is új tagok, hamar lemorzsolódnak, s jobbára középkorú emberekről van szó.

Ellenben kiderült, hogy igenis kellene adót fizetni a bevétel után. De hogy hogyan, arra a Country Market Ltd.-nek dolgozó könyvelő és a jelen lévő adótanácsadó sem adott egyértelmű választ, pedig egy új piacot tervező hölgy igen-igen erősködött, hogy válaszoljanak neki, mert nem akarnak szabálytalanságot elkövetni. Az adószakértő adott egy névjegyet, hogy majd küld információt az adózással kapcsolatban. Azt hiszem, ha nagyon adózni akarok, akkor majd inkább beillesztem a kiadásaimat-bevételeimet a "business"-em kiadásai-bevételei közé, s úgy kezelem a piacot, mint egy klienst.

Több (új) tag is felemlegette, attól tartanak, hogy az adóhivatal esetleg most, a recesszió idején több bevétel után kutatva elkezdi megpiszkálni a kisemberek aprócska bevételeit, s "lecsap" a piacokra. Tanácsként annyit kaptunk csak, ha a piacunkra rákopogna egy adóellenőr (amit őszintén szólva elképzelhetetlennek tartok itt), küldjük a Head Office-ba. S rakjunk el minden, kiadásainkat igazoló számlát.

***

Vasárnap kirándulni voltunk, K.-val, ki turistaként érkezett Írországba, s ma autóval indult neki az ír vidéknek. A kirándulást már korábban elterveztük, néhány oda-vissza email után felajánlottuk neki, hogy teszünk vele egy kört a wicklow-i látványosságok között, s közben ismerkedünk. A kirándulást végre is hajtottuk, annak ellenére, hogy az eső folyamatosan próbálta elvenni a kedvünket az egésztől. Powerscourt Garden-ben kezdtünk, ahol még élvezhettük a napsütést, megcsodálhattuk a már virágzó rhododendron-bokrok élénk színeit, a japán kert szépségét, s kerülgethettük a hangosan kavargó francia diákcsoportot.

A Powerscourt vízesés az elmúlt hét esőinek köszönhetően lenyűgöző látványt nyújtott, dőlt belőle a víz, még a távolabbi köveket is verte a vízsugár. Számos fotó készült, én pedig nosztalgiáztam. Volt néhány emlékezetes alkalom, amikor barátokkal, ismerősökkel látogattam ide. Ami új volt, az a bejáratnál felállított tábla, mely tiltja az antiszociális viselkedést, a tábortűzgyűjtást, kempingezést, valamint az alkoholfogyasztást és a hangos zenehallgatást. Utóbbi két tiltás oroszul is oda vagyon írva. Vajon miért?


A Lough Tay-t még szárazon, napsütésben csodálhattuk meg a Sally Gap közeléből, mire a Glenmaclass vízeséshez értünk, már esett, s onnan kezdve folyamatos szakadt. Nagy meglepetésemre a cipőm is átázott. Azt hiszem a táj határozottan lenyűgözte K.-t. Csak azt sajnálta, hogy a várttal ellentétben még nem virágzik a hanga, s a Sally Gap környéki fennsík elég egyszínű, szomorkás barna színbe volt öltözve a vidámabb, lilás árnyalatok helyett.

Fittyet hányva az esőnek, azért Glendalough felső tavát megnéztük. Olyan szokatlanul magas volt a vízállás - még sosem láttam azelőtt, hogy a tó sarkában lévő túlfolyóként működő patakba így ömlött volna a tóból a víz! Szerencsére a felhők még nem buktak át a hegyek felett, így tudtam egy viszonylag tiszta képet készíteni a tóról. A visitor centre-ben csak beugrottunk, s némi lelkifurdalással vettem egy kis térképet, amely a tavak környéki sétautakat ábrázolja. Igazán jobban fel kellene fedeznünk ezt a szép környéket, hogy akarom bemutatni másnak, ha magam sem ismerem?!


Az eső miatt V. a kocsiban várta meg, míg K-val én sietősen megnéztem az épületeket - még magyar szót is hallottuk -, majd gondosan kikerültük a skót dudást, a giccseket áruló árusokat a bejáratnál, s sietve visszamentünk az autóhoz. Kicsit röstelltem magam, mert semmi nem ugrott be idegenvezetői szövegemből, alig pár ténnyel tudtam csak K.-nak szolgálni.

A parkoló a rossz idő ellenére is tömve volt, alig találtunk helyet. Turistabuszok, a Wild Wicklow Tours, az Over the Top buszai sorakoztak mindenfelé. A business-nek még a rossz idő sem szabhat gátat. Mellettünk alighanem egy ostoba tréfa áldozata parkolt: az autón lévő figyelmeztető felirat szerint a kocsi "karaténba" van zárva, mert a tulajdonosának sertésinfluenzája van... Mivel a közeli szálloda népszerű a házasulandók körében, könnyen elképzelhető, hogy egy vőlegény, vagy egy násznagy autóját részesítették specális kezelésben a lagzi meghívottjai:


K.-t a Wicklow Heather-be invitáltuk, amely eddig még minden vendégnél bevált. Szokatlanul nagy volt a sürgés-forgás: számos elsőáldozó kisgyerek és családja töltötte meg a vendéglőt. De rövid várakozás után azért kaptunk helyet, tudtunk végre hosszabban beszélgetni. A kirándulást pedig némi autókázással fejeztük be: mindenképpen meg akartuk neki mutatni a Laragh és Rathdrum közti szép utat az Avonmore folyó partján. Az eső tisztára mosott mindent, a rengeteg élénkzöld levél szinte világított a felhők alatt. Nem kellett múzeum, visitor center - maga a táj volt a látnivaló.

Kilternan-ban aztán búcsút intettünk egymásnak, ő ment, hogy megküzdjön a turistákat mindig zavarba ejtő, jól-rosszul kitáblázott utakkal a szállása felé menet, mi pedig siettünk haza, csomagolni, hiszen ma hajnalban V. elutazott Ingolstadba, autót fotózni. Szerencsére csak két napra.

Tegnap este pedig újra be kellett kapcsolni a fűtést estére - határozottan fáztam.

Most pedig azon gondolkozom, hogy diéta ide vagy oda (az elmúlt két hétben gondos kalóriaszámolással és sétákkal 2 kilót fogytam!), főzök egy nagy adag dögerős tejeskávét, s elviszem magammal a piacra, mert este ott is míting van, s már most érzem, hogy kornyadni fogok. Csoda lesz, ha nem alszom el. Hiszen ma már végigültem 4 óra dumát...