"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

itt egy link annak a napnak a történetéről. Nekem akkor fontosabb volt, hogy egy Mike Oldfield-videóklipp-gyűjteményt átvehessek kazettára (első műsorosom!), így késő délután a Piknik tömött helyszínéről az amúgy is borús ég miatt inkább visszamentem Sopronba, s fogalmam sem volt, hogy a közelben mi zajlik... http://www.ndk.hu/zs/6link/dok/ppiknik.htm Örülök, hogy részese volt a családom ennek az eseménynek.

25 éve én is a Hősök terén voltam, az egyetemről busszal mentünk fel. Két egyetemi ember vitte a koszorút, a róluk készült újságkivágást ma is őrzöm, itt, a kihozott régi naplómban. Sajnálatos módon aznapról keveset írtam, csak annyit, hogy megható, felemelő nap volt (nagyon sokat maszekoltam, gyűjtöttem a pénzt a londoni útra, az vette el az időt a részletekre kiterjedő írástól).  Apám ott állhatott a koporsó mellett - azt hiszem, élete egyik legnagyobb megtiszteltetésének tarja ezt azóta is. Este a tévében néztük, hogy hol a Sopron tábla, kivehetők-e az alatta állók arcvonásai. Többek között anyámé. Micsoda év... Június 16. előtt volt Tiananmen, aztán jött augusztus 19, a határáttörés napja... Majd jött szeptember 11., ami akkor még egyszerűen csak szeptember 11. volt és nem "nájnileven" - az volt az a nap, amikor Londonba utaztam. Aztán decemberben jött a román forradalom.... "Maradj, ha bármi történne" - írta apám. Micsoda év volt, történelmi...

... hadd linkeljem be ezt az írást, "tiboru" tollából. A falhoz 1976-ban jutottam el. Szüleim vittek. Nyaraltunk. A Brandenburgi kapunál kerültünk hozzá a legközelebb, de csak arra emlékszem, hogy nem lehetett a kapuhoz közel menni, és egy padon ülve nézegettük a - nekem - hatalmas építményt. (Ott hagytam el a szüleim által valamelyik kollégájuktól kölcsönkért Panoráma útikönyvet, amiért később jókora leszúrásban részesültem.) A szintén e nyaralás alkalmából meglátogatott Drezda jobban megmaradt gyerekagyamban. A Zwinger kincsei. Az utcai árustól vett kolbász és fél csirke. A pontyok a Zwinger-t körülvevő tóban. A (még) romos Frauenkirche. Valamint az odavezető vonatút, az aranyló búzamezők látványával az ablakból. De legjobban az maradt meg, hogy éppen a szüleim házassági évfordulójának napján, a lipcsei Tamás-templomban üldögéltünk, amikor hirtelen megjelent egy kórus, felsorakoztak az oltár előtt és énekelni kezdtek. A szüleimnek ez borzasztóan nagy és megható élmény volt...

Említettem volt, hogy ez a hét jól kezdődött. Korántsem a zökke-nőmentesnek nevezhető kórházi látogatás miatt, hanem mert hívtak a kávézóból, hogy tudnék-e a héten kétszer szállítani. Az egyik szakács beteg, a másik szabadságon, Amanda nem bír megcsinálni mindent egyedül... Örvendeztem. Ráadásul jövő hétre is kaptam egy extra sütirendelést tőlük. Úgyhogy ma reggel szállítottunk V.-vel, és péntek reggel is fogunk. Ami kicsit elkedvetlenít, az az, hogy többé nem a manager írja meg a csekkjeimet, s gondoskodik róla, hogy időben meg is kapjam azokat, hanem a kávézó könyvelője. Havonta fizetnek. Jó, legyen, nem gond. De az már gond, hogy a júliusi csekkjeimnek még se híre, se hamva, holott ex-főnököm ígérte, hogy "utánanéz", s lassan augusztus vége van... Nem szeretek arra rákérdezni, ami - ugye - jár, amiért megdolgoztam. *** Mostantól kezdve sok sütésnek nézek elébe, hiszen közeledik a Festival of World Cultures . Ha bárki kíváncsi a piac standjára, a Cool Earth Eco Fair (khm) h...

Ma végre elolvastam azt a cikket, amit a Sunday Times teljes egészében 1989-nek szentelt magazinjában jelent meg. Érdekes összefoglaló arról az évről, amely egyesek szerint az újkori történelem legnagyobb változásait hozta magával. Felolvastam pár sort V.-nek is, a Sopron melletti Pán-Európai Piknikről írtakat, aztán csak azon vettem észre magam, hogy elcsuklik a hangom. A papám volt az egyik lelkes szervező. A Piknik napja házassági évfordulójuk napja is. Azóta is mindig megünneplik anyámmal, a többiekkel, az akkor történteket. Hivatalosan, most már, kiállítással, megemlékezésekkel. Koncerttel. Majd ha eljön a 20. évforduló igazi napja, írok erről hosszabban, de most csak annyit jegyeznék meg, hogy nagyon büszke vagyok a szüleimre, főleg apura, azért, amit ott csináltak. Nekem még akkor sem volt benőve a fejem lágya, nem nagyon értettem az abban az évben beállt változások jelentőségét, mert egészen mással voltam elfoglalva, s mint most, akkor sem voltam annyira értelmes, hogy megértse...