"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

A piac remekül ment ma, főleg azért, mert váratlanul betoppant egy régen látott Londis-os kollégám, Margaret a férjével. Annak idején ő vezetett be a szendvicskészítés rejtelmeibe. Nagy visítozást csaptunk, meghívtam őket teára, s két vevő között sikerült elmesélnie, hogy hogyan ünnepelték közös ex-kollégánk, Fiona 50. születésnapját Lanzarote-n. Annyira örültem nekik, nem változott, illetve igen: az arca rózsaszínebb, mint legutóbb, mint mesélte, az állása végre biztos (egy biztosítónál volt helyettesítője valakinek, aki aztán nem jött vissza dolgozni, s most övé az állás, juhé!) Ráadásul az Üzemhez közel dolgozik, igérte, benéz. S jöjjünk össze Susan, Fiona én meg ő, feltétlenül, még Karácsony előtt... De jó is lenne! Aztán magányos ebéd Minánál, a világ dolgainak futó megtárgyalása, majd bevásárlás, ami során a bolt előterében megvettem a karácsonyi lapokat a megye rákbetegeit támogató önkéntesektől (igen, készülök már az ünnepekre). Odabent, fizetésnél megdöbbenve vettem észre...

Egy Redmond-ban élő barátunk kislánya (és csoportja) iskolai feladatként azt kapta, hogy gyűjtsön képeslapokat a világ minél több országából. Nem verseny, de arra szeretném kérni olvasóimat, akik távoli országban élnek (az USA-tól :-)), hogy ha van kedvük megörvendeztetni a kislányt, s hajlandóak küldeni neki egy helyi lapot (lehetőleg valami nevezetesség fényképével), kérem, jelezzék nekem, s elküldöm Zoe címét. Köszönet mindenkinek, aki erre hajlandó. Mi már postáztunk egy lapot, lassan ballagó tehenekkel teli ékes ír tájjal.

A piacon ezen az őszön ünneplem 10 éves fennállásomat-tagságomat. Már korábban pedzegettem nekik az egyik committee meeting alkalmával (tag vagyok megint az idén), hogy szeretnék megemlékezni erről, mert nekem fontos, mert a piacnak jókora jelentősége van az életemben. Többek között nekik köszönhetem, hogy megismertem Annát, Annának főnökömet, s így a karrieremet is. Ugye.  Először arra gondoltam, hogy vennék a bejárati ajtóra egy ilyen rugós valamit, ami becsukja az ajtót, amikor már fújnak a hidegek, és a legtöbb vevőben nincs annyi jó érzés, hogy maga után becsukja, s a kávékuckó huzatos lesz, s főleg engem talál arcon a bezúduló hideg, ahogy ott állok a pultnál. (Tehát nem egészen önzetlen ajándék lett volna ez a rugós izé.) Erre Willie azt mondta, nem jó ötlet, mert "majd valaki odaszorul az ajtónyílásba" (he?), s akkor perelnek, s az nem jó. Jó, akkor legyen valami más, ha már annyira a jaj-beperelnek jut mindenkinek eszébe egy ötletről, akkor mondjuk... hadd h...