Tolvaj pékszarka
Lenyúltam egy darabot Thibault kovászából... Amikor a keverőgépeket mutatta, föléhajoltunk némeyiknek, hogy megnézzük, milyen mélyek, milyen karja van a gépnek, s az egyik alján, egy kis víztócsában ott ült egy jó harmincdekás kovász. Thibault magyarázta, hogy pár óra múlva enni kap, aztán majd munkába állítják. Az északír nő addig-addig nézegette feltűnően a kovászt, míg Thibault kivette, letépett belőle egy darabot, odaadta neki. Az északír nő tapogatta, próbálgatta a kovászt, szagolgatta (nem volt olyan érett, mint az én Állatkám), s továbbpasszolta nekem. Senki más nem nyúlt érte, így ott maradt a kis göb az ujjaim helyén, úgy sodorgattam, nyomkodtam, mint régen, gyerekkoromban a megunt, ízevesztett rágógumit. Nyilván nem dobhattam vissza a keverőgépbe, de hirtelen az jutott eszembe, hogy odahaza, megetetve nevelhetek belőle egy húszdekás kovászcsemetét, s esetleg süthetnék belőle egy kenyeret... Így is lett. Nem dobtam ki, hazáig pihent egy kiürített papírzsebkendős zacs...