"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Mozgalmas hét van mögöttünk. A falra mindenhol felkerültek az új színek, a kisszoba (mostantól műhely) vakítóan fehér, egyelőre "kórházszerű", ahogy Róbert mondta. Nagyon kapacitált, hogy valami színt válasszak oda is, de mivel mostantól ott akarok sütizni, ragaszkodtam a kórházfehérhez. (S valahol bennem van a félelem, hogy majd jön vissza a penész, s akkor minél előbb észre akarom venni a gyanús foltokat.)   Műhely most és régen    Hálószoba Folyosó V. hazaérkezett hétfő este a szokásos novemberi budapesti látogatásából, s persze, addigra még korántsem nyerte vissza megszokott illatát a lakás. Büdös volt, ne tagadjuk. Általában jól bírom a büdöset, a fura szagokat, de a hét közepén még az én gyomrom is vetett egy bukfencet, mert a hátsó traktust (is) betöltötte valami forrázott, de már kihűlt tyúktollra emlékeztető alattomos szagfelhő, ami elkerülhetetlen velejárója az ilyen munkáknak. Róbert olyan dolgokat is elvégzett, ami alighanem hozzátartozi...

Az ún. skirting board-ot biztosan abban a korban találták ki, úri szobákhoz, amikor még olcsó volt a cselédkéz, és volt, aki rendszeresen leporolta, mosta ezt a szerintem fölösleges, barázdált lécdarabot a szoba falai mentén. Amikor tegnap és ma, a festési előkészületek során négykézláb mászva a fal mentén poroltam, mostam, töröltem a léceket, a pokolba kívántam azt, aki kitalálta. Találtam egy oldalt , ahol az emberek egymás torkának esve magyarázzák el, miért kell, vagy nem kell a skirting board, milyen maradvány ez a régi építési szokások közül. Én mindenesetre nagyon meggyűlöltem ezt a feltűnően olcsó faanyagból odasikerített porfogót... Míg ott kúsztam a fal mentén, Oisín, a macska kintről nézett befelé, mert ott ült az ajtó elé száműzött, leharcolt lábtörlőn, ami - ahogy a kertből beléptünk a hálóba - le szokta szedni a kosz nagyját a cipőnkről. Sajnos, kiderült, hogy gépben nem mosható, így vettem egy újat, kisebbet, moshatót, ezt pedig kiraktam azzal a céllal, hogy majd ne...

Amikor még tavasszal szóba került a festés, színes falakról álmodozva elmentem egy közeli, ír gyártmányú festékeket, kellékeket áruló boltba (mondván, támogassuk a helyi ipart), hogy kinézzem a kívánt árnyalatokat. Mondanom sem kell, a különböző Pinterest-en lelt ötletek és álomszép lakásbelsők eléggé el tudják kápráztatni az embert, amikor színt választ, de sikerült hamar eldöntenem, mit szeretnék. Amikor említettem az eladónak, hogy jön a festő, akkor csodálkozva kérdezte, miért nem csinálom a festést én magam? Néztem rá nagy szemekkel, mint a sövénybe szorult tehén, hogy ezt hogyan gondolja, mire  biztosított is róla, hogy az egész dolog nagyon egyszerű, csak jó eszközök kellenek hozzá, például itt van ez a szögben levágott szőrű ecset, ezzel kihúzom a sarkokat, falszéleket, a többihez ott egy jó henger... Gyerekjáték. Egészen belelkesedtem, s elsőnek vittem is haza a festékmintáimat, ahol aztán V. határozottan közölte, hogy szó sem lehet róla, majd Róbert megcsinálja, mert...