"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Hétfőn éppen ebédszüneteltünk, ha jól emlékszem, amikor V. hívást kapott a mobilján. A házidokija recepciósa hívta, s közölte, hogy mint "veszélyeztetett", jár neki egy Pfizer oltás, csütörtökön kora délután jó lesz? Az ember nem mond nemet, amikor egy áhított oltás hullik az ölébe, örömmel vettük tudomásul, hogy megkapja, ráadásul soron kívül. Próbálta kifacsarni a recepciósból a kedvező választ, hogy esetleg én is kaphatnék-e Pfizert, ugye, az ember próbálkozik, de persze lerázta a nő, mint kutya a vizet. Elképzeltem, amint szegény recepciós kapott egy listát X névvel, hogy akkor ezeket hívd fel, s hányan álltak neki érdeklődni, hogy esetleg a párjuknak is... pretty please... Csak utána kezdtünk gondolkodni hogy miért is veszélyeztetett? Az oltást beadó nővér később csak annyit mondott, V. kérdésére, hogy "because you have a condition". Semmi baja. Talán a súlya miatt? V. magas ugyan, de elég, khm, nagydarab. Nézegettem a testtömeg indexét, s arra jutottunk, hogy ...

Nagy öröm, megkönnyebbülés, és volt, ahol könnyes hála fogadta a nyitás hírét, amikor csütörtök este bejelentette a miniszterelnök az elkövetkező hetek, hónapok nyitási tervét. Örvendezzünk! Egyik hírben még jövő hétre ígérték az 50+ évesek oltásának regisztrációját, másik hírben "hamarosan"-ra változott az időpont, így egyelőre nem regisztrálhatunk. Bár az orvosi rendelőből már jött számomra egy sms, mondván, ha valamelyik veszélyeztetett csoportba tartozom, vagy a felsorolt betegségek valamelyike kínoz, akkor jelentkezzek be náluk. Szerencsére nem esem egyik ilyen csoportba sem, de jó volna már, ha lenne oltási időpontunk. Júniusra várjuk egyébként, mármint magát az oltást. Sajnos, választási lehetőség nincs, eszi, nem eszi, nem kap mást, az ötven felettieknek Astra Zeneca lesz, vagy Johnson and Johnson.  Mi Pfizert szeretnénk.  Sajnos, a megbetegedések száma továbbra is fel-le hullámzik, nem sikerül őket lenyomni 300 alá, de legalább a súlyos megbetegedések, kórházban ápo...

Egy éve már... Biztos vagyok, hogy tele lesznek az ír online portálok/újságok is visszaemlékezésekkel, amelyek méltóbban foglalják össze ezt az egy évet. A minap jött fel, hogy Olaszországban megemlékezéseket tartottak a vírus felbukkanásának első évfordulóján. Itt néha felvetik, hogy a járvány áldozatainak emlékművet kellene majd állítani, de aztán ezek a hangok elvesznek az újabb betegszámok és elhalálozások statisztikái között. Szerencsére a kórházban ápoltak száma szépen csökken, s a minap high five-val ünnepeltük, hogy nem volt halott, de az a nap sajnos csak kivétel volt. Folyamatosan kitartásra és türelemre int a kormány, s próbálja kiemelni a lockdown pozitív hatásait, de az össze-vissza intézkedéseivel nem mindig nyeri meg magának a lakosságot.  Egy éve ilyenkor a bécsi út, a szép kiállítás, a házassági évfordulónk és az állampolgársági avatás izgalmas napjait éltük, tele voltunk boldogsággal. S aztán még a közös kis partit is meg tudtuk ejteni barátainkkal, szomszédainkka...

Míg Madridban -11 fok van - Paco, volt kollégám jelentése szerint -, s nem mennek ki az utcára, mert a város egy jégpálya, s igyekeznek kihúzni a hűtőben lévő dolgokkal csütörtökig, addig itt nyirkos az idő és 6 fok van. Jött az enyhülés, vele az eső, így éjjel fejfájásra ébredtem. Egy darabig tűrtem a szemem mögött doboló fájdalmat, s próbáltam visszaaludni, de reggel muszáj volt bevenni egy fájdalomcsillapítót. Nagyon jól esett az éjjeliszekrényre rakott tea ébredéskor. Nem is értettem, miért fájok, hiszen odakint esett, s általában az eső megérkeztével enyhülni szokott a fájdalom. Talán az idő melegszik még tovább. A Sidmonton road-on már teljesen kinyílt a korábban látott nárcisz, még a havazássem viselte meg. Úgy látszik, hozzá kell szoknom az apró s nem apró kellemetlenségekhez, amit a punnyadt testem okoz. Az időnkénti gyomorpanaszok (visszatérnek a zabkásás idők), a folyton fájó bal hüvelyujjam, a meglepő módon újra megjelenő pattanások, nem beszélve azokról a riasztó szőrszála...

Nagy sárga leveleket fújt a szél az ajtó elé, a hátsó kert is tele, s a tejesdobozban por gyűlik, ne felejtsem kitörölni: ma kicsit hűvösebb van, de a változatosság kedvéért száraz napot ígér a levelibéka. A telepi fák legtöbbje még tartja a zöldes színét, talán az első fagyra várnak, míg a kerítésen túli suli fái már szépen színesednek. Fejem felett már megindult a gyerekek futkosása, készülnek iskolába, óvodába - még mehetnek -, hamarosan nekünk is el kell kezdeni a napot. V. munkanapja inkább eltolódik este felé, néha még vacsoraidőben is akad egy-egy hívás, így nem kelünk korán. Ebbe a korai sötétség is belejátszik. Nincs kedvem mostanság a sötétben sétálni, pedig kellene, hiszen egy hónap múlva már sokáig sötét lesz reggel, s az a megfelelő időszak, amikor belefér a séta. Mert utána már beindul a kenyérsütés, s a dekorálás. Jelenleg a Halloween előtti roham. Éjféltől lockdown megint. Nagynehezen eldöntötték, hogy akkor 5-ös szint, de kis változtatásokkal. Aki tud, otthonról dolgoz...

A héten a postaládánkba került egy kétnyelvű, poszterként széthajtható - s általam, jómunkásemberként - a kamra ajtajára kifüggesztett nagy lap, amelyen angolul és írül fel vannak tüntetve az egyes szintek megszorító intézkedései. Amolyan egy pillantással felmérhető összefoglaló ez. A héten három, Észak-Írországgal határos megyét 4-es szintre raktak, mert a határ túloldalán is komolyodik a helyzet. Ott már az éttermek-kocsmák zárva, a Köztársaságban még kerthelyiségbe ki lehet ülni. Közben Ray egyre csak emelte a megrendelések számát, s hét közepén már Halloween-es sütiket is kért, aminek örültem, végre valami váltás a sok panda és mézes emberke után. Amikből ma rekordmennyiséget adtam el a piacon, ami megint óriási siker volt. Erről majd később. Egyre mennek fel a betegszámok, s hiába mondogatják, hogy a legtöbben tünetmentesek, vagy enyhe tünteik vannak, azért az első 1000 felettinél felszisszentem. 30 ember van intenzíven. Szerencsére a halálozások száma (különösen a magyarországiho...

Tortaborzalmon dolgoztam tegnap. Borzalomnak hívom, mert az. Szépen, színesen néz ki, de enni?! A tortát szolíd réteg vajkrém borítja, amit kis hűtés után beleforgattam félkilónyi szórócukorba. Ami parányi kőkemény golyócskák halma, cukorgyönygök, színesek, hangosan roppannak az ember foga alatt. A dekorálás után söprögettem az asztalról a félreugráló apró cukrokat, s hiába igyekeztem, nem sikerült mindegyiket a dobozba terelnem: majd egy alapos porszívózást meg kell ejtenem.  Felrakok néhány képet arról, hogyan folyik ez, amatőréknél. Kezdetben vala a három réteg csokis keksztorta, egyetlen hurkapálcikával megerősítve (felvágás előtt ez könnyedén kihúzható, de addig is, stabilan tartja a vajkrémmel összerakott, lehűtött rétegeket. Simogathattam volna simábbra is, az az igazság). Alul sütőpapír, ennél és a hurkapálcánál fogja hempergetjük bele a tortát a tepsibe kiöntött félkilónyi cukorgyöngybe. A cukorgyöngytömeg kölcsönzésért hálát rebegünk az Üzemnek, náluk mindig van vagy két ...

Ma volt az első olyan reggel, hogy bodrozódott a lélegzetem, amikor kimentem sétálni. Még csípős volt a levegő, de sütött a nap, a gyepen bőséges harmat, érett egy újabb langyos őszi nap... Itt-ott már színesednek a vadszőlővel befutott kertfalak, s a rengeteg bogyót lelkesen eszik a rigók a bokrokról.  Egy utcával feljebb van egy kert, rózsáit sokszor megcsodáltuk. Legtöbbször elmegyek előtte reggeli sétám során. V. emlékeztetett rá, hogy egyszer megálltunk, s megdicsértük a kertet a benne dolgozó öregembernek. Pár hete konténer állt a kertben, benne szelektálás, bútorok halma, a nappali függönye tartósan lehúzva, a fenti háló üresnek tűnik, s a kertet egyre inkább veri a gaz, gondozásnak semmi nyoma. Erős gyanúnk, hogy vagy költöznek, s eladják, vagy - remélhetőleg nem - meghalt az öregember, s azért hanyagolódik a kert. Vagy öregek otthonába költözött. Ki tudja. De a rózsák gazdátlanok. Matters arising ... ahogy a piaci meetingeken szoktam írni: kár volt elsiratnom a szép időt, ...