"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Húsvét előtt átestem az idegpálya vizsgálaton. Labirintusszerű folyosókon bolyongtunk aznap délelőtt, mire megtaláltuk a kicsi váróhelyiséget, pedig kaptunk előtte leaflet-et a vizsgálatról és a helyszínéről. Csevegős, Galway közeléből való orvos végezte a vizsgálatot (EMG - electromyography és NCS - nerve conduction study, ha valakit érdekel). Végig kedvesen megpróbált szóval tartani, beszélgettünk, kenyerekről, piacokról. Mármint akkor, amikor nem rágtam az ujjam, vagy sziszegtem a fuck-okat, mert azért időnként kellemetlenek voltak az apróbb áramütések, amelyekkel megcsapott. Vagy 40 percig voltam ott, nem mertem egyedül végigcsinálni, ezért V. a szoba végében ült, becsukott szemmel (nem bírja a tűk látványát, s azt is bökött belém a doktor), fején fejhallgatóval. A tűk nem fájtak, vékonyabbak voltak, akár az akupunktúrás tűk, még akkor sem zavart, vagy fájt, amikor ezeket ide-oda forgatta az izmaimban. Nem kellemes, de kibírható vizsgálat. Egyedül akkor ijedtem meg, amikor a tokámb...

Eljött a nagy nap, mentünk a neurológussal találkozni. Korábbi tapasztalataim alapján sejtettem, hogy most csak ilyen elbeszélgetés lesz, kifaggatnak, netán megtekergetik a végtagjaimat... Még nem lesz ítélet.  Tekintve, hogy még sosem jártunk ott, s vagy 45 perc autózás odajutni, jóval korábban elindultunk a kórházba, számítva a dublini közlekedés okozta meglepetésekre. Már az M1-esen ki van táblázva, hogy hol a lehajtó a kórház felé, s amikor megláttam a hatalmas épületeket, megértettem a táblázást. Mint egy mini város, akkora. Oktató kórház, számos  körforgalmon át kellett autózni a parkolóházig, de onnan már rövid séta volt a főbejárat, amihez fedett járda visz, és csodás cseresznyefák állnak a bejárat előtt, feldobva az amúgy nyomott kedvű látogató hangulatát. Kissé zavaró, hogy rengetegen dohányoznak a bejárat közelében, s bizony sűrűn jönnek szembe az emberrel tolókocsis, hálóköpenyes vagy sápadt emberek, akiken látszik, hogy nem önszántukból látogattak ide. Tudom, kórh...

A viharos szél és az eső, amit Angliának ígértek, ide is megérkezett az év első hajnalán, hallottam, hogyan csapkod a nylonzsák a szélben, amivel a lábon álló virágládát/madárodút letakartam (sajnos, nem egészen vízálló az odú, a csinos tetőelemek között beszivárog a víz, majd muszáj lesz szigetelni). V. biztos mondaná, hogy ezt is csak ír építette, szépnek szép, de nem praktikus, és kivételesen egyet kell értsek vele. A hajnali/reggeli zajokat színezte a falszomszéd, aki úgy fél négy magasságában mintha egy marék vasgolyót ejtett volna egy kongó asztalra... Valamik olyan hangosan gurultak szét a falon túl, hogy nemhogy V., de még én is felébredtem rá. S alighanem szállóvendégük volt az amúgy máskor csendes szobájukban, mert amikor felkeltünk, határozottan hallottam, hogy valaki odaát horkol. Hiába, a nyállal összeragasztott papírfalak mellett minden áthallatszik. Az éjféli tervet, miszerint lemegyünk virslizni a tengerpartra, a lustaságom és az eső hiúsította meg. Tíz felé kezd...

Nem valami csodás az évkezdés, az biztos. Állandóan jövő-menő viharok gyötrik a szigetet, a szélzajtól volt, hogy nem aludtunk, a kerti házba nem merek benézni, mert hiába a kövekkel, szerszámnyelekkel bénán ránehezékelt ponyva, biztos érte vízkár.  A közösségi kertecskén végzendő utolsó simításokat most már sokadszor kell halasztani, az időjárás mindig pocsék, a talajt hozó ember mindig lemondja a találkozót. Mindig esik, vagy szitál, vagy zuhog, a kert körüli talaj szivacs, a bejárati úton mindig folyik keresztbe a talajvíz, egy második fa is megadta magát a szélnek, s a narancsfokozatú riasztás majdnem folyamatosan érvényben van, vagy az egész szigeten, vagy az ország szelesebbik felében. Lahinch-ról a képet megosztottam a Facebookon, majd ide is megpróbálom berakni, valami félelmetes. Volt kollégám, Myles kávézója, ami ott van az Atlanti-óceánnal szemben, most homokzsákokkal védve várja, mit hoz a következő dagály, s mit vág arcukba a Herkules nevű "hurrikán". Al...