"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Ahogy visszanéztem az emlékek között, máskor is volt kora márciusi hóesés, sőt, későbben is. De azért mindenkit meglepett, főleg, mert nehéz, nedves hó volt: amikor elmentünk vásárolni aznap, cuppogtak a cipőink a többcentis csatakban, s nem volt előle menekvés. Itt a domboldalon ömlött le a hólé az út mentén, nyelték amennyire csak bírták, a csatornák, s persze, minden kerti edényem igen hamar tele lett vízzel. Később esőre váltott, feltámadt a szél is, s másnap reggelre nyoma sem volt a hónak. Csak a hegyek fejebúbján ült valami koszos fehér sipka, pedig onnan méteres hófúvásokról közöltek képeket a merész arrajárók. Most megint tavasz van, bimbódzó fák, s a közösségi kiskert legújabb éke, a méhkas is megmaradt, néhány méh már mozgolódott, ki-be repkedett a tulajdonosaik szerint. Elsétáltam arra, de nem láttam őket, igaz, alkonyodott már, gondolom, ilyenkor elmennek aludni a méhek. Csak remélni tudom, hogy megmaradnak, s az időnként feltűnő vandálok sem bántják őket (a kas erősen oda...

Tegnap este csirkeleves főtt. Olyan megnyugtató, otthonosságot árasztó illat volt, régi vasárnapok emléke, amikor tudtam, hogy a csontokról majd én szopogathatom le a húst, s biztosan lesz krumplipüré ("krumplipüpe") és rántott csirkecomb. Főleg répa bukfencezett a gyöngyöző lében, a hús és a sok hagyma/fokhagyma mellett, azt V. is szereti, a többi zöld az enyém lesz. A csirkelevesről eszembe Mami, Mamiról eszembe jutott a ház, amiről apám küldött pár fotót, talán említettem, persze, csak a kapu felől tudott fotózni: a boiler és a kád kint a ház előtt, a bejárónál eltűntek a rózsbokrok és a féltett növények, járólapok részben felszedve és félrerakva, mondjuk, legtöbbjük már amúgy is besüppedt a földbe. Apu azt mondta, karácsonyra készülnek el a nagy "luxusváltoztatásokkal" - ez vajon mi akar lenni? Néhány jókora rönk is hevert a kerítés mellett, vajon alátámasztásként használják fel őket? A ház falán végig, egy magasságban lyukak, mögöttük tégla látszik, mit ve...

https://kisrumpf.blogspot.com/2015/11/nosztalgia.html https://kisrumpf.blogspot.com/2015/12/culchies-day-nosztalgia-folytatodik.html

Hűvös, napos, szeles - mondogatja majdnem mindennap a meteorológus a hírekben. Május eleje van, de csak most, az utolsó napokban, éppen a hosszú hétvégére időzítve lett jobb idő. Nagyon el vannak maradva a virágok, a későn nyílt nárciszok még javában sárgállanak-fehérlenek a kertekben, együtt a klematiszokkal, orgonákkal... Tegnap azonban már sok volt a farmer, lehettem volna szoknyában is, annyira meleg lett. Rövidnadrágban kertészkedtem, kapartam a mohát a kövekről, s a felgyűlt földet a terasz kövei közül. Lent a parton zajlott az élet, tömött sorokban parkoltak az autók a közeli utcákban, s szombaton, piac után, csak sokára értem haza, mert belekerültem a dél felé áramló, hosszú hétvégéjüket vidéken töltők tömött kocsisorába. Munka továbbra is akad bőven, le is zártam a könyvet májusra, nem tudok több sütirendelést felvenni. Megembereltem magam, s most már a piacra is csinálok dekorált sütiket. A kávézóban ugyanis nem nagyon fogynak, a bevételt a céges megrendelések dobják csa...

❝One, remember to look up at the stars and not down at your feet. Two, never give up work. Work gives you meaning and purpose and life is empty without it. Three, if you are lucky enough to find love, remember it is there and don't throw it away❞ - Interview with ABC's Diane Sawyer, June 2010  Stephen Hawking-tól van az idézet. Még akkor mentettem el, amikor meghalt. Most eszembe jutott. Amíg távol voltunk, meghalt az egyik piaci kolléga, aki az utolsó percig, görnyedt háttal és botra támaszkodva, de jött a piacra, s árulta a növényeit, s bár már az utolsó időben a cserepeket mások emelgették helyette, de azért ott volt minden szombaton. Váratlanul, álmában halt meg, kegyes volt hozzá az ég. Szerintem írtam is róla korábban, hogy az elmúlt pár hónapban hogyan lett egyre hajlottabb, az az ember, akitől egy kicsit mindig féltem, mert olyan magasról nézett le rám. S olyan távolságtartónak tűnt. Erre most azt mondták róla, félénk volt és visszahúzódó. Lehet, én mindig...

A szokásos utazás utáni mosógépzúgás az aláfestő zene, lassan végzek azzal is. Tegnap a kissé behavazott Wicklow látványa fogadott minket, persze, csak a hegyeken. A beígért erős szél és rengeteg eső szerencsére már azután érkezett meg, hogy este tízre hazaértem a piaci mítingről, s behúztam magam mögött az ajtót. Reggelre a madáretető átkerül a kert másik végébe, tele lett minden vödör vízzel, s szottyanós lett a talaj. Így 6 nap távollét után észrevettem, hogy sok cserépben kétcentisek a tavaszi virágok hajtásai, s hiába Fionn és a közeledő Georgina nevű vihar, minden élénkzöld ás tavaszias. A sziget északnyugati felén bizonnyal más az időjárás, de itt a tenger mellett már inkább idegen a havas domboldalak látványa. Ez volt olyan fura Bécsben. Hogy szürkén feküdt a város, valahogy kifakultak a színek, a hideg megtompította a járdák szürkéjét, a parkok fatörzseit. Úgy tűnt, csak a villamosok pirosa töri meg ezt. A zöld sziget után szürkének találtam Sopront és Bécset. Pedig igen ...

December nyolcadika van. Mária szeplőtelen fogantatásának napja. Hagyományosan az írek ilyenkor állítják fel a karácsonyfát (de van, aki már korábban is ott buzgólkodik a nappali ablakában, s a mi telepünkön is van már vagy 5-6 kivilágított fa- vagy ablak. Ez a nap régebben vallásos ünnepként szabadnap volt, s a vidékiek (" culchies ") ilyenkor lepték el Dublint, mert jöttek bevásárolni az "úri" fővárosba. Ez a szokás a mai napig fennmaradt, pedig már nem szabadnap. Hiába az online vásárlás lehetősége, a vidéki írek tömegével jönnek fel a fővárosba, hogy sok-sok bevásárlószatyorral és papírtáskákkal a kézben ott nyomakodjanak boltról-boltra, hogy aztán kimerülten megtöltsék Dublin rengeteg kávézóját és kocsmáját, mielőtt visszaindulnak a tömött parkolókból vidékre. Hagyomány, mint a mince pie és a tömős gyümölcstorta. Én is megvettem már azt a néhány függőt, amit majd kirakok a lakásban, s aztán kiteszem a kis koszorúkat az ajtóba/ablakba, s ez lesz idén a kará...

Ha néha véletlenül elém kerül egy-egy régi fotó ideköltözésünk idejéből, elrémülök, mennyire megnőttek a kertben a növények - s most nem a kövek között feljövő gazokról beszélek. A díszként az építési vállalkozó által idetelepített standard kerti bokrok fa magasságúak, a borostyán, ami régen még itt-ott szálként futott fel a hátsó falra, ma maga alá temeti, maga alá öleli a hátsó és az oldalsó falat. Remek rejtekhely a madaraknak, a bogyókat pedig a kövér erdei galambok és a rigók eszik.   Ugyanilyen elrémüléssel szoktam néha megnézni régi ismerőseim, osztálytársaim fotóit - nagyon megváltozott némelyik arcvonás, van, akivel igen elbánt az idő és az élet. Ahogy velem is. A kerek, kislánykori hörcsögarcom megereszkedett, nagyagyáméhoz hasonló kis hájdudorok lódnak a nyakam felé, amiket talán kitartó kalóriaszámlálással el lehetne tüntetni - a Tennivalók listáján ez is szerepel. A sima, már nem pattanásos bőröm még megvan, hiába, kenem lelkesen csodaszerekkel, hogy legalább...