"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Ez a mai hír megmolyosogtatott. Gondoltam, megosztom Veletek, nem tudom, olvastok-e új-zélandi híreket, most, hogy Mao-n nyaraltok. Az Index jelentette, hogy "öregkorára nyerte vissza szexuális étvágyát az őshüllő". Muszáj volt rákattintatni, mert valami azt súgta, erről az őshüllőről én már hallottam. S lőn. Jól sejtettem. Henry a cikkben említett állat, egy tuatara, vagyis hidasgyík (a cikk szerint). Henry-t mi is láttuk Invercargill-ban (ott a cikkben említett Southland Museum), a Déli-szigeten, és jót szórakoztunk azon, hogy míg ott voltunk, nem mozdult. Egyáltalán. Illetve, amíg körbejártuk a múzeumot, megnéztük a kiállításokat, addig Henry mindössze néhány fokkal odébb fordította a fejét. El sem tudom képzelni, hogy képes szerelmével üldözni a társát. Amúgy Henry volt az egyetlen, akiről képet raktam be a beszámolómba, amit azóta apósom felhasználóbarát beszámolóvá dolgozott át, hogy olyanok is élvezhessék, akik nem beszélnek angolul. Eléggé teleszórtam sok kis angol(o...

Hírek a kávézóból: Jennie, a manager augusztus 23-án dolgozik ott utoljára. Szeptembertől Galway-ban, a NUI-ra fog járni (National University of Ireland), tolmácsolást és fordítást tanul. Mint elmondta, mindig ez volt a vágya. Nagyon fog hiányozni, gondos, mindenre odafigyelő manager volt, akit néha maga alá temetett a sok munka. Könnyű volt vele kommunikálni, legjobban úgy jellemezhetném, hogy odafigyelt arra, amit mondtak neki, és aszerint dolgozott. Azt ígérte, utódját majd alaposan meg fogja tanítani arra, hogy velem hogyan tartsa a kapcsolatot, hogy az mindkettőnknek jó legyen, hehe. Myles (lásd fotó, éppen Guinness-es marhagulyást készít), a szakács, szeptember 18-án megy el, utazgatni a világban, először Ázsia, majd NZ felé, ahol a nővére él. Ott lesznek egy évet, aztán visszajönnek Írországba, de nem biztos, hogy Dublinban telepednek le. Ezek a nem túl jó hírek illettek a mai naphoz, mivel egész nap esett, és felhős volt az ég. A levelibékák szerint ilyen lesz az idő egész hé...

Ugye, az már valahol perverzitás, hogy az ember a saját férjével Messengerezik, úgy, hogy egyikük a nappaliban, a másikuk pedig a dolgozószobában ül a gép előtt? Modern idők... Köszönöm a kedves versikét a blogodon, jól szórakoztam. Nehogy azt hidd, hogy néhány évi lelkes sütés után mindig minden sikerül. Főleg nem egy olyan botcsinálta "cukrász"-nak, amilyen én vagyok. Mesélhetnék Neked arról - a régi blogon is megörökített - Fekete-erdei tortáról, amelyiknek a tésztája egyszerűen szétesett sütés után, s amelyet össze-vissza kaszaboltam egy nagy késsel, dühömben, mondván, ha már lúd, legyen kövér. V. ette meg a romokat. Ráadásul megrendelésre készült, időre, nagyon stresszeltem, amikor újra nekiálltam megsütni az alapot. Márpedig stresszelve sütni nem az igazi! Nekem a sütés/főzés általában kikapcsolódást jelent, pihentet, megnyugtat, kivéve, amikor az eszközök nem akarnak engedelmeskedni a kezemnek, s mondjuk, a frissen vágott hagymakarikák a földön kötnek ki. Vagy itt ez...