"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Elképesztő, hogy mennyire meg tud viselni egy kudarc. Anyák napjára sütis ajándékdobozokat állítottam össze: egy dobozban öt, tenyér nagyságú sütemény, három nárcisz és kettő Anyák napi díszítéssel, szalaggal átkötve... egy fogyott el a piacon. Az ugyanúgy 5 darabos, csak nárciszt tartalmazó, de celofánba pakolt sütik ötven centtel kevesebbért mind elfogytak. Ki érti ezt?! Csak nem a Mom felirat volt a gond, Mum-ot vagy Mam-ot kellett volna írnom, mert a Mom az inkább amerikai írásmód? Vasárnap este, útban hazafelé szedtük össze a megmaradt cuccaimat (nem sok volt amúgy). Hazáig keserű nyálat nyeltem, nem értettem, a dobozok teteje celofán volt, láthatók voltak benne a sütik, s mégsem voltak népszerűek... S éjjel, nyilván ennek a kudarcnak a hatására azt álmodtam, hogy szép lassan kiutáltak a piacról, panaszos levelek születtek ellenem és a termékeim ellen, s végül önként hagytam ott őket....  Főleg az bántott, hogy elég nagy energiát öltem szokás szerint a d...

Most már annyi mindennel vagyok adós - emaileken kívül is -, hogy csuda. Van egy félkész írásom Myrtle Allen-ről és az ír konyhaművészetet megváltoztató szakácskönyvéről, nem tudom, mikor fejezem be... Vannak kiválogatandó és felrakandó fényképek.... s emellé az Élet, nagybetűvel, a Munka, szintén nagybetűvel... Ma reggeli fegyvertényem az volt, hogy megkötöttem az autóbiztosítást Julie-ra, így most már nemcsak az én nevemen van, de én vagyok a fő biztosított is. Persze, nem vagyok olyan kőkemény és határozott, mint az uram, így a simabeszédű ügynök rábeszélt valami extra biztosításra, hogyha bármelyikünket baleset érné, akár kocsival, akár azon kívül. Szerencsére az elrebegett halványka igenem csak 30 extra euróba került, s remélhetőleg az uram ezért nem harapja le a fejem. A Munka terén annyi változás van, hogy ugye, Miceál felmondott. Sokáig, távozása napjáig azzal kábított minket, hogy egy új, brazil grillbárban lesz manager, aztán amikor kezébe nyomtuk a búcsúajándékot, c...

Amikor még eszembe sem jutott, hogy valaha majd itt fogok élni, láttam egy ír filmet, The Field (A legelő) címmel. Az egyik legismertebb ír filmek közé tartozik, két kedvencem is játszik benne, a néhai Richard Harris és az egyáltalán nem néhai John Hurt. Utóbbi - állítólag -, a hozzánk közeli Roundwood falucska egyik kocsmájának rendszeres látogatója volt, mert - jó pár ír és angol hírességhez hasonlóan - családjával Wicklow megyében élt, míg el nem vált, s el nem költözött Angliába. Aprócska érdekesség még, hogy a filmben szerepel Malachy McCourt, aki Frank McCourt, a nagy sikerű Angyal a lépcsőn írójának testvére. Ő szintén írt a gyermekkorukról egy könyvet, A Monk Swimming címmel. (A könyv fura címe onnan ered, hogy Malachy gyermekkorában félreértette az "Üdvözlégy Mária" egyik sorát, mely angolul így szól: "amongst women"... Ha valaki nem ismeri a filmet, nézze meg, ha teheti, mert sokat elárul az írek földhöz való viszonyához. A filmben a keményfejű, kevés szav...