Viharok szezonja

Eljött a harisnyák ideje, a gondosan derékra rétegezett ruhadarabok ideje, előkerült a szekrényből a sapka-sál, Pistike nem megy ki a hidegbe jól lefedett testrészek nélkül. Sőt, a legközelebbi piacra már kesztyűt is viszek, mert a most szombati piacon az álldogálásnak és a vad huzatnak köszönhetően pirosra fagytak az ujjaim. Már csak azért is mosogattam sűrűn, hogy megmelegedjenek. A hideg ellenére még így is akadtak, akik kiültek teázni az épület elé!

A legbájosabb látvány egy kis totyogós gyerek volt, aki először is levert egy jókora hisztit, mert nem ülhetett le bent egy asztalhoz, vagyis inkább az volt a baj, hogy még nem tömhette a szájába az akkor vett pici cupcake-et. Bőgés, üvöltés, így szülei kivitték az épület elé, s elfoglalták az egyik asztalt. Ott félrefordulva a széken elég szemetesen evett a kisgyerek, bőven szórva a morzsát a gyepre, ami felkeltette egy vörösbegy figyelmét, s a közeli bokorág végére kiülve nézte, mikor csaphat le a morzsákra. A kisgyerek pedig félig telt szájjal mutogatott a madárra, gondolom, "nézd anya, madár!" lehetett, ami gügyögés kijött a száján. A vörösbegyet nem érdekelte a nehezen érthető kommunikációkísérlet, leugrott a gyepre, s szedte össze, ami potyogott. Néha pedig felpillantott, fél szemmel, hogy jön-e már a következő morzsa?

*** 

Az első, névvel ellátott vihar, az Arwen, itt nem okozott se károkat, se havazást, éppen csak fújt a szél, s lengette, összekavarta a kávékuckóban fellógatott papír hópelyheket. Amit bizony nehezen hozott meg a posta az USA-ból. Lassan megtanulom, hogy ne rendeljek se az USA-ból, se Angliából, mert bizony, nem figyeltünk, s már nemcsak a 20 euró érték felett kell vámot fizetni a nyár óta, hanem az alatt is. Érdekes azért, mert az egyik képeslap csomagomat (amiben Stephanie 100. születésnapjára jött a vörösbegyes, egyedi lap), nem vámolták meg, amiben az én karácsonyi lapjaim voltak, azt pedig igen. De legalább nem ültek rajta sokat, online kifizettem a vámot, s két napra rá itt voltak a lapok.

Idén nem lesz ismerős által készített szép fotónaptár, csak lapokat küldünk mindenkinek.

Kitartóan 3 fokot jelzett a hőmérő, egész nap, fent a piacon is, és lent a tengerpart mellett is. Ezért is vettem elő a meleg harisnyát, s a sálakat. S a fűtés is mind gyakrabban kapcsol be napközben, most már tényleg hidegedik az idő, kell majd a dupla paplan. Most már este macska helyett melegvizes palack melenget a tévé előtt, miközben a The Leftovers című sorozatot nézzük. Az első nagyon jó volt, a második kezd egyre több gondolkodást, szimbólumfejtést követelni, egymást kérdezgetjük, hogy szerinted akkor most ez...? 

Szombaton felkapcsolták a város fényeit, most várom, kinél áll majd az első karácsonyfa a telepen. Sajnos, a tavalyi, nagy segítséget jelentő karácsonyi vacsora rendelés nem sikerült, mert a vendéglő idén csak 8 személyes vacsorára vesz fel rendelést. Nincs mese, én fogok főzni, de nem viszem túlzásba, lesz pulykaszelet, csirke, mindenféle sült zöldségekkel, lesz valami halas étel a kedvemért, s az idén először csinálok karácsonyi fatörzstortát.

Erről jut eszembe, a Tesco-ban kerengtem, amikor megláttam valami sárga csíkos dolgot, halomba pakolva az egyik polcon, s a SPONGE felirat ütötte meg a szemem. Hm, kellene pár tisztító szivat a konyhába, s közelebb léptem, hogy megnézzem, mit kapok 2 euróért. Döbbenet, nem szivacs volt, hanem PISKÓTA:

A csomagot én állítottam fel az oldalára egy fotó erejéig, akkor derült ki, hogy sütivel (vagy "sütivel"?) van dolgom, s nem műanyag szivacsokkal. Ezt a csodát rétegelni kellene egy mély edényben zselével, lekvárral, meglocsolni szesszel és felvert tejszínhabbal, s kész a trifle, de nézzük meg alaposabban a Hozzávalók és a készítés dátuma listát: ugye, hogy nem valami csábító, két euró ide vagy oda. Arról nem is beszélve, hogy két euró alatt is simán rittyent az ember egy vajmentes piskótát, s nem kell bele az a rengeteg tartósítószer.

***

Tegnap összehúztam az ajtó elé felgyűlt levélmennyiséget, s egy jókora dobozban lecipeltem a közösségi kiskert komposzthalmára. Már nagyon sötét volt, Manci vernyákolva elkísért, s amikor visszafelé jöttünk, sötét foltként robbant kis a bokrosból a gyepre, s meglepő sebességgel futott utánam. Megérdemelt egy kis dömöckölést a lábtörlőn. Ő már megszokta, hogy a cserepe is levelekkel lett teli, s többször rajtakaptam, hogy azon melegedik, forgolódva helyezkedik a napsütötte sárga halmon.   

***

Izgalmas hétnek nézek elébe: hétfőn megkapom a felső fogszabályzót, juhé. A múltkor a doki nem mondott semmit ezzel kapcsolatban, mármint hogy mit lehet majd enni, fogmosás hogyan, azt mondta, majd mindent a felhelyezéskor. Nem egy bőbeszédű alkat. Majd meg kell kérdeznem, lehet-e egyáltalán hasi MRI-re mennem fogszabályzóval a számban, vagy akkor le kell vetetni? Mindegyik weboldal mást mond.

Szerdán este ismét véradás, friss donorként egyből jelentkeztem, amikor jött az sms. Még lelkes vagyok. Csütörtökön pedig megyünk 3. oltásért. V. írt a házidokijának, s addig erősködött, míg nekem is jut a jóból. Többen mesélték, hogy az oltópontoknál elég káosz van, volt, aki csak úgy odament, s kapott oltást. Elvileg még hetek telnének el, míg sorra kerülnek az ötvenesek, s közben nekünk már eltelt a 6 hónap a 2. oltástól számítva. Kiskapu vagy sem, ide vele, kezdek ideges és gyomorszorult lenni a hírektől, amikor megint felbukkan egy új variáns, és a fene tudja, mi jön még vele. 

S idén megkérjük az influenza elleni oltást is. A Boots-ba mentünk be érdeklődni, kiderült, előtte online időpont-foglalás szükséges, kérdőív kitöltése, medical history, PPS szám, minden nyavalya, mi pedig naivan azt hittük, beesünk a helyi Boots ajtaján, s már oltanak is. Hazafelé jövet két másik gyógyszertár ajtaján is ott volt a kíírás, hogy oltanak, valamelyikbe csak beférünk, ha elmúlt ez a sűrű hét.

Apropó, szerettem volna a héten felrúgni apám orvosát, aki valami idősebb főember, és alighanem még nem tartozott a tanulmányai közé a helyes bedside manner. (Van mostanság ilyen egyáltalán?) Apám ment a soron következő infúzióra, s 3 órás várakozás után (időre ment, hahaha) a doki azzal fogadta, hogy rossz híre van. Na, vajon hogyan hatott ez a mondat a beteg apámra, na, vajon hogyan? Mi is volt az első gondolata? De nem a világvége jött el, hanem csak arról tájékoztatta az a gyökér, hogy elvették tőle a nővéreket (Covid-helyzet, ugyebár), s nincs, aki beadja Apunak az infúziót. Apám lesápadt, már eleve ez a felütés, hogy rossz hír, s aztán, hogy akkor futnia kell még egy kört a háziorvosnál, hogy ott megkapja a gyógyszeradagját. S oda elballagni, időpontot kérni, várni újra... s várni...

S aztán, mint a mesében, egy mentőangyal az égből, huss, megérkezett a maradék egyetlen nővérke, aki apám megnyúlt arcát látva beterelte őt egy üres kezelőbe, feloldotta a csodatévő port, s beadta Apunak az infúziót. Bőgtem, amikor olvastam Apu beszámolóját. Hogy azért még vannak emberek, akikbe szorult egy kis lélek, egy kis jóindulat. Gyakorlatilag a főnöke háta mögött, felülbírálva az ő döntését, beadta Apunak a gyógyszert. S időnként nézett rá, míg folyt az infúzió, s közben végezte a többi tennivalóját. Nem tudom, hogy hívják, de a Jóisten áldja meg. Úgyis őrajtuk csapódik le legjobban ez a borzalom, ez a járvány, s a rengeteg tennivaló a kórházakban. 

"Nothing exciting happening" in Bray

Végre volt egy-két hűvösebb nap, s az éjjeli csípős levegőnek, felhőtlen éjszakáknak köszönhetően teljesen megszínesedtek a levelek, de a szél le is tépte sokukat. Itt az ajtónk előtt is halomban áll, néha egy-egy szélroham odébbtereli őket, aztán a következő megint nálunk épít tornyot belőlük. Még Manci cserepébe is került pár, de szerintem ő még örül is a levélbélésnek.

A szomszédos telken szinte mindennapos a gépzaj: kiszélesítették az utat, valamilyen csatornát is építenek, kissé szürkébb most ott az út a szép magas fák nélkül. Könnyen el tudom képzelni, hogy tavasszal megindul majd az épitkezés is. 

Talán írtam, hogy két szakértőnek (hehe) tűnő csoport is kijött, a management company által megbízva azzal, hogy megnézzék a vízfoltos, itt-ott eresztő ablakokat a telepen. De azóta sem történt semmi, ülnek a seggükön. Felesleges lenne rákérdezni, biztos vagyok benne, hogy a "téli" időjárásra hivatkozva nem fognak csinálni semmit, ez is majd jövőre fog tolódni.

Az Aranykezű Róbert által felkent penészesedés elleni réteg eddig, vagyis 4 évig tartott ki. Megint megjelentek a foltok a munkaszobában, az ablak fölött, és a sarkokban, úgyhogy ideje egy alapos hypós, vagy gombaölős lemosásnak. A légtisztító folyamatosan megy, a párátlanító pedig, ha bekapcsolom, hamar tele lesz. Mindezt persze, megmutattuk, elpanaszoltuk a szakértőknek, de mégis, miben reménykedtünk? Ami itt a telepen súlyos pénzekbe kerül, amit a közös költségből kell kifizetni, az mindig c.s.i.g.a.l.a.s.s.ú.s.á.g.g.a.l készül el. Ha elkészül.

***

Szervezgettük már a karácsonyt, s az hamar kiderült, hogy nem megyünk Valenciába ünnepekre. (De legalább idén is lehet karácsonyi vacsorát házhoz rendelni.) Sőt, sehova sem megyünk. S ahogy múlnak a hetek, ez a döntés egyre jobbnak tűnik. Érnek az újabb lezárások Európaszerte, s páran már telefonáltak a piacra, hogy nyitva leszünk-e egyáltalán, s ha rendelnek, lesz-e, aki teljesítse? A betegszámok úgy 4000 körül szoktak lebegni, hol kicsit kevesebb, hol több, de a NPHET már magasabb számokat jósol, s - nem mondok újat - otthnmaradásra bíztatja az embereket. Nevetséges, de ilyen látszat "megszorításokkal" élnek: éjfélkor be kell zárjanak az éjszakai klubok és kocsmák, s a hotelekben az esküvői buliknak is véget kell vetni éjfélkor. Nem akarják magukra haragítani a mulatókat, a kocsmárosokat, megpróbálnak látszat szabályokat hozni, aminek semmi hatása sincs, de jót lehet csámcsogni rajta. Urambocsá', kimenni az utcára és tüntetni.

A NPHET kérésére a privát és közkórházakban egyaránt halasztanak minden vizsgálatot, kezelést, amit csak lehet, mert - úgymond - készen kell állni az esetleges nagyszámú beteg ellátására, s akkor minden ágyat/személyzetet ki akarnak használni. Így az én kétévente megejtendő felülvizsgálatom is csúszik, Péklegénynél. 

De a megugró számoknak köszönhető, hogy (majd,de remélhetőleg minél előbb) az ötvenesek is kapnak 3. oltást amiről eddig nem volt szó, abba akarták hagyni a hatvanasoknál. Alig várom. Most valahogy sokkal nagyobb odafigyeléssel élek vásárláskor, vagy a piacon, zsebemben állandóan ott fertőtlenítő, s ha valaki tejet önt magának, új edényben új tejet rakok ki, s a másik edényt fertőtlenítem forró mosószeres vízzel. 

S most már eljutottunk oda, hogy gondolkodnunk kell, milyen régóta dolgozik is V. itthonról, vagy hogy mikor is kezdődött ez az egész mert kiesnek a fejünkből a dátumok, még ha nagyon fontosak voltak is. Ha belegondolok hogy van - nem is egy - ismerősöm, akit utoljára akkor láttam, amikor bejelentette, hogy gyermeket vár, azóta babát szült, sőt egyéves lett már a kisfia, akkor azért hiába rohan az idő, két év nagyon sok maszk mögött töltve, úgy, hogy csak fotókon látjuk egymást. S most már nem arról beszélünk, hogy mikor lesz ennek vége, hanem arról, hogy hogyan éljünk együtt a vírussal. Hú, de remek.

A címet pedig egy amerikai sráctól loptam, aki Japánban sétál, s időnként párperces videókat rak fel a sétáiról, amikor is semmi izgalmas nem történik a videón, "csak" folyik a mindennapi élet. Vagyis semmi izgalmas nem történik velünk, "csak" élünk és megvagyunk. 

A hajtás kezdete

De nemcsak temetőlátogatás, és szomorkodás volt a héten. Sikerült szép Paw Patrol-os sütiket nyomtatnom kedvenc olasz kávézónk számára, ahol a séf pár kisfia vasárnap ünnepelte a születésnapját. Alig raktam fel a Facebook-ra a fotót, máris volt érdeklődő egy tucat sütire. Nem is tudtam, hogy ezek a figurák ennyire népszerűek, de honnan is tudnám, mitől jönnek lázba a mai kisgyerekek?

A sütik nagyon jók lettek, s megint megtanultam pár dolgot a nyomtatóval kapcsolatban: A sütinek teljesen laposnak kell lennie, mert azt, aminek mondjuk sütés közben kissé felemelkedett egyik oldala, hiába próbálom egyenletesen lefedni cukormázzal, azt le fogja verni a nyomtatófej arról a 'nyelvről', ami beemeli a sütit a nyomtatóba. Persze állíthatok a nyomtatófej távolságán a sütitől, de azt a minta élessége sínyli meg. Ha nem teljesen sima a süti, a minta esetleg igen finom vonalai az egyik oldalon halványabbak lehetnek. Ezért mostantól a sütik hátoldalát fogom bevonni terítőmázzal, vagyis azt, ami teljesen sima, hiszem az ült a tepsin. 

A legcélszerűbb kör alakú sütire nyomtatni, az a legegyszerűbb. Ahhoz használható a carousel. Lehet állítani a festék erősségén, ha fotót nyomtatunk, vagy egészen halványra venni, ha csak egy körvonalra van szükségünk. S nem győzöm kihangsúlyozni, mennyire segítőkész a hivatalos Facebook-csoport: ott jelen van a cég képviselője, s válaszol ha valamilyen probléma merül fel, de a többi használó azonnal ugrik, s segít tanáccsal, példával ötlettel. Ahogy látom, az esetleg elromlott készülék cseréje sem bonyolult, persze, így is keserves bedobozolni és visszaküldeni a gépet. 

A cég most azon dolgozik, hogy az új festékpatronok szebb fekete és barna színeket nyomtassanak, s wifin keresztül is irányítható legyen a nyomtató.

Tony, az olasz séf, akinek a kisfiának nyomtattam, mondta, hogy a Paw Patrol figurák most nagyon menők, mert nemsokára kijön velük egy új mozifilm. Szerinte kapósak lennének az ilyen figurákkal díszített sütik. Szombaton megkérdeztem a piacon, árulhatnék-e ilyen sütiket. Muszáj volt megkérdeznem, mert végül is nem én rajzolom a sütikre a figurákat, mondhatni, szalagmeló, lehet, hogy nem tetszett volna nekik. De megkaptam az engedélyt.

Árat is emelhettem, hurrá. De ami különösen jól esett, az az volt, hogy kérdezték, nem sütök-e több kenyeret. Amióta kis félkilós, csinos vekniket sütök a pizzavasak segítségével, az első félórában elfogynak a kis veknik Jobban tetszenek a vegvőknek, mint a félbevágott kilósak. Úgyhogy jövő hét végére már többet készítek. Már megrendeltem az extra kelesztő kosarakat, szerencsére az egyik Real Bread-es pék árul ilyesmit.

S a héten el kell készíteni a mintasütiket a piacra, hogy felvehessem a rendeléseket. A Facebook-on át már nem veszek fel semmit, befutott pár ház rendelés, az Üzemből is várok még, de az időmet a piacnak és a rendszeresen rendelőknek tartogatom. Idén a születésnapomon, 18-án lesz az utolsó piac, utána nem tartunk már extra piaci napot. Úgyhogy egy hónapom van ahhoz, hogy mindenkinek teljesítsem a kérését. Amit lehetett, hozzávalókat, csomagolóanyagokat, megrendeltem, szalag kell még, minden más megvan. Megtanultam a tavalyi kapkodásból, hogy a karácsonykor népszerű termékeket korán be kell szerezni. Amióta eljött a Brexit ideje, fel kellett adnom egy kedves beszerzési forrásomat, s helyette a francia Meilleur du Chef oldaláról rendelek. 

Elkészültem a mince meat-tel is, azzal az alkoholba és fűszerekbe áztatott szárított gyümölcsös keverékkel, ami a mince pie-okba kerül. A karácsonyi gyümölcstortákba való gyümölcsök is beáztatva: idén sötét rumban és konyakban áznak. A héten elkezdem kisütni a 6 inches tortákat. 

***

A szomszédban megkezdődött a fák kivágása. Egyelőre csak az út mentén lévő, már régóta megjelölt nagy fáktól szabadultak meg, eész nap zúgott a fűrész, aztán pedig az ágdaráló.  Amikor egyszer arra sétáltam, láttam a csonkokat, azokat később egy markológéppel erőltették ki a földből. Kiváncsi vagyok, maga az építkezés mikor kezdődik meg.

***

Apropó, a fogszabályzóra várnom kell, november végén raknák fel. Addig nincs időpont. Ugrásra készen állok, ha lenne lemondott időpont. Hétfőn az időmet jobbára egy asszisztenssel töltöttem, aki egy fura szerkezettel végigfotózta a fogsoromat, s szép 3D-s modell tűnt fel a képernyőn, amit én is megbámulhattam. Megkaptam a papírkát, hogy írjam alá, persze tele van ijesztő lehetőségekkel, mi minden mehet tönkre, s hogy ennek ellenére vállalom a kezelést. Csudás. Ha nem sikerül lehúzni a szemfogamat, a 6 hónap után még mindig mondhatom, hogy köszi, ennyi volt, vagy megszabadulhatok tőle s lesz helye egy hídnak, vagy beültetett fognak, de ettől a hideg ver. Remélem, hajlandó lesz megmozdulni, s nem tesz ki mindenféle továbi kellemetlenségnek. Kiváncsian várom, mennyi idő lesz megszokni, fog-e fájni, feszíteni, hogyan tudok vele enni. El vagyok rá készülve, hogy a pépes ételek lesznek a legjobb barátaim.

***

Hogy ne legyen olyan felhőtlen a hangulatom dekorálás közben, a Ministry for the Future c. hangoskönyvet hallgatom. Nagyon érdekes, s időnként komoly odafigyelést igényel, hogy a gazdasági és financiális dolgokat, ötleteket megértsem. Fura közben Mikulásokat és hópelyheket rajzolgatni, miközben a könyvben katasztrófális felmelegedésről, ivóvíz elfogyásáról van szó. Az biztos, hogy egyre jobban örülök neki, hogy nincs gyerekem... bár ott vannak öcsém fiai, és a család ifjai, ők vajon mennyit fognak fel a közelgő problémákból? Nem hiszem hogy felhőtlen örömmel néznek a jövő elé. Ilyenkor azért megértem Greta Thunberg frusztrációját.

Remembrance Sunday, 2021

Idén csütörtökre esett az Armistice Day. De csak vasárnap volt időnk kiautózni a német katonai temetőbe. Ahol már túl voltak a megemlékezésen. Pár srác üldögélt fent a temető felett, a dombon, a kereszt tövében, nagyon remélem, nem vandálok. Némán nézték, ahogy lent, a sírok között egy egyenruhás, mellkasán sok kitüntetést  viselő ember papír nefelejcsekkel díszített kis fakereszteket rakott ki a sírokhoz egy német feliratú szövetszatyorból. Egy másik katonaruhás egyén a telefonját nyomkodta a kápolna előtt.

 

Köszöntünk, leraktuk a virágot H. Rumpf sírjához, álldogáltunk egy kicsit, s készült egy lopott fotó is a katona bácsiról, aki mosolyogva bólintott oda, amikor megérkeztünk. A német nagykövetségről jöttek. Már ott volt a koszorújuk az emlékműnél. De nem csak a nagykövetségéé, hanem például az ír haditengerészettől volt ott egy, trikolórral befont koszorú.

A kiültetett virágok megvoltak még a síroknál tavalyról, s ápolt volt a sírokhoz vezető köves út mellett a pár virágágyás is. Nagyon szép volt a környék, az egész völgy, a felhős ég ellenére: a rengeteg arany-barna-sötétzöld színű levéllel a fákon, a lehullott arany tűlevelekkel az út mentén, itt-ott a kertekben vöröslő japán juharokkal. Ködöcskék szálltak fel a dombtetők fölött, csendesen lapultak a farmok. Eszembe jutott a katonai temető, Arras külvárosában, mert elmentem megnézni, amikor jöttünk hazafelé: meglátogatni egy angol költő, a 39 éves korában, az I. világháborúban elhunyt Edward Thomas sírját. Azt a rejtett kis zugot három felől lakóházak és  kertek közé szorult erdőcske határolta, s egy keskeny kis ösvényen lehetett odajutni, az irányvezető tábla szinte rejtve a kiváncsi szemek elől. Háromszor körbeautóztuk a környéket, mire megtaláltuk, akkor is csak azért, mert bementem egy éppen nyitva lévő gyógyszertárba, s egy - angolul valamicskét tudó fickó - tőmondatokkal és kézjelekkel elmagyarázta, hol találom a kis temetőt. Ott készült a fotó. 

A temető egyik kapukővébe egy kis füzet, amolyan vendégköny volt berakva, be lehetett írni látogatásunk célját: nagyon sokan a költőt látogatták. De egy másik könyvbe is be lehetett jegyezni, ha meghalt valakink a háborúban katonaként, s a sírját keressük. Emailcím megadása kellett, majd írnak, ha megvan a keresett személy a nyilvántartásukban. Feltételezem, hogy hasonló könyv található minden angol katonati temetőben ott, Arras környékén is. Több ilyen kicsi, szántóföldek és farmok közé szorult angol temető mellett hajtottunk el azon a környéken, elég nyomottá tette a hangulatot.

Thomas természeti képekben gazdag, megkapó verseket, gondolatokat írt, rengeteget sétált, gyalogolt, sokszor csak ez segített mély depresszióján. (Egy, a gyaloglásról szóló igen megkapó könyvben ismerkedhettem meg vele, és a műveivel.) Akkor, októberi látogatásunkhoz ezeket a sorokat mellékeltem, egy őszi írásából:

"One standing on a bridge was seized by a Hylean shock, and wondered as he saw his face, death-pale, among the ghostly leaves below. Everywhere the languid perfumes of corruption. Brown leaves laid their fingers on the cheek as they fell; and here and there the hoary reverse of a willow leaf gleamed in the crannied bases of the trees."

(Autumn thoughts)

S itt van még egy kép, ennek a napnak az alkalmából, atyai őseim falujában készült, abból a csöpp faluból is sok férfi odaveszett a háborúkban: 

Kavargó falevelek

 ... köszöntöttek tegnap a piacon: nagyon erős szél volt, ki sem nyitottuk az oldalajtót, amin át kellett volna felszolgálnom a kávét. Alig nyitottam ki résnyire, a szél vadul végigsöpört a hosszú termen, s hozta magával marékszám a leveleket - a hideg huzatról nem is beszélve. Így inkább odahúztam a felszolgáló asztalt a kávézó elé, s afelett adtam ki a kávét annak a kevéske embernek, aki inni akart. De így is fel kellett söpörnünk a rengeteg levelet zárás előtt, ami a fő ajtón át jött be. 

Nem voltak sokan, elég sok sütim megmaradt, még azokból is, amiket mindig el szoktam adni. Ellenben az alma vajból már csak 3 üvegnyi maradt! Ma már listáznom kellett, miket fogok készíteni Karácsonyra, így hamarosan el kell mennem megvenni a szárított gyümölcsöket, hozzá a rumot és  brandy-t, beáztatni a gyümölcsöket, összeszámolni, mennyire lesz szükségem... Jönnek a megrendelések szépen, nincs mese, a mézeseket már most el kell kezdenem sütni. Házpaneleket, legalább, azok szépen elállnak egy légmentesen zárt dobozban. Habkarikát is kértek a piacra, és örülnének nagy mézesházikóknak is. Végre fel tudom használni a rengeteg tojásfehérjét, ami a mélyhűtőben foglalja a helyet. Már néztem, bérelhetnék-e egy hűtőládát, de olyan drága, hogy inkább a légmentes dobozokat fogom beszerezni.

Hét közben megtisztelő megrendelést kaptam. Stephanie 100 éves lesz, s a lánya engem kért meg, hogy készítsem el a tortáját. Citromosat, citrom curd-del töltve, halványsárga cukormázzal vagy vajkrémmel fedve, tetejére ha tudok, rakjak egy vörösbegyet, és krizantémokat, mert ezek Stephanie kedvenc dolgai.

99 évesnek (Miss Hall-nak) már csináltam tortát, most végre lesz egy 100 évesnek szóló tortám is! Úgyis terveztem már, hogy csinálok Stephanie-nak néhány nyomtatott/dekorált süteményt az új géppel, ami az én ajándékom lesz, a torta pedig a családé.

Két új tagunk is lett az elmúlt egy hónapban, egyikük süteményeket süt, a másikuk mintás szövetekből készít előkét, telefontartót, meleg nyakvédőket kislányoknak - éppen időben az ünnepre. Amikor péntek reggel még sötétben szállítottunk, láttuk, hogy az út mentén lévő egyik bolt, ahonnan bérelni lehet rendezvényekhez evőeszközöket, bútorokat, már felállította a maga sötétvörös mű-karácsonyfáját, s a bolt utca felé néző fala tele apró fényekkel... A tévéből dőlnek a hirdetések, kéretlen emailek jönnek termékekkel, s a személyre szabott hirdetések bukkannak fel mindenhol, ahol az ember interneten jelen van. 

***

Eddie a nyomtató alaposan megdolgoztatott minket. A kapott kézikönyvben hiába kattintottam a linkre, nem vitt el ahhoz az ingyenes szerkesztő programhoz, amivel a sütire nyomtatandó képet szerkeszteni tudnám. Volt kétségbeesés. Végül írtam mindkét vevőszolgálatnak, a német és az amerikai félnek is, s mindkettőtől kaptam végül egy kódot, amivel ingyenesen enyém lett a program. Előtte jó alaposan megvizsgálták, s tényleg nem az én hülyeségem volt, mert a link valóban nem működött. Óvatos duhaj módjára több sütit csináltam, mint a rendelt 10 darab, mert négyszögletesre volt szükség, hogy az Üzemtől kapott fotót (közepén a logóval) a sütire rá tudjam illeszteni. S eddig csak kerekre nyomtattam.

Arra mindeképpen jó, hogy halványan rányomtassam a sütikre a kihúzandó alakot, vonalakat.

A színek erősségén még állíthatok.

A siker nem volt teljes, de a nyomtatás alatt megtanultam, hogyan kell a sütit beemelő kart lassabb mozgásra beállítani, hogy ne billenjen le róla a sütemény, hogyan lehet a nyomtatófejtől való távolságot növelni, hogy ne verje le a fej a sütit a karról, s hogyan lehet a carouselt a cégtől kapható tartóba (vagy műanyag poháralátétekre) rakott, az átlagosnál kisebb sütik (vagy makaronok) nyomtatására használni. Mindjárt rendeltem is ilyen poháralátéteket, amelyeknek a hátulján koncentrikus körök vannak, ez segít a süti pontos elhelyezésében. A gép maga méri meg a süti két vége, vagy két oldala közti távolságot, s beilleszti középre a mintát. Csak ugye, sok beállítást magunknak kell elvégezni, így azért van hibalehetőség. Szerencsére a napokban a cég felrakott egy okító videót a netre, s azt végignézve már okosabb voltam a beállításokat illetően. De még mindig tanulni, gyakorolni kell...

Íme egy videó a gépről, ez talán megmagyarázza, hogyan dolgozik. 

Természetesen nem áll szándékomban feladni a kézzel való dekorálást, de amikor fotót kérnek egy sütire, s mondjuk, ötven példényban, akkor Eddie lesz a nyerő. Ahogy apám fogalmazott, lesz favágás munka, és lesz művészi munka.

Első kísérletemre mondhatjuk, lehetett volna jobb is, de a megrendelő elégedett volt vele, szerencsére. A 10 jó nyomtatvány elkészítéséhez 6 sütin kellett kísérleteznem, ezt majd nullára szeretném csökkenteni. Az egyik felhasználó egy poháralátétre ragaszt papírt, s arra nyomtatja ki először a mintát, majd a süteményeket már erre a nyomtatott mintára helyezi rá, így biztosan megfelelő helyre nyomtat a gép. Ügyes ötlet, majd leutánzom!

***

Vénségemre fogszabályzásra fogok járni. A többi fogam mögött ferdén rejtőző egyik szemfogamat akarom lehúzatni a helyére. Eddig nem zavart a foghíj, de most, hogy rendbe tetettem a fogaimat, úgy gondoltam, ennek is sorra kell kerülnie. A doki nem biztatott, azt mondta, vagy le tudja húzni a fogam a helyére az elkövetkező 6 hónap alatt, vagy nem, mert összenőtt a csontommal. Csodás. Ha le tudja húzni, akkor a többi fogamat, másik fogsoromat is hozzápasszítja, mondjuk 1.5-2 év alatt, ha nem, akkor választhatok, hogy békén hagyom-e, vagy kihúzatom és implantátum kerül a helyére vagy korona. Beleborzongtam a lehetőségekbe, nekem az implantátum még mindig valahogy hihetetlennek és ijesztőnek hangzik, így ha nem mozdul, akkor inkább maradok foghíjas. Majd meglátjuk. Idővel minden ilyen dologhoz hozzákomolyodok, pár éve még eszembe nem jutott volna fogszabályzás, pedig lehet, akkor könnyebben ment volna a dolog. Kárhogy mindig utólag okos az ember.

***

Ma egyórás autózásra mentünk a környéken, kihasználva, hogy a tegnapihoz képest szélmentes és napsütéses volt az idő. Péntek reggel, még kora reggel beautóztunk a Powerscourt birtok behajtóján, s most emberek jelenléte nélkül fényképezhettük-csodálhattuk a csodás bükkfák színesedő leveleit. Egy, már golfozó párt láttunk csak, még 8 óra sem volt, de ők már ott húzták maguk után az ütőiket. Egészen más hangulatú volt most a behajtó, a sétálók, autósok, kutyasétáltatók tömege nélkül.

Eddie és Halloween

Módfelett büszke vagyok magamra, hogy időre készen lettem az adóbevalláshoz szükséges Excel-táblázattal, s még nagyobb büszkeséggel állapítottam meg, hogy gyakorlatilag megdupláztam az előző évi profitomat. Igaz, hogy emeltünk árakat a piacon, de nem annak, hanem az extra kenyereknek és a mézesek sikerének volt köszönhető az ugrás. Kiváncsian várom, mennyi adót és mennyi adóelőleget kell majd fizetni a pandémiás év után. S aztán nem ártana ellenőrizni a liszt- cukor- és egyéb árakat.

***

Már éppen leírtam, hogy sajnos, Eddie, a nyomtató várat magára... Levelezésünkkor 5 napos szállítási időt igért a cég itteni képviselője, ehhez képest jött az email, hogy nagyon sajnálja, de csak novemberre tudja a szállítást igérni, mert, ahogy fogalmazott, s elhittem neki -, sorállás van a gépekért. Kértem, ne utalja vissza az árát, tartsa életben a rendelést, egyszerűbb, mint ide-oda utalgatni.

S mire leírtam, hogy jaj, késik, a héten váratlanul megérkezett! Még aznap elsiettünk érte, s hazahoztuk a nagy dobozt. Mivel egész héten nagyon sok munkám volt, nem volt időm foglalkozni vele. Csak an ún. sütiadagoló tálcát csomagoltam ki, ami egy súlyos, jókora fémlap, benne kis mélyedésekkel, amibe bizonyos mérethatáron belül lévő sütiket lehet rakni, s a gép erről a tálcáról veszi le a sütiket, húzza a nyomtatófej alá: egy tucatot, aztán lehet újra tölteni. Meglepően nagy, és súlyos darab, ha a nyomtatóhoz rakom, akkor elég nagy helyet foglal a gép.

Nevettem, mert még néhány mintasütit és egy adag cukormázport is csomagoltak a gép mellé. Izgalmas órák állnak előttünk, mire összerakjuk. Tartozik hozzá egy letölthető program is, amibe betölthetjük a nyomtatandó képet, motívumot, kiszámítja a nyomtatás költségét, számon tartja, mennyi festék van még a patronban, s eltárolja a végzett munkákat (az utolsó hármat). Tartozik hozzá egy több mint 90 oldalas, szintén a netről letölthető kézikönyv, úgyhogy lesz mit olvasni. Regisztrálás után ingyenes terméktámogatás meghosszabbított garancia... van itt minden.

Most már csak össze kell lőni a számgéppel és helyet kell neki találni, s indulhat a kísérletezés. 8 év alatt írható le az adóból, úgyhogy nagyon fogok örülni neki, ha lesz vele végezhető munka! Az Üzem már érdeklődött, mikor fogok vele elkezdeni dolgozni, hm...

***

A héten az Alfás csoport egyik tagja keresett meg, hogy tartanék-e sütős órát egy felnőttek esti iskolájában. Már korábban érdeklődött, hogy csinálnék-e ilyet, óvatosan hümmögtem, mert emlékszem, mennyire izgultam az Üzemben tartott óra előtt, s bár a november nekem már sűrű, de gondoltam, egy estés okítás azért még belefér. Aztán hamar kiderült, hogy ő öt alkalomra gondolt, alkalmanként 2.5 órán át kellett volna tanítani felnőtteket. Nekem egy este bőven elég lett volna, nem tudom a dekorálást, sütisütést stb. ennyi időre elnyújtani, hát még beszélni róla. Kiderült, azt remélte, a dekoráláson kívül mást is tanítanék, a sütés terén, éppen időben lenne Karácsonyra. Nemet mondtam, de nem volt gond, van még egy nő talonban, aki közelebb is lakik (innen egy órányira van az iskola) s aki alighanem gyakorlottabb is az ilyen óraadást illetően.

***

Újra visszatérek a trimmelővel vágott hajhoz, mert az a kedves fodrász, Andrew, aki olyan jól vágta a vékony, semmi kis hajamat, súlyosan megbetegedett, s mint írta, hosszú lábadozás van előtte. Agyhártyagyulladást kapott, lassú felépülés vár rá, ha minden jól megy, s felépül, csak februárban kezd dolgozni. Addig pedig visszatérek a centis hajhoz.

***

Tegnap olyan szép volt a vidék, ahogy mentem az utolsó októberi piac felé. Éppen jött fel a nap a felhők fölé, s mögülem világította be a dombokat, s a hegyoldalt. A piaccal szembeni fák már világos aranyszínűek voltak, mire felértem a két fokkal hidegebb faluba. Meg is álltam bámészkodni az épület előtt, nagyon szépek voltak a színek. Később, amikor a velünk szemben lévő régiségkereskedés kinyitott, s elkezdtek füstölni a kis kunyhó kéményei, a szél lenyomta hozzánk az ott égetett tőzegtéglák savanykás füstjét: teljesen olyan volt, ahogy az átlagember az idilli, kicsit ódivatú ír őszt elképzeli. Aranyló fák, piros ablakkeretes, ajtós kunyhó, a kéményekből kavargó savanyú, mégis kellemes illatú füst, gombák, és félig érett gesztenyék a fűben, még pirosló muskátlik az ablakban, mögötte a szelíden emelkedő erdős, zöld hegyoldal... Már csak pár birka kellett volna a domboldalra, az épület mögé, a domboldalra felfutó építési terület helyett.

A rádióban a halloweeni, bocsánat, samhain-i szokásokról beszéltek, hogy hogyan lett a marharépából kifaragott, mécsessel bélelt lámpásból egy USA-beli kanyarral narancssárga tökből faragott lámpás (avagy what did the Americans ever do for us), s az egykor a fényt házról-házra vivő lámpás hogyan lett az ijesztegés része. Milyen fontos az alma az ünneplés során (a halhatatlanság jelképe, mert aratás után, amikor kezd fonnyadni a kert növényzete, a pirosan fénylő alma örök életűnek tűnik). S hogy milyen közös játékokkal lehetett feldobni a fenyegető éjszakát. Jósoltak almahéjból: az almáról egy csíkban kellett levágni a héját, azt a vállunk fölött átdobni, s az az almahéj alakja utalt jövendőbelink nevének kezdőbetűjére.

A mogyoró a bölcsesség szimbóluma volt. Ezért is adtak még régen mogyorót és almát az ajtón dörömbölő trick or treat!-ező gyerekeknek (akik manapság édességet várnak inkább). Mogyoróból is lehetett jósolni: két mogyorót kellett egymás mellé tenni, közel a samhain-kor gyújtandó tűzhöz, egyik magunkat, másik szívünk választottját szimbolizálta. Ha a két mogyoró csendesen pirult a tűznél, jó jel volt, de ha szétpattantak a hő hatására, az bizony rosszat jelentett a kapcsolat jövőjére, jelenbelire vagy vágyottra nézve egyaránt.

A boltban ma is kapható an ún. barm brack (bairín breac, vagyis teában áztatott szárított gyümölccsel teli, sötét, kenyérsütőformában sült sütemény - persze, a modern korra szabva, teli figyelmeztető feliratokkal (CHOKING HAZARD!), amibe annakidején apró tárgyakat rejtettek el, s akihez az adott tárgy jutott, annak a tárgy megjósolta a jövőjét: a kis gyűrű házasságot, a rongydarabka szegénységet, a bab vagy pénzdarab gazdagságot, a borsó még egy évnyi agglegénységet/leányságot, a gyufa pedig boldogtalan házasságot jelentett. Ezeket manapság kis sütőpapírba tekerve rakják a sütibe, de csak gyűrűt és pénzt rejtenek el benne.

Emlékszem, olvastam egy könyvet, amely a babonás, két évszázaddal korábban élt, szegénységben nyomorgó írekről szólt, elbeszélve egy család nyomorát, amiben (többek között) nem találtak okot egy kisgyerek váratlan, bénító betegségére. Annyira dühített a szereplők babonasága, primitív látásmódja, hogy megutáltam szegény könyvet. Valahogy viszonyogtam tőle, az ott leírt szegénységtől, a babonáktól, a vajákos asszonyt (füvesasszonyt) gyanakodva figyelő falusiaktól, akiknek bezzeg betegség esetén jól jött ugyanennek a - máskor megvetett - nőnek a segítsége. Meg is szabadultam a könyvtől, csalódottan, mert az író első regénye nagyon tetszett.

Maradt néhány vicsorgó, vámpirfogú mézes emberem a piacról, szétosztom ma délután a kenyeresek gyerekei között. Aztán este besötétítünk, s reméljük, senki sem fog az ajtón dörömbölni, s halálra rémiszteni Mancit, akinek alighanem amúgy is megviseli az idegeit a petárdázás.

9.

"A Via Mala! Nahát, az itt van?" - fedeztem fel a megye, bocsánat, kanton látnivalói között a Grand Tour könyvében az ismerős nevet. Elinduláskor az eszemben volt, hogy megnézzem, hol van, de a kódorgások között elfelejtettem. Muszáj megnézni ugyan már erősen késő délután van, de nézzük meg.

Anyám javasolta a könyvet még annak idején. Olvasmányos, romantikus, mondta, szép lehet az a táj. Nos, olvasmányos volt, romantikus, állítólag film is készült belőle, kamaszfejjel lehetett merengeni a benne lévő emberi kapcsolatokon, s elképzelni, milyen lehet a svájci táj ott a hegyek között. 

Sikerült eljutnom oda, ahová neki nem. A táj minden képzeletet felülmúló. A szurdok mélysége szédítő volt, a sok lépcsőzéstől bedurran az ember combja, lefelé remek, visszafelé meg-meg kellett állni. V. nem merészkedik le teljesen, inkább megvár egy padon, neki ez túl sok, szédül. A szurdok alján ott kavarog a Hinterrhine. A sziklák oldalába vágott, a mélységtől korláttal elválasztott ösvény mint egy pincesötétségű folyosó, olyan. Kicsit megállok, bizonytalanul, tovább lehet itt menni, tovább merek menni? Persze, hogy merek, ne bolondozzunk már. Az ösvény végén ismét csak le lehet nézni, egy piialanatra felkavarodik a gyomrom, ahogy öregszem, úgy leszek erre egyre érzékenyebb. De azért lenézek. 

"Anyu! A Via Mala" - suttogom, először halkan, de nincs ott senki, mehet hangosabban is. Hadd legyen közös élmény.