"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

A levegőnek őszi illata van már, főleg reggel és este, közben pedig langyosak a napok. Ma kiültem délután a kertbe, s szinte égette az arcom a nap. Tegnap például 23 fok volt, immáron másodszor mentünk le a partra sétálni. Ami annyit tesz, hogy lemegyünk kocsival, 5 perc, parkolás, majd átülök a tolószékbe, s V. végigtol a promenádon. A legrosszabb az, hogy nem tudok vele beszélgetni, valamint gyakran az én privát zónámhoz képest túl közel tol el emberekhez, akiket ki kell kerülni, vagy akiket rá akar venni arra, hogy ők kerüljenek. Megnéztük a kikötőt, s tegnap, makacsságból visszafelé jövet végigsétáltam a mólón, az alsó szinten, ahol védve voltunk a széltől. 250 m, de nekem eredmény. Rájöttem, hogy még mindig figyelnem kell, hogy leengedett vállal járjak, s ha odafigyelek, a bot is elég, de azért megszoktam V. kezét, biztonságosabb és sokkal jobb is vele menni.  Múlt héten voltunk állatorvosnál, Mantzi megkapta az oltásait, s kiderült, hogy a fülei tiszták, úgyhogy bolhacsípés l...

Oké, akkor most egy panasznap. Az egyik legfrusztrálóbb, ami dühös nyögésekre, és fújtatásra kényszerít, az az, amikor valamit nem tudok megcsinálni. (Mindent nyögdösve csinálok, szó szerint, nem tudom, miért, csak úgy kitörnek belőlem ezek a hangok.) Amikor nem tudok leguggolni, hogy az ágy alól kihajtsam a macskát, mert a vádlijaim merevek. Amikor rá kellett jönnöm, hogy még lábfejtartóval sem tudom lenyomni a kuplungot, pedig V. elvitt autóstul a közeli ipartelep nagy parkolójába, hogy még utoljára vezethessem a kocsimat, mielőtt éjfélkor lejár a biztosítása. Mintha először ültem volna az autóban, nem voltam képes vezetni. Bizonytalankodva nyomtam meg a másik lábammal a pedálokat, gurultam előre pár métert, hiszti, neeem meeegy, aztán ennyi volt.  Amikor nem tudok egy asztalon levő irathalmot szétválogatni, a székből előrehajolva, mert nem bírom tartani a fejem és a nyaktartót utálom, vagy csak lusta vagyok magamra aplikálni. Utálom az álltartóról lecsúszó államat benne.) Minden...

  Avagy: " The baker who likes Japanese whisky and her husband who weeps with gratitude" Nevetgélek itt magamon... ugye, azt igértem, nem lesz ez a blog misery memoir, erre másról sem írok, csak hogy mi történik a nyizige testemmel. Mindig is szerettem kiírni - kibeszélni - magamból a történteket, a régi, már leszedett blogomban is, úgyhogy a tavalyi utazási kalandok folytatására várni kell. Nem utolsósorban azért, mert a mostani fáradtságomra az eredendő lustaságom is rátesz egy lapáttal: a beszámolókhoz naplót kellene olvasni, fotókat válogatni... Könnyebb leírni, min megy egy át itt egy ALS-es beteg. Ki tudja, talán még hasznos is lehet valakinek, s nemcsak aggódó érdeklődést (kiváncsiságot?) generál. Amivel nincs semmi baj, sőt, nagyon jólesik a figyelem. A legutolsó eseményként múlt hétfőn Clontarf városrészben volt jelenésünk, a Central Remedial Clinic-nél. Majdnem egy órás az autóút oda is. Kellemes városrész, igazi leafy suburb a tengeröböl mentén. Azért mentünk, hog...