"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Saját magamnak köszönhetem persze, hogy az algoritmus jobbára tolószékekkel, ALS-sel, macskákkal és politikával kapcsolatos dolgokat dob fel a Facebook-on, s van, amiből tanulok. Pl. hogy hogyan állnak hozzá némely hozzátartozók vagy barátok az ALS-es ember betegségéhez. Van, aki elnéz a beteg feje felett, s úgy kezeli, mint egy süket babát, mert azt hiszi, a bénaság egyben némaságot és elbutulást is jelent. Ilyenben nem volt részem, hála az égnek.  Nekem roppant jól esett, hogy volt, akinek mélyből jövő őszinteséggel kifakadt egy fuck a száján, mint Lynn-nek, az egyébként talpig úrinő piaci kollégának, aki, amikor megtudta, hogy mi bajom, odajött, megölelt, s csak ennyit mondott. "This is shit.... Just...oh, fuck." S volt, akivel egészen komolyan lehetett a halál utolsó fázisairól beszélni, s az hogyan folyik le, mert már eltemetett egy feleséget. Ez némileg megnyugtató is volt egyben, de azért a seggemben a zabszem. De nem csak szomorú dolgokról hallok, olvasok. Vannak hasz...

Szonorú vagyok, mert nagyon úgy néz ki, hogy a klinikai kísérletből, amire jelentkeztem, itt nem lesz semmi. Még Sopronban voltam, amikor elkérték az emailcimemet, de azóta egy email sem jött. A kísérlet hivatalos weboldalán a felsorolt résztvevő városok közt nincs ott Dublin, hüpp-hüpp. Ott már toborozzák a résztvevőket... Itt volt Elizabeth nővér, s azon túl, hogy megszervezi a következő kórházi felmérésemet, majd rákérdez erre is. Ez van.  Szerinte erőt vett rajtam a szabadság utáni levertség, ő úgy gondolta, hogy nekem nehéz volt visszajönni ide, ahol úgymond _a_ beteg vagyok, és szembe kell nézni a mindennapokkal. Én nem éreztem így, de az biztos, hogy kérni fogok valami kedélyjavítót, mert egyre sűrűbben bőgök, s néha még V.-t is meglepem egy-egy indokolatlan kitörésemmel. Ma azért kezdtem elé teljes kétségbeeséssel bőgni, mert nem találtuk a nadrágomat. Az antidepresszáns, amit kaptam, inkább csak arra jó, hogy - mellékhatásként - csökkentse a nyálamat, mint Elizabeth mondta...

Sopronba visszamentünk pár nap erejéig, egyrészt elbúcsúzni apámtól, aki naivan és tudatlanul jobbulást kívánt (eh), másrészt találkozni könyvesboltos barátnémmal, akinek sok kérdése volt,  harmadrészt repülni szerettem volna még öcsémmel, ezúttal a saját gyrokopterén. A beszélgetés a bolt előtti teraszon folyt, ahol fa árnyékolta padon ülhettem, lábam feltéve, enyhe szellő fújt, körülöttünk virágok, könyvek... Olyan szép hely az, emberek jöttek-mentek, néha vásárlók is, idill volt és nyugalom, szőlőlugas. Csak meg-megránduló izmaim és beszélgetésünk témája emlékeztetett rá, hogy nem vagyok egészséges. Beszélgettünk a sztatinról, a különböző növényi cseppekről, amiket később be is szereztem, mert jobb lenne, ha a sztatint feladhatná V. Megoszlanak a vélemények erről a koleszterincsökkentőről, s a mellékhatások miatt inkább letettem, most, hogy visszatértem a rendes szintre. V.-nek azonban még ez probléma. Állítólag nem tesz jót a májnak és az izmoknak, s az én izmaimnak most nem te...