2024. március 12.

Mindenféle szárnyas lények

Kiokosodtam vörösbegyekből. Egyik nap láttam, hogy látogatóm, akit Dotty-nak hívok, a szárnyán lévő barnás foltok miatt, a kezemből kievett magot odavitte a társának, aki a fenyőn ülve várta. Megetette! A társ szárnyrázogatva kérincsélte a kaját, mint a fiókák szokták. Nosza, Google-re fel... Kiderült, hogy Dotty a hím, nem ő a tojó, ahogy hittem, s ez az etetési szokás a társak egymáshoz tartozását van hivatva megerősíteni, fészeképítés, párba állás idején szokásos. Amolyan udvarlási etetés, amit majd folytatnak a fészkelés idején is. Aztán jönnek a fiókák...

Most már akkor tényleg tudom, hogy Dotty a "fiú" és félénk társa a tojó. Ő is ideugrál az ajtó elé, ha látja, hogy jövök-megyek a hálószobában, de nem meri elfogadni az ételt a kezemből, neki ki kell szórni az ajtó elé. Amúgy Dotty néha a kilincsre is ideül, s néz befelé, ilyenkor - hogy a szokása megmaradjon - megyek, s megetetem. Nem mohó, 4-5 napraforgómagot vesz el csak tőlem, egyenként, hideg kis lábaival rendre elrúgja magát a tenyeremről... A magokat befordítja a csőrében, hogy egyenesen álljanak, s viszi a társának, aki vagy a közelben ciceg, mint egy kis egér, vagy a bokrosban rejtőzik. De azért néha maga is eszik, ha leszórom a magokat az ajtó elé. Már elgondolkodtam azon, hogy veszek szárított kukacot, beáztatom, s azt kínálom neki. Kis protein...

S az imént a méhekben gyönyörködtem. Először kettőt láttam meg az előkert már virágzó bokrán, most már négy dolgozik a virágokon. Fura mód nagy örömmel töltöttek el, mert egyre ritkábban láttam méhet, csak poszméhet és egy fura, keskenyebb, gyorsabban mozgó, méhnek tűnő szárnyas lényt. Nem tudom, mi a neve. 

Lehet, hogy a közösségi kert méhei, lehet, hogy nem, mindegy, csak legyen belőlük minél több! 

A Sidmonton Road-on már teljesen kibontották szirmaikat a cseresznyefák, irigyen néztem a két kis előkertet szinte ernyőként beborító fákat. Ki tudja, hány napig virágoznak még... Csak szél ne jöjjön, hadd csodáljam meg még őket séta közben pár napig.

Az úgyenevezett dog violet, sovány ibolya is kezd virágozni, itt az ablak alatt is megjelentek már. Kiváncsi vagyok, Daffodil Day-re, az itteni rákosokat támogató jótékonysági szervezet hivatalos napjára marad-e még virág. Nagyon korán kezdtek virágozni az idén!

Az esős, nyirkos idő nem tesz jót a hangulatomnak, biztos ezt hívják tavaszi fáradtságnak, de sokszor csak aludnék. V. megfázott, tüsszög, köhécsel, de legalább aludni tud éjjel. A kert folyamatosan nedves, még a közösségi kert körül sem mertem sétálni, mert annyira szottyos a talaj. De legalább szegény fenyőmet nem kell öntözni, csak néha adok neki tápot, s drukkolok, hogy az itt-ott ledobott tűi ellenére megmaradjon. 

*** 

Az Anyák Napja előtti piacon 15 dekorált sütit adtam el. Ez is valami, sőt! Igyekeztem úgy rakni a sütis dobozt, hogy az ukrán hölgyét lássák előbb az emberek, az övé legyen szem előtt. Az ő eladását nem rontották a sütijeim, láttam, hogy mindent eladott, ami nyomtatott és festett süti volt. Hurrá. Ezen a héten a Szt. Patrik-napi sütikkel próbálkozom. Ugyan nincs olyan kiszúróm, de próbálok olyan szivárványt csinálni, aminek egyik végében arannyal teli edényke van, az ítteni legenda szerint ugyanis ha az ember szivárványt lát, meg kell keresni a végét, ahol a föddel érintkezik (ez ugye, lehetetlen), de oda van elásva a leprechaun kincse...

2024. március 5.

Újra tavasz

Ahogy visszanéztem az emlékek között, máskor is volt kora márciusi hóesés, sőt, későbben is. De azért mindenkit meglepett, főleg, mert nehéz, nedves hó volt: amikor elmentünk vásárolni aznap, cuppogtak a cipőink a többcentis csatakban, s nem volt előle menekvés. Itt a domboldalon ömlött le a hólé az út mentén, nyelték amennyire csak bírták, a csatornák, s persze, minden kerti edényem igen hamar tele lett vízzel. Később esőre váltott, feltámadt a szél is, s másnap reggelre nyoma sem volt a hónak. Csak a hegyek fejebúbján ült valami koszos fehér sipka, pedig onnan méteres hófúvásokról közöltek képeket a merész arrajárók.

Most megint tavasz van, bimbódzó fák, s a közösségi kiskert legújabb éke, a méhkas is megmaradt, néhány méh már mozgolódott, ki-be repkedett a tulajdonosaik szerint. Elsétáltam arra, de nem láttam őket, igaz, alkonyodott már, gondolom, ilyenkor elmennek aludni a méhek. Csak remélni tudom, hogy megmaradnak, s az időnként feltűnő vandálok sem bántják őket (a kas erősen oda van kötözve, lelakatolva a nehéz állványához, s figyelmeztető felirat is van, s zárt kiskapu, s a nemrég megnyírt sövény ágaiból új sövényt ültettek köréje. 

A vörösbegyek hamar felfedezték, hogy hazajöttem, újra indul  a kézből etetés, sőt! A dolgozószobában pakolgattam, amikor a bátrabb odarepült az ablakpárkányra, s befelé bámulva érdeklődött, hogy akkor mizújs? Azonnal átmentem a hálóba, s kidugtam a tenyerem, tele maggal. Jött enni! Nem tudom, igazából melyik a bátrabb, a tojó vagy a hím, de az egyik még mindig csak a földre dobott magokat hajandó felenni, míg a másik ideszáll a tenyeremre, sőt, ha olyan kedve van, megül rajta 2-3 másodpercig.


***

Az első piacra a szokásos adaggal készültem, kicsit nyögvenyelősen a tíz nap lazítás után, s nagy meglepetésemre a böjt ellenére a sütikkel együtt mind elfogyott. Utóbbiakból pedig dupla adagot csináltam. Jön az Anyák Napja, Szt. Patrik-nap, Húsvét, sűrű hónap lesz. Még sűrűbbé fogom tenni azzal, hogy csakazértis elkezdek néhány dekorált sütit csinálni a piacra is. Az ukrán hölgy sütijei mézeskalácsra vannak nyomtatva, kevés a dekorált, az is egyszerű. Majd jóval odébb, beljebb teszem le a pultra az én sütis kosaramat, vagy másik pultra, távolabb, hogy az övét vegyék előbb észre. 

A kenyerek remekül fogytak, rozskenyérből és szárított paradicsomosból is csinálhatok többet. Nem kell óriási mennyiségre gondolni, de már az eggyel több is nagy eredmény nekem.

S nemrég belegondoltam, hogy már négy évvel ezelőtt volt, amikor a piac bezárt és az országot a Covid szorongatta, s éppen állampolgárok lettünk (ezt sosem fogom elfelejteni) akkor nekiálltam kenyeret sütni a telepi lakóknak. Páran közülük még mindig rendelnek, sőt, van olyan régi piaci kollégám, aki a havi piaci találkozókra mindig kér két veknit, egy másik pedig gingerbread men-t. Erre igen büszke vagyok. Mert megtehetné, hogy leugrik a Firehouse bakery-be, s ott vesz kovászost, de neki az enyém kell.

Állatka, a kovász, vagy ahogy néha hívom, a kis Rohadék még mindig él és virul, 11 éves már.

***

A budapesti látogatás végül is jól sikerült, csak ne lett volna az a sok hülye kék plakát mindenfelé. Napjaink jobbára az otthonban tett látogatásokkal teltek, amit kényelmesen tehettünk meg, egy barátunktól kölcsönkapott kocsival. (Azok az utak...! Rengeteg a kátyú.) Tömegközlekedtünk, ami remek, szeretek villamosozni, nem aggódni, hogy jön-e az a busz, ami Dublinban bizony néha lutri. Hazafelé egy kvíz-estről meglepett, hogy a Parlament világítását éjjelre lekapcsolták, illetve érthető, de a hatalmas sötét lyuk ott a Duna partján szinte ordított. "Benne hallgat a sötétség", jutott eszembe, amikor kibámultam rá és a hiányára. Ugyanez volt a Várral. Ahol sétálni csuda élvezet, de azért kicsit megkeseredik az ember szájíze ha eszébe jut, hogy mit csinálnak vele.

Turista rengeteg!

Sétáltunk a Várban és a Várkert bazárban, ahol megy az építkezés, egy kiállítóterem hasztalan keresése közben még a Felix étterembe is beinvitált bennünket a maitre d', igaz, nem volt semmi nagyfejű NER-es jelen, akit zavart volna a plebs jelenléte. Csodás húshűtőszekrényt csodáltam meg, s pár képet, mert odabent éppen kiállítás volt, még brosurát is kaptunk. Nem maradtunk ott ebédre...

Könyvet most nem vettünk, kézitáskával utaztunk.

Sopron még élvezetesebb volt, öcsémékkel elmentünk forrásvízért a Szalamandra-tóhoz, ahol a meredek lejtőn visszafelé többször meg akartam halni, de a kora tavaszi erdő levegője, hangjai nagyon feldobták a hangulatom. 

Később meglátogattuk barátnőmet Hegykőn, megismerkedtem a mudi kutyájával, s férje racka juhokkal és vörös szarvasmarhákkal benépesített birtokával. (Amin jót mosolyogtam, mert nemrég derült ki, hogy egyik kedvenc hentesboltom új nevet kapott, Vörös Üszőnek lett elnevezve itt. Scarlet Heifer!)

Rövid autózás a Fertő Nemzeti Parkban, kilátás a Schneeberg felé, naplemente, hazafelé szálló libacsapat... Szégyen- és gyalázat, még sosem jártam ezen a környéken. A házukban többször voltam macska- és kutyafelvigyázóként, ifjabb koromban, de még sosem jártam kint a tónak ezen a vidékén. Közben megtudtam, hogy lehet kapni pénzbüntetést olyanért, hogy "illegális erdősítés", de a fasor, amit barátnőmék ültettek telekhatárként, engedély nélkül, köszöni szépen, megvan, hála új tulajdonosának, aki megtartotta a ma már igen magas fákat.

Anyám születésnapjáról a tó vizétől távol kellett megemlékezni, nem dobhattunk bele rózsát, hála szülőhazám jelenlegi uralkodó családjának és az általuk kitalált építkezési projektnek.

Májusban újra megyünk, ezúttal autóval. A kompjegyek ára megugrott, naná, mi lett olcsóbb az elmúlt években?!

2024. március 1.

Márcus 1.

Földig hajoló vagy eltört szárú nárciszok, a fenyő tűi között összetapadt, marokban álló nedves fehér tömeg, a krókuszok nedves lila rongyként elheverve a cserepük szélén. Március 1., éjjelre havat mondtak, reggelre érkezett meg. Előző este meglepően hideg volt már, különösen a napközbeni langyossághoz képest, de Manci még mindig a szellősebb dobozában várta a kaját, hiába próbáltam rábeszélni a melegebb, béleltebbre. Bezzeg most, még reggelizni sem jött elő, csak pislog lustán, ha odakopogok neki az ablaküvegen át.

Szállítottunk kora reggel, még sötétben, akkor még nagy nedves pelyhek hullottak, át-átcsapva esőbe, de már lassan sebességre intett a tábla az M50-es felett, óvatosan haladt a forgalom, csúszos volt itt-ott az út. Dublinban eső, de visszafelé a feljebb fekvő városrészeken már kezdett gyűlni a hó a gyepen, Bray-ben pedig - mikroklíma, magasság - csak esegetett. Egészen reggelig, amikor a fáradtszürke világosságot fehérré tette a lendülettel megérkezett hóesés. Ötpercenként mentem/megyek ki a páfrányról lesöpörni a havat, s egy kerek lapot tettem a közepébe, hogy a szára közepén, ahonnan  a friss levelek bújnak elő, ne érje fagyos hó. A fenyő védi a kényesebb növényeket, amit lehetett, fedél alá raktam.

Ez így lesz délig, kora délutánig. Remélem, holnapra eltűnik, mert bár szép, emlékeket idéz és jó kinézni rá, azért inkább ne most essen, ha lehet, amikor piacnap van, az első a rövid szünet után (Bp-en voltunk) és Stuart-ék háza előtt a japáncseresznye már virágzásra kész.

2024. január 29.

Szél és eső

Végre elvonultak a viharok (egyelőre), most "csak" a szokásos szélerősséggel kell megbirkózni. S hozzá a rengeteg esővel. Egész nap esett, hallgattam a nagy csöppek koppanását a szellőző tetején, s valahányszor kinyújtottam az ajtónyíláson át a tenyerem Dotty-nak, a vörösbegynek, tele maggal, elázott a pulcsiujjam. De meglett a szoktatás eredménye: Dotty néha már 2-3 másodpercig is megül az ujjaimon, s csipeget, miközben párja ijedten ugrál a teraszon, s a Dotty által levert magokat szedegeti össze.

***

Mozgalmas hétvégénk volt. A szárítógép bedöglött a múlt héten, amikor el akartam indítani, enyhe torokhangon hörgött, meg sem rezzent, ellenben olyan büdös szagot produkált, hogy ijedten téptem ki a fali csatlakozóból a dugóját, nehogy lángra kapjon, mint egykor a szomszédunké, aki valósággal kirugdosta a házból a büdös füstöt árasztó lángoló masinát. Tíz éves Candy gép volt, használtan vettük, de nem vártam még a a halálát. Másnap elmentünk megrendelni az újat, ami szombaton meg is érkezett. Ma már szárítottam is vele, s meglepve vettem tudomásul, hogy hatékonyabban és gyorsabban szárít, mint a régi. Miért voltam meglepve, nem tudom, nekem már ez a Candy gép is maga volt a csoda, s a kényelmes magas fokát képviselte.

Szintén tíz éves tévénk ugyanerre a szombat estére időzítette a maga halálát, a LED-es képernyő felső egyharmada elsötétült, s a neten talált összes tanács ellenére sem volt hajlandó magához térni. Vasárnap tehát tévé-vétel volt a soron. Amilyen szerencsém volt, a tévéhez féléves Disney+ előfizetés is járt, így tegnap már el is merülhetem a The Bear első évfolyamában. A szokottnál nagyobb és élesebb képű képernyőn még kapkodóbbnak, pergőbbnek tűntek a sorozat eseményei, s kis híján nosztalgiám lett a kávézóban töltött évek iránt. De hamar elmúlt. Elég kívülállóként nézni a konyhai sürgést-forgást, főzések és sütések okozta stresszt.

***

Szomorúan vettem tudomásul, hogy kedvenc liszt-forrásom, a csomagolásmentes bolt Bray-ben bezár(t). Ha bio rozs- vagy tönkölyliszt kellett, rájuk mindig számíthattam, még kedvezményt is kaptam. Sajnos, nincs elég vásárlójuk, s két év után bezárnak a hónap végén. Kissé nehéz szívvel mentem hozzájuk elbúcsúzni. Rengetegen voltak bent, kicsit úgy éreztem magam, mint egy sírrabló, aki még utoljára alaposan bevásárol, de nyilván örültek, hogy megszabadulnak a készlettől. Elhoztam az összes köménymagot (mostanában a rozskenyérnek keletje van, s sehol nem találok a boltban köménymagot nagyobb kiszerelésben), eljött velem saját edényében a maradék szezámmag, s majdnem az összes szappan és samponszappan. Szerintem az elkövetkező egy-másfél évre el vagyunk látva ilyesmivel. Megkaptam még a maradék tönkötlylisztet is, s megvettem egy szép nagy üvegedényt, amiben most az Isomalt cukrok laknak, várva, hogy Bálint-napi szívekbe kerüljenek (remélhetőleg). 

Kérdeztem a tulajt, nem tudja-e a készletet átadni a szomszéd városka hasonlóan csomagolásmentes boltjának, de kiderült, azok nem függetlenek, hanem egy ausztrál (!) lánc tagjai... Angliából hozatott dolgokkal. Nahát. Legközelebb Dundrumban van független bolt, de sajnos, lisztet nem tartanak, majd körül kell néznem, hova menjek, ha kifogyok a 25 kiló rozslisztből. Emlékszem, régebben volt egy amolyan gazda-bolt Dun Laoghaire-ben, ahol mintha rendeltek volna nekem lisztet, majd megnézem őket megint, így tizensok év után, hátha még ott vannak...

***

Még mindig tart ez a januári semmilyen érzés. Legszívesebben egész nap ágyban lennék, egy jó könyvvel és teával. Amikor végre ráveszem magamat/magunkat egy gyors sétára, akkor jólesik a friss levegő, még ha hideg is, és szeles is az idő, de ez a sötétség, az egész nap felhős ég nem tesz jót a hangulatomnak. Pedig most már aztán nem lehet halasztgatni, kezdődik a szezon. Már van rendelésem márciusra is, esküvői sütik, szerencsére a visszafogott dekorációjú fajtából, akvarell módszerrel dekorált sütiket kért egy, a kávézóban megismert cukrászleány, március végén esküsznek. 

S kinyílt az első nárcisz az egyik cserépben! A vörösbegyeket két napig nem láttam, csak a hangoskodásukat hallottam a kertből s az egyik cinke jellegzetes tavaszi énekét. Úgyhogy vegyük így: tavaszodik!

2024. január 22.

Isha....

Manci nem az a fajta, akit eső vagy szél elriaszt a vacsorájától, legfeljebb beleül a kosarába, dobozába, s úgy várja, hogy megetessem. De tegnap, amikor Isha, az alaktalan istenségnek elnevezett vihar itt üvöltött a város felett, úgy kellett kioperálnom a búvóhelyéről, s behozni enni. Annyira zajos volt a másfél napig tartó vihar, hogy a kajáért bátor macska nem mert kijönni az ajtó elé.

S most nem viccelek vagy túlzok, ez a szél üvöltött.

Szomszéd néninél feldőlt a lánya labdáit, sporteszközeit tároló műanyag "üvegház", s néhány cserepe bánta a vihart. Olyan hétvége volt ez, amikor nem mozdultunk ki sehová, újságért is csak kocsival mentünk, mert szakadt az eső, hordta a szél rendesen. Nem csoda, hogy az ez évre kitűzött séta-mennyiséggel erősen el vagyok maradva. Az időhöz képest meglepően enyhe volt az idő, 13 fok, ami ma megint lecsökkent 9-re, de a barométer lassan visszamászott a megszokott mértékre, s most már a fürdőszobai ventillátor sem kínlódik a szél miatt.

Ellenben alaposan beáztunk. Szemből nem folyt be annyira a víz, de oldalról, ahol telibe kapta az esőt az ablaküveg és a keret, két saroknál, ahol nyilván valamilyen okból rossz a szigetelés, vagy egyéb hiba áll fent, befolyt a víz. Többször kellett kifacsarnom az odatett ruhát. Sőt, most az ablak felső sarka is eresztett, ahol már régen látszottak az ázott foltok, de most látványosan folyt be/le a víz, kis csíkban, mintha örökké könnyezett volna. Kénytelen voltam a fakerethez odaszögezni egy összehajtott ruhát, hogy az fogla fel a vizet. Így legalabb a fal nem ázott. 

Reggelre minden tele volt a kertecskénkben letépett levélfoszlányokkal, ágakkal, de amint csendesedett a szél, és elvonult az eső, madaraktól lett hangos a kert. Olyan nyüzsi volt, öröm volt nézni. A vörösbegy - alias Dotty - már azonnal odaszáll a kezemre, s mindjárt el is rúgja magát egy-egy maggal a csőrében. Nevetnem kellett mert nagyon hidegek voltak a kis lábai! Ezt megcsinálja háromszor-négyszer, majd elrepül, cinkéket kergetni az etetőről. Amit egyébként ő is tudna használni, de szerintem lusta odamenőverezni magát a mókusbiztos etető rácsai közé.

***

Elmentem megint a Lidl-be, s alaposan bevásároltam azokból az Isomaltból készült cukrokból, vettem áttetszőt is, nagy terveim vannak velük Bálint-napra...

***

Közben kiderült, hogy a korábban emlegetett könyvből apám majd kap tiszteletpéldányt, amit az író személyesen fog neki elvinni. Az USA-ban már megjelent a könyv, s írója egy másik közreműködőnek már küldött egy kötetet, ami után vámot kellett fizetnie a címzettnek... Így a többit az író maga fogja elvinni Magyarországra, a magyar fordítás megjelenésének alkalmából, júliusban.

2024. január 17.

Óóóó, hideg van

Itteni mértékkel... -1 Celsius itt a parton, lefagyott szélvédők, amiket még délben is kaparászni kell, ha el akar menni az ember vásárolni. Havat is igértek, esett is, a sziget északi részén, mutatta a levelibéka, merre kanyarodik a sarki hideg farka, erre felénk nem fog esni hó, de máshol, északon és Angliában, no ott fog. Vagy már esett is.

Ez persze, nem azt jelenti, hogy ne fáznánk, a fűtés is sűrűbben kapcsol be, én pedig próbálom nézni a pozitívumot ebben is. A vörösbegy most már magabiztosnak nevezhető mozdulatokkal ugrál oda a kirakott kezemhez, nyilván éhes, csippenti le a tenyeremről az őt érdeklő magokat. Néha akkor is megjelenik, s egyből ideül az ajtó elé, amikor mozgást lát az ajtó mögött, nem nekem kell ajtót nyitnom, s nézegetnem, hogy itt van-e a közelben.

Azért kebelbarátok még nem vagyunk, nagy szánysurrogással távozik, ha véletlenül megmozdulok, s rájön, hogy a kézhez egy test (nagy test) is tartozik. De már kiülhetek az ajtó elé, a lényeg, hogy a kezem közel legyen a talajhoz, s ideugrálva lássa, mi van benne.

Rárepülni még nem mer.

S arra is felfigyeltem, hogy megtalálták az előkertből a háztömb előtti fára átrakott etetőt. Sőt, az imént azt is láttam, hogy a Manci által hátrahagyott macskakaját is megdézsmálta egy kis vörösbegy. Hogy az én haverjaim egyikre volt-e (kettő jár a hátsó kertben), vagy egy másik, nem tudom, fogalmam sincs, mennyi az egy négyzetmérerre eső vörösbegyek száma a környéken. 

***

Apám négy évvel ezelőtt pár napig találkozgatott egy angol* íróval, aki a Pán-Európai Piknikről akart könyvet írni. Apu egy csomó anyagot másolt és mutatott neki, tolmács segítségével leveleztek egy darabig, aztán...

(Míg ezt írtam, megint itt ugrált a vörösbegy a bejárati ajtó előtt, s megnézte, maradt-e még kaja a macska táljában. Ajtót nyitottam neki, s kiszórtam pár apróbb darabot, s a bátorságáról úgy ítélem meg, hogy az én egyik haverom volt. Igaz, ugyan, hogy lelkes ugrálása közben laposra ugrálta a dísz ciklámenjeimet, de oda se neki. Felkapott egy kis szárazkaja-darabot, s most azon nyammog valahol.)

... az író igért egy ajándék kötetet a készkönyvből Apunak, de azóta sem jött erről hír. Apámnak ajándékozta egyik korábbi könyvének egy példányát, amely a határok térsadalmi szerepéről szól, 9/11 után, s azt Apu lelkiismeretesen el is helyezte a Piknikről szóló állandó kiállítás egyik ... "vitrinében". ("... ami a legkorszerűbb elvek alapján készült, talán ma a kontinensen nincs is, csak Angliában, ilyen szintű... vitrin", hogy nagyokat idézzek.)

A Piknikről végre megjelenő könyvet most hirdették a hétvégi újságban, ott olvastam róla elemzést, rögvest tovább is küldtem Apunak, ő pedig cserébe átküldte a fotóit, amit az íróról készített még annak soproni látogatása idején. Gondolom, sokáig dolgozott a könyvön, no és közben volt ugye egy pandémia is, ezért jelenik meg csak most, januárban. Megrendeltem, hangoskönyvként is, s majd viszem Apámnak ajándékba 81. születésnapjára. Tökéletes időzítés!

***

Apropó, honnan látom, hogy a bejárti ajtó előtt ugrál a madárka? Oda néz egy padlóig érő ablakunk, s előtte van egy kényelmes fotel, letakarva az iraki esküvői szőnyeggel, az mostanában az alkotó/olvasó sarkom. Ott üldögélek tea és laptop társaságában ha rámjön az alkothatnék. S mint valami függöny mögül leselkedő öregasszony, azt is látom, ki mikor jár el előttünk. Nem mintha érdekelne...

***

Két bekezdés között nagyot haladtam vörösbegy-szelidítésileg: bementem a szobába, s azonnal megjelent, hogy látta, felkapcsolódik a villany. Kiültem az ajtó elé, kinyújtott kezemben a kis maréknyi maggal. A közeli virágtartóra röppent, nézegetett egy darabig, én csendben fagytam, majd a kezemen landolt, de éppen csak annyi időre, hogy felcsippentsen egy magot, s máris ellökte magát s elrepült. Ezt még megismételte négyszer, néha kolibriként állt a levegőben, mialatt én befelé vigyorogtam, mert abban biztos vagyok, hogy hangos nevetéssel végleg elriasztottam volna...

* amerikai, Hollandiában él... 

2024. január 12.

30-odd-foot of grunt*

Igen, ha valaki megkérdezni, milyen a munkakedvem, akkor ezzel válaszolnék: egy kb. 30 láb hosszú nyögéssel.

Mert semmilyen. A kenyereket csinálom, mert elkezdődtek a munkás hetek, pár biscuits-in-a-jar is készült a piacra, de sütisütésre még nem bírtam magam rávenni. Már Bálint-napi tervekben gondokozom, Ray adott is rendelést, s szerintem a kávézó is fog, vagy gyöngéden rájuk eröltetem, majd meglátom. Most várom, hogy egy ismert magyar mézeskalácsos megnyissa a webshopját, s akkor lecsapok a tökéletes arany cukormáz receptjére (azt is mondta, segít, ha a megfelelő alapanyagokat nem tudom beszerezni). Bálint-napi süti szép aranyozással - úgy sejtem, kapós lenne.

A reggeli felkelés is csak nyögve megy, rendszerint V. után kelek, kávéillatra megyek ki, csipásan, s lassan bebootolok, mint egy öreg számítógép. Az első hét hideg napokkal kezdődött, még kesztyű is kellett. De a hideg idő nem akadályozott meg bennünket, hogy lemenjünk vidékre, s kiránduljunk egyet, amolyan couch potato módra, bejártunk egy arborétumot Inistioge-ben. Már voltunk arrafelé autós találkozón kétszer is, de a kertbe sosem mentünk fel. Pedig csodálatos. Tele van öreg, nagy fákkal, kaliforniai vörösfenyővel, japán cédrusokkal, monkey puzzle fákkal, ezen felül van sziklakert, bukszusokból ültetett sövények, kerti házikó, tiszta ösvényekkel... Az elején tágas parkoló, tiszta WC-vel, s tavasztól már újra működik a kis kerti kávézó, amit egy viktoriánus télikert házikójából üzemelnek. 
 
A beugró 5 euró a Woodstock Arborétumba, melegen ajánlom. Biztos, hogy visszamegyünk még, másfél órás autóút, tehát nem nagy távolság, s jó lesz majd tavasszal vagy nyáron megnézni, amikor minden virágzik. Sajnos, a közelben elég limitált az étkezési lehetőség, de a közeli, számomra kiejthetetlen Graiguenamanagh nevű településen a Barrow folyó partján a Duiske Inn-ben van carvery lunch. S olyan kocsmapult, ami mögött a kedves hölgy a whiskey rendelésnél megkérdi, hogy kérünk-e valamilyen mixert-t a pia mellé, mondjuk vörös limonádét? 

Én kértem, habár borzalmas, de kedves volt piaci társam, Willie egészségére muszáj volt innom. Ha ő beült Kilternan-ban a kocsmába, kérés nélkül adták a whiskey-je mellé a vörös limonádét. Úgyhogy fenntartottam a hagyományt a kedvéért. De csak keveset töltöttem a whiskey fölé, mert azért mégis...


***

Voltam ugye, fogorvosnál. Különösképpen nem kellett magyaráznom, miért vagyok ott, belenézett a számra, s hümmögött. Mind a három fogamat, amin  másik doki dolgozott, helyre kell hozni. Clumsy megoldásokkal élt a másik, nem alakította ki rendesen a fog formáját, a másik helyen pedig gyakorlatilag egybetömte két fogamat a tömőanyaggal. Úgyhogy lesz meló. De Dr. Heavey legalább megint alaposan lepucolta a fogaimat, amelyeken az új elektromos fogkefe és a fogselyem/kefécskék használata ellenére is van lepedék. A fene egye meg. Majd el kell kérnem a leleteimet a régi rendelőtől és elküldetni neki, hogy véglegessé váljon az új helyhez való csatlakozásom.

S nem, nem mentem vissza a régi rendelőbe reklamálni, ezt meghagyom a fogorvosnak, aki jóban van a régi rendelő tulajával. Ő el tudja mondani, mit ket szúrt el a számban az a nagydarab, szuszogó fogorvos, akinek a keze alá kerültem. 

(* Russell Crowe színész kapta ezt az utasítást a rendezőtől, hogy milyen hangot adjon ki egy verekedés forgatása közben, s ez megragadt bennem)