"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Múlt héten eljött Louise, egy másik piaci kolléga, aki a városi BIFE nevű intézményben dolgozik a konyhán. A BIFE = Bray Institute of Further Education, felnőtt oktatás folyik, vannak esti kurzusok és teljes időben folyó kurzusok is. Szép a campus, nagy parkolóval, kantinnal, könyvtárral. Séfeket is képeznek, ez adta az ötletet, hogy odaadjam neki(k) a szakácskönyv gyűjteményemet. Mivel akadnak köztük lelkesen megvett, de soha nem használt szakmai könyvek is, azt gondoltam, jól járnak vele, jobban, mintha egy könyves charity-re próbálom rásózni a könyveket, vagy használt cuccos boltok már amúgy is tömött polcait terhelném. Mielőtt Louise jött, V. kihozta az összes könyvet (kivéve a magyar nyelvűeket) a nappaliba, én pedig mondtam, mit dobozolhat be. A dedikáltakat megtartottam. Megtartottam két Nigella Lawson-könyvet, és az összes Richard Bertinet-féle kenyeres, sütős könyvet, amit majd később egy rokonom fog megkapni. Őszinte leszek, elsirattam a könyveimet, elsirattam főzési képesség...

Itt van ez a zömök kis bipap gép a nyugszékem melletti asztalon, s meg kellene barátkoznom vele. Jó nagy felhajtással érkezett: egy Sarah nevű nő hozta, s vele jött Elizabeth nővér és Katie, a Beaumont MND nővére. S hárman háromfelől bíztattak, hogy ez milyen jó lesz nekem, majd amikor éjjel ennek a gépnek a maszkjával a fejemen alszom, s ez majd segít a meggyengült izmaimnak a légzéskor, s nem esik le éjjel a véroxigén szintem. S nem leszek napközben aluszékony, s fáradt. Hahaha. Arra hajlandó voltam, hogy felpróbáljam a meglehetősen nagy maszkot, ami takarja az orrom és a szám. Nem egy élmény, viszonylag széles, puha, visszahajló szilikon kerete van, körben puha állítható szövetszíjakkal. Enyhe klausztrofóbiával meregettem mögüle a szemem, amin ők jól szórakoztak, s mondták, már az is haladás, hogy ezt megteszem. Katie azt mondta, majd amikor a levegőt fújja belém a gép, olyan érzés lesz, mint amikor az ember kihajol az autó ablakán, s szembefúj vele a szél. Eszembe jutott, milyen vo...

Tavaly Japánban, amikor a cseresznyevirágzás élményét már magunkba szívtuk Hokkaido szigetén, mindenképpen szerettem volna Renáta vendégházában aludni Kyoto-ban, ugyanis egy igazi kis lakóházat lehetett tőle kibérelni. Nagy örömömre be tudott minket illeszteni a sűrűn foglalt szálláshelyre, de kicsit játszani kellett a dátumokkal. A szállás elfoglalása előtt volt három napunk, amikor a "mit kezdjünk magunkkal" problémája felmerült. Nevetséges, ugye, de ennyire szervezett volt a kirándulásunk. Utóbb kiderült, ennek megvolt a haszna, ugyanis Osakában V. megfázott, s utána a következő városban napokig vagy szörcsögősen és morózusan jött velem, feláldozva a kényelmét, vagy ágyban maradt, hogy kiizadja magából a betegséget.  Vagyis mondhatni, magamra maradtam. Miután alaposan kiveséztük, hogy ide vagy oda miért nem éri meg, vagy miért nem akarunk elmenni, Okoyamába már miattam mentünk. Kisrumpfnak az a fantasztikus ötlete támadt az útikönyv alapján, hogy elmegy Naoshimára, arra a ...