"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Miközben egyre csak számolom a napokat a neurológussal való találkozásig, és riadtan figyelek befelé (as always), s hogy legyen még több izgalom, kaptam egy vaskosabb borítékot, Mayo-ból. (Annak idején, amikor a különböző állami hivatalok központosítását meg akarták szüntetni, széjjel szórták őket az országban, így nem meglepő, ha például egy vidéki kisvárosban lévő hivatal tartja kézben az autók tulajdonosainak adatait). Húha. Kibontottam, s riadtan ugrottam hátra, amikor az első oldalon megláttam az érdekes hárfa formájú logót és a vastagbetűs címet: Summons to jury duty. Jesszus. Esküdtválogatásra rendelnek be. Mint kiderült ez ügyben képzett unokahúgomtól, ilyesmi nincs a kontinensen, angolszász dolog, hogy az állampolgárok közül random rendelnek be esküdtválogatásra embereket. Nem vicces, muszáj menni, hacsak nem tartozunk bele a kivételek listájába. Kivételek lehetnek többek között: a büntetésvégrehajtás területén dolgozók, rendőrök, büntetett előéletű személyek, bírák s hasonló ...

Most, amikor ismét eljött a cseresznyefák virágzásának ideje - s jelenleg erős szél tépi azt a pár szeretett fát, ami a környéken van, s  ráadásul hóval fenyegetőznek -, eszembe jutnak sűrűn a tavaly Hokkaidón látott fák. Amikor V. pár éve kezdte mondogatni, hogy elvisz cseresznyefavirágzást nézni Hokkaidóra (állítólag kértem, de nem emlékszem rá), mindig pirultam, hogy ugyan már, ne fantáziáljon, de ragaszkodott hozzá, hogy elmenjünk. S sikerült. Sapporo volt az úticél, s láttunk is ott cseresznyefákat, de az igazán látványos élmény számára - s számomra is - egészen máshol esett meg velünk. Amikor Tokióból Sapporo-ba vonatoztunk, Hakodate-ig szupereszpresszel mentünk, shinkanzennel, de magán Hokkaidó szigetén ilyen járat nincs. Már nem emlékszem, hány órát ültünk a shinkanzenen, míg ismerős városnevek mellett száguldottunk el: Sendai, ahol egykor kedvenc podcastom szerzője élt, Aomori, amiről egy távoli, Japánt teljes hosszában gyalogosan végigjáró ismerőstől hallottam. Már az is...

Odakint néha már erősebben süt a nap, akad, hogy az a jellegzetesen friss levegőjű "szellőztessünk!" idő van, s nem esik végre. Vagy legalábbis nem mindig, haha. Ugyanakkor hideg is volt a napokban, van, ahol reggel fagyott, csak délutánra lett olyan napsütötte idő, hogy bár harapható volt a levegő, de élvezetes volt a hangos madárének, s a nappaliba besütő erős napfény. Minden világosabbnak, élénkebbnek tűnik. Virágoznak a korai szilvafák, s az ezüstmimóza. A Félcsöcsű épülete előtt hétfőn virágzó cseresznyefácskát fényképeztem, méhek döngicséltek rajta. (Kiotóban már virágoznak a japán cseresznyefák, nosztalgiázva nézegettem fotókat.) A városból kifelé autózva hatalmas magnóliafát láttam, annak azért nagyon korai a virágzása, remélem, nem teszi tönkre majd egy kései fagy. Az N11-es mentén tömegével sárgállanak a nárciszok.  Az imént adtam magamnak pár percet, hogy nézegessem a kertben virágzó primulát, a rügyeket bontó szelidgesztenye csemetét, a már szépen zöldellő medveha...