"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."
Levelek Írországból
2021. április 19.
Egy kis szabadság
2021. április 11.
17.
Lányod, lóval.
2021. április 5.
Tortakudarc, sütisiker
Aztán csütörtökön már reggel a séta helyett is dekoráltam, festettem a sok húsvéti sütit, az Üzem váratlanul megemelt rendelését, s közben agonizáltam egy torta megrendelés felett. Már nem emlékszem, mikor stresszeltem ennyire torta miatt. A hiányos feljegyzéseim miatt fogalmam sem volt, hogyan reprodukáljam azt a fehér csokis bevonatot, amire a hölgy megrendelőm majdnem 2 év távolából is emlékezett. Először fehér csokis ganache-t próbáltam csinálni, ami katasztrófálisan sikerült. Illetve a fehér csoki, meleg tejszín kombója még csak-csak elkészült, de amikor a kívánt halvány rózsaszín festéket próbáltam lassan belekeverni a ganache-ba, az szépen megfolyósodott, s hiába kevertem, vertem a tanácsok szerint, nem akart összeállni.
Nem volt türelmem hűtőben dermeszteni, s reménykedni, hogy megjavul, hanem elmentem újabb adag fehér csokiért, ezúttal minőségibbet választva, s most fehér csokis vajkrémet csináltam, mert közben a nő megírta, hogy emlékei szerint fehér csokis vajkrém borította az egyszerű vajas piskótát, amit lekvárral töltöttem, s a kérésének megfelelően rengeteg szórócukrot is kevertem bele. (Ez valami újabb őrület, talán már írtam róla: az egyébként elég kemény, színes picurka cukorgömböket a piskótába keverik. A gömböcskék alig puhulnak meg a sütés közben, csak a rajtuk lévő színes bevonat megszínezi egy picit a piskótát, mintha a kész tészta tele lenne sok színes folttal. Szerintem ehetetlen borzalom, de ha ezt kérik, ezt kapják. Funfetti tortaként lehet megtalálni a Google-n a receptjét.)
A vajkrém a belekevert, kissé olvasztott fehér csokival már jobb lett, lekentem a tortát, s a "tegyen rá valami dekort, nem kell túlspilázni" kérésnek megfelelően megpróbáltam valami kislányos díszítést sikeríteni rózsaszín szórócukorból (puha, a 2 éves ünnepeltnek is megfelelőt), vajkrémből nyomott "csókokkal", aminek a közepére nyomtam pár fényes cukorszivet, mert a küldött képen is az volt. Az egészről lerítt, hogy ihletem nem volt hozzá, de próbáltam szépre csinálni. Az elkövetkező hetekre van még 3 tortám, de aztán kész, vége, nem vállalok többet új klienst. Sütit tudok csinálni, az az én asztalom. Általában a "magára bízom a dekort"-féle tortáknál szoktam brillírozni, de most alighanem tele volt a micsodám a feltorlódott melóval, s ennek áldozata lett a torta. Rózsaszín volt, dekorált volt, kislányos volt, szivárvány árnyalatokkal, de érződött rajta az izzadtságszag.
Mert ostoba voltam, mert igent mondtam rá, amikor tudtam, hogy a piac és a kávézók rendeléseivel leszek elfoglalva. Tavaly ilyenkor az első lockdown miatt kellett elhalasztani ezt a tortát, nem volt szívem másodszor is nemet mondani.
Lecke megjegyezve. V. mindig mondja, hogy nyugodtan mondhatok nemet, nem ezen múlik a megélhetésünk, de még mindig szorul a torkom, s kellemetlen érzés marad bennem, ha valakit máshová irányítok.
De a jó hír az, hogy 12-e után már autózhatunk bárhová a megyében, hurrá.
Ezen a szombati piacon megint kiderült, mennyire a szemükkel vásárolnak az emberek. Az örök kedvenceket, a csokis keksztorta-szeleteket most nem átlátszó celofánba raktam, hanem pici nylonzacskókba, fehérekbe. Fele adag megmaradt. Hiába volt egy áttetsző zacskóba rakott mintapéldány, nem fogyott el mind. Bezzeg sütiből, vigyorgó nyulakból, tojásban ülő csibéből, galambokból még az extra mennyiség ellenére sem volt elég. Rekordbevételem lesz.
2021. március 28.
Kiskrumpli jelentkezik ;-)
Nos, túlestünk az első piacon. Kb. 30 vevő jelzett vissza a kör sms-re, hogy örülnek az újranyitásnak, s jönnek. S eljöttek. Majdnem egy órán át sorjáztak befelé lassan, álltak türelmesen sorban a fizetésnél, s 11-re alaposan lerabolták a pultokat. Pedig igen kitettünk magunkért, még aki nem maradt ott személyesen, az is felhozta vagy felküldte a termékeit. Még egészen idős vevőink is eljöttek, ki kísérővel, ki egyedül, bottal, mindenki maszkosan, tele volt a parkoló, még a hátsó is. S az egyik ott parkoló kocsi tulaja jelentette lelkesen, hogy az imént őzet látott a bokrok között. Nahát! Rókához már volt szerencsénk, de őzhöz még nem.
Még a közeli farm tulajdonosa, az öreg Paddy is feljött, ő, aki már túl van a nyolcvanon, s egy januári, kórházi tartózkodással egybekötött tüdőgyulladás ellenére is maga hozta fel a farmjáról az előző este, vagy reggel szedett zöldséget. Össze is néztek mögötte a tagok, hogy hogy bírja még? Néha kifulladva támaszkodott neki az asztaloknak, lefogyott arccal, botra támaszkodva, folyamatosan mondogatva, hogy nem megy ez már neki, nem fogja csinálni... s mégis feljött.
Jó volt megint ott lenni, beszélgetni, találkozni a vevőkkel, csak a rutinba visszaállni volt nehéz, ami máskor alapból sikerült, most gondolkoznom kellett, hogy hogyan is csináltam? Melyik lépés következik? Hogyan megy a kávéztatás, az óvatos, mindent fetőtlenítő lépésekkel. Elfelejtettem kézkrémet vinni, a sok fertőtlenítő szárazra ette a kezem. Jó volt látni az ismerős arcokat, kibeszélni a lockdown okozta rosszkedvet, bátorítani egymást, látni, hogy a piac még egyáltalán nincs halálra ítélve, ahogy pár tag azt fel-felemlegeti.
Nem tudom, ez a lelkesedés a vevők meddig tart, készüljek-e még több sütivel. Bírni fogják türelemmel a sorállást? Mert úgy néz ki, a szabályokat nem enyhítik Húsvét után, mert ugyan az elhunytak száma csökken, lélegeztetőn is egyre kevesebben vannak, de a napi esteket nem bírják lenyomni 500-600 alá. Az oltás is lassan megy. Vagyis továbbra sem engedhetünk be, csak x számú embert egyszerre az épületbe. Szerintem most már ez a rendszer meg is marad a piacon addig, amíg be nem fejeződik a teljes lakosság oltása.