Remembrance Day 2022 (is)

Ahogy minden évben, megint kimentünk a német katonai temetőbe Remembrance Day-en. Nagyon szép volt a vidék a sok színes falevéllel, egészen érdekes volt, hogy a völgy túloldalán mintha egybefolyt volna az erdő, egy kékes ködös bevonattal, míg ahol mi autóztunk, ott el lehetett különíteni a színeket. Borongós nap volt, folyamatosan fenyegetett az eső.

Meglepődtünk, mert a temető kicsike útszéli parkolója el volt barikádozva pár terelő kúppal. Jó, akkor álljunk meg a közeli Reconciliation Centre parkolójában. Nagy meglepetésünkre egy rendőr lépett ki a központ bejáratánál lévő kis házikóból, s megállított bennünket. Hová mennénk? V. magyarázta, hogy a temetőbe mentünk volna be, de oda ugye, nem lehet beállni, hát akkor ide, ha szabad... A Reconciliation Centre-nek van kávézója, szabadon lehet látogatni, s bent van tágas parkoló is.

Nem lehet, mondta a rendőr, mert hivatalos rendezvény van, itt a nagykövet, menjünk máshová. Lehetett is a kapun túl látni még rendőrt, fekete, hivatalosnak tűnő autókat, kisbuszt. Csak öt perc, erősködtem, csak beviszem a virágot a temetőbe, és már jövök is, magyaráztam, emelgetve parányi csokromat, míg V. közben a kőfal melletti - talán a raktárak felé vezető -  kapu tágas bejárója felé intett, hogy akkor oda esetleg beállhatunk? Végül a rendőr megengedte, hogy a központ területén, de a fő épület háta mögé beálljunk. 

Kifelé ballagva aztán, kiváncsiság ugye, megkérdeztem, hogy a német nagykövet van itt? Igen, felelte, és az amerikai, az ukrán, az ír... Ünnepi mise volt és megemlékezés, koszorúzás. Szinte felsorolta az egész programot. Összenéztünk V.-vel, magunkban gondolva, hogy talán ezt nem is mondhatta volna el, de látványosan hümmögtünk, hogy hú, ha, és nahát. Valahol ezt is kedvelem itt, hogy nem harapja le az ember fejét a rendőr azonnal, hanem emberien felel. De szerintem amúgy sem volt titok, mert vagy az intézmény, vagy valamelyik követség weboldalán biztosan fent volt az infó, hogy ma milyen megemlékezésen vesznek részt a nagyemberek.

Dr. Herbert Rumpf sírkövét itt-ott moha és sötét zuzmó borítja, le kellene kapirgálni jövőre, javasolta V., mialatt a németek által odarakott pipacsos kereszten igazgattam a fejjel lefelé fordult kis, papírból készült kék nefelecs virágot. Aztán visszasétáltunk a központhoz, és egy, csak ekkor felfedezett tábla hatására elhatároztuk, hogy megnézzük a közeli grottót, amelyet a lourdes-i Szűzanyának szenteltek, s amihez elég meredek lépcső vezet le, a gyors vízű Glencree patak partjára. Mosolyognom kellett, mert a kis kapu egyik oldalán a grottót hírdető tábla volt, a másikon rikító színekkel az egyházközség lottóját népszerűsítették. Égi és földi dolgok keveredtek bájosan egybe.

A grottó egy sziklamélyedésbe vágott kegyhely, ami tele van elhunyt vagy beteg hozzátartozók fotóival, rózsafüzérekkel, gyertyacsonkokkal, s előtte két műanyag székre ülhet le az emlékező egy imára. Elég szivet facsaró, hogy a gyerekfotóktól kezdve idős emberek, házaspárok fotójáig minden korosztály képviselve van ezen a borongós helyen: volt, akiről nyaralás közben készült képet hagytak ott a rokonai, s volt kisfiú, aki elsőáldozós öltönyében állt a képen. A közelben táblán az imák, amiket elmondhat az, aki ide jön imádkozni a halottaiért, vagy betegeiért, gyógyulást remélve. 

A grottóval szemben igen szép, de öreg, és elhanyagolt híd vezetett át a patakon, a föléje hajoló fákkal, a sok rozsdavörös levéllel igen hangulatos volt. Gyorsan körülnéztünk, de meglehetősen hideg volt, így inkább nem időztünk tovább. 

***

Nemrég ünnepeltem a 20. évfordulóját annak, hogy a piachoz tagként csatlakoztam. Húsz éve nyáron mentem oda először, s úgy október táján lettem teljes körű tag, a próbaidő után. Húsz év! Szeretem a kis privát, kerek évfordulókat megünnepelni, így aznap mindenki vendégem volt egy teára, kávéra, s a piac logójával nyomtatott sütikre. Igen kedvesek voltak a vevők, később kaptam egy csokor virágot, és egy kedves kártyát. A virágcsokrot attól az idős férfitől kaptam, aki nagy Joyce-rajongó, és néha könyvekről szoktunk beszélgetni. Öreg, kövér, kiálló fogú kutyája a Leopold Bloom névre hallgat, s a kávé mellé adott süti mindig a kutyáé. Úgyhogy amikor átnyújtotta a virágokat, hozzátette hogy ezt "Leo küldi, hálából a sütikért". Természetesen, szóba került a piac területének eladása, sokan borongtak, érdeklődtek, hogyan lesz tovább, de erre csak azt tudtam mondani, nem tudom. 

***

Az idő némileg megkomorodott, a fűtés gyakrabban kapcsol be napközben... Most is vadul esik, kerengenek a falevelek az ajtó előtt, egészen szép kis kupac gyűlt már össze. Amikor kinyitottam az ajtót, hogy Mancit beengedjem reggelizni, jöttek vele a levelek is. Sárga riasztás van kiadva, átvonuló heves esőket, szelet jeleztek mára. S V.-nek éppen ebben a rossz időben kellett lemennie vidékre, a Félcsöcsű vidéki irodájába... 

Ilyen zimankós időben mindig kicsit nehezebben kelek fel, s már régen feladtam a reggel sétálás gondolatát: inkább déltájban megyünk egy kört V.-vel. De hiába van hideg, szomszédaink még mindig lemennek a tengerhez egy gyors mártózás erejéig, s küldik a szép, napfelkeltés képeket. Az újságban azt írták, szokatlanul langyos még a tenger, 13 fok (brrrr), az ilyenkor szokásos 8 fok helyett. S az úszók megjegyezték, hogy akár tíz (!) percig is bent maradnak a vízben, anélkül, hogy fáznának. Engem már a gondolatától is kiver a libabőr!

Múlt szombaton már jeget kapirgáltam a kocsi ablakáról, el is késtem egy kicsit. Amióta elkezdődtek a karácsonyi piacok, vagyis lehet kapni gyümölcstortát, és - te jó ég! - már a mince pie-ok árusítása is megkezdődött, s kikerültek a rendelhető mintasütik a pultra, azóta mindig sokan vannak. S sokan le is ülnek egy kávéra. Meg is jegyezte valaki, hogy ez nagyon fog neki hiányozni, a bevásárlás utáni beszélgetés a barátokkal, az hagyomány, hogyan lesz majd ezután hol fognak összejönni... 

A rendelések szépen gyűlnek, a mai napot páldául a mézesházak dekorálásával, panelek sütésével fogom tölteni. S rengeteg forró tea ivásával! Ugyan a kertben a klematisz és a szeder még mindig nyomakodik előre, a füvet is nyírnia kell még a telepi kertésznek, s sorra mutogattam séta közben az újra virágzó tavaszi virágokat V.-nek a környéken, azért már a fejemben tél van. Pulcsi, harisnya-zokni, melegvizes palack esténként takaró alatt, s forró gyümölcsös teák, s a Christmas FM, hogy kellő hangulatba jöjjek.

Tavaszias ősz

Elmúlt Halloween, de azért még látni tököket a házak ajtajai előtt, itt-ott kissé megroggyanva már. De leginkább a tömb kukájában búslakodtak szétlottyadt tökfejek, megereszkedett szemgödrükkel a kuka falát bámulva. Nekem pedig tökleves volt az eszemben és pumpkin pie, közeledik a Hálaadásnap, már kerülgettem is a konzerv tökhúst a boltban, de aztán eszembe jutott, hogy a kutya nem vette meg tavaly a pie-t, amit csináltam. 

Meglepően langos az idő, eltekintve egyetlen reggeltől, amikor 4 fokra ébredtünk. Tegnap délután 16 fok volt, de erős széllel. A meginterjúvolt kertész mondta is a rádióban, hogy némelyik növénye újra virágozni kezdett a kertben, mert a sok eső és a langyos időjárás megbolondította a virágokat.S ő nem lenne meglepve, ha a nárciszok már decemberben kibújnának a földből. A szél ma is erősen fúj ugyan, de a postaláda ellenőrzésnél én is éreztem, mennyire langyos ez a szél. Az egyik növényem, amit még Willie-től kaptam ajándékba, egész nyáron száradozott, a virágai is satnyák voltak, hiába próbáltam öntözni, aztán most, az októberi nagy esőknek hála kicsattanóan friss zöld. Az esővízgyűjtőm is tele van, a madaraknak sem a csapból kell töltenem a folyton kifürdött vizüket...

Klímaváltozás.

Nagyon kiváncsi vagyok, milyen lesz a tél, amit már az emelt fűtésszámlával várunk, mert drágulni itt is drágul minden. Emeltem én is a dekorált sütik árát...

***

Míg távol voltunk, Elaine, Manci másik rajongója úgy döntött a kék tejes fadobozom kiválóan megfelel macskaágynak, s kibélelte Mancinak valami műszőrmével, amit méterre lehet kapni/vágatni a kisállateledeles boltban. Na hiszen. Hiába hagytam nála kaját Manci részére, mindet visszahozta, sőt mellékelt egy másik nagy zsák macskaját, és puhát is hozott... mondván, minek hagytam nála kaját, nem gond, vesz ő Mancinak... A videós ajtócsengőnek hála, rendszeresen lehetett látni, amint reggel és este gondosan kint hagyja a kaját az ajtónk előtt a "kicsi állatnak". Szóval Mancinál jobban tartott, gondosan felügyelt macska aligha van a telepen. Meg is látszik rajta, kissé vaskos a dereka, így most kevesebbet adok neki, aztán csak nézhetem, amint ácsingózva ül az ajtó előtt, s bűvöli a kilincset, várja, hogy beengedjem, mert szerinte neki nemcsak reggeli járna, de ebéd is, s délután némi nass... S aztán fél hattól már várja a vacsorát. A szembeszomszéd már jót szórakozott azon, hogy milyen gyakran ül az ajtónk előtt Manci felemelt fejjel, a kilincset bámulva.

***

A szomszédban továbbra is csak az utat építik, egész nap hallani a tolató, ide-oda lassan mozgó gépek elég zavaró bíípelését. Ha ilyen sebességgel építik majd  háztömböket is, nyugdíjba megyek, mire elkészülnek. S ahogy jelezték, tényleg reggel 7-től dolgoznak, nem is tudom, mit szólnak ehhez a legszélső tömbben lakók? Valami elképzelhetetlen barbársággal tépték fel és törték derékba a telep kerítése mellett lévő fákat az építkezés egyik, északi oldalán, mert kellett a hely a földet mozgató kis gépnek. Nemcsak azért zavart az amúgy halálra ítélt fák gondatlan eltávolítása, mert egy erdőmérnök lánya volnék, hanem mert mindig is bosszantott, némelyek hogyan kezelik a fákat errefelé. Nem ritka a pár méter magasban egyszerűen levágott faderék a kertek mellett, de olyat, hogy egy fatörzset addig taszigáljanak-lökdössenek egy JCB markolójával, míg az kettéreped, s szálasan eltörik, nos, olyat még nem láttam. Motoros fűrésszel öt-tízperces munka, ja hogy ahhoz szakit kellene hívni, netán fizetni? Kiváncsi leszek, a szintén kivágásra ítélt, hatalmas, vihar rongálta cédrusfákat hogyan fogják eltávolítani, milyen mesteri módszerrel. Barbárok, nna.  

De valami csak lesz, mert a minap, ahogy bevásárlásból autóztam hazafelé, a telep előtt hatalmas teherautó forgolódott, próbált megfordulni, s bemenni az építkezéshez vezető keskenyebb kapun, platóján egy amolyan prefab házikóval, amiben építkezéseken laknak az emberek. Talán lesz biztonsági őr, vagy a munkásoknak lesz melegedő, télire? A közösségi kertbe sajnos továbbra is járnak srácok, suhancok, néha még a fóliasátrak ajtaját is felfeszegetik. Erről inkább nem akartam tudni, de a kertben rendszeresen dolgozó idős házaspárral összetalálkoztam, s ők panaszkodtak rájuk. Amíg ott álltam velük a sarkon, addig is bement pár srác, s kérdésünkre, hogy mégis, hova mennek, csak odavetették, hogy "sétálni" a füvön. (Néha látni a telepen lakó embereket körözni a gyepbe nyírt ösvényen, ami amúgy kiváló sétaterep, ha nem akarunk kimenni a a telepről.) S igen, nem mertünk rájuk szólni, mert most az a taktika, ne haragítsuk meg őket, mert csak kárt tesznek a megújított fóliában. A kertben dolgozók inkább szó nélkül takarítják el a mögöttük maradt csikkeket, üres sörösüvegeket, fémdobozokat, mert az, természetesen, nem viszik el magukkal. Csodás.

Korábban az építkezés területén, az akkor még meglévő öreg, romos épületekben rendszeresen voltak drogosok, bandázó srácok, akiket időnként elhajtott a Gardai, s onnan kezdve csak a patkányok motoztak a romokon. Ki tudja, lehet, hogy visszatértek, vagy elkezdik lerakni az építési anyagot, s talán miattuk lesz biztonsági őr.

***

A hatalmas megrendelést végül az új mélyhűtő segítségével és a netről ellesett fagyasztási módszerrel meg tudtam csinálni: 400 kézzel dekorált Halloween-i sütemény Ray-nek, egy, a Félcsöcsünél tartandó partira. Nagyon büszke voltam az erőfeszítésemre, az összes nagyobb dobozom kellett a szállításhoz. Korábban kis zacskókban fagyasztottam a sütiket, műanyag dobozokban, igaz, erre igen ritkán volt szükség. Aztán egy videóból kiokosodtam, hogy elég sütőpapírcsíkokat rakni a sütik közé, s nem kell őket kivenni a dobozból, hanem a dobozban kell hagyni kiengedni. Így tudtam előre dolgozni, megcsináltam, hurrá! S celofány zacskókat sem kellett használnom.

Hogy a piaci és a kávézóbeli rendeléseket meg tudjam csinálni, nem fogadok több rendelést Facebook-on, vagy Instagram-on keresztül. Elég lesz, amit eddig kaptam, s amit még esetleg kapok, nem akarok megszakadni a melóban, tavaly is voltak álmatlan éjszakáim emiatt. Így is lesznek munkás hétvégék. S közben csak gyűlnek az olvasatlan könyvek, az "ezt majd el kell intézni" kislista, már nagyon régóta nem sétálok reggel - igaz, ezt a lustaságom is okozza. 

***

A piac területe után érdeklődtek páran, egy komolyabb érdeklődő van, de egyelőre nincs előrelépés. Sok befektetőt eltántoríthat az, amiről eddig nem volt tudomásom: ha valaki ott építeni akar, akkor a council-nak fizetnie kell úthasználatért, ami ez esetben félmillió euró lenne! Továbbra is jó a forgalom, már megy a szervezkedés karácsonyra, már meg kellett adni, ki mivel rukkol ki, mire hajlandó rendelést felvenni. Rövidített terméklistával jelentkeztem, jobb a dolgokat egyszerűen tartani.

Ma már fent vannak a karácsonyi fények a bevásárlóközpontban, s erősen nyomulnak a játék- és ajándékhirdetésekkel a tévében. Minden a vásárlásról szól...

Elanyátlanodva

Szó szerint. V. édesanyja, V. Emese elhunyt szeptember 28-án. Szabadságunk utolsó előtti napján, éppen a gyönyörű Mont St. Michel-től vettünk búcsút, amikor reggel jött a telefonhívás. Szürke nap volt, akkor már több napja kísért minket az eső, csak délutánra állt el.

Úgyhogy nem igazán lehet felhőtlen (és erősen megkésett) összefoglalót írni a szabadságról (nem is fogok már, azt hiszem), mert voltak remek napok, s voltak borzalmas napok. Az élmények egybemosódtak az aggodalommal (mi vár ránk Budapesten?), a szépségek keveredtek a félelemmel, a baráti találkozókat élvezve az embert hirtelen gyomron csapta valami lelkifurdalás, szabad-e, lehet-e mosolyogni, amikor valahol, valaki szenved? Lehet jókat röhögni egy sör felett, amikor... Igen ellentétes érzések voltak ezek. De amit lehetett, élveztünk, a szépségeknek örültünk, akikkel lehetett, talákoztunk, s amit meg lehetett volna oldani, azt megpróbáltuk megoldani. 

A kórházban leginkább emberségből van hiány. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem találkoztunk igen emberséges egészségügyi dolgozókkal, mert igen, volt hozzájuk szerencsénk, és az én Istenem áldja meg őket, azt a párat, akik hajlandóak voltak megállni egy szóra, akik türelemmel és kedvesen dolgoztak, de volt olyan is, akinek a viselkedését nehéz megérteni. Megátkoztam, legyen neki is olyan bánásmódban része, amilyet ő adott. 

Erről ennyit. Mindenkinek a maga sebe fáj, nem fárasztok ezzel senkit.

***

Amióta hazajöttünk szeptember végén, besűrűsödtek a napok. Ugye, ez az időszak az, amikor rengeteg megrendelésem van, s most, a Halloween-en szerencsésen túlesve vár rám a karácsonyi roham. Adózás, áremelések, a háború, a megsötétedett napok, a piac eladása, van itt minden, ami miatt továbbra is lehetne körmöt rágni, de megpróbálok inkább a konyhai dolgokra koncentrálni. Alig jöttem haza, máris olyan elfoglalt lettem, hogy alig volt szabadnapom. Mielőtt bármit meghírdettem volna, máris lettek mézes ház rendelések, gyakorlatilag tele lett a rendelési listám, hurrá. Muszáj lett beszerezni egy mélyhűtőt, mert különben nem bírtam volna a többszáz sütiből álló rendelést megcsinálni Halloween-ra (céges bulira), a piac és egyéb, kisebb rendelések mellett. 

Úgyhogy ez van, munka van, élünk. Majd jövök.

Ez a nap is eljött

 

http://www.finneganmenton.ie/lands-at-kilternan-country-market-enniskerry-road-dublin-18

96 óra

 ... amíg elindul a komp, s természetesen most sem sikerül az utolsó napok izgalmát elkerülni. Kötelező körök, rendelések, adóügyek, papírmunka, takarítás, szívünknek kedves növények stratégia elhelyezése a kertben, hogy a bedobott-rúgott labdák ne sértsék meg őket, de azért napot és esőt is kapjanak, mert mégsem várhatom el Trishtől, hogy még a kertet is öntözze. A gyerekek figyelmeztetése, hogy most aztán TÉNYLEG nem lesz, aki öt percen belül kirúgja nekik a labdát, mert Trish csak hetente egyszer fog jönni, s akkor sem feladata, hogy labdákat rugdosson, ez csakis a kedvén ésa jóindulatán múlik.

Pakolás, hűtőszekrény, mit együnk, hogy a hűtő is ürüljön, s mi is jóllakjunk... 

Az lenne az igazi szabadság, megragadni a kocsikulcsot, s menni, hátranézés és kislista ellenőrzése nélkül. Foglalás, kötelező körök nélkül, ezt tényleg csak igazán kötöttségek nélkül élő ember tudja megcsinálni, vagy valaki, akinek ott a személyzete, hogy aggódjon helyette. Kocsikulcs, pár alsónemű egy táskába és menni, mert - ahogy  hirdetés mondja, for everything else, there is Mastercard.

***

A piacra szeptember közepén ki fog kerülni a For Sale tábla. Érdeklődő developer-ek már vannak, az auctioneer majd egymásnak ugrasztja a terület iránt érdekődőket, s meglesz, hogy ki ad többet. A gyep lenyírva, a szederbokrok visszavágva, elég szomorúan szedtem le még egy félkilónyi szedret a hirtelen elérhetővé vált belső ágakról, mert most már biztos, hogy jövőre nem fogok itt szedret szedegetni, össze-vissza szúrkálni magam az apró tüskékkel. Még az is átfutott az agyamon, hogy a piac alapítási köve és ősrégi táblája vajon hová fog kerülni, s vajon elnökünk, aki egy farmon él, elvinné-e magával emlékbe, vagy majd hulladékként kerül egy skipbe, amikor a developer gépeivel feltépeti a gyepet és kivágja a hatalmas fát, s elbontja a döngő padlójú faépületet.

Lesznek itt érdekes hetek, annyi biztos. 

:-)

Még mindig vigyorgok. S még sokáig fogok is.

V. már hetek óta rejtélyeskedett, hogy rendelt nekem egy ajándékot, hm, még mindig nem jött meg, hm, késik, reméli, nem akkor fog megérkezni, amikor nem leszünk itt. Tiltakoztam, hogy jaj, ne má', mi az, de ő csak sejtelmesen mosolygott. Közben rendeltem egy módfelett értékes könyvet, egy híres operatőr első fotóalbumát, aláírással, így eldöntöttem, megint megkérem a postát, hogy ne hozzák ki egy hónapig a küldeményeket, mert ki tudja, nem esik-e bajuk a dobozban az ajtó előtt. Mert a wifis csengő birtokában kitaláltam, hogy rakunk rá egy standard üzenetet, vagyis ha valaki csenget, akkor a lejátszott üzenet megkéri, tegye a küldeményt a kék tejesdobozunkba, aztán majd onnan Trish, aki a lakásra vigyáz, beveszi. De ha nem jön pár napig, esetleg bever az eső, megázik a csomag...

S erre ma, éppen útban voltunk hazafelé az autószerelőtől, ahol Rosa kap szervízt a nagy út előtt, amikor jelzett a telefon, s megnézve a videót kiderült, postás bácsi állt az ajtó előtt. Csak éppen a kritikus pillanat nem látszott, hazáig találgattuk, otthagyta-e a borítékot. Hamar kiderült, hogy igen, s amikor V. meglátta a francia feladót, elárulta, hogy ez az én meglepetésem. No, volt izgatott bontogatás, fotóra tippeltem, a védő kartonlapokat látva találgattam, csak nem valami profi nyomat Franciaországból? Mt. St. Michel-ről például? Amit már többször emlegettem V.-nek, mondván, jó volna bemenni oda, tervezgettük is, hogy hazafelé megpróbálunk ott aludni a közelben, s még a reggeli turistaroham előtt megnézni, mert legutóbb csak az első 20 méterig jutottunk, úgy tele volt.

Aztán megláttam a Certificate feliratot. Mi az, amihez certificate kell, s Mordorból jön, ahogy V. Franciaországot hívja. Semmi sem volt a fejemben, amit abból az országból nagyon akartam volna, mihez kell certificate? További óvatos cellux vagdosás után végre sikerült meglazítanom a kartonlapokat, s kihúznom egy papírlapot, amin egy apró fotóról maga Benicio Del Toro nézett rám, s alatta a mondat, hogy a mellékelt fotó eredeti aláírással van ellátva, amit Párizsban írt rá, stb... 

Ekkor már visongtam, kezdett összefolyni a szemem előtt a világ, mert ez egy AKKORA ajándék volt V.-től! Aztán előkerült maga a fotó is, amihez járt a certificate, nagyban, rajta az aláírás, legújabb imádottam aláírása egy remek fotón, my fangirl crush, nem tudtam magamhoz térni. Nevettem, bőgtem, ugráltam, topogtam, ölelgettem V.-t, tisztára mint egy gyerek, pont úgy, ahogyan azt bájos videókon látni, amint az 5 éves kibontja a dobozt s visszanéz rá álmai kiskutyája.

Már hónapok óta foglalkoztat, olvasgatom a vele készült interjúkat, nagyon jók a filmjei, egy meglehetősen érdekes egyéniség alakításai, no és ugye, ahogy kinéz, mert az sem mellékes. V. javasolta, tegyem ki a képet a munkaasztal fölé, így ha nagyon nem volna kedvem a munkához, csak felnézek, és máris jobb lesz a kedvem. Még most is vissza-vissza megyek a szobába, megtapogatni az újra kartonlapok közé rejtett fotót, édes Istenem, egy eredeti aláírás! Majd bekereteztetem, ha hazajöttünk, úgyis vár egy másik, eredeti tusrajz keretezésre a tetoválótól, aki a darvaimat csinálta, viszem őket együtt. Sosem voltam az a típus, aki visongva tolong egy mozi előtt, vagy fesztiválokra utazik, s megpróbálja levadászni a kedvencét, inkább csak így szolidan, messziről rajongok, csendben. Nem elég csendben ahhoz, hogy V. ne vegye észre, különösen akkor, amikor vele is végignézettem egyet a filmjei közül, s elejtettem egy-egy célzást arról, hogy mennyire.. óh... és nahát. 

 

S az én férjem nem érte be az ilyen alkalmakra tartogatott "csacsi öreg medvém" sóhajjal, (hagyjuk a zasszonyt, majd kinövi) hanem ment, és levadászta nekem ettől a francia cégtől az eredeti szignót. Mert csak. Csak úgy. Mit lehet erre mondani? Azon kívül hogy az ember visong és ugrál teljes 55 és fél évével? Nincsenek szavak. Legalábbis a már elhangzott, különböző hangmagasságokban kiejtett "Köszönöm-ilyennincs-eztmeghogyan-megőrülök-eznemigaz"-okon kívül.

Nekem idén augusztusban volt Karácsony, az már biztos.

***

Említettem már az eltörött kilincsrugókkal kapcsolatos élményemet? Először a kis kamrai kilincs adta meg magát, löttyedten lógott egy halk pattanás után. Youtube-videókból okosodtam ki (vagyis azt reméltem, hogy kiokosodtam), s mikor megpróbáltam megszerelni egy másik, kevésbé sűrűn használt kilincsből kivett rugóval, az is eltörött. Két kilincs rugóiból lett egy darab működő kilincs, mehettem a netre, rendelni ilyen rugót. Mert a helyi barkácsboltok alkalmazottai csak a vállukat vonogatták. Küldtek egy másik városrészbe, hogy ott "talán" van, de talánok nekem nem jók. Angol cégek vagy nem szállítanak, vagy csak vámmal, így a német Amazonon találtam egy céget, ahonnan került rugó, csak éppen - kis tudatlan - olyat rendeltem, ami méretileg jó, vastagságra is, de a rugó maga hosszabb a kelleténél. Találtam egy északír céget, ahol volt pontosan olyan méretű és hosszúságú rugó, ami a mi több, mint húsz éves ajtajainkhoz kellett volna, DE sajnos, ők a Brexit miatt nem küldenek ide délre, a Köztársaságba rugókat. 

Ellenben találtam egy másik céget, .ie címmel, ahol dühömben gyakorlatilag vizsgálódás nélkül kétszer annyiért megrendeltem azokat a fránya rugókat. Csak utána kezdtem kutakodni, hogy kik is ezek, s kiderült, hogy a rugók - az északír cég termékei, ezt hadd hangsúlyozzam ki - Dubai-ból érkeznek ide vissza, kicsíny szigetünkre. Az ie. mindössze anyit jelentett, hogy innen is fogadnak rendelést, van "iiteni" weboldaluk, de arab cég. Kicsit pislogtam magam elé, hogy hm, Dubai, most tényleg? Onnan fog ide jönni ez a termék, nem lesz itt valami átverés? Kissé távolságtartással viselkedem a virágos nyelven fogalmazó arab cégekel szemben, mert még emlékszem az arab (szír?) vendéglősre, akihez egy sütiforma után érdeklődve léptem be, s gyakorlatilag bekanalazott a vendéglőjébe, s alig bírtam lerázni, a munkaajánlatával együtt. Szóval, izé.

Nem lett átverés. Gyakorlatilag naponta kaptam emaileket, hogy hol tart a megrendelés, amit megint csak köszönnek,  ámulat, egyik a másik után, mert ma, két nappal korábban az ígértnél, megjött kis dobozban, Dubai-ból, a 3-as számú raktárból (amit a címük szerint a Duty Free épülete mögött találhatunk, haha) az északír kilincsrugó. Amit fillérekért feladhatott volna az északír cég, aki ezek szerint köp az ilyen rendelésekre, de a termékükből akad egy raktárban, az Egyesült Arab Emirátusokban. 

Úgyhogy, mehetek szerelni!

Add már, Uram, az esőt!

A beígért és részben bekövetkezett hőhullám után (itt a 25-28 fok annak számít) vasárnaptól esőkkel, viharokkal fenyegetőznek a levelibékák, de egyelőre csak egy kis adag csendes eső érkezett az éjszaka. Nem bánnék néhány záport, és éjszakai kitartó esőket, mert már erősen sárgul a közösségi kert mezeje (is), amit a kertész (nyilván a kényelme miatt) kisebb adagokban csutkára vágott. Valószínűleg attól tartott, s el kell ismernem, joggal, hogy a fű/gaz túlságosan magasra nő az ő motoros ride-on fűnyírójához. Egyelőre szépen süt a nap, nincs jele viharnak. Amit múlt éjjelre ígértek, nem ért el Bray-ig, ellenben Arklow-ból, Wicklow-ból sok villámlást és esőt jelentettek. Kimaradtunk a javából.

Már nem emlékszem, tavaly mikor kezdtem hozzá, de most szombaton szép adag szedret szedtem le a piacot szegélyező bokrokról. Közeledne az ősz? Két feketerigó hánytorgatta fel nekem, hogy elzavarom őket a bokraikról. A bokrok alján pedig sötét foltok tanúskodtak róla, hogy alighanem más állatok/madarak is járnak a szedresre, mert fekete foltok, szétesett szemek feküdtek a bokrok alján, a kerítés tövében. Nem tudom, őzek járnak-e oda, esznek-e szedret, de mióta láttam egy őzet a piac területének végében, rájuk tippelek.

A meleg nyárnak lehet talán köszönhető, hogy a pékes WhatsApp csoportban lévő farmerek egyike nagyon magas protein tartalmú búzafélékről jelentett, 13-14 % proteintartalom, ilyet eddig csak kanadai búzánál láttak. A profik érthetően nagyon kíváncsiak, alig várják, hogy használhassák az idei őrlést. 

A szombati piac egyébként meglepően jól sikerült, nagyon sokan jöttek, ezúttal senki nem hánytorgatta fel, hogy le van zárva a közeli nagy utca, amin fel lehet jönni a piachoz az M50-esről. A múltkor Miss Bottlebank jelenetet rendezett, amiért nem volt értesítve, hogy útlezárás van, s kerülnie kellett. Dühösen ment el, semmit sem vett, csak panaszkodott, a maga szokásos nyakelharapós stílusában. Az nem számított, hogy a piac sem tudott az útlezárásról, éppen annyira ért minket meglepetésként, mint őt. A napsütötte gyepen rengetegen kávéztak, jó volt nézni a sok kint ülőt a gyepen. Kávét nem adtam el annyit, mint régen, de így is szép volt a bevétel, ha a pandémia utániakhoz kasonlítom.

Mancit többször rajtakaptam a héten, hogy szétterülve, hasával a beton árnyékban lévő részéhez lapul, s megpróbál hűsölni. Egyre többször igényli a kefélgetést, rengeteg szőrét kifésülöm ilyenkor. Fordul-forgolódik a kefe alatt, néha elsétál a gyepig, s várja, hogy kövessem, ott dobja le magát, mert az mégiscsak kényelmesebb, mint a beton, s a körmeit is a gyepbe tudja mélyeszteni. Nyamvadt macska, alaposan el van kényeztetve! Gyakorlatilag egész nap hesszel valahol, reggel fekszik az ajtónál, reggelire várva, és este fél 6 felé jön haza, vacsorázni, vernyákol az ajtó előtt. De már beszéltem Elaine-nel, aki elmesélte, hogy szintén jár hozzájuk enni, s ugyanazokat várja el ott is, pl. abbahagyja az evést, s csak akkor folytatja, ha valaki simogatja. Közben ugyanúgy dagaszt, mint amikor jól érzi magát. 

V. szerint máshová is járhat, nemcsak Elaine-hez és hozzám, nyugodjak meg, sosem fog éhen halni.

***

Új matracot vettünk az ágyra. Odahaza egész gyerekkoromban és felnőttkoromban ugyanazon a kemény, egyre megviseltebb gyerekheverőn aludtam, 1976-tól 1998-ig: nem számított, milyen az a matrac, van, és kész. Itt azért már finnyásabbak lettünk egy csöppet, le akartuk váltani a régi, piros és kék lepedőknek köszönhetően erősen elszíneződött, itt-ott behorpadt, megviselt matracunkat, amit még Edéék vettek, tehát 20 éves. S mivel kellően zsebbarát ajánlattal hirdették, belevágtunk. Összetekerve érkezett, több réteg nylonba szorítva, rengeteg csomagolással - de örültem, hogy kivételesen üres reciklálós kuka fogadott a kukatárolóban! Aztán persze szétrúgta magát az ágyon, utána már csak szellőztetni kellett, hogy a gyári szagát elveszítse. Keményebb, magasabb, mint a régi, egyelőre beválik, úgy alszunk rajta, mint a bunda, nem ébredek fel éjjel, igen kényelmes. A régit remélhetőleg a napokban elviszik.

Az ajánlatnak köszönhetően jött vele két párna, egyik felén keményebb, másik felén puhább töméssel, matracvédő, egy igen könnyű paplan, és egy ún. weighted blanket, súlyozott takarónak láttam ezt fordítani. Állítólag stresszoldó, mert a súlyával biztonságot, megnyugvást ad annak, akire terítik, vagy hogyan is írják a brosúrákban. Régen autista emberek kezelésénél hallottam azt, hogy egy szoros ölelés megnyugtatja őket, valami ilyesmit akar ez a takaró is biztosítani. Délutáni szunyáknál szoktam használni, arra már rájöttem, hogy kettőbe hajtva nyom legjobban, de éjjelre ez már nehéz, elég egy rétegben is. 7.5 kilós, fogalmam sincs, mi van benne, de mosható. Apró üveggolyókra tippelek. Mivel rengeteg takaró van a házban, nem vágtam volna bele egy ilyen vételébe, de ha már jött, örömmel fogadtam. 

Ezermester barátunk majd október/novemberben jön, egy-két dolgot megcsinálni a lakásban, így tervbe van véve egy új csap, mert a régi, magát krómbevonatosnak vallóról apró szeletekben válik le a bevonat (amúgy kutya baja), mert ugye, olcsó húsnak híg a leve, s anno nem volt kedvem drága csapba beruházni. Őt leginkább a lakásban újra feltűnő penész zavarja, majd le kell mosnom a kisszoba plafonjáról, a sarokban feltűnő halvány foltokat. Aranykezű Róbert festése nyomán pár évig penészmentesen élvezhettük a fehér falakat a kisszobában, ez eddig tartott...

A másik dolog, ami mostanában izgalomban tart, az a késeim élesítése. Mi ebben az extra, kérdezheti bárki? A gond az, hogy a japán késeimre fér már rá nagyon az élesítés, és én nem vagyok egy képzett ember ehhez. Vannak kisebb-nagyobb, finomabb és durvább köveim élesítéshez, ezeket csak a mindennapi késekhez használom, mert félek, hogy kárt ejtek a japán késekben, mert azoknak a kezelése külön kategória. 

Már érdeklődtünk henteseknél is, de az ő köveik durvák ezekhez a késekhez, így hosszas keresgélés után eljutottam egy weboldalra ahol ír késkészítőket mutattak be. S hurrá, a cikk végén emlegették az élesítés problémáját is, ugyanis ilyen szolgáltatásból gyakorlatilag csak kettő van az országban. Mármint a szigeten, bocsánat. Abból az egyik csak akkor élesít kést (és ráadásul géppel, hm), ha feliratkozunk egyéb szolgáltatásaira is, ráadásul nyárra bezárt. A másikuk Észak-Írországban van, oda postán kellene küldeni a késeket. Hm. S ő tűnik profinak, mert elmondása szerint fél-egy órát fordít minden késre. De merjem-e a postára bízni a késeket...?

Végül némi körömrágás után az egyik dél-dublini késesnek írtam behízelgő emailt, kérve, segítsen, vagy ha nem, ajánljon valakit, hátha van egy eldugott egyén, aki ilyesmivel foglalkozik, s megbízható. Meglátjuk, mit ajánl.