"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Odakint néha már erősebben süt a nap, akad, hogy az a jellegzetesen friss levegőjű "szellőztessünk!" idő van, s nem esik végre. Vagy legalábbis nem mindig, haha. Ugyanakkor hideg is volt a napokban, van, ahol reggel fagyott, csak délutánra lett olyan napsütötte idő, hogy bár harapható volt a levegő, de élvezetes volt a hangos madárének, s a nappaliba besütő erős napfény. Minden világosabbnak, élénkebbnek tűnik. Virágoznak a korai szilvafák, s az ezüstmimóza. A Félcsöcsű épülete előtt hétfőn virágzó cseresznyefácskát fényképeztem, méhek döngicséltek rajta. (Kiotóban már virágoznak a japán cseresznyefák, nosztalgiázva nézegettem fotókat.) A városból kifelé autózva hatalmas magnóliafát láttam, annak azért nagyon korai a virágzása, remélem, nem teszi tönkre majd egy kései fagy. Az N11-es mentén tömegével sárgállanak a nárciszok.  Az imént adtam magamnak pár percet, hogy nézegessem a kertben virágzó primulát, a rügyeket bontó szelidgesztenye csemetét, a már szépen zöldellő medveha...

Tegnap jött a hír, hogy meghalt. Ma temetik. 93 éves volt, az utóbbi években folyton lábfájással küzdött, s megvakult. A csodaszép, rendkívül nett kertjét, amiben jókora farkaskutyája is futkoshatott, már régóta nem tudta ápolni. Egyszer voltam a kertjében, elámultam, milyen gondosan rendezett magaságyások és milyen nagy rend volt ott. Az egyik legrégebbi tagja volt a piacnak. A piac utolsó hónapjaiban, vagy talán években már nem tudott jönni, de vittünk neki maradék sütit, s telefonon mindig elmesélte neki az elnök a fontosabb eseményeket. Az egyik meeting előtt, amire túl korán értünk oda, átinvitáltam egy italra a szemközti kocsmába (akkor még V. hozott-vitt, nem volt jogsim). Akkor mutatta meg, hogy a whiskey-t piros limonádéval, ezzel a színezett borzalommal kell inni :-) Neki már automatikusan azzal adták. Azóta csak egyszer ittam, vidéken, poénból, megemlékezve róla.  A napokban vettem észre, hogy a tőle kapott wallflower virágzik. Az ajtónk előtt az ő muskátlijai piroslanak...

Rájöttem, hogy rendes beszámolót sosem fogok már írni a sabbatical-ról, pedig volt érdeklődés iránta. Aztán eszembe jutott, hogy leveszek egy-egy hűtőmágnest a hűtőről, s ami eszembe jut a kapcsán, azt leírom az utazásunkról. Hogy még zavarosabb legyen, nem utazási sorrendben, hanem ahogy elkap az ihlet. A nagy amerikai autós túrát a Washington-Idaho-Montana-Wyoming-Idaho-Oregon-Kalifornia-Oregon-Washington államok útvonalán terveztük. Nemzeti parkokat akartunk megnézni, kedvenc pékem piacát meglátogatni, s autózni a véget nem érő utakon, látványos tájakon. Az út első napján Seattle-ből Idaho-ba igen későn érkeztünk meg, ugyanis V. vendéglátónknál, Petiéknél felejtette az összes fontos papírját tartalmazó, hasitasi névre hallgató táskáját, így kissé vissza kellett autóznunk. Egészen addig, amíg rendkívül önfeláldozóan elénk siető barátunkkal nem találkoztunk egy Cle Elum nevű kisváros parkolójában. Ennek köszönhetően háromszor volt szerencsénk Vintage településnél a Columbia folyóhoz, ...