Pékparti
A hétvégén olyan szeles, hideg, esős idő volt, majdnem minuszokkal, a piac nyitvatartása idején még hó is esett, igaz, délre már el is tűnt a fehérség a dombokról. Az embernek nem volt kedve menni sehová. Pedig menni kellett, hónapokkal ezelőtt jelentkeztem a Real Bread Ireland negyedévi összejövetelére. Ahogy közeledett a találkozó ideje, úgy fogott el a bizonytalanság: illek én oda? A heti 6-7 kenyeremmel? A legtöbbjüknek már péksége van, többéves gyakorlattal a hátuk mögött, netán alkamazottakkal, boltokban, több piacon való árusítással... De mivel a találkozó egy pékségben volt, elmentem. Mire kidolgoztam, hogy a számomra teljesen ismeretlen északi városrész labirintusszerű ipartelepén merre fogok menni, V. felajánlotta, hogy elvisz. A telepen a házszámok csak itt-ott voltak felírva, a pékséget csak az oldalbejárat előtt parkoló kisteherautójuk segítségével találtuk meg. V. elment egy kávézóba (gondoltam én, mert kiderült, egy sarokkal feljebb megvárt a kocsiban olvasva)...