Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember 28, 2025

Tárgyak és virágok

Talán kicsit morbidnak tűnik, de szétnéztem a lakásban, s számba vettem, hány olyan dolog van itt, amit halottaink hagytak ránk. Ez azért történt, mert nemrég meghalt egy nagyon kedves régi piaci vevőnk, akit magunk között csak Judge-nak, a Bírónak tituláltunk, mivel valaha a legfelsőbb Bíróság bírója volt. Egy igazi nagytudású, talpig úriember, akivel sokat beszélgettem Japánról, mesélt az ottani útjáról, s nagyon örült, amikor én is eljutottam oda. S engem Gingerbread woman-nak nevezett, s mindig vett az unokáinak párat a gyömbéres emberkéim közül. Alkalomadtán, engem eléggé zavarba hozva elénekelte nekem a Gingerbread című dalocskát  is.   Mindig sok mindent vásárolt, amikor jött Cristina nevű ápolójával. Cristina először Judge beteg feleségét ápolta, majd annak halála után Judge mellett dolgozott, elképesztő türelemmel, figyelemmel és diszkrécióval. Mi pedig szomorúan néztük, hogy ez az ember, aki mindig olyan energikus volt és gondosan fogalmazott, hogyan lett mind gyengé...

A keyring, a pencil and a hologram

Vasárnap koránkelés, hajnali autózás a reptérre, parkolás a long term car park-ban, ahol vagyonért mérik a helyet, aztán irány a reptér. Az Európa-szerte elkövetett kiber támadás miatt nem kellett feladni a kicsike csomagomat, vihettem magammal a gépre. Fájdalommentes repülés után megérkezés a fővárosba... Fura volt nekem Berlin, szétterülő, nagyon lapos, zöldövezetekkel, s működő tömegközlekedéssel. Választhattunk, milyen módon jussunk be a városba, ahol már javában futották a maratont, többek között Évi is, akinek drukkolni jöttünk.  Végül egy emeletes vonatra esett a választásunk, az indult leghamarabb. Egy kedves, utazási irodai alkalmazott magyarázta el, hogyan jutunk be vele a belvárosba, s hol szálljunk át a metróra.  Sántikálva másztam fel a felszínre, egyből a Brandenburgi kapunál, ott volt a finis. V. ömfeláldozóan húzogatta maga után a hátizsákjával súlyosbított kerekes kisbőröndömet, amire még Tokióban tettem szert, mert kellett az extra hely az összevásárolt cucco...