"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Igen, élek, élünk, megvagyunk, csak zajlik, a napok gyorsan múlnak... A szokásos, mondhatni. A beszámoló a szabadságról is késik. Nézzük, mik a matters arising az utolsó bejegyzésem óta: A madarak megritkultak a kertben, vagyis inkább ritkábban jönnek, mert az etetést szüneteltettem egy kicsit. S ugye, még itt az elvadult kert mellettünk, az izgalmasabb. (Bár vannak jelei, hogy az építkezés meg fog kezdődni, de főleg a telek utca felőli végén, tőlünk messze folynak munkák.) Most, hogy a napok melegebbek (!), s gondosabban töltöm fel a fürdetőt, újra van nagyobb élet. A vörösbegyfiókák most már tényleg vörös beggyel büszkélkedhetnek. Egyre többször látok egy ökörszemet a virágok közt kutatni. De ami meglepett egy kissé, hogy így, augusztus közepén a cinkék néha már őszies hangon énekelnek. Ami ellen semmi kifogásom, a ködöcskés, hűvösebb reggeleket jobban szeretem. Még akkor is, ha a sétához jobban fel kell öltözni, de nem bánom, ha sötétebb van odakint. Manci él és virul, rendszerese...

Jesszusom, ilyen régen nem írtam? Valahogy elborítottak a megrendelések, egyedül is voltam kicsit, V. budapesti utazása miatt, s ezzel úgy elszaladtak a hetek, csak fejben írtam, olvasni is alig olvastam, inkább filmeket néztünk a Netflix jóvoltából.  Eseménydúsak és eredményesek voltak a hetek. V. elutazott Budapestre, megküzdött az OTP bürokratikus előírásaival, lett számlája is, kiharcolta a szó szoros értelmében, hogy megválthassa nagyanyja és dédanyja sírhelyét, s mindemellett még kuturálódni is volt ideje esténként, baráti körben. Én közben alkottam, megnéztem azokat a filmeket, amikről tudtam, hogy nem nézhetőek meg a társaságában, s esténként hosszan beszéltük meg a világ dolgait. Visszatért két kenyeres kuncsaftom, fogy a rozsos kovászos is a piacon, nagy zsák rozslisztet rendeltem, ami hála a helyi csomagolásmentes bolt alkalmazottainak, hamar megérkezett, szállítási felár nélkül. A szárított paradicsomos kenyerem (ez utóbbi élesztős) is nagyon népszerű lett, most pénteke...

Tegnapelőtt ellenőriztem a barlangot, hogy mi van a denevérrel, s ezúttal az alján feküdt. Nem mozdult, még akkor sem, amikor megmozgattam a követ felette, így elkönyveltem halottnak, s másnap másfelé mentem sétálni. Aznap reggel csodás volt a kikötő, rengetegen törülköztek a parton a reggeli úszás után, s most közelebbről láttam a parttal párhuzamosan hol jobbra, hol balra úszó halászhajót. Friss és illatos volt a reggel. Ma már újra a régi útvonalon gyalogoltam, megnézve a barlangot, mi a helyzet, s jelenthetem, a denevér eltűnt. Vagy elvitték a tetemét, és újrahasznosítása folyamatban van, vagy maga mászott ki és távozott (nem találtam nyomát a fal egyik oldalán sem, bár amilyen picike, eltűnhetett az aljnövényzetben vagy... vagy nekilendült és elrepült). Reménykedjünk. A travellerek táborának falán kakasok csipegettek, s riadtan nézelődtek, jellegzetes ide-oda lépegetős mozgással, amikor alájuk értem, egy fotó erejéig. A hegyeket megsütötte a nap, eső utáni felhők húztak el a völgy...

A hőség, és a locsolás hiánya ellenére is csodaszépek az egykori szomszédunk, Kamilla és a férje által ültetett virágágyások a telepre bevezető út fái alatt. Díszfüvek, apró virágok, ismeretlen, magasba nyúló szálas zöldek hirdetik a kezük munkáját. Liliom és kardvirág is akad, főleg az út legelső, hosszabban elnyúló ágyásában: nagy, rózsaszín virágok sötétrózsaszínnel csíkozva.  Nagyanyám kis virágoskertjében is mindig volt kardvirág, amit szigorúan csak a temetőbe vitt, első férje sírjára. Mindig oda. Rémlik, hogy valamelyik barátnője ritka látogatásakor, amikor rum aromával ízesített, színezett kontyalávaló is került a kávé és a süti mellé, talán a herendi vázába is belerakhatott egy szál kardvirágot, de jobbára a temetőbe kerültek (vajon mit szólt ehhez nagyapám, a második férj? Érdekelte a dolog?)  Nagyanyám eltört karját is egy kardvirágnak köszönhette: előredőlt, s teljes súlyával a talajba próbált nyomni egy elöregedett karót, ami a kardvirágot volt hivatva feltámaszta...

"Major heat" a neve a japán mini évszaknak, ami most július 27-ig tart. S haha, mintha csak ide is érvényes lenne, mert már fenyegetőznek az időjárás változásával, 27-re mondják az esőt. Az évszak leírása szerint ez az időszak az, amikor a sörkertek és hasonló intézmények megtelnek a hőségtől pihegő emberekkel. Itt is!  A héten megérkezett Németországból egy ír whiskey, ami itt már ritkaságnak számít, s úgy tűnik, nem gyártják már. Egy Japánban élő blogger írt róla, s whiskey-kedvelőként felcsillant a szemem a fotó láttán, mert láttam, hogy egy közeli lepárlóból származik s remekül egyesíti a két sziget iránti rajongásomat: a whiskey ugyan amerikai bourbon-os hordóban érik, de a végső ízét japán tölgyfahordókban kapja. Hogy erre ne ugorjak, lehetetlenség. A srác segített levadászni egy palackot, mert itt a szigeten nem volt már sehol sem (csak mini palackként), s megkeresésemre, hogy gyártanak-e majd még, a lepárló sajnos nem válaszolt.  Így kerültem egy német borkereskedés o...

Tegnap a kocsiban - kivételesen bekapcsolva a klímát -, hallgattam a rádióban a szakértőt, aki elmagyarázta, hogyan kell aludni a hőségben. Már kiadták a sárga, és a narancs riasztást, egészen a hét végéig. Lehet, hogy nem lesz eső pénteken, ahogy reméltem?  A részletesen elmagyarázott metódus után még azt is hozzátette, hogy kinyitott ablaknál kell aludni éjjel, s igen, ez azt jelenti, hogy bejön a zaj, használjunk füldugót. Befelé mosolyogtam, mert az gondoltam, hogy ez minden, csak nem hőség, ne pánikoljunk már amiatt, hogy este is 17-19 fok van. Jó, akadt az országban olyan rész, ahol 30 fokot mértek, s 25 fok felett már én is összeborzolom a szemöldököm, de nálunk csak 23 fok volt. S bár már régen volt, de emlékszem, hogyan főttünk az első autós hazaút során a klímátlan, még fóliátlan ablakú Focisban, áldassék az emléke. S klíma ide vagy oda, szeptember még meleg hónapnak számít Magyarországon, így invesztáltam két könnyű lenruhába, olyanba, amiből nem lóg ki a fenekem, ha leh...

Éééssss... tényleg jöttek megnézni, felmérni az ablakkal kapcsolatos problémákat. Nem csak hozzánk, hanem minden panaszkodóhoz bement egy szakember, hétfőn: igaz, előtte csak egy órával telefonált rám egy unott hangú hölgy a management company-tól, hogy jó-e nekem az időpont. Elpakoltam a virágokat az ablakból, leszedtem a pókhálókat, s aztán a szűk helyen sikertelenül távolságtartva mutattam a szakembernek a rémisztőbbnél rémisztőbb foltokat. Nem volt neki újdonság, ilyeneket láthatott mindenkinél. "Big job, it is a very big job" -, mondta végül, miután mindent lefotózott, hogy legyen mit mutogatnia, s megyőznie a management company-t, hogy a felújításra van szükség. Kiszedni, újra berakni, ezt cserélni, azt cserélni... Meglátjuk. *** A hétvége legnagyobb eseménye az volt, hogy V. kitartó biztatására kiürítettem a beszakadt tetejű, régi kisházat. Azt, amiben már több mint egy évtizede álltak régi eszközök, szerszámok, a lakás megvételekor háziurunk által elvégzett javítások,...

Olyan gyorsan mennek a napok... Elkészültem a nagy céges megrendeléssel, hurrá, remélem, majd máskor is eszükbe jutok. Nagyon elszoktam az ilyen komoly, cégeknek kiküldendő számláktól, még itteni, botcsinálta fordítói "karrierem" elején kellett Purchase Order számot írni a számlára, s mellé mindenféle adatot megadva magamról.  Büszkén mellékeltem új bankszámlaszámomat, mert V. javaslatára az N26 német online banknál nyitottunk nekem számlát. Érdekes lesz majd - és jóval könnyebb - egy telefonos app-on figyelni, hogyan alakul a sütésből való bevételem, kiadásom. A kenyeres kuncsaftokat megkértem, oda fizessenek, de páran továbbra is inkább V. Revolut számlájára utalnak.  Tegnap volt egy éve, hogy felajánlottam a kenyérsütést a telepieknek, s azzal ünnepeltem, hogy mindegyik család kapott néhány vigyorgós lóhere-sütit, ha már éppen Szt. Patrik-nap előestéjére esett a nagy esemény. Ez a második Szt. Patrik-nap, amikor nincs felvonulás, nincs hejehuja. Minden virtuálisan történhe...

Amióta nem dolgozom az Üzemben, nem olvasom az Irish Times-t, más online újságokból szerzem a híreket. Így aztán nem látom a Magyarországról, Orbánról szóló híreket, hála az égnek, de néha a legváratlanabb helyeken bukkannak fel a vele kapcsolatos hírek. Például egyik kedvenc műsorunk ismétlésekor a minap ez a részlet okozott kis arcpirulást, s nem az öröm pírja volt:  https://youtu.be/z8yToX9NouA?t=1775 Az országot érintő részlet a műsor 30. percétől kezdődik, elvileg ott indul a videó. *** Szombaton, ugye, akár sokan, mi is a tévét figyeltük-néztük, bár én kidőltem egy harcos hét után, s hiába figyelmeztetett Alexa, hogy lejárt a szundira szánt 30 perc, tovább aludtam. "Biden nyert" - ébresztett V., s elöntött a "cautious elation", ahogy Kerry-nek, Denverben élő ismerősömnek írtam. "Van ilyen érzés egyáltalán? " Kell hogy legyen, mert én is így érzek" - írta vissza. Most majd örömködés, utcán táncolás, tömegparti, boldogság, aztán túlesnek a pereken...

Feed, knead, bake, repeat. Valahogy jobban hangzik, mint az "Etesd, gyúrd, süsd, kezdd elölről", de a nyelv tömörsége mindig is hasznos volt, ha az ember poénos(nak vélt) címeket, vagy jelmondatokat akar írni. De mostanság tényleg ez a napi program, kovász etetése, másnap tészta gyúrása, harmadnap a kenyér kisütése, s még aznap este a kovász etetése... s így tovább. Mindenkinek kell a rutin. Nemrég felhívott Stephanie, kedves idős barátném, aki bőven elmúlt 90, s még mindig süt a piacra. Ő most a lányával és a kiskutyájával "cocoon"-ol, vagyis önkéntes karanténban van, mint védettségre szoruló. Elmesélte, hogy ne felejtsen, hetente egyszer-kétszer süt valamit, a lánya pedig minden nap süt valami sütit, valami újat, s a szomszéddal cserélgetnek. Alig várja, hogy a piac újra induljon, s fel sem merül benne, hogy végleg bezár a piac, ahogy azt mások borúsan jósolgatták. Úgy legyen! Apropó, sütés: a sörös kenyér pocsék lett. Nem volt sok élet a sörös-lisztes ke...