A szabadság harmadik napján...
...Svájcban esteledett ránk. Az első, be nem tervezett hágón már átautóztunk, holnap, ha minden jól megy, további négy-öt következik. Csak bírja Böhöm erővel. Eddigi útvonal: Rosslare-Roscoff. Kiváncsi volnék, a tengeribetegség elleni tabletta hatóanyaga mi, érzésem szerint erős altatókkal vannak gazdagítva a kis fehér tabletták, ugyanis a bevételük után mindketten mély álomba zuhantunk, és 15 óra alvás után ébredtünk csak fel. Roscoff-Nevers, Franciaország közepe. Itt azért álltunk meg, mert rájöttünk, hogy az autópályák elkerülése jelentősen lelassította haladásunkat, s ekkor már este volt, jónak láttuk megállni valahol, s nem erőlködni azon, hogy Genfig eljussunk a második este. Ma aztán Nevers-Innertkichen, Svájc, illetve Innertkirchen után egy útszéli, hotelnek titulált helyen megálltunk. Hotel Urweid . A szoba jó, a kaja nem. Állítólag van macska is, de eddig csak a szemközti meredek domboldalon legelő számos kiskecskével találkoztunk. Egyfolytában motorosok zúgnak el az első hág...