"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Azt mondta ma a rádióban a meginterjúvolt pap, hogy újra fel kel-lene fedeznünk a meaningful - jelentőségteljes? - böjtöt. (S beszél arról is, hogy reménykedjünk, és ne adjuk fel, s próbáljuk megőrizni jókedélyünket.) Ugyanerről olvastam egy javasolt blogban is, ahol a katolikus szerző (kórházi nővér) arról morfondírozik, hogy aligha segít a világon az, ha mondjuk, lemond valamiről, hiszen a lemondása aligha mérhető össze Jézus szenvedésével. Akkor már több értelmét látja, hogy nem lemond valamiről, hanem elhatározza, hogy tesz valami hasznosat... Hm.... én a kávéról mondtam le. Nagy ügy. Kinek segítek vele? Gondolkodtam rajta, mivel lehetne értékesebbé tenni a böjtöt, még V.-nek is elmeséltem a dolgot, de végül nem fejeztük be a beszélgetést. Mármint nem eredményesen. Erre ma kaptam mailt a Seal Sanctuary-től, kvíz-estjük lesz egy kocsmában, a Sanctuary-nak megy a bevétel, és további ötleteket várnak a tagoktól, hogy mivel lehetne még pénzt csinálni? Egyből az ugrott be, hogy böjt al...

Dragomán György: A fehér király c. könyvét olvasom. Nem vala-mi kedélyes olvasmány, de igen jó. V. kért, vegyem meg angolul is, oda akarja adni Trish-nek, és egy Padraig nevű kollégájának, akik szeretik a jó könyveket. Hadd lássák, miféle élet folyt a Vasfüggöny mögött. *** Megjelent angolul Márai Sándor: Eszter hagyatéka c. könyve. Ez az ötödik könyve, ami angolul megjelent. *** Visszakaptam Focist a szervizből. Naná, hogy nem telefonáltak, hogy kész, vihetem. Az eddig kimért, szűkszavú szerelőbácsi most mosolygott, biztos örült a bevételnek, a recepciós néni pedig csak óvatoskodva adta át a számlát. Huh. Elvitte a februári kávézóbeli bevételemet. Cseréltek fékpofákat, olajat, égőt (jé, kiégett volna valamelyik? észre sem vettem), kapott új timing belt-et az autó (mi is az magyarul?), meghúzták a már kissé laza kéziféket, minden szép és csodás rajta. Most már boldogan mehetek vele V.-ért Trish lakása elé, ugyanis őt hétfő óta Trish viszi munkába, egyre magabiztosabban vezet. Bár ma re...

A hétvégi újság Halálhírek rovatában kiemelt helyen szerepelt Rose Talbot távozásának híre. Nem szoktam hosszan merengeni e rovat felett, de a név ismerős volt, s az első sor után már biztosan tudtam, hol hallottam korábban róla. A 93 éves hölgyet Tasmania szigetén érte a halál, Fingal városában, egy Malahide nevű birtokon, mely Tasmania második legnagyobb, magánkézben lévő birtoka. Malahide - ugye, ismerős a név? Bizony, ugyanúgy hívják a birtokot, mint a Dublintól északra lévő elegáns előváros nevét. Ahol a kikötőben rockzenészek, bankárok, üzlettulajdonosok jachtjai ringatóznak, ahol elegáns házak néznek a tengerre. S ahol az eredeti Malahide és kastélya is található. A kastély 1185-től egészen 1976-ig a Talbot család kezén volt - kivéve azokat az időket, amikor Cromwell végigdúlta az országot. Idegenvezetőként többször is vittem csoportot a kastélyba, amelyet sajnos, csak vezetéssel lehet végigjárni. A szép bútorokkal, koros tárgyakkal és ősöreg szőnyegekkel díszített szobák után,...

Ma erőt vettem magunkon, és elmentünk testedzeni. Még a múlt-kor sóhajtott fel az uram, hogy csináljunk valami újat együtt, közösen, mire gyorsan rávágtam, hogy másszunk fel a Sugar loaf nevű hegy tetejére. Gyanútlanul azt válaszolta rá, hogy jó. Így aztán tegnap este (újra) elővettem Joss Lynam Easy walks near Dublin c. könyvét, amely több tucat sétavonalat ír le közel Dubinhoz. (Igen, van ilyen sétálós könyvem, mert már korábban is terveztünk nagy sétákat, ebből kettő valósult meg eddig: a Howth körüli séta, és a Bray-Greystones közti 8 km-es túra.) A túrák-séták váltakozó nehézségi fokúak, de egyik sem olyan, amit egy átlagos kondíciójú felnőtt ember vagy gyerek ne bírna végigjárni. Na, de az olyan kanapé krumplik, mint mi, nem átlagos edzettségűek. Így történhetett például, hogy tavaly Bray Head alig 194 m-ének megmászásakor többször le kellett ülnöm, hogy a szívem visszakerüljön a helyére, és némi levegő is férjen mellé, a tüdőmbe. De most igen erős volt bennem az elhatározás, hog...

Tegnap azért megünnepeltük az évfordulót. Több part menti kocsmába, vendéglőbe is benéztünk, de a szombat este és a rögbimeccs (győztünk! Izé, remek küzdelem után győztek az írek) miatt minden tele volt. Végül a Barracudában kötöttünk ki. Egész idő alatt a feltűnően jóalakú hostess-hölgyet kritizáltuk, méregettük, mint két leánykereskedő, mert a hölgy lehet olyan negyven +, de az alakját egy kamaszlány is megirigyelhetné. Extra kilóink nem akadályoztak meg benne, hogy együnk egy kiadósat, némi sör kíséretében. Nem volt a kaja valami fergetegesen jó, átlagos szték és átlagos Cézár-saláta került elénk, de a hagymás krumplipüré és a fokhagymás fonnyasztott spenót finom volt. Távozáskor, az épület előtt én jobbra húztam V.-t, ő balra ment volna. Megígérte, így ragaszkodtam hozzá, hogy menjünk el még a Harbour Bar-ba egy sörre (hátha ott van a macska). Ezúttal egyenesen a kocsma részbe mentünk, ahol hamar nyilvánvalóvá vált, hogy rajtunk kívül mindenki ismer mindenkit, és mindenki idősebb. ...