Phű
Az NCT sikerült, hurrá, csont nélkül átment a Focis. Előtte V.-vel elmentünk a sarkon lévő autósboltba, s kicserélte a hibás égőt. Én kértem, hogy hadd menjek egyedül, a fenébe is, meg kell tudnom oldani, hogy eltaláljak vadidegen helyre Dublinban, ahová még sosem vezettem. El is találtam. De mivel én izgulós ember vagyok, előtte azért hajnalban felébredtem, hogy juj, ma hová megyek, s a gyomrom jelezte, hogy aggódom. Utána persze, csak nevettem magamon. S azon is, hogy alig bírtam levergődni hazafelé jövet az M50-esre az út fölötti körforgalomból, az utolsó pillanatban végrehajtandó sávváltás nem ment, főleg, hogy egy termetes teherautó volt mellettem, így jónak láttam, ha fordulok még egyet, s immáron üres sávban kanyarodok le az M50-esre. Nekem ez mind új, mind élmény, mind "achievement". Mint az is az volt, hogy leautóztattam vendégeinket, egy négytagú családot a Powerscourt-vízeséshez, s csak igen kevésszer jutott eszembe útközben, hogy mi van, ha hülyeséget csinálok, ké...