Havat ígért a levelibéka a hétvégére. A szokásos elfúló lélegzettel jöttek/jönnek a mit-kell-csinálni-hidegben tanácsok, pár óránként frissített helyzetjelentés, amit egyelőre kétkedve olvasok, de magam is egyből a legfontosabbra gondoltam: Mantzi alá kell egy extra réteg. Szerencsére ezen a hétvégén még nem volt piac, ha lesz is valami hó a környéken, nem okoz gondot, bár akkor lehet, elmarad a hétfői, régi piaci tagokkal való találkozóm.
Mantzi egyébként nemcsak igen vastag, finom bundát is növesztett, de hájat is, hála annak, hogy Elaine-ék elköltöztével Meadhbh (alias Zajosanyuka) megkérdezte, hagyhat-e kint neki kaját. Természetesen igent mondtam, miért is ne, így extra karácsonyi húspotyadék került Mantzi és egyéb, errefelé járó macskák elé. Úgyhogy ha megy előttem, a pocakja jobbra-balra kidudorodik, s leng, mint egy terhes anyacárnőé, legalább megvan rajta a réteg, ami védi a hidegtől. Mindig tudom, hogy a) igen éhes, b) kellően hideg van, mert olyankor a küszöbön való szokásos nyújtózkodás nélkül gyorsan slisszol be a lakásba.
Elaine-ék ugye, elköltöztek, s most már nem járnak vissza, mert a lakás már nem Sale Agreed, hanem Sold. Elvileg egy nő vette meg, ennyi az infó amit kaptam az új lakóról. Mantzi már nem ül fel az ajtójuk elé, s autó sem jön, ami után rohanhatna lelkesen. Néha váltunk macskás üzeneteket egymással, Elaine saját bevallása szerint 'heartbroken', mert már nincs 'meaningful' kapcsolata Mantzival. Mantzinál nem vettem észre a heartbroken-séget, de azt igen, hogy szívesebben mászik az ölembe, s fúrja a fejét a markomba, az előszobában, s ilyenkor babusgatom egy kicsit. Többet és jobban gurgulázik, mint korábban, nagyon szeretem ezt a halk torokhangját, ilyenkor tudom, hogy béke van és értékel. Egy percig.
De továbbra is válogatós, nem mindegy, milyen kaja kerül elé. Díva!
***
V.-nek munka jövő héttől, nekem pedig meg kellett néznem, milyen nap is van ma, mert sosem tudom, hogy túl vagyunk-e már a WTF-időszakon? De már tudom, hogy ma vasárnap van. Csütörtökön voltunk NCT-n, viszonylag zökkenőmentesen ment az egész, megint a miénk volt a legszebb autó a sorban, kivéve egy jókora Volvo-t, aminek a színe és mérete is elbűvölő volt. Egy nálam pár centivel és legalább egy évtizeddel idősebb nő "vezette", nagyon rosszul, s V. szerint alig tudott beállni a parkolóba, szerintem szokatlan lehetett neki a kocsi mérete, biztos a férjéé lehetett. Vagy először hozta ide.
Egyéb hírek:
December közepén nyugdíjba ment az itteni női rendelő orvosa, s a rendelő két fiatal orvosnő irányítása alatt megy tovább. Hamarosan be fogok jelentkezni, s kiváncsian várom, milyenek. Mindig nagy reményem van a fiatalabb orvosokkal kapcsolatban, remélem, nem fogok csalódni. Talán most tényleg fel is veszik a telefont, amikor az ember időpontért telefonál.
Több hónapos tárolás után visszadobtam mind az öt labdát, amit berúgtak hozzánk. Egyikük alig egy óra elteltével megint bent landolt, úgyhogy visszaraktam a nagy, szétterülő levelű növényem alá, majd húsvétkor megkapják.
Egérke is rohangál a kertben. Tényleg hideg lesz?
A város két nagy telkén is megkezdődtek a munkálatok, az egyik a régi Dell gyár területe, a másik pedig a hadseregé volt, szép fás terület, a közepén jókora, csendesen magába omló épülettel, a város hajléktalanjaié, drogosaié volt. Utóbbin elkezdték kivágni a fákat, s szomorúan vettem észre, hogy egy szép japáncseresznye máris áldozatul esett a favágóknak. Állítólag szociális lakások lesznek ott, csakúgy, mint a Dell-telepen, bár oda eredetileg öregek otthonát terveztek, csak gondolom, nagy volt a háborgás, vagy nem kapott rá engedélyt az építő, s ezért a változás.
A minap a Tescoba mentünk vásárolni, amikor a bejáratnál eltolta mellettünk a biciklijét egy diszkrét eleganciával öltözött illető (tweed zakó, szolíd színek, bőrtáska, ilyesmi). Gondolkoztam, hol láttam már ezt az embert, s akkor esett le, hogy ő Killruddery tulajdonosa, Earl Brabazon. Ezen roppant jót szórakoztam, hogy régen a hozzá hasonlók a cselédet küldték a boltba, vagy elegáns autókkal hajtottak át a városon, most pedig lebicikliznek tejért, mint akárki más.
***
Tegnap jó nap volt: sokára keltem fel, olvastam, szopogattam a teámat, aztán elmentünk a Gyárba, majd take-away egy japán étteremből, s otthon a Bad Sisters binge-watching-olása. Az Apple TV+ ingyenes a hétvégén, gyorsan kihasználtam az alkalmat. Kicsit hosszú lére volt nyújtva, de elég szórakoztató volt a sorozat, a színészek és az ismert helyszínek miatt. Mára is hasonló napot tervezek, aztán holnaptól vissza az életbe.
Közben fél szemmel az időjáráselőrejelzés figyelése, de hó ide csak nem jön. Esik, esik, esik, nagyon sötét van. Mantzi tegnap külön engedéllyel szunyókált az ölemben egy kicsit, aztán kiraktam kajástól. A régi házában aludt, talán mégsem volt olyan hideg, hogy a béleltebb, melegebb házába vonuljon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése