Swedish death cleaning II. + Schull

Múlt héten eljött Louise, egy másik piaci kolléga, aki a városi BIFE nevű intézményben dolgozik a konyhán. A BIFE = Bray Institute of Further Education, felnőtt oktatás folyik, vannak esti kurzusok és teljes időben folyó kurzusok is. Szép a campus, nagy parkolóval, kantinnal, könyvtárral. Séfeket is képeznek, ez adta az ötletet, hogy odaadjam neki(k) a szakácskönyv gyűjteményemet. Mivel akadnak köztük lelkesen megvett, de soha nem használt szakmai könyvek is, azt gondoltam, jól járnak vele, jobban, mintha egy könyves charity-re próbálom rásózni a könyveket, vagy használt cuccos boltok már amúgy is tömött polcait terhelném.

Mielőtt Louise jött, V. kihozta az összes könyvet (kivéve a magyar nyelvűeket) a nappaliba, én pedig mondtam, mit dobozolhat be. A dedikáltakat megtartottam. Megtartottam két Nigella Lawson-könyvet, és az összes Richard Bertinet-féle kenyeres, sütős könyvet, amit majd később egy rokonom fog megkapni. Őszinte leszek, elsirattam a könyveimet, elsirattam főzési képességemet, mint ahogy bőgtem egy sort akkor is, miután Louise felpakolta az összes maradék formát, kistepsit, eszközöket, s vitte a könyvekkel együtt. Az iskolában már lelkére kötötte az oktató szakács, hogy ő szeretné előbb látni a köteteket. Nekem megnyugvás, hogy egy könyvtárban lesznek, s talán még használják is őket. De azért nem volt egy vidám délután. 

Így most elég sok polchely felszabadult, lesz helye a magyar könyveknek, amik eddig a kandalló előtt vártak végleges helyükre, vagy halomba raktuk őket a kisszobában. Ez is valami. Most már csak valamelyik állatmehelyre kell elvinni a kiselejtezett ágyneműket, törülközőket. 

***

Voltunk Schull-ban. Az én ötletem volt, hogy oda menjünk, a szállót is én választottam, ügyelve arra, hogy legyen rokkantaknak is megközelíthető szoba. Kellemes emlékek fűznek a helyhez, az első nagyobb túra vitt oda 1998-ban itt élő barátainkkal, lakótársainkkal. Ma már egyikük sem él itt, Seattle vagy Budapest a lakóhelyük. A húsvéti szünetet választottuk az utazáshoz, két kocsival indultunk neki a sziget nyugati felének. A háttérben ment a politikai egyezkedés, akkor írták alá a Nagypénteki Egyezményt, nagy volt az öröm, amikor bemondta a rádió. Egyik meghatározó emlékem, hogy a közeli dombon lévő szállásunk ablakán át bevilágított egy világítótorony fénye, s úgy aludtam el, hogy néztem a szobán szabályos időközönként végigsimító fénycsóvát, s meg voltam róla győződve, hogy az a hires Fastnet világítótorony fénye. Aztán reggelinél egyik társunk kis csokitojásokat rakott mindegyikünk tányérja mellé, s kölnivízzel üldözte a sikítozva, nevetve menekülő lányokat. 

Valamint itt ettünk egy Adéle's nevű kávézóban, s akkor még annyira nem volt pénzünk, hogy egy 3.5 fontos nagyon franciásra sikeredett gyümölcssalátát ettem csak. A jókora tányéron félbevágott eper és szőlőszem szeletek is voltak legyezőszerűen szétterítve... Évekkel később megint elmentünk ide, s rehabilitáltuk Adéle's kávézóját, amikor már jobban el voltunk eresztve. Azóta megszűnt.

A szállóban szép nagy volt a szoba, de egy háztetőre nézett, kilátás nuku. Az ágyra alig bírtam felkapaszkodni, s a szintén nagyon klassz fürdőben - amit valószínűleg nem használtak már egy ideje a szobával egyetemben - be volt száradva a zuhanyzó csapja, így nem tudtunk hideg vizet adni a forróhoz, kicsit kínosra sikeredett a közös zuhanyzás.  Végül V. addig erőlködött, míg sikerült eltekernie a kis csapot, de én addigra már kész voltam, minden értelemben.

Rosszul aludtam, morc voltam, csak az vigasztalt, hogy utána autóztunk egy csöppet a környéken, fuksziasövények és páfrányok között, a ködös tengerre kinézve. Természetesen semmit nem láttunk Fastnetből, ahhoz nem volt elég tiszta az idő. 

Schull környéke igazán gyönyörű, az az igazi ír vidék, keskeny utakkal, kis településekkel, színes házikókkal és boltportálokkal a falun átvezető út két oldalán. Nagy vitorlásélet van itt, illetve még így, a szezon végeztével is sok túrázót láttunk a szállóban, és sok, megyén kívüli rendszámos autót. Igaz, hogy 4.5 órányi autózásra van Dublintól, de mindeképpen érdemes ide eljönni, mondjuk útban Mizen Head felé, egy többnapos kirándulás keretében.

S most, hogy utánanéztem, hiába is reménykedtem volna, hogy éjjel megint látom a tájon végigsöprő fénynyalábot, ugyanis Fastnet hatalmas lámpáját napenergiával működő LED-égőre cserélték 2018-ban, s ugye, a szobánk nem a tengerre nézett, s nem volt magasan. Fénynyalábjának hatótávolsága így lecsökkent, de ugyanabban a ritmusban körbeforogva söpör végig a látóhatáron, mint a régi. 

Csak kell egy tiszta éjszaka és egy domboldali szállás kell, hogy megláthassuk.